Nick Nolte játssza a 2006-os, ebből a könyvből készült filmben Szókratészt, akivel Dan Millman, a világbajnok atléta egy benzinkútnál találkozott és akit mentorává fogadott... a mentor soha nem árulta el a nevét, de elfogadta, hogy Dan így nevezi őt és tetszett is neki... tehát mai a történet és Szókratésznek talán csak bizonyos távoli analógiát mutat az ókori bölccsel, de meg kell mondanom, hogy a Socrates név egy fontos gombot nyom meg bennem mindig, úgyhogy ahogy elolvastam a hátlap-szöveget a Mammut II. Libri könyvesboltjában (nem ezért a könyvért mentem be...), egy percig nem gondolkodtam, hogy megvegyem, vagy ne vegyem. Az eredeti kiadás 1984-es, az Édesvízi kiadónál a magyar fordítás 2007-ben jelent meg, az Amazon.com-on a 399 review-erből 260 adott 5 cos csillagot neki, talán tényleg jó...
Volt még egy (nagyon) személyes okom is... egyik örök mentorom Sárvári Gyuri egyik könyve, a A belső harcos útja, rám gyakorolt egyértelmű nagyon pozitív hatása mellett mindig hagyott bennem egy egészen kis fenntartást.
Nem tudom, előttetek van-e a címlap, az a fehér gyolccsal bekötött fejű, félmeztelen, kardot sújtásra emelő harcossal... az első alkalommal visszajeleztem Gyurinak, hogy szeretem a könyvet, felkeltette az érdeklődésemet a coaching iránt, magát az analógiát a harccal is el tudtam fogadni, értettem a részleteit is az analógiának, mégis, valahogy magát ezt a címképet (ami valószínüleg Gyuri számára a dolog lényegét jelenti...) egy olyan mégiscsak segítő foglalkozásról szóló tevékenységre vonatkozólag, mint amilyen a coaching inadekvátnak éreztem (kit is vágunk le azzal a karddal? egyáltalán ez a félmeztelen őrült a coach?!)... jó, tudom, - mondaná Gyuri - ez rólam szól... naná, kiről szólna?!
És akkor itt volt ez a cím, amit az eleve keresett könyvet már felkapva, fordulóban a könyvkupacok között a kijárat felé elkapta a tekintetemet: "A békés harcos útja"... nem tudom miért, úgy látszik az ilyen könyveket félmeztelen férfiakkal lehet a legjobban eladni, itt is egy félmeztelen tornász ugrik bele a címbe felülről az égből... Szépen homorít (háttal látjuk a felső test torzóját és mit tudom én milyen nevű tartásban, a (kéz-)ujjaiig kinyújtva pottyan éppen lefelé... mindenesetre nincsen nála kard... esik lefelé... ez miért jó? Miért nem ugrik felfelé, szállva az ég felé, mondjuk egyszerűen megforgatva az egészet, kvázi, a határ a csillagos ég (épp ma láttam egy bejegyzést a Facebookon, egy Richard Branson képpel illusztrálva, hogy aszongya, a csillagos ég se a határ... ki tudja ezt követni? na mindegy..,)... mondjuk ennyit a könyv-címlap grafikákról, vagy fénykép-montázsokról...
Szóval "A békés harcos útja"... ez már sokkal jobban smakkol nekem... tudjátok én ilyen abszolút pacifista vagyok... útálnám ha vernének, úgy értem fizikailag, és útálnék verni valakit... lőni meg pláne... tudom, OK, ha meg kell védeni a hazát, én akkor is írnok leszek, meg hadtápos, vary tudjátok, Woody Allen, túsz... (HET - háború esetén túsz)... én már mindig írnok leszek, meg elő-olvasó... hogy Nektek felhívjam a figyelmeteket ezekre az izékre, tudjátok, k-ö-n-y-v-e-k...:-)))) Ja igen, és most veszítettem el (teljesen) egyik kedvenc Facebook ismerősöm bizalmát, na ja...(már ha véletlenül elolvassa idáig...)... valamit valamiért...
A könyvről... már a mottó tetszik... Aunguttara Nikaya-tól... ez ki a halál lehet? biztos, valami indiai guru (nem... megnéztem, ez nem ember - marha - hanem Buddhának tulajdonított mondások gyűjteménye, ráadásul a negyedik nikaya ez az Aunguttara... - de legalább indiai...):
"Harcosoknak, harcosoknak nevezzük magunkat. A magasztos erényért harcolunk, a fennkölt erőfeszítésért, a fenséges bölcsességért, ezárt nevezzük magunkat harcosoknak." - mit mondjak, szimpatikus program...
És egy idézet a 231. oldalról (tulajdonképpen a gerincét az egésznek Dan és "Szókratész" beszélgetései teszik ki, azt kommentálva, vagy generálva, ahogy Dan az életét éli):
"(Egy kis betét-történet, én már ismertem, de hátha valakinek újdonság) Japánban két szerzetes, egy öreg és egy fiatal, egy őserdő sáros ösvényén sétált, vissza a kolostorukhoz. Egy gyönyörű nővel találták szemben magukat, aki tehetetlenül állt egy iszapos, gyors folyású folyam partján.
Az öreg szerzetes, a nő szerencsétlen helyzetét látva, erős karjaiba vette őt, és átvitte a folyón. A nő rámosolygott és átölelte a férfi nyakát, míg az le nem tette a túlsó parton. Köszönetet mondva meghajolt, a két szerzetes pedig csendben folytatta útját.
Amikor a kolostor kapujának közelébe értek, a fiatal szerzetes nem tudta tovább tartóztatni magát, - Hogy voltál képes átvinni egy gyönyörű nőt a karjaidban? Úgy tűnik, az ilyen viselkedés nem illik egy paphoz.
Az öreg szerzetes ránézett a társára és azt válaszolta: - Én ott hagytam. Te még mindig a karjaidban tartod?"
És a 232. oldalról:
"(Dan) - Úg ytűnik, sok dolgunk van még, pedig már azt hittem, eljutottam valahová - mondtam sóhajtva.
(Szókratész) - Nem az a dolgod, hogy eljuss valahová - hanem hjogy itt legyél. Dan, te még mindig (még a 232. oldalon is!!) egyéltalén nem a jelenben élsz. Csak akkor összpontosítod az elmédet az itt és mostra, amikor szaltózol (tornász!), vagy én piszkállak. Most itt az ideje, hogy tényleg összeszedd magad, ha azt akarod, hogy esélyed legyen megtalálni a kaput. Itt van előtted; nyisd ki a szemed."
Ez az itt és most megfogott... ezen nekem is van még mit dolgoznom... jó olvasást és önismereti munkát kívánok... kinek kinek a maga könyvével és a maga harcosával, karddal, vagy anélkül, a lényeg hogy te itt és most legyél...:-))))
Szilágyi Miklós - coaching.szm@gmail.com
