HTML

Vezetői coaching

Szilágyi Miklós - teveatufokan@gmail.com - @preisocrates (Skype)

Naptár

június 2022
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30

Friss topikok

Linkblog

PC, Woke, kultúra, eredendő bűn… szerintem…:-)))

isocrates_coaching 2022.06.01. 12:19

c9402eaf-41f5-4350-b03e-d745f424a2d0.jpeg

Szerintem megfejtettem a woke kultúrális forradalom gyökerét az emberi lélekben… legalábbis a magam számára, és ideírom, hogy el ne felejtsem…

Tiszteketkör… A pokolba vezető út ezúttal is az adekvát metafóra. A ‘60-as, ‘70-es évek nőket, színesbőrűeket, homoszexuálisokat sikeresen (!) felszabadító mozgalmai abszolút jogosak voltak, talán egy kicsit elkéstek. Ma nyíltan homofóbnak, rasszistának, nőgyűlölőnek számít azonnal, aki ki merne állni ilyen gondolatok hangoztatásával. Tehát ezek a mozgalmak nem csak a jog előtti egyenlőséget vívták ki, hanem azt is, hogy a kultúra milyen gondolatokat tart elfogadhatónak és elfogadhatatlannak, és ez utóbbi nem kisebb dolog, mint az előbbi… Még valami, ezek a kultúrális felszabadító mozgalmak a free speech, a szólásszabadság zászlóját is magasra emelték!

A ‘80-as, ‘90-es évek politikailag korrekt beszéd/szóhasználat iránti igénye még mindig tartalmazott határozottan pozitív elemeket. Amikor ez néhány évtizedes lappangás után teljes fegyverzetben a woke kultúrális forradalom ruháját öltötte fel, sokan megrökönyödtek, hogy “mi van?!”. Én is… erre próbálok majd utalni, hogy szerintem hol lehet a gyökere ennek a túltólt változatnak, amin nem kevés eredeti “forradalmár” is meglepődne (hogy “nem ilyen lovat akartunk”).

Még egy érdekes premissza a konklúziómhoz: a spiritualitás iránti emberi igény alapvető, legtöbbször vallási ruhába öltözik a kielégítése, de lehet más megjelenési formája is (a nagy kérdésekre, mint az élet értelme, való rákérdezés és válasz-keresés). Mi errefelé leginkább a keresztény ideológia hátterében nőttünk fel, annak is a római katolikus verziója szerint. 

Bármit is vallunk, gondolunk a spirituális dimenziót illetően felnőttként, az Ótestamentum, és az Újtestamentum történetei sokszínűen rakódtak le emlékezetünkben gyerekkorunkból, olvasmányainkból, film-élmenyeinkből. Itt van mindjárt az eredendő bűn, amivel minden embergyerek születik, de már előre, pausáléban meg van váltva… ennél nagyobb marhaság (már bocsánat…) talán csak a Szentháromság dogmája…

Ugye, a woke nevében (meglehetős olvasottság, stb. alapján jöttem erre a konklúzióra):

  • az eredeti free speech movement-ből kinőtt új paradigma pont az ellenkezőjére változott: vannak témák (sok…), amiről nem csak beszélni nem illik, de egyáltalán szóbahozni, pláne vitatni se… és
  • eredendő bűnnek számít hovatovább számos születési adottság (bőrszín, szex, szexuális irányultság), amitől ráadásul még a keresztény vallás által nyújtott pótkötél, az eleve megváltottság is megtagadtatik, amiért egész életében mostantól vezekelnie kéne annak, akit ezekkel az adottságokkal vert meg a sors. Majdnem nevetségesen paradox módon az rasszizmus ellen küzdők rasszistákká válnak, a gyűlölet ellen sikeresen küzdők gyülölőkké avanzsálnak. Aki fehér, eleve szégyellje magát a rabszolgatartás miatt ezrediziglen, feloldozás nincs, a férfi eleve elnyomja a nőket, stb. Nem akarják és nem fogják soha észrevenni, hogy ez diametrális pendantja annak a téves általánosításnak, ami ellen oly sok éven át és sikeresen (!) küzdöttek.

1 komment

Ha beszólnak Neked a social median...

isocrates_coaching 2022.04.01. 21:21

kritika_a_social_median.jpeg

Ahogy én csinálom, mert persze az emberek különféleképpen gondolkodnak, és ha elég markáns, amit írsz, nem mindenki fog egyetérteni… 

Ezek a comment-váltások a legérdekesebbek egyébként, mert aki mer itt önálló gondolatot kifejteni, vitázni, annak van miből merítenie, amiből majdnen mindig lehet tanulni… 

  1. Ha tárgyi igaza van: javítom, megköszönöm. 
  1. Komolyan mérlegelem, amit írtak. Ha úgy érzem, érdemes árnyalni, amit írtam (értsd: akár bizonyos élt lekerekíteni, vagy részben módosítani a véleményemet, módosítok), commentben (vagy akár a postban is, de akkor is megemlítem commentben a változtatást) leírom. 
  1. Ha másként látjuk, de vélemény-szintű a dolog, és nem látok okot, hogy az enyém megváltoztassam, ezt megírom, esetleg kihangsúlyozva, hogy ez a szubjektív álláspontom. 
  1. Nem bocsátkozom vitába, amikor már nincs új (rész)érvem, valami érdekesség még (de mindenképpen a “de igen, de nem…” fázis előtt…), udvariasan elköszönök, lezárok. 
  1. Ha hátsó szándék van, ad hominem szól a nóta, nem a labdára próbálnak menni, hanem a babára, törlöm az illetőt, de előtte az én commentjeimet is annál a konkrét, incriminált postnál, amelynél összeakadtunk...

Szólj hozzá!

Postok értelmes vitát generáló hatékonysága... kísérlet a mérésére...:-)))

isocrates_coaching 2022.04.01. 21:17

how-to-use-user-generated-content-in-wordpress-to-grow-your-business_618a4d73387aa.png

A postoknak sokféle hatékonyság lehet, és nem is ez a legfontosabb. Nyilván pl. a networking, a lead-generálás hatékonysága sokkal-sokkal fontosabb a címben jelzettnél, de mivel ez is szóba került, elgondolkoztam rajta... a többi hatékonyságot ha valaki akarja, szerintem kiválóan lehet mérni, ez az "értelmes vita" nem is biztos, hogy mindenkinek fontos. Egy kicsit mégis elgondolkodtam rajta....:-)))

Linkedinről vadásztam (és továbbgondoltam...). Egy commentre válaszoltam (nem kérték, kedvem támadt…). Egy eleve sok figyelmet kiváltó post már eleve 10+ comment mellékszálat generáló thread-jéhez írta valaki:

“Az én tapasztalatom az, hogy az ember ír valamit, vagy segítséget kér, vagy tapasztalat megosztást, de az olvasók/kommentelők mintha nem értenék miről írok. Mintha az emberek szövegértése egyenlő lenne a nullával. Sokszor ebből is parttalan vita, vagy egy végtelenül degradáló hozzászólás folyam alakul ki, mert ha egy ember elkezdi a fikázást (bocs), akkor a többiek felbátorodnak…

Tegnap volt is egy ilyen szituációm a Facebookon. 10 hozzászólásból egy sem volt releváns, mindegyik zsákutcába vitt. A maradék 5 hozzászólás köztem és egy másik hölgy között folyt, aki ugyan szintén nem a kérdésre válaszolt, de legalább értelmes, értékes volt amit írt. Ilyenkor van az, hogy megbántam hogy bármit is kiírtam.” 

Mire én egy a comment-terjedelmet max kihasználva (1246 karakter…) ezt írtam: 

“Gyorsolvasunk, türelmetlenek vagyunk… ritkán olvasunk végig egyenletes figyelemmel egy szöveget… szavaknál, mondatoknál megakadunk (benyomnak egy gombot) és sokszor nem a lényegnél, hanem a perifériás megjegyzéseknél. Abba azután beleakaszkodunk, és máris megbillen a dolog, ha nem a lényegi rész “fogott meg” minket. 

Aki azután a mi eleve a posthoz, előző comment súlypontjához képest félrehúzó commentünket olvassa, azt is lehet nem is félreérteni, de a saját térképünk érzékenységei szerint kipécézett részletbe belekapaszkodni, az eltérés az eredeti gondolati lényeg-morzsához képest hatványozódik… 

…és akár egy commenthez is, ha elég gazdag “nyomógombokban”, akár 10 újabb comment kapcsolódik, és a Gangesz helyett már régen a gang-ról (régi pl. körúti körfolyosó) van szó, és a post írója csak néz ki a fejéből, hogy most akkor mi is van?! 

De hisz’ a beszélgetéseink is sokszor ilyenek, a meetingjeink is, ha nincsenek valakik (kellő, legalább pozicionális tekintéllyel…), akik a szerkezetre, a fő témára figyelnek, és mindig visszaterelik a beszélgetést, mint a terelőkutyák a birkákat a mezőre… 

Szerintem a pszichikai állapotunkkal van baj, nincs türelem, nyugodt figyelem még kevésbé, és mindenki a saját mókuskerekét hajtja…:-)))” 

És még eszembe jutott egy kis folytatás… (hogy hogyan lehetne egy post hatékony comment-generáló képességét meghatározni, és más postokhoz összehasonlítani...

Kellő türelemmel (amivel én nem rendelkezem) meg lehetne vizsgálni egy-egy ilyen nagy érdeklődést, nagyszámú commentet kiváltó post esetében, hogy mennyire relevánsak a commentek a post fő üzenetéhez képest (ha van neki… legyen!!).

Valahogy (persze szubjektív elem maradna benne) számszerűsíteni kellene a kutatást. Ötlet:

  • Vannak azok a commentek, amelyek nem tesznek hozzá semmit a posthoz, nem is vitatkoznak vele, örülnek neki, hogy megírta valaki, “köszönöm!”, “pont jókor jött”, ilyenek. Ezeket a commenteket kiszelektálnám, mintha ott se lennének.
  • Vannak azok a commentek, amelyek egyetértve a post-tal, gazdagítják, hozzátesznek. És persze azok a commentek is idetartoznak, akik abszolút a post fő üzenetével foglalkoznak, de nem értenek vele egészben, vagy bizonyos részleteiben egyet. Ezek mind 100%-os relevanciájú commentek közé számítanának. (A nem érvelő, csak szájaló commentek szintén mennek a levesbe, mintha nem is lennének, nem vesszük számba őket.)
  • Ezután - nyilvánvalóan szubjektív ítélet alapján - még 4 csoportot képeznék (75, 50, 25 és 0%-os relevanciájú commentek toujours a post message-éhez viszonyítva), és megszámolnám az egyes csoportokba tartozó commenteket (összesen 5 csoport, a 100%-os relevanciájúakkal együtt.
  • Érdekes lehet az egyes csoportok totálját az 5 csoport totáljához hasonlítani (ezek 1-nél kisebb számok lévén könnyen %-os formában is kifejezhetők, így alkalmas lehet különböző postokat (postokat gyártók) bizonyos szempontú hatékonysági (?) összehasonlítasához).
  • Még egy arányszámot lehet képezni: az 5 csoportba sorolt commentek összege osztva az összes comment számával szintén 1-nél kisebb számot fog eredményezni (így könnyen százalékká alakítható), ebből is lehet a post valamennyire releváns, értelmes comment-generáló képességére következtetni. (Pici finomítás lehetne, hogy a 0% relevanciájú, de amúgy értelmes, de posthoz-köze-nincs commentek számát a nevezőhöz lehetne inkább hozzáadni, valósabb eredményt kapnánk…)

Szólj hozzá!

Micimackó on the couch...

isocrates_coaching 2022.03.16. 08:36

ikea_2.jpgEzt „Az IKEA effektust” egy FB bejegyzésben találtam. Hogy lenne egy ilyen kognitív elfogultságunk (zavarunk?), hogy jobban becsüljük, amit magunk (is) csinálunk, és ezt a gaz kapitalisták ki is használnák az ő javukra... Szerintem az mindennek a teteje, hogy a gondolatmenetébe még az origamit, de pedig hogy főleg a Lego-t is beemelte. Most arról a kis pótlólagos előnyről ne is tegyek említést, hogy a lapra szerelt bútor szállítása, logisztikája a vásárlónak is milyen előnyös, vegyük csak azt, hogy ez egy zavar lenne. Hogy vannak elfogultságaink. Hát nem. És erről még sok minden eszembe jutott, amiből ezt-azt ebbe a kis blogba sűrítettem... 

Ez a dolog, hogy mi deviancia, torzítás, zavar, jó messzire is vezethet. Kérek venni egy nagy levegőt, nagyot dobbantunk az IKEA-ról...Pl. kamaszkori és azóta is kedvenc könyveimről jó nevű szakemberek érdekes írásokban vezették le, hogy milyen devianciák vezettek a megírásukra, és milyeneket fejeznek ki. 

download.jpegA kis herceget soha nem leszel képes ugyanolyan naív ártatlansággal olvasni, ha elolvastad Eugen Drewermann nagyon szuggesztív könyvét, “A lényeg láthatatlan. A kis herceg mélylélektani elemzése.” 

Nem ilyen nagy lélegzetű, talán ezért nem is annyira hatékony a 3 folyóirat oldalas tanulmány a “Pathology in the Hundred Acre Wood: a neurodevelopmental perspective on A.A.Milne” címmel  Winnie-the-Pooh/Micimackóról és kis barátairól, beleértve Christopher Robin/Róbert Gidát. 

A cikk tudós szerzői hangsúlyozzák, hogy megállapításaik szkeccsek, teljesen biztosat nyilván vizsgálat nélkül nem tudnak mondani, de ehhez képest táblázatba szedve (!) elég alaposan kielemeznek mindenkit. A szakma szigorú szabályait megtestesítő DSM-IV biblia szerint (ezt 1994-ben adták ki, van újabb…) (DSM = Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders) 

micimacko.jpgMicimackó, az kész, nála 3-4 dolgot is találnak, ADHD figyelmetlen altípus, OCD - Obsessive Compulsive Disorder (ideiglenes diagnózis - teszik hozzá…), Borderline intellectual functioning (“Very little brain…”), poor diet, obesity, binge eating…

Nyuszi megússza narcissistic personality disorder-rel, a Bagoly reading disorder-rel, a Tigris ADHD-vel, hiperaktív-impulzív altípussal. 

Malacka már nem jár ilyen jól, ő generalized anxiety disorder-ben szenved minden valószínűség szerint, és “failure to thrive”-ban.

Füles dysthimic disorder-ben szenved (enyhe (?) depresszió, szomorúság, lehangoltság) + ugye, a traumatikus farok-amputáció (esetleg van Gogh altípussal? …ezt már én teszem hozzá, megihletődtem... elkapja az embert a hév…:-))) 

De Róbert Gida se ússza meg, hogy minimum enyhe elmebajjal ne elégítse ki a szigorú DSM-IV valamelyik kritériumát, ő nála provizorikusan az 5 szerző (?! 3 oldalhoz?!) gender identity disorder-t vél diagnosztizálni.

No, nem is merek belegondolni, hogy egy lelkiismeretes terapeuta (ha a kezébe adnám magam…) belőlem hány oldal tanulmányt írna… 

De hisz’ ez a lényeg! “Therapism” a mindennapi élet elmebajosítása, ami önmagában is, nem is olyan veszélytelen elmabaj! 

Már csak 3 órányi anyag van hátra egy érdekes, audio könyvben is kiadott, 2007-ben (!!!) megjelent műben, amely már 15 évvel ezelőtt felhívta a figyelmet a terápiás gondolkodás túlterjeszkedésére mindennapi életünkben, elsősorban az USA-ban az iskolákban, de nem csak. A mű szerzői Christiana Hoff Sommers és Sally Satel M.D. és címe “One nation under therapy. How the helping culture eroding self-reliance”. 

Amire néha felkapjuk a fejünket manapság, a “PC”-vel indult a '80-as években, jelenleg legátfogóbban “wokism”-nak elnevezett egyre szélesebben hömpölygő gondolat-/mém-áramlás ilyen messzire vezet vissza az időben. Érdekes ennek a speciális “Golf-áramnak” a történelmi útja is. A francia dekonstruvisták (Jacques Derrida, Foucault és társaik) eszméi utat találtak az amerikai egyetemi campusok felé, ott megértek, aprópénzre váltódtak, és most ellenkező irányban kezdtek el terjedni főleg egyetemi, intellektuális körökben Európa, nem utolsó sorban Franciaország felé, és a ragadós, szuggesztív mémek bőven csörgedeznek már alá a szélesebb tömegek felé is.

Mint annyi mindennek, ennek a ma már laza, mégis összefüggő gondolattendszernek a kiinduló céljai, eredeti hivatása pozitív, de nevében túltólták/túltólják a biciklit…

Szólj hozzá!

A változásról… Amikor a “more of the same” megoldás az igazi probléma…

isocrates_coaching 2022.02.21. 08:25

img_2121.JPGA változásról szól az egyik legzseniálisabb karcsú kis könyv (aminek a címe, nomen est omen “Change”…), amely 3 ma már legendás szerző együttműködésből született (Watzlawick, Weakland, Fisch). 

Sikeres terápiás gyakorlatukat Palo Alto-ban folytatták, egy idő után a “Brief Therapy Center of the Mental Research Institute in Palo Alto“ nevű intézményben. 

A “Brief Therapy” nem összetévesztendő a Magyarországon sikeresen ismert nevű “Solution Focused Brief Therapy”-val, amelyet eredetileg a Milwaukee SFBT (Solution Focused Brief Therapy) intézetben Steve de Shazer és Insoo Kim Berg vezetése alatt kisérleteztek ki és alkottak egy sajátos terápiás elméletté formált megközelítést (Magyarországon és a világon is tudtommal az ezen az utóbbi elven alapuló SF Brief Coaching megközelítés terjedt el jobban). 

Ez a két elnevezés 2 lényegesen, alapvetően különböző elvet, eljárásmódot, protokollt jelent. Ezt azért érdemes hangsúlyozni, mert gyakori a Solution Focused (Megoldásközpontú) Brief Coaching-ot egyszerüsítve Brief Coachingként emlegetni…

Vissza az “eredeti” Brief Coachinghoz. Úgy került sor erre a módszer elvi alapjait lefektetni hivatott mű, a “Change” megírására, hogy sokan a módszer gyakorlati ismerői közül nyaggatták a későbbi szerzőket, hogy írják meg, fogalmazzák meg már a sikeresen alkalmazott módszer elméleti kereteit. 

Itt egy gondolatot emelek csak ki a könyv első negyedéből.  Azt, hogy bizonyos esetekben a “more of the same” (ugyanazt, csak többet) típusú megoldás nagyobb problémát generál, mint amekkorát az eredeti probléma jelent(ett), aminek a megoldására alkalmazták. 

A könyv karcsú, de nem adja könnyen meg magát. Amikor lekaptam a könyvespolcról, nem emlékeztem, hogy már egyszer olvastam, pedig a jellegzetes behajtott szamárfülek elszórva a könyvben, az akkor (nem is olyan régen lehetett, valamikor 5-6 éve) érdekesnek, megjegyzendő részeket jelezve, árulkodóak. 

Mégis, alig emlékeztem rá, talán egy-két példára, de pont az alapelvek, a gondolatmenet szerkezetének matematikai eredete teljesen kiesett (eszembe jutott a Pierre Bayard fura című könyve, a “Hogyan beszélgessünk olyan könyvekről, amelyeket nem olvastunk”, amely viszont könnyű olvasmány, és meg is maradt a lényeg, hogy azért nem kell tartani a címben jelzett helyzettől, mert egy idő után már azokra a könyvekre sem emlékszünk igazán, amelyeket ténylegesen olvastunk…:-))) 

Talán mostanra értem meg rá, hogy igazán megfogjon… mindegy, mindenesetre itt és most sem fogom leírni részletesen, hogy egy terápiás módszer miképpen alapozható (inkább vezethető vissza struktúrálisan) a halmazelméletre és a logikai szintek elméletre, és végre a címben vázolt dologra térek ki (de az rövidebb ész, mint a kedvcsináló, mert vagy így lehet, vagy egy másik könyv...:-))).

Na most nem parányi problémákról lesz itt szó, amelyeknél a “more of the same” megoldás (jóval) nagyobb problémát generál, mint az eredeti megoldandó (?) probléma. De ezeken jól lehet prezentálni a szindrómát.

Az alkoholizmus, a pornográfia (és csatolt elemei), a generációk közötti ellentét eleve, mind a három, az emberiség létezésének ősinek is nevezhető kisérő szimptómái. Problémák? Egyéni szinten mindenképpen, emberiség szinten is persze hogy, de talán azért nem igazán, mert kiírtathatlanok, mindig lesz a populációnak egy bizonyos, relatíve kis hányada mindig érintve lesz általuk (a harmadik, a generációs gap érzékelése kicsit más jellegű, de szintén örök…). 

Mindegy is, hogy az egyéni, vagy társadalmi szintet nézzük, a “more of the same”, az egyre erőteljesebb tiltás (mindenáron megoldani akarás) nem elég, hogy hatástalan, de fokozza, eszkalálja a probléma hatását, és egyre nagyobb területen ható probléma-sereget generál. A drive olyan erős ezekben az esetekben, hogy a kíméletlen harc ellenük egyre erősebb ellenhatást ébreszt. 

A legegyszerűbb, legártatlanabb és egyben talán legősibb a három közül a generációs ellentét. “Today’s youth is rotten to the core, it is evil, godless, and lazy. It will never be what youth used to be, and it will never be able to preserve our culture.“ (A mai fiatalság velejéig romlott, gonosz, istentelen és lusta. Soha nem lesz, ami a fiatalság valaha volt, és soha nem lesz képes arra, hogy megőrizze a kultúránkat). 

…ez vajon honnan, mikorról van?! Babiloni agyagtábla, kb. 3000 éve… Valahogy mindig sikerült megoldani ezt a természetes feszültséget, ami ebből adódott. Minél jobban meg akarjuk oldani, minél lelkesebben “kezeljük”, annál jobban előtérbe kerül és válik igazi problémává. Pedig a 3 közül ez a legtermészetesebb, legmagátólértetődőbb, és az egyetlen, aminek mindkét pólusát minden egyes ember megtapasztalja életében, mindenki volt egyszer fiatal, és mindenki (jó, a szerencsések…) lesz egyszer idős…

Másik példa az amerikai alkohol-ellenes törvények, a  szesztilalom, a prohibíció  (1920-33) kudarca. Titkos ipar jön létre, az árak az égbe szöknek, a titokban készült/fogyasztott alkohol gyenge minősége miatt az egészségügyi probléma/kockázat megnő, speciális addicionális rendőri erőket hívtak életre, akiket egy részét le tudták fizetni, ami a korrupció melegágya. Mi is volt az eredmény? Az alkohol fogyasztó populáció nagyságrendje viszonylag állandó maradt, és hozzájött a csempészés, a korrupció és a maffia-világ megerősödése.

És hogy hogyan lehet ez az egész egy átfogóbb terápiai megközelítés alapja? Az Einstennek tulajdonított, naponta az újoncok által újra és újra sharelt és elkoptatott mondása is dióhéjban erre utal (legalábbis a “verseskönyvben keresi” - fiatalabbaknak Hofi Géza utalás a Keressük Petőfit szkeccsből…):

"The significant problems we face cannot be solved at the same level of thinking we were at when we created them." (A jelentős problémákat, amelyekkel találkozunk, nem lehet megoldani azon a szinten gondolkozva, amelyen voltunk, amikor létrehoztuk őket). 

Ha én olvasnám ezt a postot, lenne egy jogos  kérdésem, hogy akkor mit kell csinálni az ilyen problémákkal? Nos, ez egy problémafeltáró post olvasás közben, ha tetszik, egy “szamárfül”…:-))) De például: elolvasni az egész könyvet, és elgondolkozni rajta… olyan elgondolkozós könyv…

Szólj hozzá!

MIt csináljunk, mielőtt beszélni kezdünk? Gondolkozzunk...

isocrates_coaching 2022.02.17. 21:12

img_2052.JPGEz néha feljön itt-ott, biztos, én is share-eltem már valahol, valamikor,  de olyan mély, olyan alapvető, és szakmányban mégse  tartjuk be, hogy a megjelenés frekvenciája nyugodt lélekkel növelhető bármilyen látható eredmény nélkül… 

Ez lehetne a kommunikáció ötparancsolata is… ha Mózes ezt hozta volna le (vagy ezt is…) kőtáblán a hegyről? Akkor se tartanánk be, mint ahogy a híres 10-be is bele-belebotlunk… 

Think a négyzeten… think az elsőn, think a másodikon… mert persze, hogy a “think az elsőn”-t se tartjuk be, tartom be mindig. Mi a think az első hatványon? Hogy a tartalom világos legyen. Triviális elvárás, ugye? Mégis, mégis…

Azután ezt a “think a négyzeten”… ne nevettess. Ahogy elolvasod, szerintem nehéz vele nem egyetérteni (na, azzal tényleg vigyázni kellene, akinek még elvileg sem triviálisak…). De gyakorlatban?! Are you kidding me? Micsoda csöndek lennének! A légy repülését távolról…

 

Szólj hozzá!

Mindannyiunkban van egy igazi Alice... érdemes megkeresni...

isocrates_coaching 2022.02.17. 21:07

img_2051.JPGMiért érdemes megnézni, ha még nem tetted, a Tim Burton féle Alice in Wonderland-et? 

  1. Talán előreveszem a plakáton felül olvasható “We are all mad here” mottót. Hogy kerül ez ide?! És a “mad” tényleg igazi mad-et jelent?! Gyorsan mondom, hogy ha valaki olyan típusú “mad”, “bonker”, mint Alice a történetben, vagy az édesapja, vagy a kalapos, a Johnny Depp által alakított Hatter, az jó, hasznos a boldog, vagy legalábbis a kiegyensúlyozott élethez. Azt jelenti, hogy keressük a saját utunkat, nem követünk mintákat, nem hagyjuk magunkat letéríteni, és ez bizony számos alkalommal a kívülállók számára őrültségnek tűnhet. Ne törődj vele!
  2. Az Alice egy tökéletes fejlődés-történet, egy Hős útja sztori. A főhős keresi önmagát, ebben megpróbálják megakadályozni, kiszabadítja magát (az ár: őrültnek, hibbantnak nézik a többiek), vannak segítői, a barlangban (a mély lyuk, amibe beleesik egy ilyen Underworld-be - vagy ahogy ő maga nevezi, Wonderland-be -, föld-alatti világba viszi), ahol le kell győznie egy valódi rettenetes sárkányt a Jabberwocky-t. Amikor végülis kikerül a barlangból, már tudja ki ő, tudja az útját, és aki meg akarja látni, meg is látja benne a hőst. Onnan kezdve, hogy Absolem, a bölcs hernyó (“magyar hangja” Alan Rickman, érdemes angolul nézni…), az orákulum, először nem látja benne a sárkányölő megváltó Alice-t, akire oly régen vár az Underworld, nos,  a kalandok, kihívások után ugyanaz az Absolem meglátja benne az igazi Alice-t… Mindannyiunkban van egy igazi Alice… ki megtalálja, ki nem… megtalálni önmagunkat, akivé válhatunk, az igazi kincs, amiért eredetileg lementünk a barlangba, még ha ezt az elején nem is látjuk ennyire világosan…
  3. Harmadjára egy film-technikai dolog. Érdemes, ha hozzájutsz, 3D-ben nézni, még egy layer-t hozzá tud adni az élvezethez…

Szólj hozzá!

A Pandémiás Nagy Felmondások hulláma?

isocrates_coaching 2022.02.03. 06:59

szervezeti-kommunikacio-human-telex-consulting-400x250.pngOK, ülepedjen ez még egy kicsit… a Nagy Felmondások korszaka csendben lassan, szétszórtabban már évekkel ezelőtt elkezdődött szerintem, én a tendenciát kb. 10 évesnek gondolom (Magyarországon a 20 éves nagy multi-hullám, gazdaság-átszerveződés hype-ja elültével), amikor sokan  úgy gondolták, hogy a saját főnökük akarnak lenni, annyira elegük lett az addigi főnökeikből. 

Pont itt, a Linkedinen is lekövethető volt az egyéni vállalkozói hullám segítőként, coachként/tanácsadóként, amint sorra dagadó mellű büszkeséggel jelentették be emberek, hogy 10-15-20 év multi közép-, felső vezetői posztok betöltése után végre kiteljesedhetnek, azt csinálhatják, amit akarnak, segíthetnek a többieknek. 

Ez az eredeti tendencia inkább visszafordult az én érzékelésem szerint a pandémia alatt, mert a fix állás/fizetés az összes kellemetlenségével együtt még mindig jobb volt, mint hoppon maradni egyedül, védőháló nélkül, és várni, hogy a drámaian visszaeső segítség-kérés tortából valami jusson a megélhetéshez. És bár 2021 valamennyire visszarendezte a hadállásokat, ha jól figyeltem, kifejezetten ez a kb. 2010-től fokozatosan a corporate világot nagy reményekkel elhagyó kontingens azért nem szerezte vissza integrálisan a 2020 előtti teljes piaci szegmensét.

A schumpeteri alkotó rombolás megtette/megteszi hatását. Amit szintén észlelek nyomokban, hogy ez a csapat (a korábban önállóvá váltak cohorsa) a megnehezedő körülményekre különböző válaszokat adott/ad. Együttműködések jönnek lett, bomlanak fel, alakulnak újra, vannak, akik egyszerűen abbahagyják, és kvázi nyomuk vész, de olyanik is akadnak, akik transzparensen kívánkoznak vissza - talán jobb híján - az egyszer már otthagyott életformába, az alkalmazotti létbe..

De igaz, egy új csapat jelentkezett, szinte egyszerre, a pandémia alatt, aki pont ez alatt az idő alatt érezte meg, hogy talán az ő sorsa nem az alkalmazotti létben tud legjobban kiteljesedni, és nagy dírrel-dúrral a Pandémiás Nagy Felmondás hullámához csatlakozva saját kezébe kívánja végre venni az életét. Az előző csapat lejátszását figyelve is, sok sikert kívánok nekik innen is, de korai meghúzni ennek az új tendenciának a mérlegét. 10 év alkalmas távlatnak látszik, 2033-ben is térjünk vissza erre, mi lett velük a következő 10 év alatt…

Szólj hozzá!

Podcast már nem csak a “next big thing”, már nagyon is itt van…

isocrates_coaching 2022.02.01. 16:44

0863262e-ca5a-4ecc-9cd0-d3311b24b9f4.jpegCsak hallom mindenünnen, hogy a podcast-é a jövő, és mindenki podcast-ot gyárt. Csak én vagyok, aki azt hiszem, hogy ez hamar telítődni fog ez a “piac”, vagy egyszerűen piac? …és megint az lesz mint a coachinggal, hogy mindenki csinálja, és tanítja, és hébe-hóba 1-1-et meg is hallgat valaki, teljesen véletlenszerűen.

De komolyan… a 24 óra, legutolsó tudomásom szerint nem változott, mint napi kapacitás. Jó, én mondjuk 3 nyelven aktívan, meg még kettőn keresek, ha valami nagyon érdekes, csak a youtube-on egyedül el tudnám tölteni ezt a 24 órát, és még hiányérzetem is lenne, és ezek mind-mind nagyon márkás dolgok…

Jó, egy nyelvvel kisebb a választék, de még csak a youtube-ról beszélünk! És még ott a net, a social media, a broadcast tv, a film-gyűjteményem, ami átlag 10-20 filmmel, vagy megnézendő dokuval bővül, pedig már tavaly se volt kicsi…

Ugyanazt a diszkrecionális/szabad felhasználású időt (nem alvás, nem munka, nem tágabb értelemben vett sport, nem evés, nem egyéb kihagyhatatlan és kevésbé kihagyhatatlan, ám alapvető tevékenység, horribile dictu nem társas élet, gyerek-család dolgok, bár ezek némelyike párosítható ezzel-azzal) osztjuk fel mind több “csatorna” között.

Ez a diszkrecionális idő van, akinek mondjuk zéró az életének mostani szakaszában, van, akinek 2 óra, és lehet valaki olyan életszakaszban, hogy 8-10, mindegy, véges…

…és még annak is csak egy része lesz a “csatorna”-használat, eléggé véletlenszerűen ráadásul, szerintem (legalább itt akarunk egy kicsit kevésbé feszesek lenni, itt spórolunk a “döntési energiánkkal”…).

Hallom, hogy cégeket is kezdik tanítani, hogyan építsenek brand-et podcast-tal. Bonne chance, de tényleg! Hogy 20-25 percet fognak hallgatni emberek szakmányban rendszeresen, hogy milyen isteni X, Y, vagy Z kütyü, szolgáltatás, és hogy hogyan lesz általa jobb a világ…

És ez nem, nem a podcast ellen szól. Csak azt hiszem, hogy ennek a legújabb dolognak is meglesz a pályája, hamar, hamarabb, mint a régebbi szintén mindent elsöpörni akaró kezdeményezések, be fog illeszkedni az ezer cucc közé, ami a tartós, visszatérő figyelmünkre számít. A legjobbaknak, azok közül, akik elsőnek szálltak fel a vonatra, bejön, nekik be fog jönni, de ők nem lesznek olyan sokan…

Gondolj arra, hogy még könyvet is olvasunk, újságot is olvasunk (még ha már inkább a neten is…), rádiót is hallgatunk itt-ott, broadcast tv-t is nézünk, moziba is járunk, blogot is olvasunk… a jókat… pedig mindet temették, amikor jött az újabb és újabb big thing… és mindet ugyanabban az egyénileg jellemző átlag napi X órában kell abszolválnunk… hajrá!

Szólj hozzá!

Megmondani, vagy nem megmondani, ez itt a kérdés…

isocrates_coaching 2022.01.29. 08:10

0b1243c2-c23b-429b-b870-dfc3d5eb2d4f.jpegAttól függ…

Jó, ha néha felteszed magadnak a kérdést, amikor ágaskodik benned, hogy na, most már ez így nem megy tovább, megmondod az igazadat, hogy: “igazam legyen, vagy családom/munkahelyem/stb.”… (és máris általánosítottam, de mindjárt mondom a konkrét példát…)Mielőtt a konkrét példát hoznám, egy közbevetés a figyelmes olvasó máris ágaskodó ellenvetésére: “nem a kompromisszumra, a belenyugvásra, beletörődésre akarsz ezzel felhívni?! Hát nekem ami a szívemen, az a számon és basta!”

De! Mértékkel, gondolkodva, megfontolva, nem csapkodva, hadonászva, hanem stratégiailag megtervezve, több lépésre előre gondolkodva lehet csak hasznos - az élet sok (minden?) területén - a véleményünk melletti kiállás… hogy az nehéz? Igen. Igérte valaki  neked, hogy ez az egész buli kéjutazás lesz? Nekem legalább senki…

És a konkrét példa, amiből a fentieket deriváltam egy rádiós beszélgetés volt, évtizeddel, többel ezelőtt. Klub rádió, esti kötetlen csevegő talán háromnegyedóra, talán kéthetenként, 3 rádiós hölgy, barátnő között, kettő idősebb, egyik fiatalabb, csak az egyik idősebb, már nagymama státuszú nevére emlékszem, Szegvári Katalin.

Ő coinolta/mondta ezt, ezt a mondást, arra utalva, hogy ha szeretett unokáját annyiszor akarja látni, amennyiszer szeretné, azaz béke honoljon a családban a gyereknevelési módszereket illetően, jó, ha időnként emlékezteti magát arra, hogy “mit akarsz: hogy családod legyen, vagy hogy igazad?!”.

Mi lehet az üzenete ennek a mondásnak általában is? Nos, ha van egy stratégiai célunk, néha taktikailag hasznos lehet, hogy nem bontjuk ki az igazunk teljes nyers valóságában. Hogy akkor nem leszünk teljesen, 100 percentig hitelesek, autentikusak? A döntések ilyen dolgokban is jó, ha egy nagyobb keretbe illeszthetőek be, mintha a pillanatnyi urge határozza meg minden pillanatban a viselkedésünket…

Szólj hozzá!

A méltóság alap, de a tiszteletet ki kell érdemelni… a mérgező emberek kezelésének kulcsa… sőt, az önbecsülés vs önbizalom különbsége is ezen alapul…

isocrates_coaching 2022.01.26. 09:06

a433dd32-5674-49b8-abb8-c607b5c61443.png

 

1. Nagyon nehéz pejsliből különbséget tenni méltóság és tisztelet között. Amikor a különbségre kérdezett rá valaki a Linkedinen, de csak másnapra ígérte a megoldást, zavart, hogy homályos bennem a különbség. Azt rögtön éreztem, hogy a tisztelet az egy érzés, amit érzek valaki iránt (tisztelem X eszét, tudását, emberségét, empátiáját, ilyesmi), a méltóság az meg egy állapot, egy státusz, ami van függetlenül a másol tekintetétől (méltóságot sugároz, méltósággal visel el egy méltatlan helyzetet, ilyenek).

Ez az intuíció nem totálisan faux/téves, de meg lehet ezt sokkal világosabban is fogalmazni. Először megnéztem, hogy az általam valamennyire bírt európai nyelveken (angol, francia, német, olasz) hogy mondják. Mindegyik, mind a 8 a latin eredetre vezethető vissza (dignitas, respectus), kivéve a méltóság német megfelelőjét, ami a Würde lenne (ami igeként, kisbetűvel a lenni ige ragozott alakja, “lenne”). Tehát érdemes visszamenni a latin jelentéshez. 

Egy remek, pontos angol postot találtam, az segített eligazodni (https://culturesofdignity.com/difference-between-dignity-and-respect/)

“Dignity: From the Latin word dignitas, meaning “to be worthy.”
As in: All people have the right to be recognized for their inherent humanity and treated ethically. Dignity is a given. You just have it and no one can take it away.”

(Méltóság: a latin dignitas szóból, jelentése: értékes. Itt: minden embernek joga van, hogy elismerjék eredendő/alapvető emberi létét/mivoltát és hogy etikailag ennek megfelelően kezeljék. A méltóság adott. Minden embernek van, és nem elvehető.)

Respect: From the Latin word respectus, meaning “to look back at.”
As in: showing admiration for someone because of their abilities, qualities or achievements. Respect is earned. You are respected by others for what you have achieved, experienced and how you have handled yourself as you have achieved accomplishments.”

(Tisztelet: a latin respektus szóból, aminek a jelentése “visszanézni valamire”. Itt: elragadtatást mutatni valaki iránt a képességei, emberi minősége és teljesítménye miatt. A tiszteletet ki kell érdemelni. Azért fognak tisztelni téged, amit elértél, amit megtapasztaltál és azért, ahogy viselkedtél, amikor a teljesítményedet elérted.”

Mielőtt a címben jelzett látszólagos logikai ugrásra rátérnék, még idézek két példát a blog eredeti hivatásához híven a munka világából.

“Co-workers get rightfully frustrated when colleagues are undermining or take credit for work they didn’t do. We want revenge or to be recognized for their contribution. We want the right to be pissed at this person. If we give ourselves the right to be angry and not take our feelings away. We don’t have to be friends and we don’t have to respect their actions. We don’t even have to like them, but we do not have to treat them with dignity.”

Most egy hosszabb passus jön az említett post-ból, idemásolom, mert aki el tudja olvasni, eredetiben, mindig jobban jár, de utána azért le is fordítom… igérem megéri…:-))) és utána még jön a címben ígért deriváció, ami szerintem fontos is, ésdekes is, különösen coaching szempontból, mert a szokásos fejlesztendő területek talán legfontosabbikát érinti… de “végezzük ki” először a méltóság vs tisztelet témát…

“The problem is we use respect in two distinctively different ways: Recognizing a power or status difference between people or recognizing the value of a person. When it comes to a relationship, we commonly frame being respectful as being polite, obedient and following the rules. In this context, questioning the rules or challenging the person enforcing the rules is often perceived as defiant, rude, disrespectful and subject to punishment.

The questions then become:

  • Should you respect someone in a position of authority who abuses power?
  • Should you respect someone who doesn’t treat others with dignity?
  • Even if they’re older than you?
  • Even if they have more seniority than you?
  • Even if they have more experience than you?
  • If dignity is a given that can’t be taken away, what does it look like to treat someone you don’t respect with dignity?

If we use dignity as our anchor and ground our work in the belief that every person has value, then we can separate people’s abusive actions from their essential humanity. For example, there may be a boss at work who belittles, bullies, or embarrasses people under them in front of others. The boss does not need to be respected based on their behavior but they need to be treated with dignity. It may look like the same thing—treating the person with respect versus treating that person with dignity but it is an important distinction. Respect acknowledges the behavior while dignity teaches the importance of civility and humanity.”

(A probléma abból adódik, hogy a tiszteletet két különböző jelentéssel használjuk: egyrészt elismerjük vele a hatalmi/státusz különbséget emberek között, másrészt elismerjük valaki értékeit. Amikor egy emberi kapcsolatról van szó, mindközönségesen a tiszteletet udvariasságként, engedelmességként, szabály-követésként értelmezzük. Ebben az értelmezésben rákérdezni a szabályokra, vagy megkérdőjelezni valakinek a jogára, aki a szabályokat érvényesíteni akarja, gyakran dacosságnak, durvának, tiszteletlennek tekintődik és rosszallást/büntetést vált ki.

A következő kérdések merülhetnek fel ezzel kapcsolatban:

  • Tiszteletet kell-e tanusítani valaki iránt, akinek hatalma van és visszaél vele?
  • Tiszteletet kell-e tanusítani valaki iránt, aki nem kezeli méltósággal a többieket?
  • Még ha idősebb is nálad?
  • Még ha felelősebb/magasabb pozícióban van is, mint te?
  • Még ha több is a tapasztalata, mint a tiéd?
  • Ha a méltóság adott, amit nem lehet elvenni, hogyan nézhet az ki, hogy valaki, akit nem tudsz tisztelni, méltósággal kezeld?

Ha a méltóságot, mint egy archimedeszi pontot kezeljük és arra alapozzuk a viselkedésünket, hogy mindenkinek megvan az alap emberi értéke/mrltósága, akkor képesek leszünk szétválasztani az emberek hatalommal, egyébbel visszaélő cselekedeteit az alapvető ember-mivoltuktól.

Például vegyünk egy vezetőt a munkahelyen, aki lekicsinyli, baszogatja, terrorizálja, rendszeresen zavarba hozza a munkatársait, különösen demonstratíven mások előtt. Semmi szükség, hogy tiszteljék őt a viselkedéséért, de méltósággal kell kezelni őt, mint emberi lényt. Ezek látszódhatnak hasonló dolognak, tiszteletet tanúsítani valaki iránt vs méltósággal kezelni valakit, de van egy fontos különbség. Tisztelet jár a viselkedés okán, míg a méltóság a civilitásra, humanizmusra tanít.)

És akkor az utolsó, rövid idézet szintén utána lefordítva a postból, mert fontos…

“This distinction between dignity and respect allows us to not be driven by fear, anxiety, or hold resentment and somehow sabotage the person that acted in a troubling way. Surprisingly, separating respect and dignity enables you to be better at your job and not bring the “How could you even think this is a good idea?” line home with you.”

(Ez a különbség méltóság és tisztelet között lehetővé teszi számunkra, hogy ne a félelem, aggódás, visszafogott neheztelés vezessen minket az orrunknál, és megakadályozzo  minket abban, hogy megakadályozzunk valakit, aki zavaró és/vagy megengedhetetlen módon viselkedik. Talán meglepő, de a tisztelet és a méltóság megkülönböztetése lehetővé teszi, hogy jobban végezhesd a munkádat, és ne juthasson eszedbe ilyen mondat, mint pl. “Hogyan is gondolhattál rá, hogy ez egy jó gondolat?!”, amikor éppen az előbbiek értelmében helyesen próbálsz cselekedni.)

2. A szokatlanul, szinte zavaróan hosszú cím első deriváltját, hogy mindez, ami leíródott az 1. pontban, hogyan értelmezhető a mérgező munkatárssal, vezetővel szemben javasolható attitűdre, viselkedésre, akcióra, magától értetődik, házi feladat…

3. Ám a cím második deriváltja, az önbecsülés/önbizalom talán egy kicsit több szót igényel, de nem sokkal, mert igazából az is triviális lehet az elmondottakból.

Egyszerűen alkalmazzuk önmagunkra a tisztelet vs méltóság különbségét. Egy régen használt, ám kedvenc metafórámmal az alapvető emberi méltóságot, mint egy bennünk élő sugárzó napot képzelhetjük el. Pl. legyen ott a szívünk helyén, és sugárzását, melegét, életadó energiáját gyerekkorunkban (extrém duress kivételével) háborítatlanul, gyengítetlenül érezzük még, egész valónkat átjárhatja, megédesítheti. Azután fedőrétegek, agyag, mocsár rakódhat rá, ha nem vigyázunk, és/vagy a környezetünk nem válaszol pozitívan erre a belőlünk sugárzó ragyogásra, elemi boldogságérzetre, és mindent megtesz, hogy elnyomja, elfojtsa azt…

Ez a nap, ez a belső nap lehetne az emberi méltóság szimbóluma, ami nem vehető el tőlünk. De a környezet, ebből fakadó kishitűségünk megakadályozhatja, megnehezíti, hogy akár mi magunk is éppen annyira átérezhessük ezt az emberi méltóságot, ahogy gyerekkorunkban adott volt.

És ez utóbbi az, a saját emberi, alapvető méltóságunk érzete, átélése az, amit önbecsülésnek, self-esteem-nek nevezünk. A fentiekből egyértelmű lehet, hogy miközben mindenki súlya az alapvető emberi méltóság mérlegén egyenlő, ezt nem mindenki éli át egyenlőnek…

Az önbizalom meg a tisztelet fogalmát involválja. Önbizalmam van abban, amihez értek, amit jól meg tudok csinálni. Hogy az embernek lehet alacsony önbizalma abban is, amihez ért, nos, ez messzire vezet, pl. az imposztor szindrómához, ami már végképp túlnyúlik még ennek a blog-postnak a bőre eresztett témáján is… itt és most az önbecsülés és az önbizalom fogalmainak világos megkülönböztetése volt a méltóság és tisztelet megkülönböztetésének hullámain…

Még egy személyes példát erre, amire nem vagyok büszke, és nem is szoktam mesélni. Egyszer volt, hol nem volt, mindegy is hol, mikor, miért, alkalmam lett volna egy pályán ütögetni John McEnroe-val. Talán már nem is mindenki tudja, ki ő, a hetvenes, nyolcvanas évek tenisz fenegyereke, sztárja volt, Björn Borg-gal folytatott vetélkedése csak a Federer vs Nadal korszak csúcspontjaihoz hasonlítható. És ezen belül is a szívem csücske volt McEnroe.

To cut it short, nem mertem erre vállalkozni, nem vagyok büszke rá, helyettem Frey Tamás ütögetett vele, akire, azt mesélték, azt mondta McEnroe, hogy nem is rossz, ami tőle nagy dícséret. Nem játszottam Frey-jel sem, hallottam, hogy egész jól játszik, az akkori magamnál biztos jobban… nagyon szerettem teniszezni, több, mint 30 éven át játszottam barátokkal, fiaimmal, sőt edzővel is, minden különösebb labdaérzék és tehetség nélkül.

A döntésem objektíven helyes volt, valószínüleg annyira megilletődött lettem volna, hogy az a kevés se jött volna ki belőlem, ami bennem volt, kínos lehetett volna, így képzelem, és valószínű, hogy ez volt a döntés alapja. Rezignáltan hallottam, hogy Frey ment el, és azóta is ez egy kicsi-kicsi, de létező fájó pontom…

Ma el tudok képzelni egy másik lejátszást, egy másik szcenáriót is… ha brahibb lettem volna, több vér lett volna a pucámban, a k. életbe, elmentem volna! Mégis csak McEnroe, egyfajta idolom (nem sok volt, nem sok van…). A beszélgetésben nem lett volna hiba, angolul jól beszéltem, talán röhögtünk volna egyszer-kétszer (pl. azon, hogy mennyire nem tudok teniszezni… ebben, a magamon való röhögésben, sokat fejlődtem…). 

Hogy jön ez ide? Úgy hogy abban, hogy a teniszben, különösen ebben a felállásban, nem volt önbizalmam, az jogos volt. De akkor még ez az önbizalom-hiány konkréten a tenisz-tudásomat illetően be tudta árnyékolni az önbecsülésemet is (sok munkámba került később, hogy a belső napom sugárzásának ragyogását újra átérezzem magam is…). Helytelenül azt gondoltam, hogy a nyilvánvaló tenisz-elégtelenség az emberi méltóságomat is megrongálhatja... 

 

Persze, belegondolva, az adott  helyzetben, én 3 státuszt képviseltem volna a pályán, John McEnroe-val szemben. Voltam én, voltam a kvázi (tiszteletbeli, 10 percre) tenisz-partner, és voltam egy felelősség-teljes pozíció betöltője (hogy a fenébe kerülhettem volna ebbe a helyzetbe másképpen…). OK, példának jó volt, de akkor, ott, talán mégis jól döntöttem… nem röhögtettem ki magam…:-)))

Szólj hozzá!

Ne jutna annyiszor eszembe…:-)))

isocrates_coaching 2022.01.25. 11:54

4bf96e0a-1bb0-409c-819d-c67aad5e3eac.jpeg

“Egy nap el fogok menni Elméletbe, mert elméletben minden jól megy…”

Ha beszélgetve emberekkel, olvasgatva, youtube-on nézve beszélgetéseket, stb. számolnám, hogy mennyiszer érzem azt, hogy az emberek, bár nem tudnak róla, az Elméletben vannak és ott merengenek a világról, a két kezem, de még a két lábam se lenne elég a számoláshoz…:-)))

 

Szólj hozzá!

Kis nő- és férfihatározó…

isocrates_coaching 2022.01.25. 11:47

5b8e590f-99be-4898-b3f8-e5c6d13a104c.jpeg

Szólj hozzá!

A kapitalizmus új trükkje: a Home Office?

isocrates_coaching 2022.01.25. 11:41

a2f30ca4-27e4-40ce-bfd9-24dace3a5fd5.jpegHome office… vágy, valóság, köszi, köszi, de köszi, elég volt belőle? Hol tartunk most vajon?

Nézek egy minapi francia tv-beszélgetést Boris Johnson huszárvágásáról a restrikciók feloldásáról és ennek hatásáról. Nem akarok az egészségügyi részébe belemenni, de egy gondolat megfogott…

Az angolok nem csak a maszkot nem akarták a rendelkezések ellenére se hordani, közlekedésben se, sehol se, de már vágynak vissza a home office-ból az igaziba…

Ez elgondolkoztatott… ha valaki azt mondja 4 éve mondjuk, hogy hirtelen az office-ban dolgozók nagy része otthon dolgozhat, nem kell bejárnia, jobban beoszthatja az idejét, megspórolva az utazást, szerintem senki nem hitt volna a fülének, hogy eljöhet ez a kánaánikus helyzet, és rohantak volna az emberek a home office-ba.

Most, 2 év próba után (persze, gyerekekkel, meg egyebekkel meg volt azért nehezítve a helyzet, pl. volt, hogy este, hétvégén, nyáron is alig mehettek valahová, otthonra voltak ítélve…) mintha nem ugyanaz lenne a helyzet az emberek fejében… Talán a valamikor Kánaán-nak elképzelt helyzet nem is olyan kánaáni, a habostorta, ha állandóan azt kell enni, nem is olyan finom, mi több, már nem is tűnik annyira habostortának…

Biztos, hogy maradtak hívői/védelmezői a home office regim-nek, de mintha ez egy sokkal kisebb halmaz lenne ma, 2 év kényszer home office után, mint mondjuk 4 éve lett volna, ha megkérdeztek volna minket… Ti hogy gondoljátok, ha magatokba néztek, Ti magatok hogy vagytok ezzel? Igaza van a beszélgetésben hallott véleménynek, amire ezt alapozom?

Ui.: 

Azt hiszem, a vegyes marad meg, valahogyan. Azt meg extra nehéz managelni, szerintem. És a beszélgetésben nem is ezek a materiális dolgok jöttek elő (bár azért családdal, (otthon) dolgozó 2 szülővel még az is komplikáltabb), hanem a puszta visszavágyódás, nyilván nem a zötykölődésre oda-vissza, de a tisztán, fizikailag is elválasztott munka vs magánélet terekre, és a plusz társaságra, az ebédlőben, water-coolernél, kávégépnél, cigizés közbeni pletyikre, röhögésekre…

…a kötelező rosszal a jó dolgok, valamekkora változatosság, másik közeg, más emberek is megy a levesbe a HO MO-val. És ez genuinely meglepte az embereket, nem mindet, de sokat, mert amíg természetes a kényszer volt, hogy időre be kell járni, csak a kényszer volt előtérben, a többi kis színes fel se tűnt. A HO-ban a munka, a kényszer maradt, a kis színesek nélkül…

Kis konteo-érzékenység kell csak hozzá, hogy azt gondoljuk, ez az egész csak a kapitalizmus legújabb kis csele volt, hogy az emberek visszavágyjanak az irodákba…:-)))

Szólj hozzá!

Az állandóság vs változás dinamikájának varázsa…

isocrates_coaching 2022.01.25. 06:41

4909947d-4cbd-4433-b0a8-4b0784e31ff8.jpegAz ember az állandóság vs változás dinamikájának a varázsában él, e dinamika az, ami elvarázsolja. Statikában meghal, szó szerint is, meg átvitt értelemben is. A statika a halál állapota, az abszolút passzivitásé. Ezért, hogy az állandóságból a változásba vágyik, a változás közben az állandóságra. És közben mindig meggondolja magát. Mert csak az egyik állapotba tudja beleélni magát, de abba nagyon. Mint az inga, ha beszélni tudna… és nagyon meggyőző is…

…mindig abban, amit éppen kíván, az egyik helyzetből a másikba. Mondjuk az állandóságból a változásba. Meggyőző, mert abszolút hiteles, velejéig átérzi és együtt zizeg azzal, amiben éppen van. Azután az ellenkezőjében válik hirtelen hitelessé... A változásban, az állandóságra vágyva, de nagyon, például… és mindkettőben hiteles, genuine, autentikus… könnyű vele együtt rezegni… csak amikor éppen vált az egyikből a másikba, akkor kicsit nehéz… ahogy az egyik hitelesből a másik hitelesbe kapcsol… és észre se veszi… ez a lényeg…

Szólj hozzá!

Mi nehezebb? Az érzelmi vagy a vállalkozási párválasztás?

isocrates_coaching 2022.01.24. 06:00

15d637a2-7f7f-4eb5-a568-09c6f69b9032.jpegNehéz rá válaszolni, egyik nehezebb, mint a másik. Most az utóbbira fogok koncentrálni, de igaz lehet, amit mondok, az előbbire is… Biztonsági övet becsatolni, jól elhelyezkedni, indulunk…

Gondoljunk mondjuk egy (nagyon-nagyon) egyszemélyes vállalkozásra. Mondjuk válasszunk ki egyet valamilyen tanácsadás témában a Linkedinen. Érdekes - rövid közbevetés - hogy nem mindenki fogja azt gondolni, hogy ott érdemes keresni, mert - ahogy a napokban valaki egy beszélgetést idézve írta - aki ráér oda sokat írogatni, annak biztos nincs elég munkája…

No, ezen lépjünk is gyorsan túl, azért is, mert ez a post nem a marketingről szól, hanem magáról az egyszemélyes vállalkozásról, amit példának kiválasztottunk. 

Annak az illetőnek meg, aki direkt nem keres szolgáltatót a Linkedinen, maximum szórakozásra használja, azt üzenem, hogy van is igaza, meg nem is, és téved, ha biztos benne, hogy biztosan igaza van… jó minőségű szolgáltatást se könnyű találni - ebben igaza van -, de egy dolgot elfelejt, azt, hogy a Linkedin mindenkiről egy ingyenes önkéntelen  személyiség-profilt is ad, ami jól jöhet, ha (bármilyen) üzleti kapcsolatot akarunk valakivel létesíteni…

És máris a legtémább témánknál vagyunk: ha szolgáltatót (mondjuk tanácsadót, coachot) nehéz választani, például az is megfontolandó, hol, hogyan is keressük, szerinted mennyivel nehezebb a nehezen, sok energiával, idővel, gonddal felépített vállalkozásodhoz partnert, együttműködőt találni?! Nem várok a költői kérdésre adott triviális válaszodra: sokkal…

Ha sikeres vagy, “felszállt” az egy-személyes vállalkozásod, diadalmasan szeli a levegőt, aki igénybe veszi, profitál belőle, és tovább is adja a jó hírt, továbbá tartósan sikeresen tudod el is mondani róla másoknak, újabb klienseknek is, hogy miért is érdemes hozzád fordulni, akkor el fogsz érni egy ponthoz, hogy egyre több megbízást kell visszautasítanod. 

Ez egy ideig áremeléssel, a vevők közötti priorizálással (a várható hosszabban tartó üzleti kapcsolatokat fogod előnyben részesíteni az egyszeri megbízásokkal szemben) lehet növelni a bottom line profitot, de ennek a profit-növelési útnak bizonyosan lesznek korlátai, amennyiben a szolgáltatás, amit nyújtasz, megbízhatóan magas színvonalú. 

Ennek az az oka, hogy a tanácsadás, egyéb nagymértékben bizalmi alapú, és a sikeresség, a beágyazódás a forgalmat aránytalanul nagy mértékben az adott műfajban legsikeresebbekhez fogja terelni. Az meghosszabbíthatja az egy-személyes működési periódust, ha elegendő állandó és magas minőségű (nem túl árérzékeny, profitábilis) ügyfél kerül be a portfóliódba, de tartós sikeresség esetén itt is lesz korlát. 

Egyszerűen idő-, teljesítménykorlát, mert akármilyen brilliáns is vagy, egyszemélyes vállalkozásod munkajövedelemből él, a munkajövedelem meg, akármennyire jövedelmező is, a ráfordított időddel arányos marad, ami pedig véges. Élni, aludni, hogy ne soroljam is kell… meg lehetőleg bővítetten újratermelni a termelő képességed, azaz épen, fitten és naprakésznek maradni a választott szakmában…

…és eljön az a pont, amikor bővíteni kell, már túl sok megbízást kell visszautasítani, ami egy ponton túl az üzletnek is árthat, mert leszoknak Rólad, úgyse fogsz ráérni, ez egy biztos belépési pont lehet a mindig jelentkező újabb és újabb konkurenciának. Valamikor lehet, Te is így tettél szert az első ügyfelekre, second choice-ként, mert akikkel először akartak együtt dolgozni, nem értek rá, félévre, évre előre be voltak schedulálva, és bizony, a tanácsadás legtöbbször azonnal kell, még hónapokat, esetleg heteket se tud várni az, akinek éppen kell…

Na de az nem gyerekjáték, hogy a Te nagy gonddal felépített brand-edet valaki más is használja! Hogy a fenében lehet biztosra menve kiválasztani valakit, valakiket, hogy ugyanazon a színvonalon vigyék tovább, velem együtt dolgozva, amin beindítottam, befuttattam, sikeresen működik?!

És, ha már ez se volt semmi, kiválasztani, de mondjuk sikerült, tényleg jön majd ez a probléma, amiről annyit olvasok a Linkedinen is, hogy meg kell tanulni együttműködni valakivel?! Fenntartani a motivációját (tegyük fel, hogy a sikeres kiválasztás egyik alappilére a motiváció volt, de a motiváció kényes virág, továbbra is gondosan kell ápolni…)?! Megtanulni delegálni, felhatalmazni?! Nincs már így is elég dolgom/bajom?! 

Nos, ez nem megkerülhető. Ha sikeres vagy, eljutsz erre a pontra, a legnehezebb fordulópontra a vállalkozásodban, szó szerint az egyről a kettőre. Aki azt mondja, hogy erre biztos receptje van, erre az óriási lépésre, ne higgy neki, saját praxisodból is tudhatod (ha jó vagy benne & sikeres: biztosan tudod is…), hogy nincs ilyen. A Tiedben sem, az övében sem.

Kapaszkodók lehetnek. A személyiségprofilok például segíthetnek a kiválasztásban. Én többet megismertem a coaching mellett, kettőből, a Hogan-ból, és az Innermetrix-ből a szakértői képesítést is megszereztem, azután, el akartam mélyedni valamelyikben, és az Innermetrix mellett kötöttem ki. 

Egy német személyiségprofilokkal foglalkozó szakkönyv “Leistungsprofil”-nak (teljesítmény-profilnak) nevezte el, de tapasztalatom szerint sokkal több annál. Létrehozói 3 részprofil integrálásával hoztak létre egy olyan komplex személyiségprofilt, ami nagyon sokoldalúvá teszi az eredményt. 

Egy-egy komplett személységprofil kb. 80 oldalas kis könyv, ide csak utalások férhetnek bele, és azokat is most az adott témára fogom kifuttatni, tehát valaki számára, aki pont most ért el arra a pontra, hogy egyszemélyes vállalkozását bővíteni akarja.

A helyében én előszöris önmagamra megcsináltatnék egy ilyen személyiségrofilt. Neten érkezik egy kitöltendő, 3-blokkos tulajdonképpen kérdőív, amit egy-ülésben, háborítatlan 30-40 perces időtartammal ki lehet tölteni.

A központi licence-adó szerverei hamarosan szolgáltatják az eredmény-füzetet a kért nyelven (a választék nagy, nyilván nem végtelen), és jön egy egyeztetett időpontban egy konzultáció. A konzultáció a hatékony alkalmazáshoz elengedhetetlen, az a majdnem 80 oldalas részletes profilt tartalmazó füzet anélkül “néma marad” (az évek során önmagamra 3 profilt kértem le, az elsőnél nem kértem a konzultációt, nem is fogott meg igazán, ezért én csak konzultációval együtt tartom komoly dolognak, de úgy nagyon…).

Ennek az első lépésnek a célja az önismereti tudás élesítése a társat kereső vállalkozó számára. Nem ismertem olyan embert, magamat is belevéve, akinek ne okozott volna aha-pillanatokat a konzultáció. A konzultációnak egyébként coaching jellege van, ahol van egy vezérfonál, a profil…

Ezzel az első lépéssel a vállalkozó “eggyel beljebb van”, jobban ismeri magát, ez a keresés folyamatában is segíteni fogja. Megint beleélve magam az ő helyzetébe, én azt csinálnám, hogy amikor már elég előrehaladott egy-egy személynél a kiválasztási folyamat, utolsó lépések egyikeként megkérném, hogy ő is csináltasson egy ilyen profilt, amit azután megosztana velem azzal a feltétellel, hogy egyúttal én is megosztom vele az én profilomat.

Ez utóbbi alapvetően fontos. Amikor néhány (esetleg először csak kettő) ember fog vinni egy vállalkozást, a bizalom az alfa és az omega, és ennem jó alapja lehet, hogy miután külön-külön megismerkedtetek a saját profilotokkal, egyszerűen egymással is megismertetitek, és megbeszélitek. 

Az együttműködés és a bizalom repülő rajtszerű kezdetének ennél kb. jobbat nem is tudok elképzelni. Szemtanúja, aktív segítője voltam olyan folyamatoknak, amikor csapatok, illetve vezetői csapatok reveláció erővel nyíltak meg egymásnak egy számukra is meglepő élmény-szinten…

Hogyan fogják segíteni ezek a komplex személyiség-profilok a kiválasztást, sőt később a tartós együttműködést is? A viselkedési modul betekintést ad a természetes és stressz alatti viselkedésre meg a normál professzionális viselkedésre is (ezek miben, hogyan különböznek, itt nincs tér kifejteni). Ez egy plusz dimenziót ad a felvételi folyamatban személyesen észlelt viselkedés-minták megítélésére. 

Pluszként, már a közös együttműködés idejére érdekes, és fontos fogódzókat ad a konkrét profil-elemek összevetése, átbeszélése. Triviális viselkedésbeli interferenciák küszöbölhetőek ki, amelyek - ha nem kerülnek így felszínre - komoly problémákat tudnak okozni a mindennapi kommunikációban. Ez az a terület, amelyből a már együtt dolgozó csapatok is talán a legtöbbet tudnak profitálni, ha alaposan közösen átbeszélik őket.

A motivációs/alap-értékek modul is mind a kiválasztásnál, mind a későbbi együttműködéshez hasznos mankó tud lenni. Jó tudni, hogy a másiknak, akire bizonyos értelemben rábízom a brand-emet, milyen értékek mentén  motiválódik, motiválódhat. Triviálisan adódik, hogy ez a tudás a motiváció együttműködés közbeni tartós fenntartásához is miért hasznos…

A harmadik modul a legmélyebb személyiségi rétegeket érinti, a döntési preferenciákat (az érzékelési preferenciákat, hogy melyik a legfontosabb dimenzió a világ-érzékelésemben, alapvetően inkább empatikus, praktikus vagy rendszer-gondolkodású vagyok-e, és milyen erős vagyok a másik kettőben…).

Ezt a modult, amikor pl. nagyobb cégek vezetői, vagy projekt-csapatának csináljuk meg az egyéni visszajelző konzultáció után a közös konzultációt, bizalmasan szoktuk kezelni, nem dobjuk be a “közösbe. Az első két modul, a viselkedési és a motivációs modul közös megbeszélése, egymás jellemzőinek megismerése ezekben a dimenziókban abszolút hozzáadott értéket jelent a csapatok számára. A harmadik modult általában mindenki saját maga épülésére használja, és diszkréten kezel (nem mintha ebben diffamáló, “veszélyes” információk lehetnének valakiről is).

Szerintem itt, amikor ilyen jelentős lépés előtt áll az ember, a megoldás az, hogy a jövendő együttműködők, a vállalkozó, és a jelölt ezt a modult is megnyitják egymásnak (itt jön a bizalom-építés első lépcsője, hogy a vállalkozó, a kereső is partnernek tekinti a jelöltet). 

Az is elképzelhető persze, hogy a felvételi folyamatban csak az első 2 modult nyitják meg egymásnak es egyeztetik, vajon a kompatibilitásnak milyen szintje valószínüsíthető (már a 2 első modul is jó indikációt adhat erre). És amikor megkezdik az együttműködést, akkor nyitják meg a 3.  modul eredményeit egymásnak, vagy akkor sem, ez is természetesen szabadon választott gyakorlat…:-))) én legalább akkor megnyitnám, mert a 3. modul eredményeinek az összevetése is hozzájárulhat az együttműködés finomhangolásához…

Ennyi, in diesem Sinne…:-)))

Szólj hozzá!

A könyv igézete… és ígérete…:-)))

isocrates_coaching 2022.01.22. 08:34

 

16ece4e6-67c9-4859-9db9-fac37adf556d.jpegEz nekem is egy kedvenc képem, történetem. Mint akinek szintén sok könyve van, tőlem is meg szokták ugyanezt kérdezni (persze nincs 30 ezer, de egyébként 30 ezer nem is olyan sok ám ebben a gyüjtő kategóriában…), amire én azt szoktam válaszolni, hogy a könyv ára egy opciós díj, amit azért fizet ki az ember, hogy amikor eszébe jut, azonnal levehesse a polcról (lehívja az “opciót”…). Hány opciót lehívtam rá…:-))) de az biztos, hogy az ember nem akkor olvassa el (ha valamikor egyáltalán hozzájut… az élet véges, ne feledjük…), amikor megveszi… az olyan snassz…:-)))

ui.: és még hozzá tenném Eco-hoz, hogy az évtizedek alatt felhalmozott könyvek kikerülnek a rövid-távú memóriából. Az embernek a saját könyvtára is újra és újra felfedezendő kontinens marad… Ez külön izgalmas, hogy milyen érdekes területek, könyvek is érdekeltek évekkel, évtizedekkel ezelőtt… és ez igaz a testetlen Kindle és Audible könyvekre is, ha már elég sok van belőlük…:-)))

Ez egy Facebook bejegyzés, ami következik, amihez írtam a fenti commentet..

———————————————————————————————————

434e2c21-9629-4358-b3df-4a6fa8ce4699.jpeg

 

“Így nézett ki egyik kedvenc íróm, Umberto Eco házi könyvtára. Mintegy harmincezer kötetet tartalmazott. Amikor egy látogató felkiáltott, hogy "Azta, dottore, maga ezt a sok könyvet mind elolvasta?", Eco elkomorult. Ez a kérdés ugyanis azt sugallta, hogy a látogató szerint a könyvtárat azért tartja, hogy felvágjon vele. "Nem, ezek csak azok, amiket a hónap végéig kell elolvasnom, a többi az irodámban van," válaszolta szarkasztikusan. 

Eco szerint nem csak azok a könyvek hasznosnak, amelyeket elolvasunk. Hanem azok is, amelyeket nem. És nem egyszerűen csak azért, hogy kéznél legyenek, amikor információra van szükségünk. Hanem azért is, hogy emlékeztessenek minket arra, hogy mennyi mindent nem tudunk. Egy másik író, Nassim Taleb az elolvasatlan könyveket nevezte "antikönyvtárnak."

Minél többet olvasol el a könyvekből, annál jobban tágulnak a tudásod horizontjai - de soha nem tudhatsz mindent. A könyvtárak nem a gőgös tudás hivalkodó palotái - hanem az intellektuális alázat szentélyei. 

Sajnos az Internet korában a nagy házikönyvtáraknak egyre inkább leáldozóban van. Az emberek inkább digitális formában gyűjtik a dokumentumokat - és mivel bármit letölthetnek a netről, ezért gyakran már nem is gyűjtik egyáltalán. Ez a fejlődés rendje.

De mégis, érdemes észben tartanunk, mennyi mindent nem tudunk a világról. A Columbia Egyetemen például külön kurzust vehetnek fel a hallgatók, ahol a tudományos kutatásban megőszült tekintélyes tudósok beszélnek arról, amit NEM tudnak. Kevés dolog van, ami jobban inspirálja a kreatív elmét, és kevés dolog van, ami nagyobb alázatra inti.” 

—————————————————————————————————————

Ez pedig egy francia nyelvű videó, ahol még életében beszélget Francois Busnel francia tv-s műsorvezető híres La Grand Librarie című műsorában Umberto Eco-val (“Il Professore…”) az író könyvtárában sétálgatva, ami rendezettebbnek látszik, mint a képen. Lehet, hogy a kép nem is nála lett fotózva, vagy nála, de egy más korszakában, talán másik lakásában, mindenesetre a könyvek darabszáma stimmel…:-))) És itt a kincsek egy temperált külön helyiségben vannak, különleges könyves polcon…

 

 

Szólj hozzá!

Megtalálni az utadat… nos, kacskaringós lehet…:-)))

isocrates_coaching 2022.01.20. 09:24

Nem tudod, hogy mi akarsz lenni, ha nagy leszel? Vagy már nagy vagy, és még mindig nem tudod? A szenvedély cece-legye még semmi iránt nem csípett meg? Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy valaki, aki nagyot alkotott valamiben, ő már nagyon korán elköteleződött a téma iránt… vagy inkább valami mélyebb iránt, ami transzcendensen túl-, átnyúlik a témákon, például a kielégíthetetlen (kutató?) kiváncsiság (vagy materiális teremtő/fabrikáló vágy, vagy (c)…) az, ami keresi a témáját, diszciplináját és nem is feltétlenül találja meg azt elsőre?

Carl Gustav Jung, minden idők egyik legbefolyásosabb pszichiátere, terapeutája először archeológus akart lenni (assziriológus, egyiptológus). De ahhoz nem volt meg a családi finanszírozás, mert az igen drága stúdium volt akkoriban. Azután a természettudományok, például a zoológia érdekelte, de tanár nem akart lenni. Azután így, vigaszágon doktornak kezdett tanulni…

Ez Jung utolsó interjúja (angol nyelv, francia felirat, de a lényeget ide kivonatoltam magyarul)… esetleg akik keresik a helyüket, a vokációjukat a világban, különösen ha fiatalok, pályakezdők, vagy még azok sem, de nemcsak, érdekesnek találják majd…

Doktornak tanult, orvosnak, nem pszichiáternek, ahogy mondja, a konkrét pszichiátria professzor nem volt túlságosan meggyőző. És baja is támadt néhány professzorral, egyikük aktívan ki is akarta rugatni az egyetemről, mert nem hitte el neki, hogy ő maga írta a disszertációját, de nem tudta bebizonyítani, hogy honnan, kitől másolta (persze, mert nem másolta…). De volt olyan professzora is, aki maga mellé akarta venni Münchenbe…

Ebben az időben került a kezébe egy pszichiátriai munka, aminek az előszavában olvasta, hogy bizonyos pszichózisok oka a személyiség inadaptációja/adaptáció-képtelensége, és ez volt az a pont, amikor elhatározta, hogy pszichiátriával kezd foglalkozni. Itt van tehát a gyakorlatilag végzett orvos Jung, aki nem ment a professzor mellé Münchenbe… senki nem értette, a professzor se, a barátai se… nem lehetett könnyű egzisztenciális döntés se… Mert a pszichiátria abban az időben semmi nem volt, nem volt se tekintélye, mint orvosi diszciplinának, se jövője…

És itt egy érdekes gondolat… az orvostudomány, a természettudomány mellett a történelem volt az, ami szintén érdekelte (ugye, eredetileg is archeológus, azon belül assziriológus, egyiptológus akart lenni…), és nem utolsó sorban a filozófia is… És megértette/ráérzett, hogy ez a sok látszólag divergens érdeklődési kör a pszichiátriában egymásra tud találni, meg tudják egymást termékenyíteni (a kreativitás egyik motorja a különböző diszciplinák egymásra hatása…).

1900-ban végezve, Freud és Breuer több munkáját is olvasta már. 1907-ben ismerkedett meg személyesen is a még mindig újnak számító diszciplina felkentnek számító főpapjával, Sigmund Freud-dal. Jung is letette már a névjegyét néhány könyvvel, amit el is küldött a mesternek, így ismerkedtek meg egy 2-hetes bécsi út alkalmával.

Az ismeretség hamar mély barátsággá fejlődött, Jung megkedvelte Freud-ot, de  hamar felismerte, hogy miközben ő igazi kutatóként mindig alapvető kételkedéssel, szkepszissel közeledett bármihez is, Freud, ha valami mellett letette a voksát, ahhoz makacsul ragaszkodott, vitatkozni nem nagyon lehetett olyankor már vele. Freud-ot például nem érdekelte a filozófia, s miközben Jung éppen el volt merülve Kant gondolataiban, ez sem volt egy közös pont már az elején sem.

Az alapvető különbségek a személyiségükben talán el is indított valamit Jung-ban a különböző pszichológiai típusok keresése irányában… Egyébként a kérdésre, analizáltàk egymást, egymás álmait, igen a válasz, de a további részletező kérdésekre természetesen elzárkózik szakmai titoktartásra hivatkozva… 

…pedig milyen érdekes lenne Jung és Freud analitikai naplója egymásról… annál is inkább, mert Freud hivatalosan soha senki mással nem analizáltatta magát, kijelentve, hogy - miközben az analitikus professzió alapkövetelményévé tette, hogy a terapeuta maga analizálva legyen - az ő esetében az ön-analízis teljes mértékben autentikusnak veendő…

A Bevezetés a tudattalan pszichológiájába című Jung könyv megjelenése volt a casus belli a barátságból háborúba fordult kapcsolatnak. Legalábbis a végső csepp a pohárban. Ahogy Jung visszaemlékezik, korábban is vissza kellett fognia magát, hogy ellentmondjon időnként az ellentmondást nem tűrő mesternek (reservatio mentalis), de itt elszakadt a szál… A mély árok kettőjük gondolatrendszere között a kollektív tudattalan, aminek Freud-nál nincs helye.

Mint akit aktívan is érdekel a személyiségtipológia, nekem külön érdekes a félórás videóban Jung véleménye erről. Előszöris fontos, hogy az ember típusa változik, alapvetően a korral, korszakaivsl, de drámai körülmény-változásokkal is. Jung magát eredetileg gondolkodó, intuitív személyiségnek tartotta, akinek az érzések tettenérésével, és egyáltalán a realitásban, a reális életben mozgással, a reális tárgyakkal kapcsolatban problémái voltak… (A Myers-Briggs tipológiában talán INTP lehetne, az Innermetrix-ben bonyolultabb a képlet, ha esetleg utólag kitöltené…:-)))

De kanyarodjunk vissza az eredeti gondolathoz. A “Mi leszel, ha nagy leszel?” kérdésre a választ csak tudatosan ritkán találjuk meg, és ráadásul az út hozzá kacskaringós, akár visszafordulásokkal teli is lehet… és szerencse is kell hozzá…:-))) például, hogy egy könyv kerül a kezünkbe, vagy találkozunk valakivel, aki érdekes dolgokról mesél, és hopp, egyszerre helyére kerül minden, kiegyenesedik az út… “csak” végig kell rajta menni…

 

Szólj hozzá!

Aki manager akar lenni… talán pokolra nem kell mennie, de…

isocrates_coaching 2022.01.16. 20:11

44bd4258-3b44-4a84-981c-917d2f8ffd57.jpeg“Hogy sikered legyen az üzletben, tegyél róla, hogy a többiek úgy lássák a dolgokat, ahogy Te látod.” - Aristotele Onassis

Ezek a mondások olaszul csak nem hagynak békén…:-)))

Ugye, ha egy (nagyon) gazdag ember mond valami ilyen okosság-félét, azt gondoljuk, érdemes odafigyelni, hátha követjük az okosságot, mi is jó gazdagok leszünk. Tévedés, de azért elemezzük egy kicsit ezt a mondást.

Ez a mondás feltételezi, hogy (1) Neked van egy zseniális ötleted, amit (2) olyan emberekkel akarsz végrehajtatni, akiknek nincs ilyen, viszont (3) teljesen asszimilálni tudod őket és (4) pont úgy fogják látni a dolgokat, mint Te, és (5) mivel az ötlet valóban zseniális (ld. (1)…), innentől (6) semmi sem áll utadban, hogy sikered legyen az üzletben… a többiek? Névtelen hősök a zseniális ötlet és a Te sikereid oltárán…

…lehetséges olvasat, nem? A többiek nevét ismerjük, a bajtársakét, akik meneteltek Onassis úrral az úton? Nem…

Na most a lóhulla a (3)-as pontban van elrejtve. Nem baj, ha nem vetted észre, elmondom. Az embereket nem tudod asszimilálni, hogy úgy lássák a dolgokat, mint te. Esetleg speciális körülmények között, némelyiküket, egy időre, de tartósan nem.

Egyébként ez nem csak üzletemberi probléma, szervezeti, vezetői is. A remény ágensei, a különböző segítők jó pénzért, vagy ha jól tárgyalsz, diszkontált áron megígérik Neked, hogy megtanítanak arra, hogy kell asszimilálni az embereket, illetve megtanítják nekik, hogy ez miért lesz jó nekik…

A legjobbak el is érnek veletek eredményeket… azután kis idő múlva minden kezdődik előlről. Te megint keresni fogsz reményt igérő segítőket, és meg is találod őket… a legjobbak egy másik szinten maguk is segítők újabb nemzedékeit tanítják meg arra, milyen reményt, hogyan kell ígérni… És (majdnem…) mindenki őszinte, jót akar, hiteles…

Ja, és még azt nem is mondtam, hogy az üzletemberek, managerek nem minden egyes ötlete zseniális… vannak az ötletek között közepesek, gyengék, sőt kifejezetten akár ártalmasak is. Ez a fenti folyamatot - talán elképzelhető - még kaotikusabbá teheti…

Ui.: Nem az az üzenet, hogy nincs szükség reményre, és segítőkre. Nagyon nem. Az az üzenet, hogy semmi sem végleges, minden állandóan változik, és ebben a segítőknek is kulcs szerepe van. Ők segítik felfelé görgetni a sziklát…

Szólj hozzá!

Nagyszülők, szülők, gyerekek (unokák…)

isocrates_coaching 2022.01.09. 09:15

3eb5ef5f-0d72-4cb4-9a17-212cc0dfd17f.jpeg

Ezt a postot láttam már, de most a Linkedinen jött szembe… Arról, hogy az ember dolga az ő kimért 70-100 éve alatt soha nem volt könnyű, legalábbis a történeti időkben, de könnyen elképzelhetjük, hogy előtte se volt mindig habostorta.

A post szövege (a bevezetés után, a post második részében - nem tudom, kitől származik, angol szöveg) három, az északi, nyugati féltekén született (fontos, nincs említve a szövegben!) életutat hasonlít össze, egy 1900-ban, egy 1985-ben és egy 1995-ben született átlagemberét és az adott életszakaszakaszok külső X-tényezőit hasonlítja össze (egy ember élete még sok minden mástól is függ, genetikai adottságaitól, tehetségeitől, a szociális körülményektől, amelyekbe beleszületett, ezekről itt nincsen szó).

És persze, azt már tudhatjuk, hogy az 1900-ban született ember 75. életévéig mi mimden történt, de az 1985-ben született 2060-ban lesz 75, az 1995-ben született meg 2070-ben, így az összehasonlítás féloldalas (ha máshonnan nem, Oedipus tragédiájából tudhatjuk, hogy halálával, halála után (ebben az esetben a teljes összehasonlíthatóság kedvéért a 75. életév elérése után) tudható, hogy egy ember élete boldog volt-e, vagy nem…

Csak ismétlésképpen, Oedipus egy sikeres boldog életet élt, szeretett király volt érett koráig, amikor kiderült, hogy az apja volt, akit megölt egy szerencsétlen alkalommal, és tudta nélkül az anyját vette el feleségül… ez a késői felismerés őrüketbe kergette, megvakította magát, és így halt meg, szerencsétlenül…

„Senki hát halandó embert, ki e földön várja még végső napját, ne nevezzen boldognak, míg élete kikötőjét el nem érte bánat nélkül, biztosan.”

Szóval ennek a kis kiegészítésnek a tudatában érdemes olvasni a lenti szöveget. Az 1985-ben születettek ebben az évben fogják betölteni a 37. életévüket, az 1995-ben születettek a 27.-et, életük java még hátra van… A “java”? Meglátják majd, érdekükben reménykedjünk benne…

És pont itt jön az esetleg értékelhető üzenete az idézett post szövegének pont a számukra. Az 1900-ban született valakihez képest mindenképpen kvázi aranyéletük lehetett - legalábbis a külső, társadalmi, egyéb különbségeket tekintve. Még (reméljük ez így is marad) nem éltek át világháborúkat, nem haltak meg erőszakos, vagy pandémiás halállal (még…) 60 millióan (az északi, nyugati féltekén, tágan véve lényegében Európában és Észak-Amerikában).

Tehát eddig (!!) az objektív körülmények kedveztek nekik, nem abszolút értelemben, de ahhoz képest, amit szüleiknek, nagyszükeiknek kellett átélniük. Eddig jó dolguk volt hozzájuk képest, vigyázzanak, hogy ne legyen rosszabb! Rajtuk is múlik…

“Imagine being born in 1900.
When you are 14 years old
World War I begins
and ends when you are 18,
with 22 million dead.

Shortly after the world pandemic,
flu called ′′ Spanish ",
killing 50 million people.
You go out alive and free,
and you are 20 years old.

Then at the age of 29 you survive the global economic crisis that started with the collapse of the New York Stock Exchange causing inflation, unemployment and hunger.

Nazis come to power at 33.

You are 39 when world war 2. begins
and it ends when you are 45 during the Holocaust (Shoah), 6 million Jews die.

There will be a total of more than 60 million dead.

When your 52th Korean war begins.

When you are 64, the Vietnam war begins and ends when you are 75.

A baby born in 1985 believes that his grandparents have no idea how hard life is,
and survived several wars and disasters.

A boy born in 1995 and 26 today believes that the end of the world when his Amazon package takes more than three days to arrive or if he doesn't exceed 15 likes for his posted photo on Facebook or Instagram...

In 2021, many of us live in comfort, have access to various sources of entertainment at home and often have more than needed.

But people complain about everything.

They have electricity, phone, food, hot water and a roof over their heads.

None of this existed.

But humanity survived much more serious circumstances and never lost the joy of life.

Appreciate life this is no rehearsal…”

Szólj hozzá!

A vezető magányossága…

isocrates_coaching 2022.01.06. 13:10

be990809-4730-4964-a9ba-331b23d31294.jpeg

Volt egy flash-em… a modern vezetőről, aki meghallja az idők szavát, a legjobb ma menő management könyveket olvassa, sőt, beiratkozott egy 1-éves, top of the class coaching tréningre is, a legjobbak közül, több is van, amelyik megéri a pénzét. Mondom, beugrott az eszményi vezető, aki tud delegálni, ismeri az empowerment fogalmát, és aszerint él, meghallgat, bevon, ugyanakkor vállalja a felelősséget, mindezt - papíron… 

 

Úgy értem, nem csak papíron tudja, papírja is van róla, hogy tudja, és tényleg tudja, megtanulta, a HR kartotékokba is be van vésve. Sőt példakép. Mindenkinek, aki nem neki dolgozik.

 

És tényleg tudja, a az egyéves tréningen is bebizonyította, hogy tudja, a csoporttársak szerették, egy volt közülük, a tréning napokon a legelitebb csoporttal ebédelt, és a trénerek is csak jót tudtak róla mondani. A vezető, aki önismeretre akar szert tenni, aki jobb vezető szeretne lenni, kell ennél több?! 

 

És amikor a gyakorlatok voltak a tréningen, és ő volt a coach, példamutatóan tudott meghallgatni, együtt rezegni, mégis ugyanakkor figyelni a keretekre is, a mélyre, ami a beszélgetés felszíne mögött volt, de azért nem ment át psy-be, sok mindent, ami ilyenkor eszébe jutott, a “polcra” rakott, világért se zavarta volna meg a flow-t, amiben az éppen soros csoport-tag coachee éppen ő maga egy-egy aha-pontra /-magaslatra jutott és így mindig előre, mindig feljebb, a tapasztalt katalizátorként működő alkalmi coach segítségével. Őröm volt nézni, belehallgatni a trénereknek, milyen kár, milyen kiváló coach lehetne belőle!

 

Azután mindig, amikor visszament a dzsungelbe, a munkahelyére, ahol igazán csak a hozzá beosztott munkatársak tudták, hogy hogyan mennek a dolgok, a gyakorlatban nem tudta, azután egy idő után csak legyintett, nem is akarta alkalmazni, amit tanult, tudott. Nem volt rá se ideje, se kedve, se energiája. Hja, sóhajtott, könnyű volt a csoportban, nem volt tét. Itt van tét. Itt a legrövidebb út, bárki bármit is papol pl. a Linkedinen (ahová ritkán oda-odakattintott, majd fejcsóválva becsukta az oldalt…), a command & control….

 

Üres halmazt álmodtam vajon meg, vagy elvétve azért lehet ilyen?

Szólj hozzá!

LMS vs LXP? E-learningből “We-learning”… - Ahogy nekem sikerült megértenem…

isocrates_coaching 2022.01.06. 09:46

e07c9e2f-7853-4bb0-af9a-f776b0198b93.png

 

Ez egy hosszú comment-ből nőtte ki magát, Koltányi Gergely és Buga Mihály beszélgetései, és Gergő postja nyomán az Apple “We-learning” podcast-sorozat kapcsán. Viszonylag régen ismerem Gergőt, és munkásságát, figyelemmel és tisztelettel próbálom itt is követni azt. Ritka elkötelezettséggel és szenvedélyességgel csinálja azt, amit csinál. Az e-learning-et (ha pontosítani kell a meghatározást, majd megteszi, szereti a pontosságot…:-))).

 

No, Gergő, kettőt meghallgattam 2 podcast-otokat, és bár annak idején sokat meséltél erről, most rendszerezettebben értem a kihívásokat és a lehetséges válasz-opciókat. Hasznosnak érzem őket pont azok számára, akiknek készül, akiknek szükségük van valamilyen megoldásra, de nem szakemberei a dolognak. Egy kicsit filózok pár dolgon, azután lesz két kérdésem, amire a két podcast-ban nem, vagy csak részben válaszoltatok…

 

Egy kis poén talán (legalább annak szánom…), hogy az első címében jelzett hard choice-ról (LMS vagy LXP, öreg hölgy vs csini csitri) a podcast végére kiderül, hogy tulajdonképpen egy hibridben hisztek Ti is legalábbis filozófiájában (a keretrendszer választás megmaradása mellett), az öreg hölgyet csinosítjátok, a csitrit tapasztaltabbá teszitek (talán - nem tudom, a Linkedin PC politikája kiengedi-e - egy milf-et fabrikáltok?)…

 

LMS = Learning Management System (kemény változatában amikor zárt pályán halad az oktatás, megmondják, mit mi után kell megtanulni, számonkéréssel, by-pass nincs)

 

LXP = Learning Experience Platform (kemény változatában a munkatársaknak/tanulóknak rendelkezésére bocsátanak rengeteg hasznos, jól, videóval stb gazdagított modul-egységet, mindenki azt néz/tanul meg, amit akar, számonkérés nincs, ha csak nem az élet, hogy konkrétan utána se tudod hatékonyan elvégezni a feladatodat, amire bármilyen rendszerű tudás-megosztó rendszer fel akar készíteni)

 

No, egy fokkal beljebb… À la carte vs svéd asztal metafórához csatlakozhat a broadcast televízió vs streaming szolgáltatás. Én magam, aki streaming habzsoló vagyok (3-on vagyok egyelőre aktív tag), amikor lusta vagyok, nem akarok a választásra energiát fordítani (reggelizek…), zappolok a broadcast channel-eken, és  hamar megtalálok az adott idősávban mondjuk egy Poirot, vagy egy Mrs Marple-t, Columbo-t, amiket bármikor, bárhanyadszor hajlandó vagyok bele-, vagy végignézni… (Mondjuk für alle Fälle a Columbo és a Poirot eredeti nyelven is megvan integrálisan DVD-ben…:-)))

 

1. És máris az ígért egyik kérdésnél vagyok. Ezt érintitek a podcast-okban, de maradt hiányérzetem. Előszöris bontsuk le a mintául szolgáló hagyományos oktatási rendszerről az általános és a középiskolát, mert azok nem szakmát adnak (a gimnáziumok sem), hanem kvázi egy életre szánt általános műveltséget. Hogy annak a koncepciója, hogy mi legyen ez, végletesen, és végzetesen el van maradva, n’en parlons plus…

 

Az egyetemi oktatás az, amit mintának (pozitívnak, negatívnak…) lehet használni arra a we-learning koncepcióra, amit képviseltek, B2B business a Tiétek,  B2C a másik, de közeledik az is a B2B-hez. Na most az egyetemi curriculum, habár az is le van maradva korábban teljesen a LMS keretrendszerre épült, ha ezt nem is tudták, vagy nevezték el akkor így. Ez volt az egyetlen létező paradigma. Prózában beszéltek mint Molière Jourdain ura, anélkül, hogy tudták volna. 

 

Broadcast oktatás volt, egyirányú, interaktivitás & választási lehetőség nélkül. Azután ez oldódott a bolognai rendszerben, és az LXP-nek valamennyire megfelelő választási lehetőséget teremtett meg, a path-opciós lehetőségek bővítésével. Milfesíteni próbálták a fenti metafóra értelmében az egyetemi oktatást, hogy milyen sikerrel, nem feladatom eldönteni, a tendencia az érdekes, ami az e-learning világban is lekopírozódott.

 

Tehát az első kérdésem az, hogyan lehet mindkét rendszer legjobb karakterisztikáit összehozni? Az LMS filozófiából a kritikus path közeli leghatékonyabb tanulási útvonal legalább jelzését, ha nem is kötelezővé tételét és az LXP filozófia felhatalmazó, interaktív, választást preferáló “szabadságát”, gusztusosságát? Tudom, még arra is kitértél a podcast-ban, hogy nem lehet általánosítva egységesíteni, minden fajta tudás-komplexumnak van egy optimális LMS-LXP aránya, mégis, ha csak azt az aspektust nézzük, hogy a híres kísérlet szerint az amerikai garage-sale-ben kipróbált lekvár-eladásnál sokkal több lekvárt adtak el, amikor 3-ból lehetett választani, mint amikor 22-ből kellett…

 

Szerintem ahol a választás szabadságáról beszélsz, azért hangsúllyal az LXP, a svéd asztal, a streaming mellett, nem szabad elfelejteni, hogy az emberek valamekkora hányada szereti, vagy akár elvárja, hogy helyette válasszanak, vagy legalábbis ne állítsák túl nagy választék elé (Te még nem voltál úgy, hogy akartál nézni valamit, és a Netflix-en a valóban kvázi végtelen filmből nehezedre esett, hogy a drága idődet melyik filmre szánd?). És talán - erről egyáltalán nincs szó, lehet technikailag nem is olyan könnyű - az is megfontolandó lenne, hogy a rendszer figyelné a fogyasztó/tanuló szokásait, és aszerint egyénre is megpróbálná szűkíteni a lehetséges következő lépések választékát…  (Pl. a Netflix “Match” funkciója… pl. az Altered Carbon sorozatot a Netflix a nézési szokásaim alapján azt gondolja (jól…), hogy még folytatni fogom, “99% Match”…:-)))

f1f2e7e2-4207-494e-a459-46ef8ebc3c3b.png

2. A második kérdésemet nem érintettétek, vagy máshol. Ez egyértelműen az LMP egy - bár véleményes, hogy mekkora - előnye. A minősítést, a bizonyítványt, a diplomát, amit széles körben ismernek, elismernek. Van egy könyv arról, hogy a munkavállalást egyértelműsíteni kellene, mintegy bevetésként, egy akció/projekt-ként mindkét fél részéről, nem homályosan, kimondatlanul is egy időkeretek nélküli, kvázi halálig/nyugdíjként tartó elköteleződésként.

 

Közbevetés: én egyszer találkoztam ilyennel, explicit szerződési kitételként, a Metro áruházi alkamazásomnál, gazdasági igazgatónak szerződtem (a német nyelvű, közvetlenül a német anyavállalattal kötött szerződés terminusa szerint: “Verwaltungsleiter”) és az alkalmazás egyik lehetséges terminusaként az adott időpontban az alkalmazási országban (Magyarország…) érvényes nyugdíjkorhatár elérése volt megjelölve… nos, eljöttem előbb és még két cégnél töltöttem be hasonló pozíciót, de ha ott maradok, és semmi más nem jön közbe, a nyugdíjkorhatár elérésekor szerződés szerint megszűnt volna az alkalmazasom…

 

Ha határidőre, projektre szerződnének munkáltató, munkavállaló (ami persze jó együttműködés esetén, más projektekre újra és újra meghosszabbítható), világosan meg kellene fogalmazni mindkét fél számára, hogy miért éri meg nekik. A munkavállaló számára (akár ilyen a szerződés, akár a szokásos “örökre szóló”) fontos lehet, hogy ő maga kilépéskor többet érjen a munkaerőpiacon, mint belépéskor. Ez lehet közelebbről meg nem határozott munkatapasztalat, és lehet valamilyen többlet tudás, amit a kettő között szerzett

 

Ez a második kérdésem, hogy a szigorúan vett LXP rendszer milyen “biztosítékot” tud adni a munkavállalónak, mivel tudja rövid távon, előre, hozomra elfogadtatni, hogy ő milyen sokkal többet tud? Az LMS rendszernél ezt általánosan elfogadott diplomának, képesítésnek hívják. Az LXP rendszerben van-e valamilyen visszajelzés, ellenőrzés, ami valamilyen formában hitelesíti a tudás megszerzését. Persze, még mindig fennáll a lehetősége, hogy a tudás alkalmazása is megy-e, de az már messze vinne…

Szólj hozzá!

Vicces, mégis komoly nyelvi játékok…

isocrates_coaching 2021.12.28. 13:37

Egy kis nyelvművelődés…:-)))

ccc8fa18-3461-49ca-ae4b-5c4e642aa57a.jpeg

ae576ed0-fccb-4efc-88e4-216bd2b74ca8.jpeg

Szólj hozzá!

Genetikai gyökerek? Hogy mennyi navajo indián vér van bennem? Nos…

isocrates_coaching 2021.12.28. 13:33

 

13e54f5e-e6b4-46a1-82cd-353f5c23c2d8.jpegMa divat a genetikai gyökereket kutatni, a személyes genom alapján. Véletlenül bukkantam rá egy majd’ egy órás videóra, amely az algériaiak genetikai eredetével foglalkozik.

Ahhoz, hogy a tárgyra térjen, el kell magyaráznia a dolog, az eredet genetikai alapú vizsgálatát. Nos, ha az ember kér egy ilyen típusú vizsgálatot, csodák derülhetnek ki. Hogy pl. x %-ban ilyen, y %-ban olyan, z %-ban amolyan, stb. őseinek eredete. Többnyire 8-12 db %-ból áll össze a 100, és esetleg nagyon különböző a laboratórium által meghatározott, kb. azonos közös genetikai jellemzőkkel rendelkező genetikai csoportokból (mindjárt kiderül, ez utóbbit miért ilyen nyakatekerten fogalmaztam meg).

A videó készítőjének állítása nagyon merész, de bizonyítja is. Az első képen 1 személy 1 db genomját megvizsgáló 4 db laboratórium eredménye látható. Enyhén szólva nem hasonlítanak egymásra, hogy lehet ez?!

Úgy, hogy ez az egész inkább statisztikai alapú, és a laboratóriumok által érzékelhetően máshogyan meghatározott csoport-jellemzőkből egyénileg ”kevernek ki” az adott genomhoz hasonlító genomot, és ezt a receptet, amivel kikeverték, küldik ki, mint eredményt. És mivel kevés embernek jut eszébe, hogy visonylag nem olcsón több laboratóriumtól is kérjen eredményt, nos, ez nem derült ki…

Hogy jobban érthető legyen a dolog, a második screen-shot színek keverésével magyarázza el. Ugyanazt a “színt”, az illető konkrét genomját különböző szín-készletből (genom-csoportok, pl. 3. ábra) különböző összetevőkkel is elő lehet állítani… In diesem Sinne…:-)))

https://youtu.be/oby9cOXijhM

 

ab48ac8d-c67e-4599-9e45-dd4c4de4455e.jpeg

b125fe81-6a3b-4acb-bdb6-deb93d5632a8.jpeg

Szólj hozzá!

Igaz… de…

isocrates_coaching 2021.12.19. 09:04

13e5cdd6-b6c2-40b3-80b6-1247c52d5ffa.jpegSummary:

A teljes megértés gondolata túl van értékelve, ráadásul az iránta való vágy/elvárás veszélyt is rejt magában… A nem tudás kognitív disszonanciás feszültségének elviselési képessége a kritikai gondolkodás legnagyobb fegyvere & áldása…:-)))

Kifejtés:

Az egy-mondatos igazságokkal nem feltétlenül az a baj (ha és amikor baj van velük, ebben a blogban is találhatsz néha egy-mondatos szentenciát, bon mot-t, közhelyet, az utóbbi sem a pokol előszobája feltétlenül, de sohasem kontextus, értelmezési tartomány, kommentár nélkül…), hogy nem igazak (az mindennek a teteje, amikor nem igazak…).

Az lehet viszont baj velük, hogy (1) fontosak-e (ritkán azok), (2) értelmezési tartományuk nagyobbnak van feltüntetve, mint amit megérdemel.

A lenti okosság mindenesetre igaz, meg akár fontos is. Azokkal a dolgokkal kapcsolatban, amiket dolgod, szeretnél elmagyarázni. Többi dologgal meg nem, mert nem volt időd, kedved velük foglalkozni. De ettől még azok is érdekelhetnek, de igaz, hogy jó, ha tudod, hogy mi az, aminek érdemes nekiállnod egyszerűen elmagyarázni és mi az, amelyeknél érdemes kitenni útjelzőként, hogy ez érdekel, szeretnél is valamit mondani róla, de véges a tudásod róla.

Egy matek tanár (ugye, a mondás a tanároknak lehetne a jelmondata) is érdeklődhet irodalom, filmek iránt, ne is legyen megtiltva, hogy blogoljon róluk esetleg, de ne tüntesse fel magát akadémiailag képzett esztétának.

Az élettapasztalatom azt mondatja velem, hogy messze az a kisebb halmaz, amit egészen értek (amilyen elvi maximalista vagyok tulajdonképpen, ez nálam egy nagyon kicsi, limes zéró halmaz…:-)))

Tehát, a mondás szerint, semmit se tudok/tudhatok egyszerűen elmagyarázni. És mivel tényleg nem, ettől a fajta faék-típusú magyarázatoktól kiver a víz, nem is kéne egyáltalán… mégis szeretek…:-))). Magyarázni… a számos ellentmondás egyike, ami a komfort-zónám szerves rész, ezt kapd ki…:-)))

Amit mégis véletlenül lehetne/tudnék egyszerűen elmagyarázni, az soha nem érdekelt, mert azok a dolgok kivétel nélkül halálosan unalmasak…

Engem kifejezetten azok a dolgok érdekelnek, amelyeket NEM tudok (vagy nem lehet…) egyszerűen megmagyarázni, mert abban van érdekesség, dinamika, feszültség, izgalom… hogy mégis, mégis, miközben boncolgatom, keresem a szavakat, egy kicsit mindig közelebb jutok a megértésükhöz… és surprise, surprise, rendszerint ez történik…:-)))

Ezt a kis ákombákom képet a Linkedin-ről hoztam, ott is megcommenteltem, de rövidebben, meg hát az nem az én bejegyzésem, az illendőség, ugye… és a Linkedin comment-hossz limitálva van space-ekkel együtt 1250 karakterre…:-)))

Íme, az ottani szösszenetem róla interálisan:

“Igen… és egy csomó dolog van, amit nem értek egészen, és akár a legfontosabb dolgok közé tartoznak az életemben. Szóval a teljes megértés túl van értékelve. Egészen kevés dolgot értünk meg egészen az egész életünk folyamán. Welcome to the real world!

Sőt, tovább megyek, ez a túlértékeltség oda vezet, hogy ahelyett, hogy az emberek együtt tudnának élni a félig, vagy akár teljesen nem értett dolgokkal, ha nem értenek valamit, a legblődebb dolgot, konteót, egy-faktoros BS magyarázatot is beszopják, csak hogy azzal feküdhessenek le este, hogy ők bizony mindent értenek “egészen”… a nem tudás kognitív disszonanciás feszültségének elviselési képessége a kritikai gondolkodás legnagyobb fegyvere & áldása…”

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása