Ma dolgom volt a bankban, olyan dolog, amit személyesen kellett intézni (ilyen egyre kevesebb van általában). Egyik nagyobb magyar bankról van szó, amelynek viszonylag a közelünkben is van néhány fiókja, az egyikhez szoktam járni, útba esik. Ma kicsit másfelé volt dolgom, nem volt ügyintéző-specifikus dolog, gondoltam egy fizikailag közelebb eső fiókban elintézem és ezzel megtakarítok időt és talán 6-8 km-t.
Délután 2 óra körül léptem be a fiókba, dög meleg kint, bent kellemes hőmérséklet, keresem a ma már szokásos jegyköpő automatát, valami van, de az nem az. OK. Senki, síri csönd, mikor beljebb lépek az ügyfél térbe, csak a 4 asztal közül 3-nál ülő banki alkalmazott közül az egyik beszél kedvesen telefonon egy ügyféllel.
Mivel amúgy halálos csend van, pontosan lehet hallani az ő részét, egy hölggyel beszél, régen ismerheti, keresztnevén szólítja, a hölgy befektetések után érdeklődik, különösen az arany-alapú befektetési papírok után. Az alkalmazott kedvesen megígéri, hogy amellett, hogy szóban is ad némi tájékoztatást, el fogja küldeni a különböző lehetséges alternatívák ismertetőit. Majd leteszi a kagylót és tényleg beáll a halálos csend.
Csak a keyboard-ok hangja hallatszik, mind a hárman szorgosan dolgoznak. Leülök, néha rájuk-rájuk nézek, nem nagy az ügyféltér, mind a hárman pontosan tudják, nem hülyék, hogy valaki jött, de pillanatnyilag sürgősebb dolguk van.
Előveszem az okos telefonomat, megnézek egy-két mailt, Facebook-ot, néha felnézek, próbálok szemkontaktust teremteni, az istennek nem lehet. Majdnem teljesen szembe velem egy fiatal lány ül, neki keményen lefelé kell néznie, hogy ha nem akar észrevenni, balra a gondos frizurájú fiatalember meg se mozdítja impozáns fejét, szeme a számítógépre ragad, és csak az ujjai mozognak serényen. A telefonáló hölgy hamar felzárkózott, szem tapad, ujjak serényen…
Még kétszer próbálok valamit csinálni a telefonomon (normál helyzetben hónapokat ki tudnék húzni vele teljesen egyedül, csak áram legyen, meg internet, de off-line is tele van könyvekkel, pdf-ekkel, amelyeket ha nem adódik majd egyszer egy ilyen alkalom, a büdös életben nem fogok elolvasni), de igazából for már a vérem, kint várnak a tűzforró fekete autóban, ezekre a f… s…. fejekre nem érek rá…
Komolyan, ilyen nincs… ma amikor fiókokat zárnak be (lehet, hogy ezt már bejelentették? De azt se hiszem, mert egyszer voltam egy (másik bank) olyan fiókjában is, amit azon a hét végén zártak be, ott is több élet volt ennél, sőt, ott volt élet, ott éreztem az emberek fájdalmát, az ügyfelek is sajnálkoztak, olyan emberi volt az egész… ez meg olyan mint egy viasz-bábú Pantheon, Madame Tusssaud-nál…). 5 perc türelmem volt, akkor felálltam és elmentem… köszönéssel se volt baj, akkor se köszöntek, amikor bementem…
No, akkor mégis elmentem a kicsit messzebb lévő fiókba. Az egy kicsit nagyobb, lehet, hogy ezért, ott van ez a sorszám-köpő, itt is egyedül voltam (mondtam délután 2 és 3 között, holt idő…). Le se tudtam ülni, amikor már szólt egy kedves fiatal ügyintéző, hogy “már hívtam”, fölnéztem és tényleg, már az asztala feletti kijelzőn ott volt a számom, még azt se tudtam megnézni, hányas… (mondtam is magamban, milyen gyors, ő is elmosolyodott és a mellette lévő boxban lévő hölgy is csendesen…) …nem voltam nehéz ügyfél, pimf dolgok, villámgyorsan ment, már kész is voltam. Szerintem itt se voltam bent többet, talán 6-7 percet, de az ügyem elintézésével együtt.
Tehát mi az ábra? Ugyanaz a napszak, ugyanaz a bank, ugyanaz a heyzet (egyetlen ügyfél) és ég és föld… Szóval ne mondja senki nekem, hogy egy cégnél minden a vezérigazgatón múlik… egy fenét… ha így lenne, az egyik alapján felejtős, a másik alapján kíváló, ugye, hülyeség? A helyi vezetőn ugyanakkor azt hiszem sokkal több múlik, mint néha gondoljuk. Mindig meg fogom tenni azt a pár plusz kilometer… és némi coaching, tréning, mit tudom én, redressement az egyik fióknak elkelne…
Szilágyi Miklós - coaching.szm@gmail.com
