N’importe quoi…Nem gondoltam, hogy ezzel itt valaha előjövök… nem szoktam titkolni, de nem is dicsekszem vele… meghitt körökben, ha valahogy helye van, elmondom néha, dehogy így bele a világba… szóval annak idején, jó régen, majdnem nem sikerült az autóvezetési forgalmi vizsgám… negyedszerre sikerült csak végülis megszereznem a jogosítványt, azt hiszem ötödik előtt már valami különleges képesség-teszt jött volna, ezt épp sikerült megelőznöm.... átengedtek…
Már nem tudom, mi minden volt az ok 3-szor, hogy megbuktam, egyre emlékszem, eső volt és én nem lassítottam eléggé és mintha kicsit lefröcsköltem volna valakit a járdán…
A lényeg, hogy minden alkalommal plusz órákat kellett venni és mindig ugyanahhoz a helyes, szimpatikus fiatalemberhez kerültem, aki végig oktatott,,, nem is értettem, mi lehet a baj… mindig minden olyan simán ment… remekül éreztem magam a gyakorlati vezetéseken… jól elbeszélgettünk mindenféléről, mondtam már, helyes, szimpatikus fiatalember volt, mindenről lehetett vele beszélgetni…
Jó, talán az, mondogattam magamnak, hogy már 31 éves vagyok, és ilyenkor már nem olyan könnyen sajátít el az ember ilyen dolgokat (igaz is, a fiam jóval később, 16 évesen zutty, átment a vizsgán és megkapta a jogsit elsőre…).
Még ma is emlékszem két témára, amiről beszélgettünk az oktatóval, illetve ő mesélt… az egyik az volt, hogy éjszaka szokták a haverjaival próbálgatni a Margit-híd közepén lévő kanyart, hogy mekkora sebességgel tudják még éppen bevenni (már nem emlékszem, 160, vagy 200-zal)… a másik, hogy látott valamilyen oktató filmet, hogy az embernek legalább 700 000 km-t kell levezetnie, hogy már semmilyen meglepetés ne érhesse a forgalomban (hogy miért pont annyit…)… persze, ha ezt vesszük, még mindig nincs esélyem se…
Hogy jön ide a coaching? Mindjárt… szóval, hogy hogyan derült ki, már nem emlékszem, de kiderült, hogy a fiatalember, talán, hogy segítsen nekem, talán, hogy ő se kerüljön nehéz, kellemetlen helyzetbe a pirosnál, az indulásnál, mindig (?), vagy sokszor, gyakorlás közben rásegített a kuplungra, amikor nem jól nyomtam ki (nem emlékszem már, hogy ez technikailag hogyan volt megoldva, de ehhez most nem is lényeges) és ezzel megakadályozta, hogy teljesen én legyek a gyakorláskor a felelős a vezetésért… a vizsgán pedig senki nem segített, ott mindig egyedül maradtam…
Így van ez a coachingban is, ha nem hagyod, hogy az ügyfeled felelős legyen a gondolataiért, tetteiért, ötleteiért, döntéseiért a coaching folyamatban, az életben nem fogja találni a helyét a nehéz helyzetekben, hamis önbizalomba ringatod… annál inkább, minél észrevétlenebb a segítő beavatkozásod…
Szilágyi Miklós - coaching.szm@gmail.com
