Személyes tapasztalat, van kivétel, de a szabály ez: az erős veszi igénybe a személyes coachingot, és ez tovább növeli a versenyelőnyét, még erősebbé teszi. Általában azok, akiknek az átlagnál nagyobb az önbecsülése (az átlag amúgy meglehetősen alacsony...). Egyáltalán, akik tudják, ha valamilyen területen még nem elég erősek, akkor ezt be merik vallani maguknak, hogy ott még nincs elég önbizalmuk, ez ugyanakkor nem csökkenti a saját magukba vetett, általános önbecsülésüket... sőt, az önbecsülésük átlag feletti szintje az, ami hajtja őket, hogy az adott esetleg gyengébb területen is megszerezzék a szükséges önbizalmat...
Azaz, minimum ösztönösen szétválasztják magukban az önbecsülést (nem kíván külső megerősítést, nem összehasonlításon alapszik, belülről fakad) és az önbizalmat (konkrét területen való, külső megerôsítést, összehasonlítást is igénylő belső jó érzés a megszerzett jártasság okán).
Az ilyen értelemben alapból "erős" személyiség szembe mer nézni azzal, hogy nem tökéletes, a hibáit a (megjavítható) működéséből eredezteti és nem azonosul velük. Tudja, hogy ő nem azonos sem a hibáival, sem az eredményeivel, ő ő, ez a kettő (mind a kettő!!) csupán a működésének a jellemzői, nem érintik az alapvető emberi belülről fakadó alap értékeit. Ő maga nem kevesebb, ha hibázik, hiszen a hibák esetlegesek, ha tudjuk, látjuk őket (és beismerjük őket…), megtehetjük a kellő lépéseket, kijavíthatjuk azokat, fejlődhetünk.
Az ilyen értelemben erős személyiség nem címkéz, nem üt "örök" bélyeget magára és a többiekre sem. Tudja, hogy mindenki képes fejlődni és megadja ezt a lehetőséget/jogot másnak is (aki címkéz, megbélyegez - Te ilyen vagy, olyan vagy -, nem hisz a fejlődés lehetőségében, általában a sajátjában sem, pláne nem a máséban). Tudja, hogy életünk végéig tudunk fejlődni, növekedési szemléletű (growing mindset, szemben a fixed, változhatatansági attitűddel).
Az ilyen értelemben erős személyiség tud és mer kérni. Tudja, hogy a különbözőség, egy csapat tagjainak szükségszerűen különböző erősségei szinergiát rejtenek magukban. Tudja, hogy a kapcsolatokon keresztül edződünk, fejlődünk. Be meri vallani magának (és másoknak!), hogy ha nem tud valamit, ha nem ő a mindenttudó, ebben az összefüggésben még fényesebben ragyognak azok a dolgok, amelyekben pedig kíváló.
Végzetesen sebezhetőnek látszhat elsőre (kultúránkban gyengeséget bevallani végzetes gyengeség jele) és éppen ettől rugalmasabb, egyben erősebb, ellenállóbb, reziliensebb, mint környezete.
Az ilyen értelemben erős személyiség tudja, hogy befolyásolni tudja sorsát és ehhez szüksége van önismeretre. Csendesen, de erősen meg van győződve arról, hogy igénybe venni külső segítséget az önismeretének fejlesztéséhez nem gyengeség (ahogyan sokszor az ilyen értelemben még gyenge személyiségek félnek a gyengeségük felvállalásától).
Azt még nem is említettem, mert annyira triviális, hogy az ilyen értelemben erős személyiség nem költségnek tartja az egyéni, csapat-fejlesztésre szánt összegeket, hanem befektetésnek és hogy általában a formális hierarchiában is olyan szerepet tölt be, hogy megengedheti magának, illetve a szervezete tartja fontosnak, hogy a fejlesztésébe befektessen.
Van-e átjárás az ilyen értelemben erős és gyenge személyiség-jellemzők között, azaz a gyengéből lehet-e erős? Persze hogy... hogyan? Talán aki most olvasod, Neked is megvan az a típusú érzés/flash, amikor "megtudtad", észrevetted, hogy "hiszen más is így van vele", más is ugyanolyan gondokkal küzd, nem egyedül vagy a Földön ezzel, vagy azzal a problémával... Ha ezt realizálja valaki, ez az első lépés, hogy valaki (tudatosan, ha ösztönösen nem ment) szét tudja magában választani a mindentől független, általános emberi, mindenkinek alapból "járó" önbecsülést a konkrét jártassághoz kötődő önbizalomtól.
Fejlettebb önismereti szintre (ezáltal combosabb önbecsülésre) sarkallhat ez, hogy megtudom, milyen is vagyok, hogy működöm, melyek a főbb motivációim, az érzékelésben, gondolkodásmódban való tehetségeim. Erre építve újra tudom gondolni az életemet, vajon azon az úton, amelyen éppen járok, tudom-e legjobban kihasználni a természetes tehetségeimet, vagy célszerű változtatni (ebből eredően minél előbb teszek szert ilyen irányú tudásra, annál eredményesebben tudom alakítani a karrieremet...).
És így tovább... egy ilyen kis postban végülis az egyéni utak végtelen lehetőségeire lehetetlen kitérni, a legtöbb, ami remélhető tőle, hogy egy-két gondolat belőle felragyog, megfog néhány olvasót és további gondolatokat, majd cselekvéseket generál... és akkor már nem éltem hiába...:-)))
