Vezetői coaching

Egy kis nyelvművelődés…:-)))

Ma divat a genetikai gyökereket kutatni, a személyes genom alapján. Véletlenül bukkantam rá egy majd’ egy órás videóra, amely az algériaiak genetikai eredetével foglalkozik.

Ahhoz, hogy a tárgyra térjen, el kell magyaráznia a dolog, az eredet genetikai alapú vizsgálatát. Nos, ha az ember kér egy ilyen típusú vizsgálatot, csodák derülhetnek ki. Hogy pl. x %-ban ilyen, y %-ban olyan, z %-ban amolyan, stb. őseinek eredete. Többnyire 8-12 db %-ból áll össze a 100, és esetleg nagyon különböző a laboratórium által meghatározott, kb. azonos közös genetikai jellemzőkkel rendelkező genetikai csoportokból (mindjárt kiderül, ez utóbbit miért ilyen nyakatekerten fogalmaztam meg).

A videó készítőjének állítása nagyon merész, de bizonyítja is. Az első képen 1 személy 1 db genomját megvizsgáló 4 db laboratórium eredménye látható. Enyhén szólva nem hasonlítanak egymásra, hogy lehet ez?!

Úgy, hogy ez az egész inkább statisztikai alapú, és a laboratóriumok által érzékelhetően máshogyan meghatározott csoport-jellemzőkből egyénileg ”kevernek ki” az adott genomhoz hasonlító genomot, és ezt a receptet, amivel kikeverték, küldik ki, mint eredményt. És mivel kevés embernek jut eszébe, hogy visonylag nem olcsón több laboratóriumtól is kérjen eredményt, nos, ez nem derült ki…

Hogy jobban érthető legyen a dolog, a második screen-shot színek keverésével magyarázza el. Ugyanazt a “színt”, az illető konkrét genomját különböző szín-készletből (genom-csoportok, pl. 3. ábra) különböző összetevőkkel is elő lehet állítani… In diesem Sinne…:-)))

https://youtu.be/oby9cOXijhM

Summary:

A teljes megértés gondolata túl van értékelve, ráadásul az iránta való vágy/elvárás veszélyt is rejt magában… A nem tudás kognitív disszonanciás feszültségének elviselési képessége a kritikai gondolkodás legnagyobb fegyvere & áldása…:-)))

Kifejtés:

Az egy-mondatos igazságokkal nem feltétlenül az a baj (ha és amikor baj van velük, ebben a blogban is találhatsz néha egy-mondatos szentenciát, bon mot-t, közhelyet, az utóbbi sem a pokol előszobája feltétlenül, de sohasem kontextus, értelmezési tartomány, kommentár nélkül…), hogy nem igazak (az mindennek a teteje, amikor nem igazak…).

Az lehet viszont baj velük, hogy (1) fontosak-e (ritkán azok), (2) értelmezési tartományuk nagyobbnak van feltüntetve, mint amit megérdemel.

A lenti okosság mindenesetre igaz, meg akár fontos is. Azokkal a dolgokkal kapcsolatban, amiket dolgod, szeretnél elmagyarázni. Többi dologgal meg nem, mert nem volt időd, kedved velük foglalkozni. De ettől még azok is érdekelhetnek, de igaz, hogy jó, ha tudod, hogy mi az, aminek érdemes nekiállnod egyszerűen elmagyarázni és mi az, amelyeknél érdemes kitenni útjelzőként, hogy ez érdekel, szeretnél is valamit mondani róla, de véges a tudásod róla.

Egy matek tanár (ugye, a mondás a tanároknak lehetne a jelmondata) is érdeklődhet irodalom, filmek iránt, ne is legyen megtiltva, hogy blogoljon róluk esetleg, de ne tüntesse fel magát akadémiailag képzett esztétának.

Az élettapasztalatom azt mondatja velem, hogy messze az a kisebb halmaz, amit egészen értek (amilyen elvi maximalista vagyok tulajdonképpen, ez nálam egy nagyon kicsi, limes zéró halmaz…:-)))

Tehát, a mondás szerint, semmit se tudok/tudhatok egyszerűen elmagyarázni. És mivel tényleg nem, ettől a fajta faék-típusú magyarázatoktól kiver a víz, nem is kéne egyáltalán… mégis szeretek…:-))). Magyarázni… a számos ellentmondás egyike, ami a komfort-zónám szerves rész, ezt kapd ki…:-)))

Amit mégis véletlenül lehetne/tudnék egyszerűen elmagyarázni, az soha nem érdekelt, mert azok a dolgok kivétel nélkül halálosan unalmasak…

Engem kifejezetten azok a dolgok érdekelnek, amelyeket NEM tudok (vagy nem lehet…) egyszerűen megmagyarázni, mert abban van érdekesség, dinamika, feszültség, izgalom… hogy mégis, mégis, miközben boncolgatom, keresem a szavakat, egy kicsit mindig közelebb jutok a megértésükhöz… és surprise, surprise, rendszerint ez történik…:-)))

Ezt a kis ákombákom képet a Linkedin-ről hoztam, ott is megcommenteltem, de rövidebben, meg hát az nem az én bejegyzésem, az illendőség, ugye… és a Linkedin comment-hossz limitálva van space-ekkel együtt 1250 karakterre…:-)))

Íme, az ottani szösszenetem róla interálisan:

“Igen… és egy csomó dolog van, amit nem értek egészen, és akár a legfontosabb dolgok közé tartoznak az életemben. Szóval a teljes megértés túl van értékelve. Egészen kevés dolgot értünk meg egészen az egész életünk folyamán. Welcome to the real world!

Sőt, tovább megyek, ez a túlértékeltség oda vezet, hogy ahelyett, hogy az emberek együtt tudnának élni a félig, vagy akár teljesen nem értett dolgokkal, ha nem értenek valamit, a legblődebb dolgot, konteót, egy-faktoros BS magyarázatot is beszopják, csak hogy azzal feküdhessenek le este, hogy ők bizony mindent értenek “egészen”… a nem tudás kognitív disszonanciás feszültségének elviselési képessége a kritikai gondolkodás legnagyobb fegyvere & áldása…”

“A fejedelmek sokat adnak, ha nem vesznek el semmit, és épp elég jót tesznek velem, ha nem tesznek rosszat: egyebet nem is várok tőlük.” - ha a fejedelmet vezetőre cseréljük ebben a XVI. (!!!) századi mondatban, máris Linkedin-kompatibilis okosság válhat belőle. Ezt Montaigne írta le Esszéiben (és ezzel a francia próba, próbálkozás szót, az ‘esszét’ is elindított diadalútjára… Hagyhatnám is itt így, kvázi magáért beszél a bon mot, pl. jó Facebook, akarom mondani Linkedin módra, de inkább bontsuk ki egy kicsit…

A munkahelyi vezető nélkülözhetetlen ismérve, benne van a névben is, hogy vezet ő. Ami operacionalizálva az elvet azt jelenti, hogy másokat motiválva, inspirálva (ja, és megfizetve) folyamatosan rávesz arra, hogy hatékonyan együttműködve egymással és vele különböző módon (külső-belső bonyolult kölcsönhatásokon keresztül) kialakuló és meg-megújúló célokat adott minőségben, határidőre elérjenek.

A motiváció, inspiráció furfangjai sok nyelven, könyvtárnyi anyag, tréningek tengerének, coachok hadának napi alapanyaga/témája. De hátha Montaigne-nek ez a kis gondolatfutama is segíthet, jó kedvvel neki is támaszkodhatunk a bordeaux-i nemesúr gondolatának…

Nos, nekem már vesszőparipám, több helyen leírtam, hogy a motivációs tantárgy első fejezete mindjárt az lehetne, hogy a vezető ne demotiváljon, deinspiráljon, mielőtt a jól megtanult motivációs eszköztárát élesíti. 

Tegyük fel, hogy az emberek zöme direkt nem arra készül, hogy életének javát, 40-60 évét, az év napjainak 60-70 %-át, munkanapi nappali óráinak évszaktól függően 60-90%-át komoran, fogát vicsorgatva tölti el (hétvégéket, 12 nap ünnepet, 20 nap szabadságot számoltam, utazással együtt 9 órás elfoglaltsággal és 10-14 órás világos nappali idővel)

Emberek között, társaságban lenni, legalább részben érdekes munkát végezni, előrejutni, többet keresni, egyáltalán meg-/túlélni, kinek mi, de nem igaz, hogy általában nincs valamilyen kiinduló alap motiváció, amire építeni lehet. Nem mondom, hogy könnyű, mert sokfélék az emberek, jó ön- és emberismeret teszi a jó vezetőt (meg még néhány dolog, de ez alap…). Mégegyszer: ez akkor igaz, ha az emberek általában nem önmaguk ellenségei. 

A zömről beszélek, mert persze vannak nehéz és talán menthetetlen esetek is, meg ügyeskedők, de a vezető emberismerete segítheti az utóbbiak (akik vigaszágon, mások kárára és nem a teljesítményükkel akarnak érvényesülni) okozta károk minimalizàlásában. A vezetői feladatokat illetően ez a nem-zöm ‘veszély-övezet’ kontingens jelentős energiákat köthet le, mert a nehéz esetek, a menthetetlenek és az ügyeskedők együtt a létszám 10-30%-át is elérhetik (a zöm 60-80%, és a kiemelkedő motiváltsággal bírók kb. 10%). A %-ok szubjektív tapasztalat, intuíció, semmi több. 

Parafrazáljuk hát Montaigne-t: “A vezetők sokat adnak, ha nem vesznek el semmit, és épp elég jót tesznek velem, ha nem tesznek rosszat: egyebet nem is várok tőlük.“ (és azért azután legyen más is, de ezt soha ne felejtsék el…)…

Mi találtam… amire fókuszálsz, az jön szembe… ami lent, az fent, ami belül, kívül… A múltkor egy francia könyvre találtam, ami levezeti a legmodernebb, úgymond “ember-centrikus” (!!) management egyik erős európai ágának gyökerét, és azt a náci Németország hatalom-technikusainak munkásságában találja meg. 

Röviden, a kapitalizmus folytonosan önmegújúló, mindent a saját szolgálatába állító természete, folytonosan alakváltó, proteusi képessége megtalálta az ideológiai alapvetését annak, hogy hogyan használja ki  a végsőkig az ember belső erőforrásait, az átlagember motivációjának egyfajta pszichológiai manipulációjával, amikor már önjáróan, hittel cselekszi azt, ami a tőkének jó, neki meg hosszú távon rossz. Ez egy minden oldalról alaposan megtámogatott mesterséges, abszolút személyesen egyedivé vàló motiváció-mátrix (amelynek része a fogyasztói társadalom fogyasztásra hívó ellenállhatatlan csábítása is…), amit ember legyen a talpán, aki ki akarja cselezni. 

Arra a francia könyvre is a egy youtube interjú kapcsán találtam, voilà egy másik francia könyv ugyanarról másképpen egy másik youtube interjúban jött szembe. Egy egyetemen képzett diplomás francia filozófus úgy döntött, hogy nem a tanárság megélhetésileg nehezebb kenyerét választja, hanem - nem triviális döntés - a gazdaságban próbálja kamatoztatni a tanultakat. Hogy-hogy nem, először projektekhez sikerült csatlakoznia (még nem olvastam, csak az interjút láttam), ez a folyamat is megérhet egy misét, azután egy általa “felvilágosult” vezetőhöz elszegődött egy nagy vállalathoz, amelyiknek 7, azaz hét évet dolgozott, azután megírta a könyvét a mérgező managementről…

Tehát, rekapituláljuk. Egy jószándékú filozopter elszegődik jóhiszeműen egy jóhiszemű (“felvilágosult”) vezérigazgató mellé, kellemes fizetési kondíciókkal (amelyekről filozopterünk még sokévi egyetemi oktatói pozícióban se számíthatott volna), és segít neki a cég működését még olajozottabbá tenni, mint amit a már amúgy is felvilágosult vezérigazgatónak elérnie sikerült…

Azután 7 év után (gondolom, amikor kellő tartalékot sikerült összegyűjtenie öreg napjaira, bár a manus még nincs 40…), whistle blower-ként egy könyvben (gondolom, bestseller, tehát profitábilis üzletként, újabb bőrt lehúzva ugyanarról a rókáról, nem ügyetlen pasas…) leleplezi az egész machinációt. Mindenki jól jár? Nos, persze végig el kellene olvasni…

Tehát nem egy Günter Walraff-szerű oknyomozó újságíróról beszélünk (aki tudtommal egyszer  egy török Ali nevű vendégmunkásként merült alá a német gazdasági életbe, és tárta fel tapasztalatait 1985-ben, a Legalul (Ganz unten) című nagysikerű riport-könyvében, később mégegyszer, most Kwami Ogonno szomáliai menekültnek kiadva merült megint mélyre a német társadalom bugyraiba, hogy 2012-ben megjelentesse kalandjait Aus der schönen neuen Welt címen, és ez csak a két legextravagánsabb története, voltak mások is…), nem. 

Ő az elején és egy ideig abszolút jóhiszeműen bocsátotta áruba tehetségét, azt gondolva - “felvilágosult”, vagy ahogy szeretjük mondani, “humánus” főnökével együtt egyébként -, hogy abszolút a jó ügyet szolgálja, mindenki jól jár majd munkálkodása nyomán. A cég, a vezetője, a dolgozók és ő is… azután lassan elkezdett az egészről másképpen gondolkodni…

Elhangzik, hogy noha francia nyelvterületen ő az egyetlen volt hasonló pozícióban, de elmondása szerint az angol országokban bevett szokás már filozófusokat szakértőként alkalmazni, sőt van is ilyen pozíció, hogy CPO (Chief Philosophy Officer). Nem akartam hinni a szememnek, hogy ilyen van, de rögtön találtam még job description-t is (ld. link). 

Idézet, summary: “The CPO will be our in-house devil’s advocate, tasked with asking uncomfortable questions, and ensuring we grow in line with our values.“ (A CPO a házi ördög ügyvédünk lesz, akinek az a dolga, hogy kellemetlen kérdéseket tegyen fel, biztosítva, hogy az értékeink mentén tudjunk növekedni.)

Itt helye van egy personal note-nak… rájöttem (kicsit későn, belátom…), hogy megtaláltam (volna) a legtestreszabottabb szerepemet az életben, ami még jól is fizet ráadásul. Kevesen jobbak nálam, ezt bízvást mondhatom, kellemetlen kérdések kitalálásában, feltevésében. Nem beszélve a felelősség-gapről, ami a CFO szerepe (amit 20 éven keresztül jól-rosszul igyekeztem betölteni 5 kisebb-nagyobb cégnél) és a CPO szerepe között van… az utóbbinak a legnagyobb felelőssége, hogy elég kellemetlen kérdést tudjon feltenni, amelyek a növekedés vs értékek állandó & természetes konfliktusait van hivatva feltárni… nekem legyen mondva a különbség…

https://jameslynden.medium.com/chief-philosophy-officer-a-job-description-e70ce37689b6

No, a fenti post egy Berlinben élő business stratégiával foglalkozó ember álma, nem valóság, fake, vagy ha tetszik irónia, szarkazmus…

De… lehet találni nyomát a neten, akit érdekel, valós gondolkodásnak a témáról… talán, mint annyi minden ez is bab-zsákos Silicon Valley-ből indult el? Ahogy a következő post érvel, ha van CHO (Chief Happiness Officer) nem egyenes az út a CPO-hoz? És valóban, miért ne? Van még hová fejlődnie a magyar gazdaságnak, management világnak is!

Pince-padlás tele azzal, hogy ne halgass a többiekre, menj az utadon, ne hagyd magad eltéríteni, megfélemlíteni az úton várható nehézségektől, ilyenek.

Persze a fenti lózungban van igazság. Amit főleg a hátad mögött mondanak, mert pl. irigyelnek valamit, arra például igaz. Nem kell mindenkinek megfelelni próbálni, meg persze “inkább irigyeljenek, mint sajnáljanak”…

Én meg mondok egy ilyet… Van olyan, volt olyan, lesz olyan, amikor valaki, aki szeret, aki jót akar Neked, mond valamit Rólad, aminek nem örülsz. Mert nem úgy van! Rosszul látja!

Csak azt mondom, ilyenkor (ez amúgy is ritka, ha belegondolsz, rájössz, szembe (…babám, ha szeretsz) mikor mondunk ilyesmit egymásnak?! ehhez nagy levegőt kell venni…) se kell rögtön elfogadni, amit nem akarsz elfogadni, de rögtön kizárni, elfelejteni se biztos, hogy célszerű…

Akkor mit csinálj vele?! Nem úgy van & kellemetlen is… nos, próbáld ki ezt: “csomagold be” óvatosan, és tedd félre, tedd karanténba, tedd fel egy “polcra”. És néha nézz rá, csomagold ki óvatosan, és gondold át, most is úgy gondolod-e még, hogy nem igaz…

Kiderülhet egyszer csak, hogy bizony úgy van az, csak nem voltál készen a befogadására, amikor mondták… ez néha évekbe is telhet… Az önismeretre is sokszor mondják, hasznos cucc… és nem mindig onnan jön, ahonnan várod…

Sok szó van a mérgező emberekről, hogyan lehet felismerni őket, mit kell tenni, ha ilyet azonosítunk - az előbbiek segítségével is - a környezetünkben.

Az jutott eszembe, hogy vajon ők is itt vannak-e (ez eredetileg egy Linkedin post volt, a professzionális Facebook, amin rengeteg tanács hangzik el ebben a témában), és olvassák-e ezeket, és mit szólnak hozzájuk.

Első kérdésre én azt válaszolnám, persze, hogy itt vannak, másodikra meg azt, hogy lehet, hogy lelkesen like-olják ezeket, mert elvileg, általánosságban egyetértenek azzal, hogy az ilyenekkel egyszer és mindenkorra le kell számolni. És persze nem gondolják, hogy ők is azok…

Meg azt is gondolom, hogy talán ritka lehet (?) a 100-ban mérgező, a velejéig gonosz ember, akinek ez az életcélja… Lehet, hogy otthon, a teniszpályán mondjuk pont nem az, csak bent, például, mert nagy a kabát neki, kompenzál, lepuffog ezen biztonsági szelepen, ahelyett hogy hatékonyan hozzájárulna a szervezet működéséhez.

Mit tudom én, pótcselekvésként, el kell tölteni a munkaidőt, és nem tudatosan, de érzi, sokkal jobb, ha inkább mérgező embernek tartják, mint alkalmatlannak. Nem mondom, hogy nem lehet millió más oka, meg hogy nincsenek - valamiért - félrement életek, és ebből eredően keserűség & bosszú az életen (aki éppen ott van, azon…).

Az a lényeg, hogy gombostűre tűzve, piha, eltartani magunktól őket nem segít a megoldásban, bizony, ők is csak emberek, többé-kevésbé mint mi, csak nincsenek a helyükön, és ez így tör ki belőlük. Vagy?