“A fejedelmek sokat adnak, ha nem vesznek el semmit, és épp elég jót tesznek velem, ha nem tesznek rosszat: egyebet nem is várok tőlük.” - ha a fejedelmet vezetőre cseréljük ebben a XVI. (!!!) századi mondatban, máris Linkedin-kompatibilis okosság válhat belőle. Ezt Montaigne írta le Esszéiben (és ezzel a francia próba, próbálkozás szót, az ‘esszét’ is elindított diadalútjára… Hagyhatnám is itt így, kvázi magáért beszél a bon mot, pl. jó Facebook, akarom mondani Linkedin módra, de inkább bontsuk ki egy kicsit…
A munkahelyi vezető nélkülözhetetlen ismérve, benne van a névben is, hogy vezet ő. Ami operacionalizálva az elvet azt jelenti, hogy másokat motiválva, inspirálva (ja, és megfizetve) folyamatosan rávesz arra, hogy hatékonyan együttműködve egymással és vele különböző módon (külső-belső bonyolult kölcsönhatásokon keresztül) kialakuló és meg-megújúló célokat adott minőségben, határidőre elérjenek.
A motiváció, inspiráció furfangjai sok nyelven, könyvtárnyi anyag, tréningek tengerének, coachok hadának napi alapanyaga/témája. De hátha Montaigne-nek ez a kis gondolatfutama is segíthet, jó kedvvel neki is támaszkodhatunk a bordeaux-i nemesúr gondolatának…
Nos, nekem már vesszőparipám, több helyen leírtam, hogy a motivációs tantárgy első fejezete mindjárt az lehetne, hogy a vezető ne demotiváljon, deinspiráljon, mielőtt a jól megtanult motivációs eszköztárát élesíti.
Tegyük fel, hogy az emberek zöme direkt nem arra készül, hogy életének javát, 40-60 évét, az év napjainak 60-70 %-át, munkanapi nappali óráinak évszaktól függően 60-90%-át komoran, fogát vicsorgatva tölti el (hétvégéket, 12 nap ünnepet, 20 nap szabadságot számoltam, utazással együtt 9 órás elfoglaltsággal és 10-14 órás világos nappali idővel)
Emberek között, társaságban lenni, legalább részben érdekes munkát végezni, előrejutni, többet keresni, egyáltalán meg-/túlélni, kinek mi, de nem igaz, hogy általában nincs valamilyen kiinduló alap motiváció, amire építeni lehet. Nem mondom, hogy könnyű, mert sokfélék az emberek, jó ön- és emberismeret teszi a jó vezetőt (meg még néhány dolog, de ez alap…). Mégegyszer: ez akkor igaz, ha az emberek általában nem önmaguk ellenségei.
A zömről beszélek, mert persze vannak nehéz és talán menthetetlen esetek is, meg ügyeskedők, de a vezető emberismerete segítheti az utóbbiak (akik vigaszágon, mások kárára és nem a teljesítményükkel akarnak érvényesülni) okozta károk minimalizàlásában. A vezetői feladatokat illetően ez a nem-zöm ‘veszély-övezet’ kontingens jelentős energiákat köthet le, mert a nehéz esetek, a menthetetlenek és az ügyeskedők együtt a létszám 10-30%-át is elérhetik (a zöm 60-80%, és a kiemelkedő motiváltsággal bírók kb. 10%). A %-ok szubjektív tapasztalat, intuíció, semmi több.
Parafrazáljuk hát Montaigne-t: “A vezetők sokat adnak, ha nem vesznek el semmit, és épp elég jót tesznek velem, ha nem tesznek rosszat: egyebet nem is várok tőlük.“ (és azért azután legyen más is, de ezt soha ne felejtsék el…)…