Az ember az állandóság vs változás dinamikájának a varázsában él, e dinamika az, ami elvarázsolja. Statikában meghal, szó szerint is, meg átvitt értelemben is. A statika a halál állapota, az abszolút passzivitásé. Ezért, hogy az állandóságból a változásba vágyik, a változás közben az állandóságra. És közben mindig meggondolja magát. Mert csak az egyik állapotba tudja beleélni magát, de abba nagyon. Mint az inga, ha beszélni tudna… és nagyon meggyőző is…
…mindig abban, amit éppen kíván, az egyik helyzetből a másikba. Mondjuk az állandóságból a változásba. Meggyőző, mert abszolút hiteles, velejéig átérzi és együtt zizeg azzal, amiben éppen van. Azután az ellenkezőjében válik hirtelen hitelessé... A változásban, az állandóságra vágyva, de nagyon, például… és mindkettőben hiteles, genuine, autentikus… könnyű vele együtt rezegni… csak amikor éppen vált az egyikből a másikba, akkor kicsit nehéz… ahogy az egyik hitelesből a másik hitelesbe kapcsol… és észre se veszi… ez a lényeg…