Kell egy csapat… az a coaching könyv (Daniel Meier: “A coach hajónaplója”), aminek a bemutatóján voltam tegnap a Kaptárban, azt a tételt állítja fel, hogy ha nincs más, akkor “Kell az ügyfél…”… az ügyfél, mint “csapat”…
Életünk különböző területein különböző csoportok, csapatok részei vagyunk. Fontos, meghatározó, milyenek ezek a csoportok/csapatok… persze, akkor a jó, ha már csapatokká alakultak (group-ból team-mé….) és jól (nagyon jól) érezzük magunkat bennük… ismerjük a csoport-alakulás fázisait: formálódás, vihar, normaalkotás, teljesítés, megszűnés… például egy tréning csoport is mindig végigmegy ezeken a fázisokon…
Egy jó csapatban, ami már teljesít, nagyon jó lenni… viszonylag könnyen flow-ba (a magasszintű teljesítéshez szükséges állapot, az “I’m OK-You’re OK”, a “nincs probléma” zónán túl…) tudunk kerülni, mindenki energetizálódik, szállunk a Főld felett, a Teljesítmény felhőben (hopp, ez kicsit képzavar, na mindegy, még fel vagyok dobva…:-)))… és tanulunk… egymástól…
Ez tud történni a legjobb pillanatokban a legkülönbözőbb csapatokkal, legyen az munkahely, iskola, tréning, család, mindenütt találunk példákat és persze, ellenpéldákat…
Kellenek a csapatok… Sokféle csapatnak voltam és vagyok tagja… alkalmazottként beosztottként és felső vezetőként is sokféle csapat tagja voltam... teniszeztem, különböző időkben, különböző pályákon, különböző nagyságú, összetételű és eredetű csapatoknak voltam aktív tagja… Amikor a Lukácsba jártam úszni, tagja voltam a reggeli csapatnak… ismertük egymást, nevettünk egymással, húztuk egymást…
A Dagályban máshogy van, ott kevesebb alkalom akad a “csapatépítésre”, valahogy ridegebb az egész ebből a szempontból, de ott is van egy lazábban szőtt csapat, akikkel jóban vagyunk, igaz, sokkal ritkábban találkozunk, mert kevesebben vagyunk (nem az uszodában, jóban…) és ott nem annyira a hely hozza magával, hanem erősebben a személyes kötődés lassú kialakulása (meg az 50 m-es, télen nyáron “open air” medence…)
Most coachként élve/dolgozva más típusú, valamivel lazább csoportok tagja vagyok… Ide tartozik, hogy ezek a csapatok nagyon sokat adtak nekem az utóbbi néhány évben (remélem, ők is azt érzik, nekem is sikerült valamit adnom nekik…)… Coachingban ezt úgy hívjuk, hogy intenzíven “dolgozom magamon”, önismereti munkában vagyok… ebben volt nagy hasznomra, és van ma is a mindenkori és a korábbi csapatok, legyen az a Neosys csapata (trénerek+a csapat), a SolutionSurfers csapata (trénerek+a csapat, akikkel rendszeresen összejövünk egy sajátos csoport-szupervizori csoportként), és a Gordon & T.A. (trénerek és a csapat), amelynek jelenleg is aktív tagja vagyok…
Van azután az NLP Intézetes (trénerek+csapat) kötődés, van a Gordon & T.A. trénerképzős (trénerek+csapat) kötődés és érdekes módon van egy kis “pannonhalmi” csapat, akikkel tavaly nyáron, egyetlen 3-napos alkalommal vettünk részt egy nagyon meghatározó (talán úgy hívnám) workshop-on és azóta is tart ez a kapcsolat, már nem kötődik az adott pillanathoz, már saját élete van…
Jut eszembe, tagja vagyok a Magyarországi Coach-szervezetek Szövetsége Etikai munkacsoportjának is tavaly nyár óta, és ahhoz képest, hogy ezzel a kis 6-fős csapattal 1-2 hónaponként találkozunk mindössze néhány órára, talán meglepően, talán nem, a 6 alapító egyesületet képviselő 6 fő csapata, amely ugyanolyan véletlenszerűen alakult ki, mint annyi más csapat az életemben, ez a véletlen egy hajde erős kötődést hozott létre, mindenki mindig szívesen jön (örömmel beszél a többiekről, mint “csapat”-ról), még ha nehéz is ilyen ritka alkalmakkal fizikailag is összehozni a 6 elfoglalt embert.
Mi még? Van az elmúlt vezetői éveimből is néhány ember, akikkel többé-kevésbé virtuális, de még mindig létező csapatot alkotunk… Van egy isteni vasárnap reggeli tenisz-páros, ami ki is bővült egy kicsit a helyettesítések okán… egy évre különböző okokból megszakadt, de azután olyan erős volt a kötődés, hogy hiányzott (a tenisz, meg utána a duma…) és újra1:1-ben működik… és, persze, “nem utolsó sorban”, a kis család, ami nagyon erős és ott vagyunk egymásnak alap-támaszként…
Miért is soroltam fel most ezt? Mert (1) jól esett összeszedni ezeket a vidám, boldog, komoly és támogató csapatokat (nyilván kifelejtettem közülük, most a legfrissebben ható csapatok tudtak bekerülni a felsorolásba), és (2) ezzel arra bíztatlak Téged, kedves Olvasó, hogy mielőtt tovább folytatod ennek a bejegyzésnek az olvasását, merülj el Te is magadban néhány percre, ahogy én tettem és ugyanúgy (vagy tök másképpen) szedjél össze legalább egy csokorral a Te csapataid közül…
….
….
….
….
Megvagy? Milyen volt? Jó volt? De jó…
Daniel Meier új könyve abban segít, hogy ha éppen nem vagy egy aktív tréning csapat tagja, akkor hogyan fejlődj tovább coachként… az ügyfeleid, mint “csapattagok” által, a velük való munkában megtalálva és kihasználva a fejlődés lehetőségeit… hogy ne fáradj bele, ne legyen unalmas, hanem erőt meríts, tanulj belőle, erősítsen Téged is, ne csak őt a flow-ban, ahogy a változás történik, az előtérben vele, ahogy nő, javul a működése, a háttérben pedig Veled, kedves coach-ismerősöm, ahogy nő az önismereted, munkád legfőbb támasza…
Ha nem coachinggal foglalkozol közvetlenül - csak idetévedtél, erre a blogra, vagy egyszerűen csak valami elkapott már korábban is az ide születő írások egyikében-másikában és néha visszakukkantasz, mi is foglalkoztat engem mostanában, hátha abban is találsz egy érdekesség morzsát, ami hasznos lehet számodra, amit beépíthetsz a gondolkodásodba, szokásaid mikroszerkezetébe is -, a gondolat Neked is fontos, talán meghatározó lehet akkor is, ha talán a coachoknak szánt könyv ebben Neked nem tud oly sokat segíteni… De a gondolat, a gondolat sokkal általánosabb, mint hogy a coachokra szűkítsük (jó, most Dani írt egyet a coachoknak… a mázlisták...:-)))…
Ez a gondolat pedig, ami sokkal általánosabb érvényű, mint hgy csak coachoknak szólna az, hogy tanulni, tudatosan fejlődni minden helyzetből, minden kapcsolatból, csapattól, akivel szerencsénk van találkozni, lehet (mondanám, hogy “és kell”, de nem erőszak… akkor működik, ha akarod, használod, megéled az örömet, amit ez a feldolgozás, ez a tanulán pluszban jelenthet Neked…).
Jó, megengedem, nem mindegyik találkozó tűnik annyira szerencsésnek az életben, azokon tedd túl magad, de gondolatban, tapasztalatban azokon is időzz el, mert lehet, hogy azokból többet tanulhatsz, mint a nagyon sok örömet okozókból… mi történt, mit tett hozzá ő, mit én? Mit csinálhattam volna másképpen (csinálhatok másképpen a jövőben hasonló helyzetekben), ami számomra is perfektül vállalható, és a kapcsolat jellegét képes lett volna teljesen megfordítani? Volt-e ilyen lehetőség, vagy én, noha mindent megtettem, nem tudtam volna a dolgot hasznosba fordítani? Ilyeneken érdemes elgondolkozni és a lehetséges cselekvési alternatívákon elgondolkozni (akkor is, ha szevasz tavasz, ennek annyi, mert lehet, hogy újra belekerülsz egy hasonló helyzetben, és akkor majd felismerheted, hogy hopp, de hiszen nekem sokkal több alternatívám van…)
Tegnap a felsorolt tréning-csapatok egyikének (az SF Egyesület tagjaival kibővített) egyik rendezvényén voltam, amelyen igen jól érzem magam, teljesen feldobott megint (mint szokott)… Az à propos a SolutionSurfers Magyarország által kiadott coaching könyv (Daniel Meier: A coach hajónaplója) megjelenése volt. Ez a harmadik, kifejezetten megoldásközpontú coaching megközelítést alkalmazó magyar nyelvű könyv, amit a SolutionSurfers Magyarországon megjelentetett, ez a pár könyv kezd egy kis coaching könyvtár fontos szigetévé, kristályosodási középpontjává válni… Daniel Meier írt ezek közül kettőt, a másik a nemrég megjelent Teamcoaching…
Hankovszky Kati moderálta a bemutató alkalmával kialakított workshop-ot, amelynek során először 5-ös csoportokban cseréltünk gondolatokat (lehettünk 40-50-en), coacholtuk egymást akörül a téma körül, hogy milyen emékezetes pillanataink voltak, mi mindent kaptunk coachként az ügyfeleinktől… volt olyan később párossá alakult kör, amelyben az egyikünk beszámolt egy folyamat ilyen szempontból legérdekesebb aspektusáról és azután a másik az új könyv egy példányából, azt találomra felütve, egy megoldásközpontú kérdést tett fel az éppen mesélt történettel kapcsolatban… Kati ennek a körnek a végén megkérdezte, hogy milyen különbséget jelentett a válasz erre a kérdésre, hogy működik-e a könyv… mondhatom, számomra működött…:-)))
Peter Szabo, a SolutionsSurfers csapatából (Kati, Daniel Meier és Péter) is velünk volt ezen az estén és ahogy megszokhattuk, a záró “mesét” ő mondta… egy régi coaching történetet elevenített fel, amikor Svájcban 3-an, coachok segítettek 30, éppen munkanélkülivé vált embernek megtalálni újra önmagát… az egyik ember egy 58 éves néni volt (lábjegyzet: akkor Péter harminconéves lehetett, és figyeljétek meg, az ember kb 20 évre “lát előre”, a 10 évesnek a 30 éves már néni/bácsi, a 20 évesnek a 40 éves, a 30 évesnek az 50, az 50 évesnek a 70 éves és a 60 évesnek a 80 éves… ma már Peter sem “nénizné” a nénit, de vissza a történethez…)… szóval a hölgy, mint a többiek mind 30-an, nagyon el volt keseredve, egész életében, amire visszaemlékezett, azt csinálta, amit csinált, és nem is tudta elképzelni, hogy valami mást csináljon…
Az amit csinált, az volt, hogy egy nagy intézmény előterében vezetett egy trafikot… azáltal, hogy neki ez volt az élete, öröme, mindig tudott adni valamit az embereknek, ha mást nem, örömet… aki csak elment előtte reggel, munkába jövet, vagy elment előtte délután, vagy este, munkából hazafelé kapott tőle valamit, ha mást nem, egy mosolyt…
…és most itt volt a “néni” és nem volt munkája, a cég átépítette az előteret, mit lehet tudni, megspórolt ezzel valamit, vagy egyszerűen csak nemdohányzóvá nyilvánították az egész épületet és hogyan nézett volna ki a bejárattal szemben egy trafik…
Peter elkezdte mondani a hölgynek, hogy – tudjátok, a “csodakérdés” (aki nem, keresse meg korábbi bejegyzésekben, vagy az egyik SolutionSurfers könyvben a 3 közül…:-))) lassan, ha még elég sokáig találkozgatunk Peterrel, és mindenütt elmond egyet-egyet a történeteiből, javasolni fogom egy negyedik kötet összeállítását: “Peter történetei” címmel…) – mi lenne, ha egy csoda történne… a hölgy elgondolkozott: “igazi csoda?!” “Igazi csoda… igen…” – válaszolta Peter. “Ne, olyan nincs…” – mondta először a hölgy… Peter – jó szokása szerint – erről is van megemlékezés egy nem nagyon régi bejegyzésben errefelé – hallgatott… és a hölgy egyszercsak megszólalt: “És egy egészen nagy csoda lehet?” Peter: “Persze, lehet…”
És akkor a hölgy elkezdte mondani… ő (azt hiszem) a nővérével a svájci városnak egy olyan kis városi erdővel szegélyezett részén lakott, ahol egy kis emelkedőn, közvetlenül az erdő előtt volt egy villamos megálló és ebben a villamosmegállóban volt egy trafik… na most a trafikosoknak egy egyáltalán nem elhanyagolható problémája, hogy napközben hol végezzék el a dolgukat (a nagy intézmény előterében ez nyilván nem volt ügy…) Ebben a villamosmegállóban lévő trafikban az volt a szép, hogy nagyon közel volt a házhoz, ahol lakott és ha napközben kellett, akkor egy pillanatra be tudta volna zárni, megjárja azt a rövid utat és máris újra nyitva a trafik… Ez lett volna az egészen nagy csoda…
Néhány hónap múlt el, hogy, hogy nem (talán találkoztak, vagy arra villamosozott…), Peter megtudta, hogy abban a bizonyos trafikban, a villamosmegállóban az erdőcske szélén bizony, már ez a hölgy volt a trafikos… még 7 aktív évig… Peter azt tanulta ettől az ügyféltől (hiszen ez volt az esti workshop témája), hogy néha az egészen nagy csodák is megtörténhetnek…
Kati volt az, aki felütötte az új könyvet és azt a kérdést olvasta ki belőle, hogy mi volt az, amit a coach hozzáadott ahhoz, hogy ez létrejöhessen… Peter rövid gondolkodás után annyit mondott: “…talán azzal, hogy nagyon megszerettem azt a nénit… igen, azt hiszem, a szeretet…”
Szilágyi Miklós - coaching.szm@gmail.com
