Daniel Meier autogramjával fejeztem be a kettővel ezelőtti, ma hajnalban írt bejegyzést: “Never read this book!” – abba a könyvbe beírva, amelyet éppen megvettem tőle…
Bár már abban a bejegyzésben röviden kitértem arra, mi volt az előzmény, eszembe jutott, hogy ez egy csodálatos példa arra, ahogy egy coach jelen van és beleéli magát a coachee lélekvilágába… Jó érzés volt, hogy ezen az áttételes módon Danivel ebbe a virtuális coaching folyamatba tudtam kerülni… köszönöm neki…
Szóval az ottani magyarázat egy könyvre utal (Robert Musil: A tulajdonságok nélküli emberre), de csak hevenyészve. Nézzünk abból a részből egy részletet, amelyre utaltam.
Az előzmény: Kákániában (ami az Osztrák-Magyar Monarchia szatirikus megfelelője) Ferenc József 75. születésnapjának egy nagyon különleges, magasröptű szellemi megünneplését tervezik egy bécsi előkelő szalonban. Egyre többen csatlakoznak, akik úgy gondolják, hogy nem maradhatnak ki ebből. Így kerül be a körbe Stumm tábornok is, aki egy adott ponton úgy gondolja, hogy kézbeveszi az ügyet…:
“A hadművelet egyik legfontosabb alapfeltétele, hogy az ellenség erejét tisztán lássuk. – Így tehát – mesélte a tábornok – belépőt kértem a világhíres udvari könyvtárunkba, és behatoltam az ellenséges vonalak mögé; vezetőm egy könyvtáros volt, ki igen szeretetreméltóan állt rendelkezésemre… Végigjártuk a kolosszális könyvkincset, és elmondhatom neked, nem éreztem semmi különösebb megrázkódtatást, ezek a könyvsorok nem rosszabbak, mint egy helyőrségi díszszemle. Épp csak hogy egy idő múltán óhatatlanul is számolni kezdtem, amúgy fejben, és ez váratlan eredményre vezetett.
Tudod, korábban azt hittem, ha mindennap elolvasok egy könyvet, bármily erőfeszítésembe kerüljön is a dolog, egyszer csak a végére jutok, vagyis bizonyos pozícióra tarthatok igényt a szellemi életben, még ha egy-két művet kihagyok is itt-ott. De mit gondolsz, mit felel a könyvtáros, amikor sétánk sehogyan se akar véget érni és én megkérdezem, tulajdonképpen hány kötetet is tartalmaz ez a fránya könyvtár? Három és fél millió kötetet, azt feleli!... papíron-ceruzával még egyszer ellenőriztem magam; tízezer évre lenne szükségem ily módon, hogy szándékomat megvalósíthassam!...
(Amikor a könyvtáros bevezeti a katalógus-szobába, ahol a könyvek könyvei állnak és ott akarja hagyni, a tábornok így szól:)
“Könyvtáros úr, nem szabad itt hagynia engem anélkül, hogy el ne árulná a titkot, hogyan csinálja mégis, hogy ebben a könyvbolondokházában eligazodik?”… Ahogy egyre szorongatom ott, egyszerre csak felegyenesedik,… és azt mondja,… mintha most e falak végső titkát mondaná ki: “Tábornok úr, arra kíváncsi, hogyan ismerek minden könyvet? Hát erre csak azt felelhetem: úgy, hogy egyiket se olvasom!”
Tudod, ez már csaknem túl sok volt nekem! Látván azonban megdöbbenésemet, el is magyarázta. Minden jó könyvtáros titka az, hogy a rábízott irodalomból sosem olvas el többet, mint a címeket és a tartalomjegyzéket. “Aki a tartalomba belebonyolódik, mint könyvtáros elveszett! – hangzott a kinyilatkoztatás. – Sosem lesz áttekintése a dologról!”
Visszafojtott lélegzettel kérdeztem erre: “Ön tehát egyetlen fia könyvet el nem olvas ezek közül?”
“Soha; a katalógusok kivételével…”…”
No, ezt a számomra metaforikus történetet meséltem el neki valamikor nap közben, amivel mintegy megideologizáltam – mint a könybéli “könyvtáros” földi mása -, hogy miért nem bánt, hogy nem minden könyvet olvasok el, ami a könyvtáramban pihen és igen jó biztonsággal kimondható, hogy mindet sohasem leszek képes végigolvasni (mert azért a könyvtárosoknak azt a “szabályát”, hogy egyetlen könyvet sem olvashatnak el, persze, nem tafrtom be…:-))))
És a nap végén erre a kis beszélgetésre emlékezett Daniel, amikor a képen is látható ajánlást írta be nekem: “Soha ne olvasd el ezt a könyvet!” Ami ugye ebben a kontextusban/szöveg-környezetben azt jelenti, hogy belépett az én univerzumomba, elfogadta a metafórát, és jelezte, ha a könyvét az én univerzumom szabályai szerint hasznosítsam, ha úgy esik jól nézegessem, lapozgassam, ha úgy eseik jól olvassam el, és ha hű könyvtáros akarok lenni, aki tiszteli, osztályozza ,de nem olvassa a könyveket, hát legyen úgy.
Ha azt mondtam volna neki, hogy én vagyok Bonaparte Napóleon, Daninek valószínüleg csak egy kérdése lett volna: “Felség, most éppen Elba szigetére tart, vagy onnan jön?”
Szilágyi Miklós - coaching.szm@gmail.com
