Magyarországon, de lényegében az egész világon sarzsira fizetnek. Hogy jól keress, perks, stb., valamilyen vezetőnek kell lenned. A vezető, ha nem tulajdonos (és hányan azok... aki az egyszemélyes cégének a tulajdonosa, nehogy felemelje már a kezét...), irigyelt csapda-helyzetben van. Irigyelt, jó, ez világos, miért, de miért csapda? (a) Mert nem egészen a maga ura, elismerésének mércéje mások, az alá-, hozzátartozók összteljesítményének a függvénye, (b) minimum két érdeket kell összeegyeztetnie, a főnökei, a vezetőség kívánalmait, akik egyébként kinevezték, és akiktől a szervezeten belüli élete, karrierje függ, és azoktól, akiknek a munkájának a koordinálása rá van bízva, mert ha elégedetlenek, nem érzik jól magukat, nem lesz jó az összteljesítményük, ami végülis a vezetőjük elismerésének lehet a gátja.
Nem is olyan könnyű helyzet, mint elsőre tűnhet, ha valaki nem hiszi, próbálja ki. De a cím a kulcs-embereket említi, nem a vezetőket. A kulcsemberek erősen vagy csakis a saját munkájuktól függnek, ez az előnyük. Ha jól értenek hozzá, és lelkiismeretesek, felelősség-tudat osztásánál kétszer álltak sorban, aranyat érnek a helyükön, bármi legyen is az a szervezeten belül. A szervezet rendszerint szívesen „lenyeli” a pluszt, amit munkájukba beletesznek, amivel számos kolléga munkáját en amont és en aval (egy folyamatban egy adott művelet előtti és utáni folyamat-elemek) könnyítik meg (akik azután ezt jól meg is szokják...), de megint rendszerint nem ismeri el, nem honorálja sem anyagilag, sem eszmeileg ezt a pluszt. És ez, megfigyelheted a saját szervezetedben is, mindenhol így van, mindenütt vannak ilyen kulcsemberek, bárkit kérdezel, tudja, kik azok, akik vitálisak a napi működés zökkenésmentességében.
Azt hogy nem habostorta mindig a vezető élete, a sajátomon kívül néhány konkrét példán keresztül közelről láttam, látom. Volt például egy remek szakember egy műszaki jellegű szervezeti egységben, akinek a tapasztalata, hozzáértése kulcs-emberré tette őt. Sok év után megérett a dolog, kinevezték az egység vezetőjévé. Magasabb fizetés, vállalalati autó került alá, néhány hónapig ezzel elvolt. Azután, talán egy éven belül, egyszercsak visszaadta a címet, az autót, és visszament „dolgozni”. Nem fült a foga az adminisztrációhoz, és az emberekkel foglalkozáshoz. Újra visszament kulcs-embernek...
(Kis kérdés: Te hogy vagy azzal, hogy valakit el kell bocsátanod? Behívod, és megmondod neki, hogy nincs többé szükség itt a munkájára. Nehezített eset: jó dolgozó, egyszerűen csökkenteni kell a személyi költségeket is, rosszul megy a business, és több jó dolgozó közül szinte véletlenszerűen ráesett a választás a létszámcsökkentésnél... Hogy lennél ezzel? És másnap, amikor bemész azok közé, akik történetesen most megúszták? Mondjuk este lefekvés előtt? Mielőtt vállalsz valamilyen vezetői tisztséget egységvezetőként, ahol emberek dolgoznak esetleg jó régen, ezt a kérdést rágd át. Ne ugorj át rajta könnyedén, mondva, a hídon akkor kell átmenni, ha odaérünk....)
Egy másik valaki volt valamilyen szintű vezető is cégeknél, HR-vezető például, de ahogy később megismertem, extrém perfekcionista (ja... ha ilyen vagy, ne menj vezetőnek, túl sok az X tényező, az elismerésed a szervezeten belül nem csak Rajtad, a Te munkádon múlik...). Ebbe azután bele is betegedett, majdnem bele is halt. A műtét sikerült, erős jellem, eldöntötte, nem lesz többet vezető. 30+-os volt már, elkezdett egy vadonatúj szakmát, ami vizsgához van kötve és erősen technikai. 23 éve annál a cégnél dolgozik, ahová először jelentkezett ebben az új szakmában.
Ahhoz, hogy ne érhesse szó a ház elejét, szüksége van arra, hogy az inputjainak minősége eleve jó legyen. Ezért messze túlnyúlva a munkaköri leírásán, messze visszanyúlva az értékláncon több szakaszban is kontrollálja a folyamatot, kvázi halálra dolgozza magát, kb. 3 ember munkáját elvégezve. Mivel integritása, deontológiai (szakmai etikai) attitűdje megkérdőjelezhetetlen, ha kér, jelez valamit visszafelé a folyamat-ágon, szó bent szakad, javítják a hibát, eszméletlen tekintélye van a vonatkozó dolgozó „nép” körében. Ne tévedjünk, senki, ő se nélkülözhetetlen. Ha egyszer nem lesz ott, minden megy tovább. Mondjuk meg lesznek lepve, hiányozni fog a másik 2 embernyi munka, mert persze egy embert vesznek majd fel a posztra... Ennek a látszatja a vezetői szinten erősen visszafogott habzású, valamit érzékelnek, néha elszólják magukat, de ennyi...
Ajánlás (Villon nyomán nagyon szabadon): Óh, Herceg, ne hidd, hogy minden ember egyforma és cserélhető, vagy ha az is, az eredmény ugyanaz lesz. Hidd el, nem csak Te vagy egyedi és (a Magad módján...) nélkülözhetetlen. Már Szun Tse és Macchiavelli is megmondta volna, de elfelejtették leírni, kimaradt szeminális műveikből sajnos, hogy a birodalmad minősége, teljesítménye meglepően kis számú alattvalód határt, lehetetlent nem ismerő elkötelezettségén & szakértelmén & tapasztalatán múlik. Tudd, hogy kik ezek, és tegyél róla, hogy jól aludjanak és a legtöbbször igazán kedvük legyen reggel bejönni, mert tudhatják, hogy megbecsülik és a helyén kezelik őket. A pénzüket is tedd rendbe, de nem utolsó sorban becsüld meg őket meritjük szerint!