No, van egy új, érdekes magyar felmérés (a Business Coach Kft a készítő) a coachingról, ennek két aspektusát emelem ki és szubjektív commentjeimmel egészítem ki.
Itt az egészről a riport a HR Portálon, de annyi benne a hirdetés, és annyira invazívak, hogy gondoltam, ha nem tudnád keresztül verekedni rajtuk, vagy csak nem akarnád, ideteszem a postba a szerintem legfontosabb információkat belőle... - https://www.hrportal.hu/hr/mennyit-keresnek-a-coachok-mit-varnak-toluk-az-ugyfelek---az-orszagos-coaching-kutatas-friss-eredmenyei-20201009.html
Na most néhány disclaimer (fenntartás, óvatosságra figyelmeztetés), amelyeket vegyél figyelembe, amikor az én commentjeimet (első szempont esetében a linkelt cikket is...) értékeled:
- Szó nincs arról, hány, mennyire statisztikailag relevánsan kiválasztott (vagy nem...) ember válaszolt (jó az utóbbi a Holdban van, örülnek gondolom a készítők, ha válaszol valaki...). Amit megtudunk: (a) 2008 óta csinálják (értsd: tekintélyes, hagyományokkal/tapasztalatokkal rendelkező felmérés) és (b) országos. Legyen.
- Ez a második meg inkább rólam szól. Tudod biztos, mi az a confirmation bias (megerősítési előítélet). Olyasmi, hogy a már meglévő véleményünkhöz keresünk megerősítő információkat, tényeket, megerősítéseket... És persze minél inkább be vagyunk zárva a vélemény-silónkba, annál inkább egyszerűen ignoráljuk, illetve nem hisszük el a véleményünkkel ellentétes, azoknak ellentmondó híreket. Tehát, ha valamivel ebben a felmérésben egyetértek, lehet hogy a confirmation bias működik...:-)))
Két alapvető dolgot emelek ki, a coaching díjat és azt, hogy minek alapján választanak coachot...
1.A coaching óradíja nem fog nagy meglepetést okozni, 10 eFt az átlaga a life-ciachingnak (ezt régebben életvezetési tanácsadásnak hívták), és 26 eFt a business/üzleti/management coaching. Ezek átlagok, ezt hangsúlyozza a cikk is, a high end-en a maroknyi elit van, akik ennek akár sokszorosát is megkapják, és kell lenni alatta is, hogy kijöjjön az átlag.
Ez józanító kell(ene) legyen azoknak, akik ebből akarnak megélni, akik most tanulnak, illetve kiemelten azoknak, akik most gondolkodnak róla, hogy (ki)váltanak és belekezdenek. Nem azt mondom, hogy mindenkit el kell riasztania ennek a hírnek, egyáltalán nem. A társadalom és az egyedei egyre nagyobb nyomás alatt vannak és meggyőződésem, hogy talán soha nem volt fontos, hogy az ember, amikor szüksége van rá (!), leülhessen valakivel egy sarokban és támogatást kaphasson valakitől.
Ahogy n+1-szer leírtam, akivel leülünk, simán lehet barát, ismerős, akinek érzéke van ehhez a „szakmához”, mert hogy ez szakma is, meg nem is. Ez egy képesség-csokor, amit lehet fejleszteni, de támogatási előélet nélkül, támogatási tapasztalat nélkül, anélkül, hogy egy kiterjedt informális (!) kapcsolatrendszerünk lenne eleve, amelyben már (visszajelezve) van ilyen szerepünk, nem sok esély van a valódi szakmába való belépésre sem.
Ami meg a pénzt illeti, felejtsd el a tanáraid/trénereid óradíját, fekete hattyú vagy (kívül a Gauss-kalapon, messze a high end felé), ha azt valaha eléred... És valóban, a felmérés szerint is az emberek nagy többségének, aki válaszolt, ez kiegészítő kereset. Ennyi...
2.A másik téma, ami szerintem reveláció és kijózanító kell(ene) legyen, az az, hogy mi a fontos a coach választásánál.
Na, itt lehet, hogy „confirmation bias”-nehéz a véleményem, de azért indokolom is. Felhívom a figyelmet a nemzetközi akkreditáció illúziójára/délibábjára (egyáltalán a képzés mindenekfeletti garancia szerepére) ennek a felmérésnek a kapcsán, ami egy régóta érlelődő gyanúmat erősíti meg.
Mondjuk ma már persze többé-kevésbé az számít coachnak, akinek van nemzetközi minősítése (jelentős plusz költség a tréningek díjai felett, ami persze a másik oldalakon kellemesen csörgedező bevétel...), ezért egyre inkább higiénés (Herzberg...) faktor, mint választásra motiváló (Maslow..:).
Talán nem meglepő módon, kiterjesztve az összes támogató szakmára (különös tekintettel az egyes szakma csoportok között dúló, egymást (egyoldalúan amúgy...) kiszorítani próbáló már több évre tehető intenzív, különböző eszközöket és harcos társakat felhasználó csatározásokra...) azt gondolom, hogy egy alapvetően támogatásra tehetségtelen embert 10-15 év egyetemi oktatás (+gyakorlat) abszolválása sem tesz feltétlenül alkalmassá erre a nehéz szakmára...
Kicsit helikopter-view-ból megközelítve, a választási szempontok hierarchiája azt (az amúgy intuicionálisan is valószínüsíthető) tényt erősítik meg, hogy a coaching, ezz az egyfajta speciális bizalmas beszélgetésen alapuló támogatás:
(a) személyes idioszinkráziák mentén működik, szubjektív választáson alapul, nem igazán rendszerbe foglalható,
(b) tanítani a pluszt lehet olyannak, akinek speciális erősségei/tehetségei vannak eleve... különböző tevékenységeknél különböző "hozott anyagra" van szükség, a támogató/segítő szakmában a személyiség szerepe döntő, az meg azért eléggé adott felnőtt korra geno- és fenotipikusan... (második választási kritérium mutatja a fontosságát, de ezt szeretném egy kicsit finomítani lejjebb...)
(c) a transzparens minőségbiztosítás jószerivel lehetetlen (azért a próbálkozások ebben az irányban persze fontosak, de maximum csak konvergálhatnak a kitűzött célhoz...). A 8. kiválasztási kritérium a nemzetközi akkreditáció... Ez a „privát” finanszírozású folyamatoknál 1:1-ben megjelenhet, az egy külön érdekesség, hogy hogyan oldják meg a szervezetek, amelyeknek mégiscsak dokumentálni kell, le kell papírozni, hogy "obejektíven" választottak...
Menjünk ezeken végig...
Ad (a) A támogatás intim jellegűnek mondható beszélgetésen alapszik, ezért extra magas bizalmi szintet követel meg. Tulajdonképpen ennyi. Semmilyen papír, végzettség nem tud ilyet „teremteni”. Ráutalhat, segíthet, de a nap végén a szubjektivitás dönt. És ennek a döntésnek a folyamat eredményességére primordiális hatása van. Semmilyen más faktornak nincs ekkora hatása.
Ez a bizalmi szint nem egyszerűen szimpátián alapszik. Na, ezt lenne érdekes kutatni, hogy min. Többről van szó, mint személyes szimpátiáról. Az máshoz kell/jó, barátsághoz, szerelemhez, stb. Hogy egy coach (vagy akármilyen segítő) hatékony lehessen, más kell. Ezt most elkezdhetném, de (i) nem igazán gondolkoztam még rajta, csaponganék csak, és (ii) ez ebbe már terjedelmileg se fér bele...
Ad. (b) Ezt is régen mondogatom, a fejlesztés, a jó, érzékeny fejlesztés minden szakmához, minden tevékenységhez fontos, de magasabbnak kellene lenni a személyességi belépési küszöbnek (és valóban, a felmérésben is, messze a szubjektív döntés után jön, hogy azért akivel leülök, ne egy abszolút amatőr legyen!).
Hogyan lehetne fejleszteni a fejlesztést, oktatást, tréninget? A coaching tréningről szerzett, amúgy robosztus tapasztalataim résztvevőként születtek, fogadd őket ilyenként. Például személyiségprofilt kellene csinálni a jelentkezővel, mélyinterjút, egy coachingot, ha tetszik. És ez pénzbe kerülne! Nem csak azzal a céllal mehet valaki tréningre, hogy azután szolgáltató legyen. Kiváló lehet önismeret fejlesztésre is. De ezt tudni kell az elején, legalábbis a kiinduló motivációt (ami később esetleg változhat is...).
Szerintem itt van a legtöbb tennivaló az oktatásnál, tiszta vizet önteni a poharakba... Vagy inkább segíteni az illúziók helyére valódi hiteles információt adni és igen, egy önismeret-fröccsöt, hogy
- „...öreg, ezt hallottad róla, ezzel szemben ezek a lehetőségek, és Neked nagyon jó esélyed van rá, hogy akár karriert is csinálj benne”, vagy
- „...Neked hasznos lehet, hogy fine-tuningolja az önképedet/önismeretedet, amit azután közvetve jól fogsz tudni hasznosítani azt emberi kapcsolataidban”, vagy
- „nézd, most ez korai Neked, egyszerűen nem éreznéd jól magad a többiek között a csoportban, annyire más az irányultságod, de ha valóban érdekel, akkor egyénileg tudlak (én, vagy más) segíteni abban, hogy elérj egy olyan szintet, attitűdöt, amit már érdemes tovább építeni...”.
Ad (c) Nos, ez a legkényesebb, mert amúgy teljesen érthető módon a szakma ebben az irányban robog, hogy legyen nemzetközi akkreditáció. Ez ma már alkalmasint belépő, különösen a szervezeteknél, akiknek befelé, a szervezet felé igazolni kell, hogy dokument jeszty.
A felmérésben meg a fontossági sorrendben, hogy kit válasszak, a nyolcadik helyen... Nehéz szívvel mondom, mert tudom, mennyi energia, pénz, vágy költődik erre a speciális elemre, de szerintem, ez kb. az igazi (érted, az Igazi) fontossági helye. Nem lehet megvenni azt, hogy ezt jól csináld és sikeres legyél benne. Ilyen egyszerű... (mondom ezt úgy, hogy abszolút azt gondolom, hogy holtunkig growth mindset-tel érdemes, hasznos gondolkoznunk, ugyanakkor a law of attraction túlzásaitól óvnék azzal, hogy azért vannak tehetségeink és nem-tehetségeink és érdemes inkább a tehetségeink irányában nyújtózkodnunk, abból lehetnek az erősségeink...)
A minőségbiztosítási (vélt) garantált funkció mellett szól más (rejtettebb) érv is amellett, hogy ez ennyire reflektorfénybe került. Ez – a nemzetközi akkreditáció megszerzése és rendszeres megújiátsai körül való bábáskodás - a tréning mellett a leglukratívabb és kvázi folytonos (!) bevételt biztosító üzletág lett és messze nem csak a nemzetközi szervezetnek, de a segítők/felkészítők, vizsgáztatók hadának is. Azt valószínüéeg ki lehet mondani, hogy aki coachol, oktatja is és vizsgáztatásra is felkészít, sőt, ő maga vizsgáztat is, na, ez lehet egy egyenes út ahhoz, hogy valaki meg is éljen a coachingból.
Oktatásra is lehet végtelen sokáig beiratkozni, de azért a friss hús az igazi, viszont a nemzetközi akkreditációt 3 évenként meg kell újítani, ez benne a pláne. Mindennek a mélyén egy valódi, értékelhető cél van, azután történnek a dolgok, ahogy történnek.
Az én konklúzióm: A coaching (mint a többi segítő/támogató foglalkozás is) ma már alapvető része az életünknek, és ez így van jól. Ez a felmérés is segíthet abban, hogy világosabb, igazabb képet kapjanak a szakmáról az azt gyakorlók, a felhasználók, az ügyfelek és azok, akik most tanulnak bele, sőt azok is, akik incselkednek a gondolattal, hogy milyen jó lenne, ha... Te akármelyik vagy, sok sikert kívánok hozzá!
