...egy űrhajó, vagy egy műhold űrkomp segítségével való feljuttatása a Föld közvetlen vonzáskörén kívüli pályájára.
A coach munkáját többé-kevésbé a space-shuttle-höz lehet hasonlítani (az alábbiakban legalábbis nekem sikerült...). Az űrsikló vagy űrkomp, a „space-shuttle” egy nagy, a „normál” repülőgép mintájára fel- és leszállni is képes űrrepülőgép, amely Föld körüli pályájára segít egy űrhajót, vagy kisebb hajtóművel rendelkező mesterséges holdat. Ez utóbbi azután a megfelelő magasságot elérve leválik erről a space shuttle-ről és a pályájára áll, vagy tovább halad a pályáján.
A space-shuttle megkonstruálása előtt is lőttek fel űrhajókat, de azoknak nagyon nagy űzemanyag-mennyiséggel kellett elindulniuk, mert ahhoz, hogy egy űrhajó tömegű tárgy el tudja hagyni a Föld légkörét, igen nagy sebességre, az úgynevezett „szökési” sebességre kell felgyorsítani az induláskor. Az űrhajónak a „szökés” után is lesz szüksége valamennyi (sokkal kevesebb) mennyiségű plusz üzemanyagra. Az egy hajóestben elhelyezett viszonylag kis helyen nagy mennyiségben elhelyezett üzemanyag azonban meglehetősen veszélyessé tette a közvetlenül a Földről indítható űrhajókkal való kísérletezést.
Nem vagyok sem űrkutató, sem space engineer, de azt gondolom, hogy jó ötlet volt, hogy a szükséges összenergia szükségletet (a Föld körüli pályára juttatáshoz és a további úthoz szükséges energiát) kétfelé bontották: a shuttle felviszi az egységet a pályára, ott az leválik és a pályájára áll, tovább megy a célja felé. A shuttle pedig épségben vissszatérhet és megfelelő karbantartás után újra bevetésre kész. Tehát a második (lehet, hogy jelentősebb) előny a kockázat csökkentése mellett a pályára juttatást elvégző hardware újra felhasználhatósága. Természetesen a korábbi rakéta „fokozatok” (az üzemanyagot tároló és elégető berendezések), amelyek a pályára juttatást (tehát a shuttle feladatát) végezték, leváltak a törzsről és elégtek a légkörben, semmilyen formában nem volt lehetőség újra hasznosításukra.
Abban a nagyon valószínütlen esetben, ha ezt egy űrkutató olvassa, vagy egy űrkutatóból magát rövid úton magát business, vagy life coach-csá, HR-essé átképzett valaki, vagy egy olyan űrkutató, aki momentán kő követ megmozgat, hogy egy coach-ot találjon, hogy segítsen neki feldolgozni egy elakadását, vagy kommunikációs problémáját és valami nem stimmelne az előbb leírtakban, nem baj, ahhoz, hogy a hasonlat érthető legyen, így jó és elég is.
Hogy a fenében jön ez az egész a coachinghoz?! Akkor mondanám azoknak, akik még nem aludtak el, vagy, még jobb, nem kattintottak tovább...(hiába, az a bizonyos kettős kulturális érdeklődés, hol van az már, világok vannak köztük).
Nos, az űrhajó a coachee/megbízó, a space shuttle a coach és a pályára juttatás folyamata a coaching:
1. Ott jó a hasonlat, hogy a coach segíti a coachee-t egy jelenlegi szintről az általa kívánt magasabb szintre jutni, és ott már csak a saját energiáját használhatja és ott,
2. hogy a coach is belép egy adott pillanatban a képbe, és együtt mennek, egy úton a coachee-val; azután a coach kilép a képből, a coachee már saját maga kell, hogy továbbmenjen.
3. Ott nem jó a hasonlat, hogy, bizony, ez az ugrás is jórészt a coachee energiájából kell történjen (nem úgy mint a shuttle-űrhajó együttesnél).
Még meg lehet (tiszteletlenül J) kérdezni, hogy miért kell(ett) bármilyen hasonlatot kitalálni, miért nem jó egyszerűen (?!) elmondani, mi az a coaching. Nos, vitatható a szükségessége egy ilyen hasonlat kitalálásának és lehet, hogy nem is mindenkinek állna jól. Nekem tetszik, használtam is már ezt a hasonlatot, és amellett, hogy rögtön értették, még egy mosolyt is „ért”...
Ui.: egy képsorozat a space shuttle-ről és bevetéséről (még állatok és fák is vannak rajtuk itt-ott...):
http://curiosity.discovery.com/topic/transportation-science/space-shuttle-pictures.htm
