Merni kell nagyon akarni... a változást, ha kell... fájjon, mert különben kitérünk, érzéstelenítünk, megteszünk mindent, csak hogy ne legyen instant/azonnal kellemetlen... olyan ez, mint ahogy az életünk végefelé mindenféle furcsa (test)tartást veszünk fel, figyeld csak meg az időseket... észrevétlenül úgy fordulunk, úgy hajlunk, hogy minimalizáljuk a pillanatnyi, vagy tartós rossz testi érzést és a kifacsart tartás megmarad, beépül... így van a lelkünkkel is, hogy elkerüljük a konfrontálódást, úgy fordulunk, úgy csavarjuk ki a saját életünk tényeinek értelmezéseit, hogy a lehető legkevésbé fájjon... szokták mondani, hogy az anyagyilkosnak is perfekt teóriája van arra, miért volt az logikus... annak mennyire el lehet ferdülve a lelke... de ne legyenek illúzióink, ezt mindannyian csináljuk magunkkal...
Olvasom és émelygek a sok gurutól, okostól, aki megold mindent... túl nagy jelentőséget tulajdonítanak maguknak... annak lehet segíteni, aki meri nagyon akarni... ennyi... és persze ott jöhet a zsenialitás, mert ha nem vagy kész, ha nem érted, ha nem érzed, mi lenne a segítség, akkor hiába meri nagyon akarni, hozzád hiába jött... nagyon ott kell tudni lenni az ott és mostban, hogy megérezd, ez az a pillanat, most van esély és ott segíts... de ha nem érzed ezt, mondd meg és menj el... ha nem teszed, csak a támogatás/segítés ázsióját rontod egy kvantumnyival... hogy amúgy se ér semmit... dehogynem... de mégegyszer: annak, akkor és ott... és akkor nagyon topon kell lenned, hogy Te lehessél az, aki tud segíteni...
A minap egy tréningen azt találtam mondani egy óra után, hogy unom. Kérdezték, mit szoktam ilyenkor általában csinálni? Nos, általában otthagyom az ilyen helyzeteket,, mondtam... Erre a csodálkozó szemek: coachként is, team-coachként is? Mint a szél!! Persze akkor nem csapot-papot, annak is megvan a civilizált módja, de én ha érzem, hogy ez nem az a helyzet, nem az az energia, vagy egyszerűen nem én vagyok az, aki segíteni tud, igen, ezt kiteszem az asztalra... nem pénzért dolgozom... de ha dolgozom, pénzért dolgozom... és akkor, ha látom az értelmét...
