Anthony Scaramucci kb féléve az egyik kedvencem a youtube-on, alapvetően az angol újságíró Katty Kay-jel vitt podcast sorozattal,amit a választás előtt kezdtek el valamikor talán októberben, és eredeti tervükkel ellentétben nem bírták abbahagyni az azt hiszem heti 2 adást, és a youtube különleges kedvenceivé váltak.
Most egy limitáltnak szánt (6 részre tervezett) podcastot indított Scott Galloway-jel együtt "Lost boys" címmel. Igen, a kb 10-15 év alatt végigsöpört woke-forradalom által parton hagyott, elanyátlanodott fiú nemzedékről szól.
Disclaimer:: részben nem mindenben értek egyet velük se itt/ebben, se másutt/másban (NEM guruk a számomra...), részben, úgy helyezkedtem óvatos kritikai álláspontra a szélsőséges woke- forradalommal (hivatalosan DEI initiatives) szembe, amikor találkoztam különböző kinövéseivel (különösen kb két évvel ezelőtt ástam bele magam igazán alaposan), hogy nem lenne, nincs kedvem mindenestől kiönteni a babát a fürdővízzel együtt.
Szeretem körüljárni a dolgokat, kitörni, nem benne maradni semmilyen véleménybuborékban, és saját véleményt kialakítani, ez a célom (gyakorlatban meglehetősen időigényes a dolog, de nekem van...). Ezen az ágon alaposan utána olvastam, lehetőleg minden irányzatból, véleménybuborékból kerestem jellemző mintákat, a véleménye(i)m az enyémek, semkit nem majmolok, utánzok, követek kis csaholó kikutyaként.
Tudom, ez kicsit absztrakt így, de jónak látom, hogy néhány névhez is kössem a journey-mat, egy párhoz, hogy kikkel nem vállalok semmilyen közösséget. Aki kicsit is belekóstolt az alapvetően angolszász témabeli podcast világba, érteni fogja. Elsőként Jordan Peterson-t említem, a valamikori torontoi egyetemi tanárt, gyakorló klinikai pszichológust (amíg a kanadai szakmai kamara ki nem zárta), akivel most már semmiben nem értünk egyet, de szporadikusan belehallgatok, hogy éppen hol tart a szellemi mélyrepülésében (a par excellence pseudo értelmiségi mintapéldája), de mindjárt ott van a korábban magát liberálisnak valló Brett Weinstein is, a seattle-i Evergreen College volt tanára, aki a 2017-es campusban történt események miatt került lapátra a DEI initiatives nagyobb dicsőségére... És ők azok, akiket a vihar olyan mélyen az ellentáborba sodort, hogy már menthetetleneknek tűnnek szerintem a kritikai gondolkodás számára (ahogy én azt elképzelem...).
Egy ehhez a posthoz készített appendix-ben ide dokumentálok néhány tanulságos videót, Peterson két interjúját, a hírhedt Cathy Newman interjút és a Helen Lewis interjút. Ezekben (itt se értek vele egyet mindenben), de ezekben még van szellemi tartása, még az érvelése penge. Ideteszek még egy kis videót a torontói campus-ban történt villongásról a diákokról, ami az egyik első volt, amelyből a széles világ, a net tudomást szerzett egy amúgy obskurús, ismeretlen kanadai professzorról.
Több videó is fent van az Evergreen vs Weinstein storyról, de nekem a legemlékezetesebb egy francia stáb majdnem 1 órás alapos filmje, legyen ez is itt együtt (érdekesség számomra, hogy a meghívott előadók között ott van az a Robin DiAngelo is, akinek két könyvét megvettem és elolvastam - "White fragility" és "Nice rascism", amelyből megtudtam, hogy ha pl. én fehér vagyok, akkor eleve rasszista és következésképpen ha férfi, akkor nőgyűlölő,,. Azt hiszem, az volt az a pont, amikor engem elveszített a feminizmus...)
Külön fejezet a net/youtube manosphere világa (Andrew Tate-től némileg északabbra, de nem sokkal), abba is belekóstoltam, mert érdekes, de szellemileg és egyébként is abszolút kiábrándítóam bárgyú és ostoba Rollo és a többiek világa. No redpill, no blackpill. DiAngelo vs Tate, szerintem hamis dilemma, egyik sem választható. Ép ésszel, úgy értem...
A disclaimer hosszabb lett, mint amit ezzel a posttal hozni akartam, de nem véletlen, nagyon sikamlós pálya, és tudom, hogy a disclaimer semmit se számít azoknak, akik valamelyik oldalra felsorakoztak (pro DEI vs against DEI, középút nincs, basta!). Aki semelyik táborhoz nem tartozik, az a híres Fehér Klára féle dillemával analóg helyzetben találja magát, "jobbra a vallonok, balra a flamandok! és a belgák?! Ők hova?" Menthetetlen belga vagyok... oly sok mindenben...
Amit most nagyjából gondolok a "lost boys"' témakörben, ha jól értem, ez kis video sorozat jól fogja képviselni. 2 illetve 3 belga beszélget benne a lost boys-ról, hozzáteszem, a belgák sem gondolnak mindenről teljesen ugyanazt. Itt is ez az eset. De nagyjában-egészében ami ebben az első részben elhangzik, azzal együtt tudok rezegni.
Scaramucci és Galloway mellett a harmadik "belga", Richard V. Reeves, az "Of boys and men" (2022) c. könyv szerzője, amit a 2 évvel ezelőtti "project" keretében már olvastam. Tetszett. Jól kiegészíti ezt a "belga" társaságot...:-)))
APPENDIX
Az első protest Peterson-nal szemben a torontoi egyetemen
A hírhedt Cathy Newman interjú (a mai utterance-aihoz képest ultra nyugodt, fölényes de nem agresszív...)
A figyelemreméltó 6 éve készült Helen Lewis (szintén brit angol, azt hiszem) interjú (ezt 70 mio view-vel, az előbbi 60 mio-val)
4 évvel ezelőtt kicsit büszkén és nosztalgiával gondolnak vissza a kezdetekre (ez a video a majd' 2 mio Peterson feliratkozó közül a 4 év alatt 13 ezer embert érdekelt...)
Számomra ez volt a színvonalas és első (akkor számomra elég meglepő!) alapos beszámoló a nyugati parti Washington állam Evergreen college campusán 2017-ben történtekről
...és egy ráadás...:-))) 1 évvel ezelőtti francia, Figaro (jobboldali, konzervatív újság) podcast, "Vajon a feminizmus idejétmúlt-e?". A juice az az, hogy az amúgy maga is auteur Figaro-riporter 3 viszonylag frissen, a témában könyvet megjelentetett női szerzővel beszélget a faminizmus mai állásáról. Még néztem annak idején a video-podcast-ot, amikor rögtön megvásároltam mind a három könyvet, és nem csalódtam, nemcsak a férfiak között vannak "belgák"....:-)))
