Csontváry Kosztka Tivadar írt erről a mágikus évben, 1913-ban, abban az évben, amikor tetőre hágott az „ÉLET” Európában, ahol semmit sem sejtettek, a „boldog békeidőkben”, „dans la Belle Époque”, amikor mindent szabad volt, amikor utoljára igazán szabadon tombolt Európa polgársága...
A vékony, szép kiállítású kötet „Önéletrajz és más írások” címen jelent meg Debrecenben, 2008-ban. Tele képekkel, fekete-fehér reprókkal, de ezek még így is átjönnek, sokkakkal együtt ő az egyik kedvenc festőm.
Tudjuk, furcsa, érdekes ember volt, kétségtelenül zseni maga is, hogyan látja ezt a ma már annyira elhasznált fogalmat, hogy „zseni” (a központozás követi az eredetit). Furcsa szöveg, néhol megfog, néhol taszít, de irtózatos „húzása” van... 
Ki lehet Zseni?
„Zseni lehet, aki soron van, akit a sors keze kiválasztott akinek ősei akaraterővel lelkiműveltséggel a művészi tehetséggel voltak felruházva, aki telivérrel – szerelemmel – jött a világra, aki szerelmes volt a dajkájába, aki szerelmes volt a napba, szerelmes volt az üstökös csillagba; ki a szabadba kívánkozott s pille után futkosott, aki szerette az igazságot, magában soha nem unatkozott, aki a munkát szeretettel végzé – a gondolattal a jövőt keresé, aki szakított a jelennel s útrakelt a sejtelemmel, aki mindenütt és mindenben szívét használta a küzdelemben; a ki pályát cserélt, visszavágyott az iskolákba, keresett-kutatott a könyvtárakban, aki világhírű egyének hallatára féltékenyen ébredt öntudatra, aki mindenütt és mindenben kötelességtudó volt, kitartó, fáradhatatlan buzgó, követelő gőgös nem volt önkorában – habár felsőbbséget érzett önmagában; aki a nagy világismeret után vágyott, sokat utazott, aki a határvonalakat látta soha nem habozott, aki eredeti volt mindenütt és mindenben, független mindentől és mindenkivel szemben; aki vagyont szerzett szorgalmával, függetlenséget életjáradékkal, a kinél az ismeret, tudás kezdetleges, mégis kiapadhatatlan munkakört keres; a kinél a látó-halló érzés kifejlődött, a kinél a szív és a lélek kimívelődött, aki a szeszes italoknak nem barátja, a dohányzásnak nem híve... kit az éjjeli álmok ki nem merítettek, akit az áramkapcsok tönkre nem tettek, akinek a szervezete idegességbe át nem csapott, akit az ihletettség láza nem gyötört, akinek az ihletettség megelégedést és nyugalmat hozott, aki az ihletettséggel soha nem kacérkodott, aki az ihletettségből vásárt nem űzött, aki az ihletettséget művészetnek vette, aki a munkát ihletetlenül meg sem kezdette, aki az ihletettséget a munkánál értékelte, aki a munkát ihletetten befejezte, aki az ihletettséget ki nem szalasztotta, aki az ihletettséget magánál tartotta, aki az ihletettséget Isten adományának nézte, aki a Teremtőt gondolatban ki nem felejtette, aki a titokzatban a világ urát sejtette, aki a világteremtőt mesterének képzelte, aki a világmesterének sugalatát követte, aki a láthatatlan intelemre indult a világismeretre, aki a láthatatlan tanácsára türelemmel várt az energiára, aki türelemmel tanulmányozta a nagyvilágot – eredménytelenben nem háborgott, aki a szépnek hallatára indult a bizonytalanba, aki a szépet keresve kutatta – s a láthatatlannak megtalálta, aki monumentális dolognál áhitattal állott s a láthatatlan ihletettséggel dolgozottm aki nem törődött a mai nap eredményével – bevárta a holnapot új ihletettséggel, aki az ihletettséget fel nem ébresztette s féltékennyé nem tette, aki nem gondolt semmire – sem a jó sem a gonosz szellemekre, aki nem törődött a világ bajával – egyedül volt a láthatatlannal, aki a láthatatlan erőt figyelemmel kísérte, aki természetét mindenben megértette; aki keletről jött s a nyugatot szemlélte, aki a kelet megelégedését figyelte, aki a megfigyelésben különbözetet látott, keleten az ideális világot, nyugaton a materialis háborúságot, aki keleten az ember boldogságát szeretettel nézte, nyugaton a boldogtalanságát észlelte, aki keleten a vagyonnal telt gazdagot a szegények között látta – a nyugaton elkülönítve találta, aki keleten minden emberben embert látott – nyugaton legtöbb egyedben a telhetetlen számítót, aki keleten szívben-lélekben rokonokra talált – nyugaton a szív és lélek helyén a kétszer kettőre akadt aki keleten gyönyörű levegőben az Isten kedvét látta, nyugaton a füstös bűzben a romlást találta, aki a füstös kávéházakban a tüdőbaj csíráit, a kártyabarlangokban a neuraszthenia jelöltjeit, aki a gyárakban s hivatalokban a modern rabszolgákat – mint fulladt levegőben a kínlódó lárvákat, aki az éjjeli munkában a gonoszság magasztalását, a nappali alvásban a természet felforgatását, aki a világrendszernek a kigúnyolódását – a kultúr ember tévedését – szokásainak túltengését látta; aki a szesz áztatta embriókban a vérszegényeit – a dohányzással telítettben az idegbetegeit találta, aki ismeri és tudja az élet szigorú határait, aki ismeri az élet feltétlen szükségleteit, aki látja és ismeri az élet káros szokásait, aki látja a szokásokban az élet hátrányait...” és így tovább, és így tovább, pont nélkül...
És ki nem lehet zseni?
“Ki nem lehet Zseni? Nem Zseni az, aki energiáját megosztja mással. Nem Zseni, aki elfecsérli testi, szellemi és szívbeli erejét, aki apró pénzre beváltja energiáját, aki pályájának kezdetén vagy közepén szövetkezetben él, aki önerejének támogatására folyamodott segélyhez, a ki hitében megtántorodhatott, és az út közepén megállott, aki a viharban tengerre szállani nem mert, akit a sivatagban a félénkség láza gyötört, akit honvágya visszatart a nagyvilág ismerettől, a ki szeszes italokkal él, a kinek kemény a föld és a kőpárna, a ki kábul a számításnál, akinek nincs színérzéke, a ki nem lát élesen a jövőbe, aki nem ismeri a jellemeket, a ki magába zárkózva unatkozik, aki embergyűlölő, aki káros szokásoktól szabadulni nem tud, aki testileg gyenge terhelt, a ki a szerelemnek ellentállani képtelen, aki nem ismeri a szerelmet, aki nem érzi a szerelemben rejtőző energiát, aki a pénzt imádja, aki a vagyonban gyönyörködik, aki tülekedve küzd az elsőségért, aki hajhássza a dicsőséget, aki munka nélkül él, aki eredeti dolgot nem csinál, aki a világ teremtését erővel kutatja, aki embertársát nem szereti, aki különbséget érez az emberi és állati növény között, a ki keresi a földi boldogságot és családi életre vágyik, az maradjon békés családapának-anyának otthon, és ne kínálkozzék Zseninek. Hanem iparkodjék erőteljes, egészséges szép gyermekekre átruházni a tiszta energiát, nevelve azokat a leggondosabb tisztasággal, edzéssel, kitartással abban a kecsegtető reményben, Ostwald tudós szerint is, hogy ezekből Zseni is lehet.”
Még ez az (mégegyszer: 2013 február, a mágikus idő...):
„Emberek, az élettel ne siessünk, az életnek más a célja, amilyennek képzeljük. Az emberélet évezredekre van berendezve, a cedrusfa ezredekre egy helyhez nőve; ezek a gyümölcsban levő mag által – mi az egészséges gyermekben levő embrió által folytatjuk az életet évezredekre.”
És egy gyöngyszem (1913, nézd meg a könyvekben, mi lett utána... hiába a zseninek is van „műfaja” és azon kívül, hát, bizony...:-))):
„Energia és művészet él a bölcs királyunkban, aki tájékoztatásul mondva már 1845-ben François néven a hallhatatlanok sorába iktatva van. Csak így érthető az az óriási kötelességtudó erő ebben az aggkorban, amelyből még ma is táplálkozik Európa békéje s a kormány, a képviselőházi elnök, mint energia áll az oldalán...”
Mi ebben a coaching? Na?
