Erre az érdekes kis cikkre akadtam a LinkedInen: http://sco.lt/9Dq6Az - amelynek ez a címe, csak kijelentő módban. Kvázi vége annak, hogy azért dolgozzunk, hogy ki tudjuk fizetni a számlánkat, és persze, hogy olyan dolgokat tehessünk munka után, munkán kívül, amelyekre a megkeresett pénz nélkül nem lenne lehetőség.
Fülünkben van a a "Nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, 8 óra szórakozás" dallama (ha nincs, hadd szóljon a "nemzet csótánya" megejtő előadásában: http://youtu.be/EpGDjT0v1hg - csúcs, még Garas is ott van a klippen!), azaz van a munka, meg van a szórakozás... na és azt mondja az ifjú hölgy (a csipetnyi képből és az egész stílusból Y-generációt sejthetünk), hogy elég ebből, a munkában is igenis tessék megtalálni az örömet, tessék a flow-ban (értve?!), meg amúgyis, összefolyik ez az egész, már a munkahelyen se csak dolgozik az ember, magánélete meg - olyan, ahol nem zavarnák, minimum a munkahelyi gondolatai - úgy sincs, vége a munkahelyi terrornak (?), nincs code of conduct, szóval, hogy ezz az egész szétválasztás egy BS és kész...
Ezen elgondolkoztam... egyrészt minden szakirodalom, meg tapasztalat ezt mondja, mutatja, hogy az Y-, Z- és majd az alpha (újra kezdjük az ABC-t) nem hajlandó ugyanabba az igába belehajtani a fejét, amit nagyszüleik, szüleik jobb híján egész jól elviselnek, feltéve, ha a munka után tudnak kompenzálni... A munka egyszerre legyen fun is, horribile dictu, mindenhol, az egész életükben jól akarják érezni magukat, és nem hajlandók az életük felét kvázi "rabszolgaként" leélni... Na schön, értem én... és ennek az egész életérzésnek egy pregnáns manifesztációja a fenti linken található szösszenet.
Meg azon is elgondolkoztam, hogy hékás, ilyen is volt már... van valakinek valamilyen kis kapiskája arról, hogy gondolkozott a mai nagy generáció világszerte 20-onéves korában? Emlékszik valaki még 1968-ra francia honban? Meg a hippi gyerekekre Amerikában a '60-as évek végén, '70-es évek elején, akik "kivonultak a társadalomból"? Azután nagy részük "megokosodott"?
A híres-hírhedt német-francia Daniel Cohn-Bendit-re, aki anarchista egyetemista rendszertagadóból lett hosszú-távon EU képviselő (jó, legalább a zöldeknél...:-))), vagy a még magyar gyökerekkel is bíró Joschka Fischerre, aki ugyanakkor, mint Cohn-Bendit, csak Németországban csinálta a kavalkádot, azután 7 éven keresztül volt német külügyminiszter...
És ha azt hisszük, hogy a korábbi korosztályokban mindenkinek csak nyűg volt a munka, persze, akkor is tévedünk... sokan megtalálják a helyüket, azt, amit mindig is csinálni szerettek volna... és sokan meg nem... és nagya valószínűséggel ez így lesz a következő korosztályokkal is...
Úgyhogy én még nem dobnám ki a munka-magánélet egyensúlyát... kellhet az még... lehet, hogy másképpen, de lesz ez még elég embernek problémája hosszú ideig...
