Work-life balance...Munka-élet egyensúly...Hallottál már róla, érezted már a hiányát, láttál már filmet, ami erről szólt? Sok minden kell az élethez, hogy (legalább trendszerűen...) teljesnek érezhesd.
Késő kamaszkoromban egyszercsak azt éreztem, hogy ne má’, ez lesz minden?! Mindig csak ez fog ismétlődni? Akkor 3 dolgot kezdtem el nulláról ugyanabban az évben (már huszonéves voltam, későn-érő): zongorázni, angolul tanulni és teniszezni. Ezek közül az angol és a tenisz ma is legfontosabb „társaim” között vannak (ami a harmadikat illeti, még a gitáromat is ritkán veszem elő, nemhogy a (most már) elektromos (Sony) zongorát).
Ide ez most úgy kerül (ez a „3 dolog egyszerre elkezdése” az alap „30” sztorim között van, amit mindenki meg fog ismerni, ha hosszabban együtt vagyunk; mindenkinek van egy ilyen „set”-je, kinél hosszabb a lista, kinél rövidebb...), hogy ha úgy érzed, eleged van abból, ahol vagy, amit csinálsz, akik körülvesznek, bátran gondolj ilyesmire is, nemcsak egy új munkahelyre, de új hobbira, tanulj meg tangózni, tudom is én, törj ki.
Nekem (is) vannak mágikus szavak, dalok, képek, ízek, nevek, helyek, amelyeket ha meghallok emlegetni, ha megjelenik egy könyvben, egy képben, egy filmben, akármiben, áttörök mindenen és megszerzem, felveszem, elolvasom (legalábbis felteszem a polcomra...). Ilyen „Velence”. Voltam ott néhányszor, de a kapcsolat régebbi és mélyebb, amit egyszerű sétálgatással ki lehetne elégíteni. Meg útálom a sok (többi) túristát, igazából már nem is vágyom oda fizikailag, de mindent gyűjtök, ami kapcsolatban vele. Az egész azt hiszem Szerb Antal Utas és a holdvilág című könyvének elolvasásával kezdődött...
Lapoztam egy Populart füzetek (Diák és Házikönyvtár) című sorozat füzeteiben és a következő Alfred de Musset poémára akadtam. Arra gondoltam, hogy próbáld meg végigolvasni, és egy pillanatra felejts el mindent, ami éppen a fejedben van, és repülj el Velencébe, éld át a pillanatot, érezd a tengeri szelet, ahogy meg-, megcsap a sikátorokban, a víz meghatározhatatlan eredetű, nem feltétlenül kellemes, állandó illatát.
Musset 1834-ben utazott el George Sand-dal (nagyon strange csaj volt, de sok magnetizmus lehetett benne, mert híres „trófeákat” szerzett meg annak idején, többek között Chopin-ét is...) Velencébe, ahol nem érezték jól magukat, betegek lettek mind a ketten, azután Musset egyedül utazott el, mert Sand a változás kedvéért beleszerelmesedett az orvosába (a hírek szerint ez a folyamat nála meglehetősen bejáratott volt...). Visszatérte után Musset folytatta a „womenizingot”, csajozást (mert ő se volt, persze, piskóta...), ahogy ez a rövid angol összefoglalás írja: http://kirjasto.sci.fi/demusset.htm .
Nagy valószínűséggel erre az útra emlékezve írta a következő verset. Javaslatom, ha az első olvasásnál mondjuk a harmadik versszaknál egy kicsit eltávolodsz a verstől, elcsúszik a szemed a sorokon, ne hagyd magad, olvasd el, kezdj bele mégegyszer és olvasd el végig, gyönyörű sorok, gondolatok várnak a vers második felében is...egy kis Velence...röpülj vele...(„ S ugyé, Ítáliába/kissé mindenki kába/s gyönyörre adja itt/bús napjait ?”)
„Velence
Velencén rőt az este,
nem ing a bárka teste,
nyugszik halásza mind,
lámpás sem int.
De ülve esti parton
a bronz oroszlán zordon
s nehéz talpat emel
az égre fel.
Körül, a habban ázva,
hajók s dereglyék száza,
mint halk kócsagsereg,
úgy szendereg.
S fölöttük, míg az estben
száll vízi pára resten
és könnyű szél kereng --
zászlócska leng
A hold az Ég piarcán
elbúvik s szende arcán
csillagos fellegek
fátyla lebeg:
A Szent-Kereszt-apátnő,
ha ölti fátyolát ő,
így hull rá árnyvető
sűrű redő...
S a vén palota-ormok
s a sok bús ívü csarnok,
s lovag-lépcsőn a sok
hószínü fok,
s hidak, az út erekkel
s a mord szobrú terekkel
s a rév, mely rengni kél,
ha száll a szél,
mind hallgat : néma város,
csak egy-két alabárdos
jár, hol bástyázva áll
az arzenál.
Óh, most míg hold dereng itt,
hány drága lány mereng itt,
hány gyöngyvirág, remek,
vár, les, remeg . . .
Ragyogni báli éjen,
hány öltözik kevélyen
s éjszín álarcot ölt
tükre előtt.
Fekszik parfőmös ágyban
a szép Vanína vágyban,
s aléltan, még ölel --
így alszik el.
S Nárcisa a bolondos,
víg gondolán kalandos
mámor közt, hajnalig
dalol, iszik . . .
S ugyé, Ítáliába
kissé mindenki kába
s gyönyörre adja itt
bús napjait ?
Ne bánjuk hát, ha kong a
vén dózse-kastély lomha
avítt órája zord
bús óra-sort.
Számláljuk, édes, inkább
makrancos, szép, rubinszád
csókját, melyet vagy ád,
vagy megbocsát !
S számláljuk sok-sok könnyed
bájad s az enyhe könnyet,
melyet fakaszt az éj,
s a drága kéj!”
nem ing a bárka teste,
nyugszik halásza mind,
lámpás sem int.
De ülve esti parton
a bronz oroszlán zordon
s nehéz talpat emel
az égre fel.
Körül, a habban ázva,
hajók s dereglyék száza,
mint halk kócsagsereg,
úgy szendereg.
S fölöttük, míg az estbenszáll vízi pára resten
és könnyű szél kereng --
zászlócska leng
A hold az Ég piarcán
elbúvik s szende arcán
csillagos fellegek
fátyla lebeg:
A Szent-Kereszt-apátnő,
ha ölti fátyolát ő,
így hull rá árnyvető
sűrű redő...
S a vén palota-ormok
s a sok bús ívü csarnok,
s lovag-lépcsőn a sok
hószínü fok,
s hidak, az út erekkel
s a mord szobrú terekkel
s a rév, mely rengni kél,
ha száll a szél,
mind hallgat : néma város,
csak egy-két alabárdos
jár, hol bástyázva áll
az arzenál.
Óh, most míg hold dereng itt,
hány drága lány mereng itt,
hány gyöngyvirág, remek,
vár, les, remeg . . .
Ragyogni báli éjen,
hány öltözik kevélyen
s éjszín álarcot ölt
tükre előtt.
Fekszik parfőmös ágyban
a szép Vanína vágyban,
s aléltan, még ölel --
így alszik el.
S Nárcisa a bolondos,
víg gondolán kalandos
mámor közt, hajnalig
dalol, iszik . . .
S ugyé, Ítáliába
kissé mindenki kába
s gyönyörre adja itt
bús napjait ?
Ne bánjuk hát, ha kong a
vén dózse-kastély lomha
avítt órája zord
bús óra-sort.
Számláljuk, édes, inkább
makrancos, szép, rubinszád
csókját, melyet vagy ád,
vagy megbocsát !
S számláljuk sok-sok könnyed
bájad s az enyhe könnyet,
melyet fakaszt az éj,
s a drága kéj!”
Fontos, hogy jó, hatékony legyél a munkádban, de az nem minden, ezt soha ne felejtsd el...
Kevesebbel többet...
