Vezetői coaching

Nem tudom, minek kapcsán, talán ilyesmiről álmodtam (?), arra ébredtem, hogy valahogy néha felületesen gondolkodunk a flow-állapotról. Lehet, hogy ez a fogalom azért fontos nekünk, mert (1) magyar származású, aki megfogalmazta, vagy (2) olyan triviálisnak látszik, ha egyszer megismerkedik vele az ember, vagy (3) olyan nagy átfedésben van a boldogsággal, és arról is képesek vagyunk úgy beszélni, mintha olyan nagyonis kézzelfogható, tangible dolog lenne? Tudomisén, az (1)-es nem valószínű, a (2) és (3) nem zárja ki egymást...

És ez az opciós gondolatmenet mindjárt segített is... a boldogságról is sokszor leírtam, hogy szerintem közvetlenül keresni, megpróbálni “előállítani” hiábavaló dolog (sok-tényezős, szubjektív “áldott állapot”, amikor szerencsés a “csillagok együttállása”, azaz tele van X-tényezővel, amire nincs ráhatásunk...). Ami egy tudatos  törekvés célja lehet, az a saját, szubjektív komplett test-elme-szellem kiegyensúlyzottsági sávban való működésének elősegítése, aktív keresése.

Abban a ránk jellemző kiegyensúlyozottsági sávban azután van esélyünk rá, hogy amikor elengedjük magunkat, nem figyelünk annyira oda, akkor egyszer-egyszer meglephet minket az a bizonyos áldott, a mesékből oly jól ismert boldog pillanat. Az egy olyan whole body feeling, nem lehet eltéveszteni...

OK, kérdezheted, ez túl elméleti, de ha a boldogságra nem is, de ennek a kiegyensúlyozottsági sávnak az elérésére szerintem hogyan lehet tudatosan törekedni? A választott kapcsolataink, a minket körülvevő emberek, helyzetek, körülmények, tevékenységek lehetőség szerinti megválogatásával, amely megválogatást a minél teljesebb önismeretünk segíthet. Tehát hasznos hozzá az utóbbi, de ez mind nagyjából egyszerre zajlik.

No, a flow állapot eléréséről kb. ugyanezt gondolom. Ahogy a boldogságot, a flow-állapotot se lehet csak úgy “bekapcsolni”, mindentől függetlenül, tudatosan. Éppen azért, mert szinte semmitől nem független, hanem egy nagyon magas szintű szinergiája nagyon sok minket érintő körülmény együttállásának. Tudatosan egy olyan működési sáv (pl. tehetségeinkkel harmonizáló, sok szorgalommal “testet kapott” tevékenység) elérése, amelyben időről időre elérhetjük, vagy megközelíthetjük a flow-állapotot... amikor kicsit nem figyrlünk oda (tudatosan), amikor nem nagyon görcsösen akarjuk elérni...

Talán általánosabban is így gondolom, hogy azokat a magasabb szintű (rezgésű?) állapotokat elérni, amelyek oly sokszor lebegnek (szerintem sokszor délibábként...) a szemünk előtt, görcsösen akarva egyszerűen lehetetlen elérni. Szorgalmasan, tudatosan lehet dolgozni az egyes  tényezők, körülmények, helyzetek elérésén, de az eredményt nem lehet erőltetni. Hogy is szokták mondani, hogy már az utat élvezni kell, hogy esetleg ne fogyjon el a lelkesedés/energia/kitartás a cél elérésére? Ilyesmi... és akkor talán a flow, vagy a boldogság “csak úgy jön”, (mindig is csak) meglepetésként...

Kiválasztási szempontok... találkoztam eggyel, ami különböző változatokban, formákban meg szokott jelenni, de - valószínüsíthetően - az amerikai angolban egy különlegesen sűrített változat jött velem szemben a minap...

Amikor a csapat összeállítása folyt, a már felvett jogászok, ügyvédek több jelöltet is javasoltak maguk is Robert S. Mueller III.-nak, mint alkalmasakat a feladatra, akiket Mueller, a tapasztalt ügyész, többek közt 10 év FBI igazgatósággal a CV-jén és aki kimondottan nem egy szószátyár típus, mind elutasította.

Közben meg felvett néhány embert, akit meg nem értettek, hogy miért vett fel a csapatba. Van, akinek tapasztalata nem volt, de volt, akinek az extrovertált stílusa volt messze Mueller végletekig introvertált, cautious (100% kék...) stílusától...

Nem értették... se ezt, se azt... megkérdezték egyszer, mondja már meg, mi az, ami a különböző, de egyaránt kiválóan kvalifikált jelöltekből hiányzott, akiket ők javasoltak...

Mueller a maga bőbeszédű módján csak annyit mondott: “pizzaz”...

Na most itt kellett csinálnom egy kerülőt, sok könyvet már csak hangoskönyvben veszek meg, onnan ezt nem tudtam megfejteni, meg kellett vennem a Kindle változatot is, nehogy má’... (nektek így most csak ingyen...:-)))

Második lépés a The free dictionary volt (megnéztem az Urban-ban is, de ez volt a jobb.  

“Informal. 1. Dazzling style; flamboyance; flair. 2. Vigorous spirit; energy or excitement. [Origin unknown.].” (Informális. 1. Elkápráztató stílus; túldíszitettség; érzék. 2. Élénk szellem; energia vagy  izgatottság.)

Szóval lelkesedés...:-)))

Vezetőnek, managernek lenni jó (?). Mindenesetre ára van. Egy érdekes visszaemlékezésben akadtam rá a következő vallomásra... 

„...10 év után a bűnügyi osztály vezetője lettem. Ahelyett, hogy jelentős ügyekben folytattam volna tovább a vizsgálatokat, végtelennek látszó management meetingeken kezdtem el tölteni a napjaimat. Ez mind olyan unalmas és bürokratikus volt. Elkeseredve hívtam fel édesanyámat. ’Ez nem fair... már nem tudok haverkodni a hozzám beosztott US ügyész barátaimmal... Minden, amit mondok, úgy hallgatják, mint a főnöküket és nem mint az egyik barátjukat...’ – anyám kicsit csöndben volt a telefon másik végén... 

Ő, aki pszichológus volt, csak ennyit mondott, hogy ’meg kell hoznod egy döntést.  A hatalom neheztelést szül. Az emberek nem szeretik, ha megmondják nekik, hogy mit csináljanak. Tehát, ha te csak azt akarod, hogy szeressenek az emberek, akkor ne legyél vezető... De ha az akarsz lenni, meg kell tanulnod együtt élni a többiek neheztelésével.’ Okos szavai azóta is velem vannak...” 

Ja... az én fülemben egy kollégám, akkor beosztottam szavai maradtak meg. Már nem tudom, mit kérdeztem, mire mondta ezt, meg hogy pontosan mit is mondott, de ez volt a lényege: „Miklós, vezető nem lehet (igazi, tartós)  barátja a beosztottjainak...” (No, tudom, hogy ezzel majd sokan vitatkozni fognak, tisztelet nekik, örüljenek, ha tartósan nekik sikerült... és tudom, hogy van a holakrácia, amikor nincs vezető. Ebben nem hiszek, a tartósságában. A vágyat, a nekibuzdulást megértem... Szerintem egy (bármilen emberi csoportban formálisan, vagy informálisan, mindegy is, de mindig vannak vezetők...) 

(Az idézet forrása: Andrew Weissmann – Where Law Ends – Inside the Mueller Investigation)

"Egy-egy bolygó népességének pszichohistóriai trendje igen nagymérvű tehetetlenségi energiával terhelt. Csak olyasvalami képes megváltoztatni az irányát, ami legalább hasonló nagyságrendű tehetetlenségi nyomatékkal rendelkezik. Vagy a változást akaró emberek számának kell igen nagynak lennie, vagy pedig, ha az emberek száma viszonylag csekély, akkor a változás lezajlásához szükséges idő növekszik meg hatalmas mértékben."  

Mi is ez és honnan van?

Olvasgatom Asimov kibővített Alapítvány saga-ját. 17 könyv (a robot-os és birodalmi könyvekkel együtt), plusz 2 trilógia (összesen 6 könyv, amelyeket már nem ő írt, de valamilyen formában hozzájárult, egyet-egyet el is kezdett és más fejezett be), ezek együtt 23 darab könyv... Nekem kb. egy fél éves projekt volt, már csak egy pár van hátra...

Az van, hogy akárhányszor ezeket olvasom (nem először, de most először rakkolósan szoros történeti időrendi sorrendben), mindig megragad Hari Seldon figurája (nyilván nem vagyok ezzel egyedül...), és egy kicsit talán meg is próbálok belebújni a bőrébe...:-))) Nem nehéz, sok áthallásra akadhat az ember... a legjobb sci-fi, amit valaha olvastam...:-)))

Az egyik "idegen kezű" könyv, az Alapítvány és káosz egy passzusát gondoltam, most ide másolom. Hari Seldon már nagyon öreg, a Hollónak nevezik a pszichohistóriája alapján hirdetett sötét jövő miatt. Már szerte a birodalomban vagy 100 ezer tudós dolgozik már a pszichohistória projekten, de a császár és környezete egyre gyanakvóbban szemléli a felforgatónak érzett munkáját. Egy bizottság elé idézik, amely tárgyaláson ő kvázi vádlottként van jelen, és  a tárgyalás kimenetele akármi lehet, akár végzetes is. Ott mondja a fentieket (ld. első bekezdés) az egyik kérdésre válaszolva... 

Na most a 'pszichohistóriai trend’ helyébe nyugodtan behelyettesíthetjük mondjuk azt, hogy ‘kultúrája, (és annak hatása, vagy végzete)’... Az állítás érvényessége semmit sem veszít erejéből... A többi, akár tiszteletre is méltó erőfeszítés is kb.:  “malaszttal teljes...”...

Trump kezdhetne már foglalkozni azzal, amivel ex-elnökök szoktak, a róla elnevezett könyvtár alapításával. Kezdhetné mindjárt azzal, hogy elolvas egyet...

Ezeket olyan jól kitalálják... például Amerikában elkezdték a vámpolitikát erősen használni. Mindenki egyetért vele, meg is tapsolják, adott esetben választást is lehet nyerni vele (ha az ember másképpen nem szúrja el...), hogy azokat a fránya kínai árukat jól megvámolják. 

És tényleg, adott iparágban, ha van hazai gyártás/szolgáltatás, ami eddig drágának számított, lesznek nyertesek. De ne tévedjünk, akár a vámmal megterhelt magasabb árat, akár az addig nem versenyképes hazai, értelemszerűen magasabb árakat a fogyasztók fogják megfizetni. Ez lehet egy nemzet-stratégia is akár, de tudni kell, hogy ez  a tendencia a nap végén a fogyasztói árak emelkedésével jár (amelyek úgyis, minden beavatkozás nélkül is nőnének amúgy, de így kapnak egy határozott plusz árrés-elemet...).

Most büszkén mondják a franciák (és a többiek sorban), hogy a digitális szolgáltatásokat, a GAFA-monstrumokat (Google-Amazon-Facebook-Apple) nemzeti adókivetéssel “büntetik”. Hát ennek azután ki ne örülne?! Fizessenek a gazdagok! Aha... ebben az esetben még igazi hazai versenytárs sincs, hazai nyertes (cég, másik, egyenértékű szolgáltató) egyszerűen nincs, illetve a költségvetés (ajtó, ablak helyzet...). Se a franciáknak, se a németeknek, se az angoloknak... hogy kik fogják mégis megfizetni azt a plusz adót? Valamire jöjjél rá Te is...:-))) Ravasz, nem?

Továbbgondoltam a Paradicsomból kiűzetés történet okát... volt 2 különleges fa, az örökélet fája, meg a bölcsesség fája...

Amúgy érdekes, hogy az asszony készítette (elő) már akkor is a kaját (sőt, elő-kóstolóként is fungált...), benne megvolt a bátorság is, a kellő kiváncsiság (R&D...), hogy learassa a bölcsesség fájának gyümölcsét (azaz ő dolgozott...) és abból először “evék”... ez részben meg is látszik...:-))) A férj meg biztos olvasta az esti heraldot..

Na meg, állítólag volt egy másik fa is, a halhatatlanság fája, az meg ott kornyadozott...

(a kép Tiziano: Ádám és Éva...)

Ez a Buddha is... még a legszimpatikusabb a főnökök között, de azért elég bizarrul kezdődött. 29 éves volt, volt már felesége, gyereke is, Siddharta királyfi. Addig nem látott beteget, öreget és halált... OK, gyereket már tudott csinálni, de 3 évtizedig sikerült a szüleinek ettől megkímélnie... nem vicces, bizarr...

Akkor kikocsizott és látott egy beteget, egy öreget, meg a halált. Mindig megkérdezte a kocsist, hogy ez mi, az meg mondta neki, hogy ezek az emberi élettel együttjáró dolgok, ezeket nem lehet elkerülni...

Erre ez a hibbant (már bocs...) otthagyott csapot-papot, feleséget, gyereket (!!) és elkezdett zarándokolni, elkezdte különböző szekták rutinját követve sanyargatni magát, de egyik eredményével sem volt elégedett...

Végül leült jó hosszan egy fügefa alá, és egyszercsak megvilágosodott, megbuddhásodott... Rájött, hogy az élet szenvedés: betegség, öregség, halál vár ránk, és ez nem elkerülhető. OK, akkor mondjunk le a vágyainkról eleve, lépjünk ki ebből a mókuskerékből, és ugyan akkor se ússzuk meg ezeket, de legalább nem veszítünk semmit, mert semmink sincs, mert semmire se vágyunk...

Hát akinek ez jó business, hajrá. Szerintem ez egy marhaság...

PS.: Amikor kilépek a házból, vagy beleülök a hintaágyba a teraszon, két kis Buddha szobor van előttem egymástól talán 2-3 m-re a terasz szélén, a fűben (az egyik meditációs pózban, ászanában, a másik térdel)... Szeretem őket, megnyugtatnak akkor is, amikor már nyugodt vagyok...:-))) Ezzel az egész Buddha történettel sincs semmi baj, ő dolga... hogy mi benne a követendő, na, azt persze nem értem... Végülis cak az ökör következetes...:-)))

Egy könyvről... amikor elkezdtem olvasni, először azt gondoltam, ezt minden segítőnek és minden jövendőbeli kliensnek, páciensnek, lelki tanácskérőnek, és szülőnek (!) el kellene olvasnia... mert hogy a tréningeken, a hirdetésekben, az ajánlásokban mindig csak az van, hogy mi mindenre is jó a segítés, egy adott konkrét eljárás, beavatkozás.

Ez a könyv pedig, hogy stílusban maradjak (Jung...), megmutatja a shadow-ját/árnyékát a segítő tevékenységeknek. Ahogy mindenkinek, minden személynek van egy publikus, vagy publikusnak szánt personája, és egy árnyéka, amiről nem beszél, amiről nem akar beszélni, ez a gondolat kiterjeszthető a szakmákra, tevékenységekre is. Mindig jó többet tudni...:-))) Segít az eligazodásban, az orientálódásban...

Most, hogy végigolvastam a könyvet, már nem vagyok biztos... illetve biztos vagyok benne, hogy jó lenne, és főleg jó lenne, ha a benne foglaltak, akár vitatkozva is, de belekerülnének a szakmai és azon keresztül a laikus közbeszédbe, hogy ha nem lennének tabu-témák... Abban nem vagyok biztos, hogy ez utóbbi megvalósulhat-e egyáltalán... szerintem azok fogják elolvasni, akik nagyjából egyetértenek vele, legalábbis a kritikai gondolkodású megközelítésével és a többiek meg képletesen átmennek a másik oldalra... mindenesetre minden megy tovább a maga útján... a kutya ugat...

Mert ez a lényeg, egészséges kritikai gondolkozási attitűd nélkül nem biztos, hogy érdemes nekiugrani. Kemény sorok íródnak le konkrét eljárásokról, gyógymódokról, még diagnózisokról is. Őszintén, nem hiszem, hogy ha valaki valamelyiket a kritizált módon végzi, propagálja, előszöris ne dobná a sutba a könyvet, amikor az ő számára szent eljárás, diagnózis, stb. jön szóba (miközben esetleg a többi, neki kvázi semleges eljárás kritikáját akár kárörömmel is olvashatja... hja, az ember önző és kárörvendő lény...).

Egy „ez hülyeség, nem ért hozzá a szerző”-vel szerte a világon könnyedén elintézik a racionális, tényekre támaszkodó kritikai gondolkodás termékeit, ha az valaki személyes érdekkörét érinti...  

Alapvetően pszichológus írja a nagyközönségnek és a szakmának is, egy kicsit görbetükör, egy kicsit pamflet, sorra veszi azokat az előítéleteket, amelyeket ápol a szakma és rajta keresztül a nagyközönség a pszichológiai segítő tevékenység táplál általában a segítő folyamat irányában.

A szerző Szigeti Ildikó, pszichológus-tanácsadó és újságíró, a könyv a „Pszichobiznisz – A segítők hálójában” és most (2020.12.6.) éppen 1745 Ft az Alexandra online oldalán...

Akit érdekel a dolgok árnyoldala, aki szereti körbejárni a dolgokat, nem csak felületesen felkapni a divatos mém-eket, szeretni fogja... pszichológia, de annyira a levegőben lévő dolgokról, áramlatokról (mindfulness, ADHD, Rorschach test, pszichológiai tesztek (amelyeket sokszor a felvételiztetésnél használnak fel), család(fel)állítás, gyerekek és a pszichológus, és sok-sok minden más) van szó, és friss, olvasmányos, hogy bárki számára elérhető és együltében elolvasós (jó, képletesen, elég nagy betűvel szedve, de azért 300+ oldal...).

Na most fontos, hogy a szerző gyakorló pszichológus-tanácsadó, tehát nem akarja kiönteni a gyereket a fürdővízzel, nem érdeke neki se. Nem azt mondja, hogy a segítésre az adott helyzetben, adott személy számára nem lehet szükséges, de minimum hasznos. De azt állítja, hogy jól érdemes megfontolni, mikor fordulunk külső segítőhöz.

Mindkét esetre mond példákat: hogy sokszor feleslegesen fordulunk hozzájuk, és előfordul az is, hogy amikor helye lenne, nem tesszük, többek között például azért, mert azt a segítők valamiért (könyvben esetenként elmagyarázva) nem ajánlják, propagálják. De ahogy a cím sugallja, a szerző azt gondolja, és ezt mindenképpen le akarta írni, hogy amikor csak egyértelműen a pénzkereset válik a céllá, az bizony prostituálhatja az eredetileg ép és hasznos alapgondolatot is. És ezt mutatja meg témánként, hogy ez a prostituálódás hogyan is történik.

Az arányok a fontosak és a (legalább, minimum) „nem ártani” alapelv... mert hogy az emberi psziché kényes matéria, ami nem hasznos, nem biztos, hogy csak semleges, nem számít, bizony lehet, előfordulhat, hogy egyenesen árt...