Osvát Ernő (1877-1929) - Rippl-Rónai József festménye
Disclaimer: OK, értem, ki a f@sz ez?! Nos, a magyar irodalom egyik legtermékenyebb korszakának emblematikus kohójának, a Nyugat folyóiratnak (1908-1944) volt kiemelkedő motorja, inspirátora, szerkesztője, szürke eminenciása. Ettől még persze Téged nem kell érdekeljen, nem is kell róla tudni, nyugi… csak érdekes, és kicsit megható is… Nincs évfordulója… az à popos az, hogy a neten fent van ingyenesen elérhetően az összes (sok…) szám, legalábbis 1941-ig (1944-ig már fizetős egy másik site-on), és azokból lapozgattam egy kicsit a napokban, úgy találtam rá erre az őt ünneplő dupla számra…
A nyugat 1923. évének 11-12. száma többek között Osvát Ernőt (mondjuk majdnem a teljes dupla szám…), a par excellence szerkesztőt köszöntötte (talán a Nyugat elindításának 25 évfordulóján). Sokan írtak ebben a számban hozzá, róla, neki. Természetesen Ignotus, a főszerkesztő (egy rövidet és egy hosszút is), dehát a felfedezettek leghíresebbjei is, mint Ady, Karinthy, Móricz, Gellért Oszkár, Tersánszky és mind a többi, Molnár Ferenc, Krúdy Gyula, Tóth Árpád, Füst Milán, Szabó Lőrinc, Kosztolányi… és még a felénél se vagyok…:-)))
Kettőt választottam ki a szintén Osvát által felfedezett Réti Ödön rövid írásait:
Réti Ödön: A Vilmos császár-úton
A Fasoron mentünk a villamoson. A Vilmos Császár-úton leszálltunk, ő balra ment, én jobbra. Velünk együtt leszállt egy úriember, megböki a vállamat. - Jó napot! Ki volt az a pap, akivel beszélgetett?
Ránézek, látom, hogy egy régi, vidéki ismerősöm.
- Az a pap Osvát Ernő, a Nyugat szerkesztője.
Kinyitotta a szemét. - Osvát? Ismerem.
Visszafordult s utána nézett, én is megfordultam, pár pillanatig még láttuk fekete ruhás, komoly alakját.
- Akkor mégis pap - szólt az emberem, - a magyar irodalom felkent papja, apostol - tette hozzá s szemével a szemembe intett.
- Nem apostol - feleltem, - az apostolok: akik köréje sereglettek - s felsoroltam egy csomó nevet, a nyugat munkatársait, azt hiszem hirtelenjében tízen kettőnek a neve jutott eszembe.
Az emberem mosolygott. - Szép dolog, de nem szeretnék a bőrükben lenni az apostolokat ütni szokták s olajba főzni, rá sem merek gondolni, mi vár szegény Osvátra?
——————————-
Réti Ödön: A Vilmos császár-úton
A kávéházban.
Benn ültünk a kávéházban délelőtt féltizenkettőkor, úgy gondolom Seemannak hívják azt a helyet. Osvát, Gellért, később Karinthy is odajött, de csakhamar távozott avval, hogy az ő ideje drága...
Szegedről beszélgettünk, Juhász gyuláról, Móráról, Tonelliről, aztán a nagyváradiakról szomorúan. Tízenkettőkor Osvát, Gellérttel felment a Nyugat szerkesztőségébe. Magam maradtam, de nem sokáig, mert úgyszólván nyomban sűrű engedelem kéréssel mellém telepedett egy úr. Idős, kopasz, szomorú, szemüveg volt a szemén, tanári ábrázat az arcán. - Ki volt az a két úr, aki elment?
- Az egyik Gellért - mondtam.
- A költő? Ismerem. Ah igen, ugye ő írta az Ádámot?
- Igen, - feleltem s megszerettem a bácsit, mint ahogy rég megszerettem az Ádámot.
- Hát az a másik, az a színész?
- Az: Osvát Ernő volt, a Nyugat szerkesztője.
- Ismerem: De szeretném egyszer a színpadon is látni, Hamletben, Learban, vagy egyébben.
- Azokban nem játszik - mondtam, - Neki csak egy kedves szerepe van, a Láthatatlan Ember.
- Aki mindenütt jelen van - fűzte hozzá elgondolkozva a bácsika.
- Igen, - feleltem - mindenütt jelen van, ahol valakinek használhat s magának árthat.
Fizettem és búcsúztam.
—————————-
Juhász Gyula, Móra Ferenc és Réti Ödön magyar író & festő
