Oberfrank Zoltán blog-posztjához (“Miért vesznek fel a cégek munkatársakat”) a Linkedin terjedelmi korlátok okán ebben a posztban szólok hozzá. Felvételiztető “nehéz elmondani” tapasztalati kapcsán gondolkodik el, mi lehetne tenni, hogy a helyzet javulhasson. A poszt sok commentet generált, pár rövidebbet én is írtam hozzá közvetlenül, azután ma reggel találtam néhány újabb mélyremenőt, amelyek kitágítják a témát általában a munkahelyi légkör és alakíthatósága irányában és ennek kapcsán.
Aki nem olvasta, annak is értelmezhető, megpróbáltam minimálisan tartani a konkrét hivatkozásokat, és meg az alapélmény annyira univerzális, hogy szinte bárhol be lehet kapcsolódni a gondolatmenetekbe, ezzel együtt bocs, hogy ez kicsit egy külső triggerhez kötött poszt... Ott, úgy lehetne talán a következőkhöz kapcsolódni, hogy egyik válasz-commentben Zoltán ezt írta
“...Az a nagyon érdekes jelenség az életben - legalábbis ebben hiszek, ez foglalkoztat -, hogy ha egyszerre és egyben látod ezt a két lépést, azaz képes vagy mindkét felet áldozatnak látni a maga sorsában - és még ráadásul képes vagy mindkét felet a dolgok előidézőjének és megoldójának is látni -, akkor mindkét ember életében képes lehetsz olyan tartós változásokat előidézni, ami túlmutathat egy szituáció felületes és látszólagos megoldásán. Valami ilyesmit ért talán a zen buddhizmus a dualisztikus gondolkodás meghaladásán...”
És itt jön az én reakcióm:
Ez a mindkettőt megérteni, meg mindkettő áldozat, vs mégis, itt “lent” olyan nehéz ezt dolgot kezelni, magamnak nagyon régen úgy szoktam leegyszerüsíteni, hogy kellő távolságból mindenki megérthető, sőt, ha nincs vele közvetlen dolgom, valamilyen érdek-kapcsolat, még sokkal közelebbről is.
Nemes egyszerűséggel saját használatra ezt a szintet nevezem “isteni”, mindent megértő szintnek (empátia, kiváncsiság az emberi viselkedés rugói, stb. kell hozzá, a Kenya West idézetet (*) köszönöm, nem ismertem, nyilván nem mindenkit érdekel ez a szint.) Te itt ide emelkedtél...
Azután van az élet, a konkrét, és a harcai. Ott, ezen a szinten, hogy mit csinálsz, attól is függ, hogy melyik szerepet kaptad a kapcsolatban. Feszt meggyőződésem, hogy ha ketten vagytok a ringben (“test-test ellen”, valamilyen módon aktívan ártani akarnak Neked, otteni kontextusban fúrnak, stb.), akkor isteni szint becsukva, életmentés, surviving mód lép (a másik “szint”) lép működésbe, transzparensnek és “kegyetlennek” kell lenni, nem válogatni az önvédelem eszközeiben.
Transzparensnek, ami azt jelenti, hogy nyílt kártyával, mert általában a másik félnek előnyt jelent, ha szemben, mások előtt normális, megadja a kötelező minimum tiszteletet, mögötted meg ezerrel dolgozik ellened. Ha ezt felszínre hozod, egy fontos taktikai fegyvertől fosztod meg, bármit mond, tesz ellened már “beszámít” a közösség előtt, el kell kezdenie vigyázni...
Azután még sokféle pozicióban lehetsz olyan tartósan elviselhetetlen helyzetben (vagy a közelében!), amikor valaki surviving módra kapcsol. Lehetsz kettejük (1) közös főnöke, (2) HR-ese (vagy közvetetten érintett családtagja...) és természetesen általában (3) egyikük segítője, coach-a, pszichológusa, terapeutája. És persze lehetsz az (4) ártó fél, és a (5) szenvedő fél.
Hogyan hasznos működni az (1)-ben, (2)-ben, (3)-ban, erről szól a témabeli írások 80-90%-a. A (4)-es eset már közepesen szélsőséges esetben praktikusan megközelíthetetlen, mint ember (Kanye West, a 45. USA elnök triviális és transzparens példák...), ha az (1), illetve (2) nem tud ellene hatékonyan eljárni (praktikusan eltávolítani az illetőt), a légkör mérgezése háborítatlanul folytatódik.
Az (5) pozícióban, ha szenvedő fél vagy, előtérbe kerül a hasznos ragaszkodás vs hasznos elengedés dilemmája. A surviving szintről írtam az előbb, harc. Ez a ragaszkodás opció. Azután, ha túl nagy a hatalom differencia, jöhet a katapult...
(*) “I actually don't like thinking. I think people think I like to think a lot. And I don't. I do not like to think at all." (Kanye West)
Ui.: a végén tartok a tavaly nyáron elkezdett egyik projektemnek, hogy szigorú történési (nem megírási...) időrendben végigolvassam Asimov robotos-birodalmas-alapítványos saga-ját. 17 általa írt, plusz 2 db trilógia, ami tudtával és a hagyomány szerint a saga szerves részét képező 6 kötettel (A második alapítvány, és a Kalibán trilógia) kiegészítve 23 könyv. Asimov megoldási javaslata (plusz “Alapítvány győzelme” a mások által írt “A második alapítvány” trilógiaq záró kötete) bizonyos értelemben hasonlít a fenti Zoltán idézet-részlet megoldásához, mondjuk emberiség-léptékben. A megoldás eszerint buddhista eredetű meditáció univerzálissá válása, amikor a Gaia (a gondolkodó bolygó) rendszerében az egyes ember mintegy rákapcsolódik a többi emberre, és az univerzumra...