Vezetői coaching

“…Mindenesetre Bacon azt javasolja, hogy aki nagyságát nyíltan és gondtalanul megmutatja, az kevesebb irigységet von magára, mint aki mesterkélten és álszenten, alattomos módon teszi ezt. Olyan irigységkerülés, amely esetében  észreveszik a szándékot, veszélyesebb, mintha egyáltalán nem próbálják meg: aki saját nagyságát (szerencséjét, tekintélyét, stb.) csak ügyetlenül, félsikerrel próbálja elrejteni, vagy leértékelni, olyannak látszik, mintha azt mondaná anélkül, hogy valóban elhinné, hogy a sorsnak voltaképpen szemrehányást kellenne tennie, mert jobban bánt vele, mint megérdemelné. Az ilyen ember azt a látszatot kelti, mintha tudatában lenne saját értéktelenségének, és másokat éppen ezzel ingerel arra, hogy irigyeljék őt. Bacon egy másik helyen utal arra, hogy az irigykedők ellenszenvét különösen az lobbantja fel, ha észreveszik, hogy az irigyelt személy irigységük révén bizonytalanná vált, és felemás gesztusokkal próbál elébe menni negatív érzéseiknek.”

Amikor először gondolkoztam el, hogy a diesel autóm után milyenbe is akarok ülni, egy szalonban beültem egybe (nem mentem vele…), kb. 7 évvel ezelőtt, egy SUV-ba, és fura volt. Magas volt, fura volt az a televízió középen, és megkérdeztem, hogy a hibrid miért nem zöld rendszámos (az ingyen parkolás, meg a buszsáv nagyon megtetszett). Ott voltak már körülöttem, de csak ilyen sound-bite-ok jutottak el hozzám, nem tudtam, melyiket kell az elektromos hálózatból tölteni, mi az a hibrid (most meg már lágy hibrid is van…), mi az, hogy újra tölti magát?! Mivel? Azután ezen a partikuláris területen kiképeztem magam, és 5 éve megvettem az első hibridet… Szerintem mindennel így vagyok, talán így vagyunk… ahol a fókusz, ott a figyelem, ahol a figyelem, ott a fókusz. És annyi minden van, nem lehet mindenütt ott a fókusz…

Rohan az élet, infókkal szőnyegbombáznak minket, nem mellettünk rohan, hanem elragad bennünket, és alig van időnk, energiánk, hogy a rohanásban épphogy, ha sikerül, elkerüljük az éles sziklákat, és ne boruljunk fel a kis lélekvesztőnkkel. Igen, a rafting a kedvenc metafórám erre az egészre, régóta ízlelgetem, forgatom, “ki akarom rakni”, mint egy Rubik-kockát, de nincs rá idő…

Elragad a flow, és már meg is ideologizálták, hogy ez a frankó, a flow-ban, a sodrásban lenni (az út a lényeg, nem a cél… micsoda baromság ez is, ha egyszer tényleg belegondolnál… miközben amikor elkezdték használni, még volt értelme, de azt mi közben kilúgoztuk, papagáj-ismétléssé, tartalom-nélkülivé vált). Sőt, annak már lelkifurdalása is legyen, aki nem a komfort-zónáján kívül van (azaz a komfort zónájában “lustálkodik”, lopja a napot…), mert a téma apostolai szerint komfort-zónában (értsd a parton, a sátorban, rafting előtt/után) nem lehet tanulni… tanulni… mintha általában ez lenne az emberek titkos leghőbb vágya…

Az új fétis is, a permanens tanulás… miközben az egyetemeken is, emlékszem, a kis kettesért imádkoztak sokan, azaz már ott sem tanultak rendesen, és a diplomával a kézben?! Miközben amikor kilép az egyetem kapuján, az is félig elavult már (vagy ma már háromnegyedig…), amit nem tanult meg rendesen, ott, ahol elvileg “hivatalból” tanulnak az emberek, azt hiszi, egy bon-t kapott, hogy soha a büdös életben ne kelljen többet tanulnia… élet-hosszig tanulás  (miközben tudom, ez lenne a normál), most komolyan, járt már az életben, a sűrűjében az, aki azt hiszi, hogy ez hajtaná az embereket, úgy általában?!

Flow és sztázis/megállás, pihenő dinamikája meghatározó már a biológiában is… Valamikor (volt ilyen?) volt egy fekete doboz bennünk, ami az inputokat feldolgozta, megemésztette, és outputok lettek belőle. Ez egy komoly szerkezet volt, génjeinkből, tapasztalatainkból, tanulásunkból épült fel, gazdagodott ez a feldolgozó mechanizmus, amely biztosította, hogy a döntéseink (outputjaink) megfontoltabbak, átgondoltabbak, megrágottabbak voltak. 

Kevesebb volt az input, volt idő, energia a feldolgozásra. A fekete doboz megmaradt, és főleg az illúziója, hogy ugyanúgy működik, működünk. De az input-/output-kontroll damaged lett, főleg az output-kontroll. Nem bírja ez a megrongálódott, szedett-vedett fekete doboz a terhelést, de persze, még mindig úgy csinálunk, mint ha ez a fekete doboz még mindig az a fekete doboz, a kritikai, egyáltalán a saját gondolkozás generátora lenne…

És az elit a flow extázisának vallását vallja, nem veszi észre, hogy egyre nagyobb a szakadék és a nép, az istenadta nép már régen nem követi…