Múltkor kerestem, tudtam, hogy kigyűjtüttem néhány idézet részletet és végül egy 2023 októberi itteni bejegyzésemben találtam meg ezeket. Most nem fűzök hozzá semmit sem, csak ideidézem Simone de Beauvoir, a feminizmus egyik nagyasszonya főművéből, "A második nem"-ből kiollózott idézeteket... beszéljenek ők...:-)))
„...A nők történelmét mindig a férfiak csinálták (!). Ahogy Amerikában nem négerkérdés van, hanem fehérkérdés (Myrdall: American dilemma – Amerikai dilemma), ahogy az „antiszemitizmus nem a zsidók problémája, hanem a mienk” (idézet Jean-Paul Sartre-tól: Réflexions sur la question juive – Gondolatok a zsidókérdésről), úgy a nőkérdés is minden időkben a férfiak problémája (!)...
...Láttuk (a megelőző fejezetekre utal, ha valakit érdekel, itt a 166. oldalon vagyunk...), hogyan vált a férfi minden kezdetek kezdetén fizikai erőfölénye következtében erkölcsileg(!!) felsőbbrendűvé; láttuk, hogy a társadalom értékrendje, erkölcse, vallása mindenestül a férfiak alkotása (!), s hogy ehhez való jogukat a nők soha nem is vitatták el (!).
Egy-egy kivételes nő – Szapphó, Christine de Pisan (ez ki lehet?!), Mary Wolestonecraft (ezt tudom, ez az első feljegyzett igazi feminista életvitel folytató nő, szóval nem voltak mindig halálosan elnyomva... élt 38 évet, de azt sűrűn 1759-1797-ig...), Olympe de Gouges (ez is valaki francia...) – felemelte olykor szavát a női nem kegyetlen sorsa ellen, elvétve sor került kollektív megmozdulásokra is, de a lexOppia (római törvény, i. e. 215-ből.
A második pun háború alatt meghozva, amely elrendelte, hogy a nőkön nem lehet egy fél unciánál – kb. 14 gramm – több arany egyszerre és a tunikáik színét is egységesítette) ellen szövetkezett római matrónák (szabad – nem rabszolga – felsőbb osztálybeli jó reputációval rendelkező férjes asszony/anya); vafy az angolszász szüfrazsettek csakis azért gyakorolhattak nyomást a férfiakra, mert azok önszántukból (!) engedtek a nyomásnak. Mindig (!) ők döntöttek a nők sorsáról, s nem a nő érdekei, hanem saját céljaik, félelmeik, szükségleteik szerint.
Imádták a Nagy Anyát, de csak addig, míg a természettől rettegtek; amikor a bronz-szerszám feltalálása lehetővé tette, hogy sikerrel szembeszálljanak vele, megteremtették a patriarchális társadalmat, s ettől fogva állam és család harca határozta meg a nő státuszát...
...Figyelemre méltó tény, egyebek közt, hogy a férjes asszonynak van helye a társadalomban , de nincsenek jogai, az aggszűz és a lány, ha jó erkölcsű, ha prostituált, vagyonjogi szempontból egyenlő a férfival, de a XX. századig többé-kevésbé kívül reked a társadalmon.
Jog és erkölcs szembenállásából következett , többek között, az a paradoxon is, hogy bár a törvény sehol sem tiltja a szabad szerelmet, a házasságtörés ellenben bűn, a fiatal lányt, aki „megbotlott”, a közvélemény megbélyegzi; a csapodár asszony vétkét elnézik; a XVII. századtól napjainkig sok fiatal lány csak azért ment férjhez, hogy szabadon válogathassa szeretőit (!!).
Ez az agyafúrt rendszer a nők óriási többségét szigorúan kordában tartotta: a körülmények rendkívüli összetalálkozása szükséges ahhoz, hogy a kétfajta – absztrakt és konkrét – korlátozás ellenére egy nő egyénileg érvényesülhessen (!).
A férfiéval egyenrangú művek alkotói azok közül a nők közül kerültek ki, akiket bizonyos társadalmi intézmények hatalma túlemelt nemük korlátain: Katolikus Izabella, Angliai Erzsébet, Katalin cárnő nem volt se férfi, se nő, hanem uralkodó (!)...”