Vezetői coaching

“A fejedelmek sokat adnak, ha nem vesznek el semmit, és épp elég jót tesznek velem, ha nem tesznek rosszat: egyebet nem is várok tőlük.” - ha a fejedelmet vezetőre cseréljük ebben a XVI. (!!!) századi mondatban, máris Linkedin-kompatibilis okosság válhat belőle. Ezt Montaigne írta le Esszéiben (és ezzel a francia próba, próbálkozás szót, az ‘esszét’ is elindított diadalútjára… Hagyhatnám is itt így, kvázi magáért beszél a bon mot, pl. jó Facebook, akarom mondani Linkedin módra, de inkább bontsuk ki egy kicsit…

A munkahelyi vezető nélkülözhetetlen ismérve, benne van a névben is, hogy vezet ő. Ami operacionalizálva az elvet azt jelenti, hogy másokat motiválva, inspirálva (ja, és megfizetve) folyamatosan rávesz arra, hogy hatékonyan együttműködve egymással és vele különböző módon (külső-belső bonyolult kölcsönhatásokon keresztül) kialakuló és meg-megújúló célokat adott minőségben, határidőre elérjenek.

A motiváció, inspiráció furfangjai sok nyelven, könyvtárnyi anyag, tréningek tengerének, coachok hadának napi alapanyaga/témája. De hátha Montaigne-nek ez a kis gondolatfutama is segíthet, jó kedvvel neki is támaszkodhatunk a bordeaux-i nemesúr gondolatának…

Nos, nekem már vesszőparipám, több helyen leírtam, hogy a motivációs tantárgy első fejezete mindjárt az lehetne, hogy a vezető ne demotiváljon, deinspiráljon, mielőtt a jól megtanult motivációs eszköztárát élesíti. 

Tegyük fel, hogy az emberek zöme direkt nem arra készül, hogy életének javát, 40-60 évét, az év napjainak 60-70 %-át, munkanapi nappali óráinak évszaktól függően 60-90%-át komoran, fogát vicsorgatva tölti el (hétvégéket, 12 nap ünnepet, 20 nap szabadságot számoltam, utazással együtt 9 órás elfoglaltsággal és 10-14 órás világos nappali idővel)

Emberek között, társaságban lenni, legalább részben érdekes munkát végezni, előrejutni, többet keresni, egyáltalán meg-/túlélni, kinek mi, de nem igaz, hogy általában nincs valamilyen kiinduló alap motiváció, amire építeni lehet. Nem mondom, hogy könnyű, mert sokfélék az emberek, jó ön- és emberismeret teszi a jó vezetőt (meg még néhány dolog, de ez alap…). Mégegyszer: ez akkor igaz, ha az emberek általában nem önmaguk ellenségei. 

A zömről beszélek, mert persze vannak nehéz és talán menthetetlen esetek is, meg ügyeskedők, de a vezető emberismerete segítheti az utóbbiak (akik vigaszágon, mások kárára és nem a teljesítményükkel akarnak érvényesülni) okozta károk minimalizàlásában. A vezetői feladatokat illetően ez a nem-zöm ‘veszély-övezet’ kontingens jelentős energiákat köthet le, mert a nehéz esetek, a menthetetlenek és az ügyeskedők együtt a létszám 10-30%-át is elérhetik (a zöm 60-80%, és a kiemelkedő motiváltsággal bírók kb. 10%). A %-ok szubjektív tapasztalat, intuíció, semmi több. 

Parafrazáljuk hát Montaigne-t: “A vezetők sokat adnak, ha nem vesznek el semmit, és épp elég jót tesznek velem, ha nem tesznek rosszat: egyebet nem is várok tőlük.“ (és azért azután legyen más is, de ezt soha ne felejtsék el…)…

Mi találtam… amire fókuszálsz, az jön szembe… ami lent, az fent, ami belül, kívül… A múltkor egy francia könyvre találtam, ami levezeti a legmodernebb, úgymond “ember-centrikus” (!!) management egyik erős európai ágának gyökerét, és azt a náci Németország hatalom-technikusainak munkásságában találja meg. 

Röviden, a kapitalizmus folytonosan önmegújúló, mindent a saját szolgálatába állító természete, folytonosan alakváltó, proteusi képessége megtalálta az ideológiai alapvetését annak, hogy hogyan használja ki  a végsőkig az ember belső erőforrásait, az átlagember motivációjának egyfajta pszichológiai manipulációjával, amikor már önjáróan, hittel cselekszi azt, ami a tőkének jó, neki meg hosszú távon rossz. Ez egy minden oldalról alaposan megtámogatott mesterséges, abszolút személyesen egyedivé vàló motiváció-mátrix (amelynek része a fogyasztói társadalom fogyasztásra hívó ellenállhatatlan csábítása is…), amit ember legyen a talpán, aki ki akarja cselezni. 

Arra a francia könyvre is a egy youtube interjú kapcsán találtam, voilà egy másik francia könyv ugyanarról másképpen egy másik youtube interjúban jött szembe. Egy egyetemen képzett diplomás francia filozófus úgy döntött, hogy nem a tanárság megélhetésileg nehezebb kenyerét választja, hanem - nem triviális döntés - a gazdaságban próbálja kamatoztatni a tanultakat. Hogy-hogy nem, először projektekhez sikerült csatlakoznia (még nem olvastam, csak az interjút láttam), ez a folyamat is megérhet egy misét, azután egy általa “felvilágosult” vezetőhöz elszegődött egy nagy vállalathoz, amelyiknek 7, azaz hét évet dolgozott, azután megírta a könyvét a mérgező managementről…

Tehát, rekapituláljuk. Egy jószándékú filozopter elszegődik jóhiszeműen egy jóhiszemű (“felvilágosult”) vezérigazgató mellé, kellemes fizetési kondíciókkal (amelyekről filozopterünk még sokévi egyetemi oktatói pozícióban se számíthatott volna), és segít neki a cég működését még olajozottabbá tenni, mint amit a már amúgy is felvilágosult vezérigazgatónak elérnie sikerült…

Azután 7 év után (gondolom, amikor kellő tartalékot sikerült összegyűjtenie öreg napjaira, bár a manus még nincs 40…), whistle blower-ként egy könyvben (gondolom, bestseller, tehát profitábilis üzletként, újabb bőrt lehúzva ugyanarról a rókáról, nem ügyetlen pasas…) leleplezi az egész machinációt. Mindenki jól jár? Nos, persze végig el kellene olvasni…

Tehát nem egy Günter Walraff-szerű oknyomozó újságíróról beszélünk (aki tudtommal egyszer  egy török Ali nevű vendégmunkásként merült alá a német gazdasági életbe, és tárta fel tapasztalatait 1985-ben, a Legalul (Ganz unten) című nagysikerű riport-könyvében, később mégegyszer, most Kwami Ogonno szomáliai menekültnek kiadva merült megint mélyre a német társadalom bugyraiba, hogy 2012-ben megjelentesse kalandjait Aus der schönen neuen Welt címen, és ez csak a két legextravagánsabb története, voltak mások is…), nem. 

Ő az elején és egy ideig abszolút jóhiszeműen bocsátotta áruba tehetségét, azt gondolva - “felvilágosult”, vagy ahogy szeretjük mondani, “humánus” főnökével együtt egyébként -, hogy abszolút a jó ügyet szolgálja, mindenki jól jár majd munkálkodása nyomán. A cég, a vezetője, a dolgozók és ő is… azután lassan elkezdett az egészről másképpen gondolkodni…

Elhangzik, hogy noha francia nyelvterületen ő az egyetlen volt hasonló pozícióban, de elmondása szerint az angol országokban bevett szokás már filozófusokat szakértőként alkalmazni, sőt van is ilyen pozíció, hogy CPO (Chief Philosophy Officer). Nem akartam hinni a szememnek, hogy ilyen van, de rögtön találtam még job description-t is (ld. link). 

Idézet, summary: “The CPO will be our in-house devil’s advocate, tasked with asking uncomfortable questions, and ensuring we grow in line with our values.“ (A CPO a házi ördög ügyvédünk lesz, akinek az a dolga, hogy kellemetlen kérdéseket tegyen fel, biztosítva, hogy az értékeink mentén tudjunk növekedni.)

Itt helye van egy personal note-nak… rájöttem (kicsit későn, belátom…), hogy megtaláltam (volna) a legtestreszabottabb szerepemet az életben, ami még jól is fizet ráadásul. Kevesen jobbak nálam, ezt bízvást mondhatom, kellemetlen kérdések kitalálásában, feltevésében. Nem beszélve a felelősség-gapről, ami a CFO szerepe (amit 20 éven keresztül jól-rosszul igyekeztem betölteni 5 kisebb-nagyobb cégnél) és a CPO szerepe között van… az utóbbinak a legnagyobb felelőssége, hogy elég kellemetlen kérdést tudjon feltenni, amelyek a növekedés vs értékek állandó & természetes konfliktusait van hivatva feltárni… nekem legyen mondva a különbség…

https://jameslynden.medium.com/chief-philosophy-officer-a-job-description-e70ce37689b6

No, a fenti post egy Berlinben élő business stratégiával foglalkozó ember álma, nem valóság, fake, vagy ha tetszik irónia, szarkazmus…

De… lehet találni nyomát a neten, akit érdekel, valós gondolkodásnak a témáról… talán, mint annyi minden ez is bab-zsákos Silicon Valley-ből indult el? Ahogy a következő post érvel, ha van CHO (Chief Happiness Officer) nem egyenes az út a CPO-hoz? És valóban, miért ne? Van még hová fejlődnie a magyar gazdaságnak, management világnak is!

Pince-padlás tele azzal, hogy ne halgass a többiekre, menj az utadon, ne hagyd magad eltéríteni, megfélemlíteni az úton várható nehézségektől, ilyenek.

Persze a fenti lózungban van igazság. Amit főleg a hátad mögött mondanak, mert pl. irigyelnek valamit, arra például igaz. Nem kell mindenkinek megfelelni próbálni, meg persze “inkább irigyeljenek, mint sajnáljanak”…

Én meg mondok egy ilyet… Van olyan, volt olyan, lesz olyan, amikor valaki, aki szeret, aki jót akar Neked, mond valamit Rólad, aminek nem örülsz. Mert nem úgy van! Rosszul látja!

Csak azt mondom, ilyenkor (ez amúgy is ritka, ha belegondolsz, rájössz, szembe (…babám, ha szeretsz) mikor mondunk ilyesmit egymásnak?! ehhez nagy levegőt kell venni…) se kell rögtön elfogadni, amit nem akarsz elfogadni, de rögtön kizárni, elfelejteni se biztos, hogy célszerű…

Akkor mit csinálj vele?! Nem úgy van & kellemetlen is… nos, próbáld ki ezt: “csomagold be” óvatosan, és tedd félre, tedd karanténba, tedd fel egy “polcra”. És néha nézz rá, csomagold ki óvatosan, és gondold át, most is úgy gondolod-e még, hogy nem igaz…

Kiderülhet egyszer csak, hogy bizony úgy van az, csak nem voltál készen a befogadására, amikor mondták… ez néha évekbe is telhet… Az önismeretre is sokszor mondják, hasznos cucc… és nem mindig onnan jön, ahonnan várod…

Sok szó van a mérgező emberekről, hogyan lehet felismerni őket, mit kell tenni, ha ilyet azonosítunk - az előbbiek segítségével is - a környezetünkben.

Az jutott eszembe, hogy vajon ők is itt vannak-e (ez eredetileg egy Linkedin post volt, a professzionális Facebook, amin rengeteg tanács hangzik el ebben a témában), és olvassák-e ezeket, és mit szólnak hozzájuk.

Első kérdésre én azt válaszolnám, persze, hogy itt vannak, másodikra meg azt, hogy lehet, hogy lelkesen like-olják ezeket, mert elvileg, általánosságban egyetértenek azzal, hogy az ilyenekkel egyszer és mindenkorra le kell számolni. És persze nem gondolják, hogy ők is azok…

Meg azt is gondolom, hogy talán ritka lehet (?) a 100-ban mérgező, a velejéig gonosz ember, akinek ez az életcélja… Lehet, hogy otthon, a teniszpályán mondjuk pont nem az, csak bent, például, mert nagy a kabát neki, kompenzál, lepuffog ezen biztonsági szelepen, ahelyett hogy hatékonyan hozzájárulna a szervezet működéséhez.

Mit tudom én, pótcselekvésként, el kell tölteni a munkaidőt, és nem tudatosan, de érzi, sokkal jobb, ha inkább mérgező embernek tartják, mint alkalmatlannak. Nem mondom, hogy nem lehet millió más oka, meg hogy nincsenek - valamiért - félrement életek, és ebből eredően keserűség & bosszú az életen (aki éppen ott van, azon…).

Az a lényeg, hogy gombostűre tűzve, piha, eltartani magunktól őket nem segít a megoldásban, bizony, ők is csak emberek, többé-kevésbé mint mi, csak nincsenek a helyükön, és ez így tör ki belőlük. Vagy?

Magyarországon, de lényegében az egész világon sarzsira fizetnek. Hogy jól keress, perks, stb., valamilyen vezetőnek kell lenned. A vezető, ha nem tulajdonos (és hányan azok... aki az egyszemélyes cégének a tulajdonosa, nehogy felemelje már a kezét...), irigyelt csapda-helyzetben van. Irigyelt, jó, ez világos, miért, de miért csapda? (a) Mert nem egészen a maga ura, elismerésének mércéje  mások, az alá-, hozzátartozók összteljesítményének a függvénye, (b) minimum két érdeket kell összeegyeztetnie, a főnökei, a vezetőség kívánalmait, akik egyébként kinevezték, és akiktől a szervezeten belüli élete, karrierje függ, és azoktól, akiknek a munkájának a koordinálása rá van bízva, mert ha elégedetlenek, nem érzik jól magukat, nem lesz jó az összteljesítményük, ami végülis a vezetőjük elismerésének lehet a gátja.

Nem is olyan könnyű helyzet, mint elsőre tűnhet, ha valaki nem hiszi, próbálja ki. De a cím a kulcs-embereket említi, nem a vezetőket. A kulcsemberek erősen vagy csakis a saját munkájuktól függnek, ez az előnyük. Ha jól értenek hozzá, és lelkiismeretesek, felelősség-tudat osztásánál kétszer álltak sorban, aranyat érnek a helyükön, bármi legyen is az a szervezeten belül. A szervezet rendszerint szívesen „lenyeli” a pluszt, amit munkájukba beletesznek, amivel számos kolléga munkáját en amont és en aval (egy folyamatban egy adott művelet előtti és utáni folyamat-elemek) könnyítik meg (akik azután ezt jól meg is szokják...), de megint rendszerint nem ismeri el, nem honorálja sem anyagilag, sem eszmeileg ezt a pluszt. És ez, megfigyelheted a saját szervezetedben is, mindenhol így van, mindenütt vannak ilyen kulcsemberek, bárkit kérdezel, tudja, kik azok, akik vitálisak a napi működés zökkenésmentességében.

Azt hogy nem  habostorta mindig a vezető élete, a sajátomon kívül néhány konkrét példán keresztül közelről láttam, látom. Volt például egy remek szakember egy műszaki jellegű szervezeti egységben, akinek a tapasztalata, hozzáértése kulcs-emberré tette őt. Sok év után megérett a dolog, kinevezték az egység vezetőjévé. Magasabb fizetés, vállalalati autó került alá, néhány hónapig ezzel elvolt. Azután, talán egy éven belül, egyszercsak visszaadta a címet, az autót, és visszament „dolgozni”. Nem fült a foga az adminisztrációhoz, és az emberekkel foglalkozáshoz. Újra visszament kulcs-embernek... 

(Kis kérdés: Te hogy vagy azzal, hogy valakit el kell bocsátanod? Behívod, és megmondod neki, hogy nincs többé szükség itt a munkájára. Nehezített eset: jó dolgozó, egyszerűen csökkenteni kell a személyi költségeket is, rosszul megy a business, és több jó dolgozó közül szinte véletlenszerűen ráesett a választás a létszámcsökkentésnél... Hogy lennél ezzel? És másnap, amikor bemész azok közé, akik történetesen most megúszták? Mondjuk este lefekvés előtt? Mielőtt vállalsz valamilyen vezetői tisztséget egységvezetőként, ahol emberek dolgoznak esetleg jó régen, ezt a kérdést rágd át. Ne ugorj át rajta könnyedén, mondva, a hídon akkor kell átmenni, ha odaérünk....) 

Egy másik valaki volt valamilyen szintű vezető is cégeknél, HR-vezető például, de ahogy később megismertem, extrém perfekcionista (ja... ha ilyen vagy, ne menj vezetőnek, túl sok az X tényező, az elismerésed a szervezeten belül nem csak Rajtad, a Te munkádon múlik...). Ebbe azután bele is betegedett, majdnem bele is halt. A műtét sikerült, erős jellem, eldöntötte, nem lesz többet vezető. 30+-os volt már, elkezdett egy vadonatúj szakmát, ami vizsgához van kötve és erősen technikai. 23 éve annál a cégnél dolgozik, ahová először jelentkezett ebben az új szakmában.

Ahhoz, hogy ne érhesse szó a ház elejét, szüksége van arra, hogy az inputjainak minősége eleve jó legyen. Ezért messze túlnyúlva a munkaköri leírásán, messze visszanyúlva az értékláncon több szakaszban is kontrollálja a folyamatot, kvázi halálra dolgozza magát, kb. 3 ember munkáját elvégezve. Mivel integritása, deontológiai (szakmai etikai) attitűdje megkérdőjelezhetetlen, ha kér, jelez valamit visszafelé a folyamat-ágon, szó bent szakad, javítják a hibát, eszméletlen tekintélye van a vonatkozó dolgozó „nép” körében. Ne tévedjünk, senki, ő se nélkülözhetetlen. Ha egyszer nem lesz ott, minden megy tovább. Mondjuk meg lesznek lepve, hiányozni fog a másik 2 embernyi munka, mert persze egy embert vesznek majd fel a posztra... Ennek a látszatja a vezetői szinten erősen visszafogott habzású, valamit érzékelnek, néha elszólják magukat, de ennyi... 

Ajánlás (Villon nyomán nagyon szabadon): Óh, Herceg, ne hidd, hogy minden ember egyforma és cserélhető, vagy ha az is, az eredmény ugyanaz lesz. Hidd el, nem csak Te vagy egyedi és (a Magad módján...) nélkülözhetetlen. Már Szun Tse és Macchiavelli is megmondta volna, de elfelejtették leírni, kimaradt szeminális műveikből sajnos, hogy a birodalmad minősége, teljesítménye meglepően kis számú alattvalód határt, lehetetlent nem ismerő elkötelezettségén & szakértelmén & tapasztalatán múlik. Tudd, hogy kik ezek, és tegyél róla, hogy jól aludjanak és a legtöbbször igazán kedvük legyen reggel bejönni, mert tudhatják, hogy megbecsülik és a helyén kezelik őket. A pénzüket is tedd rendbe, de nem utolsó sorban becsüld meg őket meritjük szerint!

“Szóval megint bejársz az irodába… Hogy képzelik, hogy el tudod végezni a munkádat?

Vannak a személyes meetingek, és a makacs Zoom call-ok, amelyek ellepik a naptáradat. A befelé út egy óráig tartott (és nem is feltétlenül stressz-mentes - SZM), amit otthon arra használtál, hogy feldolgozd a mail-jeidet.

“Vannak ezek a lassan csörgedező,  félig-sütött beszélgetések. ‘Van egy perced?’, ‘Van egy perced?’, ‘Van egy perced?’…” - mondja Maura Thomas, teljesítmény tréner Austin, Texas-ból.

Koncentrálni, tartani a fókuszt mindig is nehéz volt az irodákban, különösen amióta a cégek kezdték lebontani az irodák közti falakat, a kooperáció elősegítése és az alacsonyabb üzemeltetési költségek jegyében. De azután, több mint egy év home office  után, a visszatérés úgy tűnik, hogy kifejezetten a termelékenységed kiölését szolgálja csak. A háttérzaj erősebbnek tűnik, mint régen. A dumásabb kollégáidnak 18 hónapi pletykázás lemaradást kell behozniuk. És te ott ülsz, az asztalodnál, könnyű prédának.

“A probléma akkor van, amikor csak az agyunkat használjuk, gondolkoznánk, miközben úgy tűnhet, nem csinálunk semmit (mondjuk, persze, az utóbbi sincs kizárva… nothing-box, és társai…:-))) - SZM)” - mondja Maura Thomas. Szükség van valamilyen jelzésre, ami jelzi a többieknek, hogy ez a helyzet (…és, hogy tiszteletben tartják… - SZM). “Csukd be az ajtód, ha van, tegyél fel egy fülhallgatót (ha a főnök tolerálja - SZM), vagy használj valami zászlófélét, amit “félárbócra eresztesz”, amikor benne vagy valamiben.” - mondja Maura Thomas….”

Részlet Rachel Feintzeig november 1-i WSJ (Wall Street Journal) cikkéből…

A siker def. meglehetősen rugalmas, ha nem alaktalan (kritérium, mint égen a csillag…), ráadásul időben változó. Egy ókori def. szerint, ld. Oedipus, biztosan csak halálával tekinthető sikeresnek az ember (addig annyi minden történhet, kiderülhet).

Plusz, Janus-arcú, mert van egyszer, hogy maga mit él át (éppen), nevezzük ezt elsőfajúnak, és amit a többiek látnak bele az életébe, nevezzük el ezt másodfajú sikernek, sikeres életnek. Akkor első közelítésben 4 eset van, +/+, +/-, -/+, -/-. Szerintem egyik sem üres halmaz.

Lehet még fokozni…:-))) Az elsőfajú (t), tehát adott időpontban 1-elemű halmaz, a másodfajú (t) több-elemű. Ha nem vagyunk Messi, Federer, vagy Einstein, Karikó Katalin, az n-elem elemenként különbözhet. Másodfajú sikereseknek azokat nevezhetjük, akiknél az őket ismerők meglehetős %-a a +-t húzná ba a rovatba, az egyébként egyénenként különbözhető kritériumrendszerek eredőjeként.

Személy szerint (t) +/? , a + -nak a nagy része meg szerencse…:-)))

Ugye, mind arra vágyunk, hogy elérjük (a legutolsó megfogalmazásunk-szerinti…) összes célunkat, mert akkor majd jön a Kánaán? Most ne gyere azzal, hogy hol vagy Te még attól, hogy ez is, meg az is kellene hozzá… tegyük fel (dolgoztasd meg a fantáziádat, solution-surferes barátaim zsargonja szerint fogalmazd meg/éld át a “future perfect”-edet…), hogy minden pico bello sikerül  és Te ott ülsz a siker-pile-on és boldog vagy. Constansan, statikusan… megvan?

Akkor most “kérdezzünk meg” valakit, akinek ez minden nyilvánvaló odds és végesség ellenére sikerült, hogy érezte magát?

Nem akárkit, és már csak olvasni lehet a válaszát a Black Books előszavában (igazából a Liber Novus-ból, másképpen a Red Book-ból idézve) ezt írja Carl Gustav Jung:

„As he recounted in Liber Novus, “I had achieved everything that I had wished for myself. I had achieved honor, power, wealth, knowledge, and every human happiness. Then my desire for the increase of these trappings ceased, the desire ebbed from me and horror came over me.”

Kivonat innen:
Black Books (9780393531770)
Jung, C. G.; Shamdasani, Sonu (EDT); Liebscher, Martin (TRN); Peck, John (TRN)
Ez az anyag szerzői jogi védelem hatálya alá eshet.

Magyarul: “Mindent elértem, amit akartam. Megbecsülést, hatalmat, gazdagságot, tudást és minden emberi boldogságot. Azután a vágyam mindezen csapdákra megszűnt, elapadt, és a rémület kerített hatalmába.”

Ez a rémület vezette rá az útra, az általa individuáció-nak elnevezett érési folyamatra, amelynek során az individuum megismerve önmagát (amennyire ez lehetséges, perfekcionisták itt is kíméljenek…) teljessé válhat (ha minden összejön… ritkán jön össze minden…). És ennek az egyéni útnak, szubjektív El Camino-nak a lenyomata, naplója a Black Books, és zanzásított, aszusított irodalmi, képzőművészeti megjelenítése a Liber Novus…

Így… talán soha senki nem jutott ilyen közel ahhoz, mint Jung, hogy ezt a folyamatot a lehetőséghez híven, szavak által kifejezhetően leírja…

Talán érdemes néha Jung-ra gondolnunk, amikor el vagyunk keseredve, hogy még nem értük el ezt vagy azt a célunkat… lehet, néha, hogy éppen így járunk “jól”, így van erő, tűz bennünk, hogy elhordjuk a hegyet…

Ally McBeal, 5. évad, 2 fiatal ügyvédnő beszélget szerelmi ügyekről. Jenny elmondja Ally-nek, hogy közös ismerősükhöz, a macho, nővadász ügyvédhez, miközben taszítja is, elekezdett vonzódni. Ally-tól kér tanácsot, aki szintén játszik időnként a Raymond gondolattal... Ally a következő párbeszéd részletben olyan sikeresen beszéli rá Raymond-ra Jenny-t, hogy tulajdonképpen önmagát is meggyőzi...:-))) 

„Ally: Azt szoktuk mondani, hogy vannak felvilágosult, érzékeny társak, akikkel meg tudjuk osztani az érzéseinket. És valóban, ezt szoktuk mondani. De mindeközben egy olyan pasit akarunk, aki le tudja győzni a másikat, ha szükséges.

Jenny: Akkor mi tulajdonképpen egy alsóbbrendű nem (gender) vagyunk? 

(Elképesztő, hogy a 90-es években készült sorozat mennyire a mai témákat pedzegeti... Ally egyszer még egy összecsukható elektromos rollerrel el is üt egy fiatal nőt, pont ezt, akivel beszélget, így ismerkednek össze...) 

Ally: Nem, persze, hogy nem. A probléma az az, hogy a nők annyira felsőbbrendűek a párkapcsolati szinten, hogy nehéz egy valódi autonómiát találniuk velük. Nos, nézd, Jenny... ők szeretik a rugbyt. Na most, a sex-hez meg tényleg semmit se értenek. Ennyi. Kimondtam. 

Jenny: Azt akarod mondani, hogy nincs kedves, vicces, okos, jól kinéző pasi? 

Ally: Dehogy nincs! 

Jenny: Nos, hol található? 

Ally: Detroit... 

Jenny: Tessék?!

(jó, ez kilóg, ehhez tudni kéne az előzményeket, ide legyen elég annyi, hogy Ally legutóbbi nagy szerelme most éppen Detroitban él, Ally és Jenny pedig Bostonban... azaz, Ally, még mindig szerelmes belé...) 

Ally: Vicceltem. Ahhoz egy jó adag humor kell, hogy az ember Detroitban éljen. Az a helyzet Raymond-dal, hogy mindannyian vonzódunk egy védelmezőhöz. És amennyire őt őrző-védőnek tekintjük, jó pasi. És ügyvéd, tehát nem is annyira buta, csak egy kicsit félrenevelt. Kedves volt? 

Jenny: Valójában igen. 

Ally: Akkor tehát okos, jó pasi és kedves. Ha meggondoljuk, van nála rosszabb...”

(Technikai megjegyzés: táblázat formattálása miatt mobilképernyőn a tartalom nem igazán élvezhető… a 3. oszlop teljesen lemarad, és a 2. oszlop se látható teljesen… bocs…)

 Forrás: a 40Plusz site-ról, "A politikai korrekt karácsonyi mese" című postból...

Jelmagy. (Termék = jobbára software, de ki tudja, lehet közös nevező tangible termékekkel is) - Linkedin humorzsákból

MVP = Minimum Viable Product (minimálisan elfogadható/működő termék)
Product’s goal = Termék cél
Market needs = Piaci igény
Development’s understanding = Ahogy a fejlesztés megértette…
Beta We Think We released = Beta verzió, amiről azt hisszük, hogy kibocsátottuk
Beta We Did Release = A Beta verzió, amelyet valójában kiadtunk
What Sales Sold = Ezt adta el az Értékesítés
Post-Beta Update = Beta utáni módosítás eredménye
Launched Product = Az útjára bocsátott kész termék

Amikor Amerikában bevezették a 65 éves korhatárt, 61 év volt az átlag éketkor. Átlagosan tehát a törvényhozók (akik persze maguk számára jóval nagyobb életkort gondolhattak, figyelembevéve a luxust, amelyben ők - átlagosan éltek) 4 évet szavaztak meg az átlag amerikai férfinak, amit - ha szerencséje van, és kmf (korának megfelelő…) egészségügyi állapotban van - nyugalomban, békében, jelentős distress nélkül eltölthet…

Jut eszembe, a 2000 évek derekán az egyik cégnél volt egy amerikai állampolgár COO, aki egy kettős állampolgár igazgatóban és a fiatal CEO-ban jó partnert talált ahhoz, hogy komolyan felháborodjon a magyar szabadságolási rendszer liberalizmusán. Gondoljunk bele, a 21-30 nap (+különféle extrák, ünnepnapok, beleszámítva a szabad szombatokat) 4-6 hetet jelenthet! 11,5 %-át a rendelkezésre álló munkaheteknek! Sokat nem tudtak tenni, nem lehetett kumulálni, abban az évben ki kellett venni, ilyenek…

Talán a többséget (még…) nem érdeklik ezek, a másodikra meg esetleg azt mondja, milyen igazuk volt… én meg csak azt mondom, a C terv a legfontosabb, az életed terve, stratégiája… a B terv (hogy mit csinálsz, ha hirtelen nincs bevételi forrásod) fontos, az A tervvel nem kell foglalkozni, az az amit éppen csinálsz, amire törekedsz… Tudod, mi a (lesz) a jó? Ha ezt a hármat összegyúrod egy harmonikus egésszé.

No, A terv nincs vele gond, pipa, B terv (vagy legalábbis outline-van) jó ha van… És a C terv?

Első (bal felső) - Minden, ami zavar, irritál, vagy meg akarok változtatni a másiknál/-on, bennem van.

Második (jobb felső) - Minden, amit valaki kritizál/megítél rajtam/bennem, ha zavar engem vagy sért, el van nyomva bennem és szülséges foglalkoznom vele

Harmadik (balra lent) - Minden, ami tetszik nekem a másikban, amit szeretek benne, bennem is megvan

Negyedik (jobbra lent) - Minden, amit valaki kritizál/megítél bennem, vagy meg akar változtatni, anélkül, hogy ez igazán megérintene engem, az benne van meg.

(forrást, szerzőt nem ismerek, a képet a Linkedinen szereztem, a fordítás saját)

Megint el vagyok maradva… most olvasok először a séma terápiáról (shema therapy), ami egy második generációs kognitív terápia (az első generációs legismertebbje a CBT), sok mindenhonnan merít, egy bizonyos Jeffrey E. Young keverte ki, de mindene van már neki, sématerapeuta is van, pszichoterápiás osztály is van, alapítvány is van, minden ami gut und kader…

Alapvetően XXI. századi termék, integratív irányzat (ez olyasmit jelent, hogy magába integrál más irányzatoktól ezt-azt), és biztos, hogy tud megfelelő ember “kezében” hasznos lenni, meg az is biztos, hogy már vannak fanatikus hívei, művelői, akik biztosak benne, hogy ha a séma terápiát minden segítő a világon magáévá tenné, a világ egy jobb hellyé válna (ez minden egyes segítő koncepcióra igaz, ez az “én vagyok a legjobb” (nyilván nem
illik túl hangosan mondani…), nyilván erre is… csak véletlen talán, hogy főleg a monoteista vallások - de nem csak - mindenki mást kizárnak az üdvözülésből, kivéve, aki az ő istenüket imádja…).

Ja hogy némi iróniát észlelsz? Tudatos…:-))) Még az is eszembe jutott, hogy azért kell 20-30 (gondolom ez rövidült már) évenként megtalálni a bölcsek kövét igérő módszert, mert egyszerűen jönnek az új emberek, akik nem akarnak sokadikok lenni a már megtelepedett módszerek követőjeként, hát időről-időre kitalálnak maguknak egyet, amiben meg ők lesznek az elsők, utolsó pár előre fuss.

Neve is van a marketingben, ez a blue ocean stratégia, teremteni kell egy új piacot, új igényt, és azt gyorsan ki kell elégíteni. Így megy ez… Hajrá!

Csak lábjegyzet… a mindenáron kitartás és az okos időben elengedés között - szerintem az átlagember (ha van ilyen…) fejében - olyan lehet az arány, mint kritizálás és az elismerés között (állítólag - az ilyen pszichológiai kísérletek eredményeit egy egész sóbánya mondjuk évi kitermelésével kezelni -, 1:3-5-höz a kiegyenlítő arány, azaz egy kritika olyan nyomot hagy a lélekben, amit talán csak 3-5 db elismerés tud semlegesíteni). 

Ugyanígy, az emberek akár irracionálisan is 3-5-ször tartanak ki menthetetlen (vagy ár/teljesítmény szempontból negatív hozamú) helyzetek mellett, míg talán egyszer veszik időben észre, hogy (innentől) már nem éri meg…

“…At the present time the annual increase in the world population runs to about forty-three millions. This means that every four years mankind adds to its numbers the equivalent of the present population of the United States, every eight and a half years the equivalent of the present population of India. 

At the rate of increase prevailing between the birth of Christ and the death of Queen Elizabeth 1 it took sixteen centuries for the population of the earth to double. At the present rate it will double in less than half a century. 

And this fantastically rapid doubling of our numbers will be taking place on a planet whose most desirable and productive areas are already densely populated, whose soils are being eroded by the frantic efforts of bad farmers to raise more food, and whose easily available mineral capital is being squandered with the reckless extravagance of a drunken sailor getting rid of his accumulated pay…”

Érdekes kiragadott kinyomtatott könyvekre vonatkozó statisztikai adatok…

Egy könyves csoportban idézték (Nádasi Krisz) a mellékelt grafikont (forrás: KSH). Évekre lebontva a kinyomtatott könyvek számát mutatja és ugyanabba, de más léptékű koordinátarendszerbe a kiadott címek számát.

Hogy fogalmunk lehessen a nagyságrendekről, megadom a 2020-as járványév két adatát (utolsó év ordináta tengely menti tengelymetszetei):

- a kinyomtatott könyvek darabszáma 28 millió volt

- a címek száma, amelyekre engedélyt kértek: 14 694 db

Mielőtt túl gyorsan vonnánk le tanulságokat, jó tudni:

1. Csak az összes kinyomtatott, tehát papír-könyvekre vonatkozik (nem találtam adatot/infót arra, hogy az engedélykérések között nincs-e csak digitális formában megjelenő mű). A magánkiadások is beleszámítanak.

2. Az összetétel (2020-ban!) 33% szakkönyv, 27% szépirodalmi, 14% tankönyv, 13% ifjúsági/gyerekirodalmi művek, a maradék 13% ismeretlen/egyéb(!).

3. 1990-ben 8 322 címet nyomtattak ki
125 741 000 példányban.

4. 2020-ban 14 694 címet nyomtattak ki
28 025 000 példányban.

5. Átlag példányszám összes kiadványra:
1990 - 15 109 db/cím
2020 - 1 907 db/cím
6. Magyar szépirodalmi szerzőkre vonatkozóan
- címek db-szám:
1990 - 832 db
2020 - 2 224 db

- kinyomtatott db-szám:
1990 - 17 741 000 db
2020 - 2 347 000 db
azaz
- átlagos db-szám/cím:
1990 - 21 323 db-os átlagos példányszám
2020 - 1 055 db-os átlagos példányszám (és ez átlagos példányszám “takarja” pl. a 3 legnagyobb példànyszámú kötetet is (Arany János Toldi (140 000), Száraz Miklós György Fájó Trianon (120 000) és Frei Tamás Bábel (120 000) című kötetei), tehát az átlagszámítás másik pólusán sokkal kisebb példányszámú könyveknek is kell lenniük.

Nem hagy nyugodni egy írás a Linkedinen, kiírom magamból. Az írás a feminizmusról szól 2019-ből, és a férfiakhoz szól, akik nem szeretik azt a dolgot, félnek tőle. Na, azok nem fognak ilyet olvasni, de mindegy. Még egy cikkre rákerestem, ez  már friss és egy 2021-es felmérésre hivatkozik, ami szerint a nemek közötti munkahelyi egyenlőtlenség egyértelműen nőtt a pandémia alatt. Alapvetően az otthonba szorult munka miatt, ahol aránytalanul többet vállaltak a nők (több jutott rájuk…). A cikk lényege: a férfiakra is szükség van az 50-50 megvalósításához, hogy együtt megváltoztassuk a kultúrát, mert nem kevesebbről van persze szó…

Személyes attitűdöm: én mindig is feministának gondoltam magam (nem biztos, hogy bármelyik elfogadott definícióra rímelve, mint ahogy pl. baloldaliságom sem talál igazán camp-re…), nem csak szeretem a nőket, de tisztelem is, végtelenül becsülöm őket készségtelenül nagyobb terheik viseléséért, a történelmi távlatban elért egyenjogúságért folytatott sikeres küzdelmükért, amelynek a rugóit, motivációit abszolút megértem… Egy még személyesebb dimenzióban azt gondolom, hogy ők az alapvető nem, szerintem a mítosz úgy lenne igazságos, hogy Ádám született Éva oldalbordájaként, ami azóta is folytonosan történik, igaz, kicsit lejjebb…

Fontos bekezdés jön (ha a későbbiekben dühös lennél rám, kéretik ehhez a bekezdéshez visszatérni emlékeztetőül, mert ez az alapvetés): nem tudom a megoldást, nem tudom, hogyan kellene csinálni, a bölcsek köve (ráadásul szerintem) nem is létezik. Amit keresek itt is, hogy hogyan vannak a dolgok, mi történik a valóságban. Ebben az is benne van, hogy tudatosan még csak az okokra sem kérdezek rá, még ha néha úgy tűnhet is, abszolút fenomenológiai a dolgokra való rákérdezési szándékom.

A feminizmusra, a női egyenjogúságra fejtem ki a témát, de közben rájöttem, hogy tulajdonképpen a mi északi, nyugati kultúránkban számos (ma még) kisebbségi, egyenjogúságáért küzdő csoport mind egyet akar, egyenjogúnak lenni a fehér, zsidó-keresztény (néha inkább csak az utóbbi) férfi jogaival. Sietek hozzátenni az egyenjogúságot a hozzáférési, egyenlő lehetőségek értelmében triviális követelésnek tartom, az eredményt tekintve viszont nem feltétlenül.

Egy mondatban a “tételem”, amiért ezt az egészen írom, és így sehol nem találkoztam vele eddig: az összes, tehát a női egyenjogúsági törekvés célcsoportja, akivel egyenjogúak akarnak lenni, az ennek a mítizált fehér, keresztény, hetero férfi halmaznak a sikeresebb, messze kisebb hányada és ez magában hordozza a törekvések nem is kudarcát (ki tudja, mi lesz még itt…), de legalábbis kapitális nehézségét.

Soha nem hallottam, hogy valaki a lenézett, a szegény, kudarcot vallott, az élet peremére sodródott fehér, keresztény, hetero férfiakkal akarna egyenjogú lenni. Pedig ezt a halmazt sikeresen célozzák meg a politikai marketing kampányok. Ennek a rétegnek a támogatására számíthatott, számított (és a gazdag 1%  pénzére) egy Trump, egy ügyes szélhámos.

Talán nem újdonság, de a fehér férfiak világa kemény harcok világa, ahol kevés a nyertes és sok a vesztes. És ennek a világnak a sikeres részével akarnak eredményt, outputot illetően egyenjogúak lenni a nők, és más kisebbségek (a nők ráadásul nem is kisebbség számszakilag). A fehér nyugati kultúrán nevelkedett többségében vesztesnek számító férfiak segítségére számítanak a nők en block adminisztratív úton (pl. kvóta) elérhető pozitív diszkriminációjukért folytatott harcukban? Tényleg? Csak hogy a feladat nagysága valóságában érzékelhető legyen…

Talán a social media olyan (egy lehetséges párhuzam a sok közül), mint 1982-ben Bostonban lehetett a virtuális “Cheers” bár, amelyet a hajdani (csak) helyi nevezetességű baseball star, Sam Malone vitt. Nagy országos siker volt (akkor még lehetett ilyen, a broadcast televíziózás prime time-jában) Amerikában, sok Emmy-t is nyert, amúgy csak egy a sok sikeres sitcom közül, Úri passzióból mostanában nézem, a 9. évadnál tartok, és több mint 200 epizódban szólalt meg már ez a címdal, és egyre jobban időszerűnek éreztem az “üzenetét”. 

És a szereplők is, van itt Cliffünk is, Carlánk is, meg Norm, Frasier, Lilith, Diana, Rebecca, a Coach (!!), meg a többiek. Itt is néha dühösek vagyunk (hogy minek írnak ilyen hülyeségeket - mint pl. ez is itten! -, vagy minek okoskodnak annyit, vagy miért próbálkoznak olyan menthetetlenül az ún. brand-építéssel, nem beszélve a postokról, macskákról, kutyákról, egy ilyen komoly professzionális site-ra, mint a Linkedin…)

…és akkor a címnóta szövege angoul, és hevenyészett fordításban magyarul is…

“Making your way in the world today

Takes everything you’ve got. 

Taking a break from all your worries

Sure would help a lot.

Wouldn’t you like to get away?

Sometimes you want to go

Where everybody knows your name,

And they are always glad you came

You wanna be where you can see

Our troubles are all the same

You wanna be where everybody knows your name.

You wanna go where people know

People are all the same

You wanna go where everybody knows your name.”

(Nagyon) szabad fordításban:

Hogy megtaláld az utad a mai világban, 

Minden erődre szükséged van.

Néha megszabadulni az összes aggódástól

Biztos, hogy sokat segít…

Nem szeretnél egy kicsit kiszabadulni?

Néha el akarsz oda menni,

Ahol mindenki tudja a neved,

És mindig megörülnek, ha eljössz,

Ott akarsz lenni, ahol látod,

A bajaink ugyanazok

Ott akarsz lenni, ahol mindenki tudja a neved…

Ott akarsz lenni, ahol tudják

Hogy végsősoron az emberek ugyanolyanok, 

Ott akarsz lenni, ahol mindenki tudja a neved…

(Szöveg átemelve Földesi Zoló 2009-es blogjából)

Nemcsak 1 felirat volt, hanem (a blog szerint) 7. A bloghoz írt egyik comment szerint (görög ember szerint) 147 mondás van. Itt az eredeti blogbejegyzés szerinti 7-et és az embereket, akikhez fűződik, tudom megjelentetni... A számomra fontosakat kiemelem...

"...I. Khilón a bejárat fölé a homlokzatra: "Gnóthi szeauton!" (Ismerd meg tenmagad!)

II. Kleobulosz a kapu jobb oldalára: "Méden agan" (Semmit se túlságosan!/Tarts mértéket!)

III. Periandrosz a kapu bal oldalára: "Metron ariszton!" (Legszebb dolog a mérték/nyugalom!)

IV. Szolón szerényen az előcsarnok egyik félreeső zugába: „Ha megtanultál engedelmeskedni, akkor fogsz tudni uralkodni.”

V. Thalész a templom külső falára, ahol az érkező zarándokok jól látták: „Emlékezz meg barátaidról”

VI. Pittakosz Püthia háromlábú széke elé a padlóra: „Fizesd vissza a betétet!”

VII. Biasz hosszú vonakodás után: „Az emberek többsége rossz”

„...Példás rend, vagy jó kedély? Példás rend vagy az öröm? Van a kötelesség érzése. De mi az első kötelesség?...” – Egy önéletrajzi ihletésű, anekdótákból, portrékból építkező francia könyvből származik az idézet, egy már nem élő XX-századi francia kisrealista szerzőtől, aki belga-francia írói viszonylatban viszonylag nagy karriert futott be, majdnem élete végéig a Goncourt díj bizottság tagja volt.

A Goncourt díj a legmagasabb írói elismerés Franciaországban, a francia Oscar, abban a bizottságban ülni felér az akadémiai tagsággal... Nyárutón, őszelőn hirdetik ki, és egy író egyszer kaphatja meg életében (figyelemreméltó kivétel volt Romain Gary, aki kétszer kapta meg, de a bizottság és az egész világ átverésével, mert élete vége felé egy csak halála után napvilágra került álnéven írt is könyveket, és így Émile Ajar néven is nyert egy második ’egyszeri’ Goncourt díjat...).

Vissza az idézethez. Ez nem irodalmi szintű fordítás,  többszörösen nem, mert van benne egy szó, amit sehol nem találtam abban a figuratív, absztrakt értelemben, amiben az írónő, egyébként Francoise Mallet-Joris használta. Ő az ’encaustique’ szót használta, amit szerinte Flandriában, Belgiumban (gyerekkorában halhatta) valami olyasmit jelent, amit én ’példás rend’-nek fordítottam. Szó szerint a caustique = maró, encaustique = viasszal pucolt padló, bútor. Gondoltam még a jobban lefordítható ’qu’en dira-t-on’-ra is, ami kb. ’Mit mondanak (mit fognak mondani) mások... A több-terítős háziasszony, mondták valamikor, aki letakarja az asztal egy terítővel, hogy megvédje, azután arra is terített egy másik terítőt, vagy csipkét. Vagy a fű nyírva legyen állandóan, nehogy megszóljanak a szomszédok.

Magyar, de valószinüleg nem csak magyar viszonylatban (még?) talán ez a pár mondatnyi idézet magánéletet tekintve inkább női szereplő gondolataiban jelenik meg, de ha az egész életet vesszük, mindannyian ízlelgethetjük újra a mélyebb üzenetét ennek a kis idézetnek:

„...Példás rend, vagy jó kedély? Példás rend vagy az öröm. Van a kötelesség érzése. De mi az első kötelesség?...”

A könyvben a ’rendetlenség’ című fejezet pár oldalának a közepén teszi fel. A nyári vidéki házban töltött időt idézi fel legszívesebben, és a rendetlenség rekvizitumai között még  kinyitatlan számlák, adóbevallások, felszólítások (egy nagy fiókba borítékostul bedobva...) is szerepelnek.

Egy darab férj, 3 darab gyermek, az elmaradhatatlan segítők, segítők, gyerek mellé felvett ’lányok’ garmada (egyik se marad sokáig, gyakorlatilag helyettük is dolgozni kell, hálás témák a regényben a mini-portrék róluk...), és egy írói karrier... Még a vallással is a maga módján újra megismerkedik és a lelkifurdalásnak van egy hitbéli (gyónásban kulmináló) vetülete is. De erős egyéniség, a jó kedély, az öröm keresése dominál nála, a felsorolt tevékenységek által teremtett nehézségek keretei között... A napi gitár leckéi nem maradhattak el...:-))) Mindenki előtt ott áll folyamatosan az idézetbeli dilemma, és nem is mondom, hogy időről időre könnyű vele megbírkózni, de meg kell...

Talán akkor még (1970-ben jelent meg ez a regénye) az az előnye megvolt, hogy nem volt mobil, számítógép, és televíziót se nagyon nézett... Mennyi időt nyerhetnénk így?!  

Duolingo „használati utasítás” (blogokból szedtem össze, de alapvetően a saját gyakorlati tapasztalat dominál).

1. Magyar nyelven angolt lehet tanulni, talán már lehet németet is, franciául, amikor utoljára megnéztem, 6 nyelvet lehetett, angol alapon 30+ nyelvet, köztük japánt, kínait, görögöt...:-)))

2. Én 148. napja csinálom folyamatosan (nem én jegyzem meg, az app...) kb. 2-3 órát egy nap. Lehet ingyen is csinálni, de akkor reklámokat kell nézni, meg csak 5 életed van, szóval komplikáltabb, én 2020- decemberében befizettem egy fél évre, 18 eFt (3 eFt/hó). Más nyelv-tanulási módszerekhez képest szerintem minimális, de persze csak akkor, ha csinálod, kihasználod.

3. Első tanács, ne vállalj túl sokat, én napi 20 XP-t (mindegy is mi, kb. két lecke) vállaltam, és így sikerül akkor is bent maradnom 1 „run”-ban, ha nincs annyi időm. Átlagosan a 148 napra számítva 100+ XP-t teljesítettem eddig.

4. Meddig tart egy tanfolyam? Fogalmam sincs, hogy a többi mennyi ideig tart, csak a francia alapon olaszról tudok beszámolni, úgy néz ki, kb. 8 hónapig (van egy site, később ideteszem a linkjét, ahol az addigi teljesítményed alapján (hogy napi hány leckét teljesítettél) egy saccot kapsz a végére. Ez elég csalós, mert van, amikor meglódul az ember, és van, amikor ellanyhul, nekem például decemberi kezdésre saccolt ez a site már január végét is (!!), most éppen július közepét saccolja... (ld. később)

5. A képen látható „tányérok” (én annak nevezem őket, el tudnak „törni”...:-))) mindegyikét kb. 5x5x20 kérdés megválaszolása után lehet aranyossá változtatni. 5 különböző szint (elérhető korona) van, minden szinten általában 5 lecke, és minden leckében 10-20 kérdés.

Ezt az elején nem tudtam, egy-két leckét megcsináltam minden „tányérból”, és mentem tovább, így is el lehet érni (az olaszban 5 etap után) az arany baglyot (az a vége). De akkor teljesíted kompletten, ha mindegyiket (a teljes „fa”, az összes tányér + Arany Bagoly) teljesen végig csinálod. Miért? Mert abban van az ismétlési juice. Persze, lehet, ha nem nulláról indulsz, frissítéshez nem feltétlenül, de nulláról szerintem így hasznos.

6. Trükk, hogy minden nap „összetörik” 3 db tányér a már teljesített modulokból (azaz nem teljes már a teljesítése...), én azokat is mindig megcsinálom, megint csak: ismétlés, állandó ismétlés így is bele van építve...:-))) Így tulajdonképpen soha nem tudsz kompletten befejezni egy nyelvet...:-)))

7. Látszik a modulok nevéből, hogy van modul egy nyelvtani jelenség köré építve, és vannak tematikus modulok. A francia alapú olasz (ezt ismerem) jól van összeállítva, elkezdeni egy témát, nyelvtani szabályt mindig előre elkezdi adagolni, még ezelőtt, hogy elmagyarázná. És azután jön valamikor a modulja.

8. Számítógép vagy mobil app? Én végülis most már a számítógépet csak arra használom, hogy az éppen következő modul nyelvtanját pdf-ben elmentsem. Tanuláshoz a mobilt használom. Részben mert egy-egy leckét bármikor meg tudok csinálni, részben mert a modulon gyakorolhatod a kiejtést is, ilyen kérdés a számítógépen eddig nem volt (leellenőrzi, hogy helyesen mondasz-e ki egy adott mondatot, és akkor enged tovább, ha elfogadja). Persze váltogatni is lehet.

9. Mi kell hozzá plusz? Először azért vettem hozzá két Kindle francia-olasz nyelvtant, néha belenézek, de igazából nincs rájuk szükség. A Google translate-et használom, újabban a DeepL Translate-et, más nem is kell (nem mindig ugyanaz az eredmény, mint amit a Duolingo megad, aminek szintén van egy szótára, da azt nem használom. Egy ragozási site-ot találtam, ami még hasznos: https://www.coniugazione.it/verbo/potere.php

10. Külön pontban írom, mert fontosnak tartom, hogy én legalábbis jegyzetelek (amúgy a Duolingo maga is felhívja erre időnként a figyelmet). Először valami 5 vagy 6 db füzetet írtam tele (régen írtam kézzel, alig olvasható...), vettem hozzá még tollat, betéteket is, de azután áttértem a számítógépre és már egy Word file-ba írom a nehezebbeket (80-90%...). A 80+ oldalnál tartok, de a füzetbe kézzel beírtak még (?) nincsenek benne. A Word azért is hasznos, mert pillanat alatt a kereső funkcióval rá lehet keresni egy szóra (majd jön még itt, hogy ez hol lehet hasznos...). 2019 feb. egy hétig csináltam, 2020 decembererében kezdtem újra, ezt mutatja....

11. Akarok még szólni a játékos plusz motivációról is, de előtte még a tanulás követési lehetőségeiről, hogy hol tartasz. Ez a kép a mobil alap-adatokat mutatja (az app-on/rendszeren belül), de ennél van bővebb is.

Ha regisztráltál és elkezdtél egy nyelvet, akkor a rendszerben kapsz egy nevet, ami a név amit megadsz + egy szám. Ha ezt a név+szám kifejezést a duome.eu/.... mögé beírod, akkor egy részletesebb adathalmazt találsz a tanulásodról, hogy hol is tartasz, pl. egy ilyet:

És ha a jobb oldalon a „Crowns” vagy „Lessons” melletti felkiáltójelre kattintasz, ez az ablak jön elő, ami még azt is megmondja, hogy ha továbbra is ebben a tempóban csinálod, mikorra leszel kész:

12. Egy kis taktika, finom szerkezet. Ahogy egy modulon belül (mondjuk első ábrában a „Sport”) haladsz felfelé a szinteken, az adott témában (vagy nyelvtani jelenségben) az új dolgok fejnehezek, azaz az első kb. 3 szinten hangsúlyosabbak, ahogy felfelé haladunk az 5. szint felé, egyre hangsúlyosabb az ismétlés, de azért oda is kerül új pédamondat. Tehát az első 2-3 szintnél fontosabb, hogy jegyzetelj, mert oda kell majd visszakeresni egyre gyakrabban, ahogy a szinteken emelkedsz.

13. A Word visszakeresésnek (a sebességnek, amivel teljesítesz egy 10-20 kérdésből álló feladatot) akkor van jelentősége, amikor a rendszer az XP pontok duplázását ajánlja fel, ha sikerül egy konkrét feladaton (kérdéssoron) 15 perc szintidő alatt végigjutnod. Ennek persze csak a mindjárt tárgyalandó motivációs kiegészítő izéknél/játékoknál lehet jelentősége, ha csak simán, szárazon nyelvet tanulni, akkor nincs, az XP-k másra nem jók, pl. kenyeret se lehet rajta venni...:-))) De ha véletlenül, Téged is, mint engem – bár fékezett habzásúan, de mégis – elkapna az a dolog is, akkor a Word-ben villámgyorsan lehet utána keresni az adott mondatnak (ha ismétlés...), és nem veszítesz időt. Ilyenkor én csak elmentem a fotóba a képernyőképet és csak utólag írom be a gépbe (idő!) és ha a part szakad, a fotókban is lehet keresni...

14. ...és akkor az XP pontok jelentősége... Most jön egy következő réteg, a Duolingo interaktivitása, játékos plusz-motiváló mozzanata. A Duolingo időnként mailt küld, például, hogy ma se hagyd ki az olasz tanulást, ne veszítsd el a folyamatosságot. De van egy sajátos verseny is...:-))) Vagy, kipottyantál az első, tizedik helyről, ha nem nyomod meg, kiesel a Diamant divizióból...:-)))

Én most (2021. 05. 10. 14:29) itt állok éppen, össze kell még magamat szedni, ha bent akarok maradni...:-)))

15. Erre a versenyre nem kell jelentkezni, ha elkezded csinálni, maga a Duolingo benevez. Egyszercsak észreveszed (akár a mobilon, akár a gépen), hogy 30 emberrel hetenként újra kezdődően sorba vagy rendezve az azon a héten elért (XP...) pontszámod alapján (az első agregációs szint, a (10-20 kérdés megválaszolásából álló) lecke érhet 10-30 XP-t, könnyen kiszámítható, hogy a vállalt napi 20 XP-vel minimum 2 leckét vállaltam).

A 30 ember a legkülönbözőbb országokból a különböző nyelveket tanul, nem tudom, a rendszer miszerint rak össze minket, azt se tudom, hány ilyen párhuzamos verseny van, úgy tűnik, minden héten mások vannak körülöttem, de ezt nem nagyon figyeltem meg, ez futó benyomás. Minden héten nulláról indulva kumulálódik a napi taljesítmény a vasárnap 24:00-i célig (igazából 2,5 órával később zárják a versenyt, de a mi időzónánkban 24:00-ig veszik figyelembe az eredményt, ne kérdezd miért, pláne a fél órát, nem tudom...)

16. Különböző elnevezésű heti szintek vannak (rubin, ametiszt, stb), az elején a 30-ból az első 10 feljebb kerül egy szintre, és mivel sok szint van, az ember először azt gondolja, hogy végtelen sok szint van, de nem. A legfelső szint a Diamant, ott már a 30-ból elég, ha az első 27-ben benne vagy, akkor benne maradsz a Diamantban, innen nincs feljebb. A Diamant előtt egyszer nyertem meg a heti versenyt, a Diamantban  már kétszer, egyébként csak arra vigyázok, hogy ne essek ki. Amellett, hogy olaszul tanulok, ami mindig is a prioritás persze, de a játék is jó, ébren tart...:-)))

És néhány kérdés típus - mobil-képernyők:

Hallott szöveg értésének ellenőrzése megadott szókészletből válogatva (főleg a modul elején, az első 2 szinten, mondjuk):

.Fordítás oda-vissza megadott szókészletből válogatva (szintén az elején inkább):

Kiejtés ellenőrzése:

Szöveg kiegészítése egy szóval:

Hallás után leírni a szöveget:

Ennyi jutott eszembe így kapásból...:-)))

Többek között az Elfújta a szél és a Woody Allen filmekkel szembeni valódi és kvázi bojkott kapcsán a “cancel culture”-ről, ami visszafelé is mindent el akar törölni, aminek a tartalmában, vagy készítőinek életében olyan dolgokat vél felfedezni (az internet korában a vélelem, a gyanú is elegendő...), ami a mai normák szerint már - akár mindenki, akár némelyek áltak - nem kívánatos, talán már büntetendő is.

Reggelihez egy igazi kis jó ARTE-beszélgetés (francia-német finanszírozású állami kulturális csatorna) a “cancel culture”-ről. Meg tudtam például, hogy a Princeton-on az egyik professzor megszüntette a klasszika-szakát, mert hogy Plato-nak (!!) kb. 2500 éve rabszolgái voltak, meg hogy Anny Cordy egy belga könnyű, majdnem gyermek-szintű sanzonja a kakaó, a csokoládé és Afrika körül (legalább 50 éve) mondjuk max. a 70-es években...) rasszista... Ja igen, és A 10 kicsi néger (huhh, leírtam...) c. Agathe Christie-nek legyen más a címe...

Szerintem ezek az újsütetű mozgalmak (meetoo, a fekete élet (is) számít, stb) maguk alatt vágják a fát (öntik ki a gyereket a mosdóvízzel), ha nem arra koncentrálnak, hogy innentől a jelenben és a jövőben mind szavakban, mint tettekben a kisebbségeket (mondjuk a nők maximum alárendeltek voltak, mennyiségileg nem kisebbség), mint a színesbőrűek, a különböző szexuális orientáltságúak, nők, ne érjék hátrányok, alapból egyenrangú résztvevői lehessenek az emberi társadalomnak, amivel maximálisan egyetértek. A túlzott pozitív diszkriminációval nem annyira, pláne, ha állandóra akarnák bevezetni, de egy átmeneti időszakban annak is lehet szerepe. 

Alapvetően szereptévesztés, sőt, saját maguk alatt az ág vágása (miközben kívül ülnek az ágon), ha visszafelé vagdalkoznak. Hergelik az átlagembert, sokszor a többséget maguk ellen, ha ez a cél, jól csinálják. Öngól, a pipába... De ha az a cél, hogy ma, holnap máshogy legyen, akkor rosszul...

Egy érdekes analógia jutott eszembe ma. Annak idején, amikor terroristák (meg nem csak), Afganisztánban, Irakban, még Tunéziában is (amikor abban a múzeumban nem csak emberekre, de múzeumi tárgyakra a saját történelmükből vadásztak), pótolhatatlan műemlékeket, amelyek évezredeket vészeltek át, semmisítettek meg, lőttek porrá, homokká a mitraillette-eikkel (talán mint a gyerekek, akik nem tudják még mit tesznek, élvezve is a rombolás aktusát magát...), a “kultúrált” Nyugat jogosan el volt szörnyűlködve, őszintén meg volt rendülve ilyen nyilvánvaló barbárság láttán...

Most meg ugyanez a “kultúrált” Nyugat nem veszi észre, hogy ugyanezt csinálja, a múltját próbálja megsemmisíteni... és nem veszi észre, hogy pont azért is kell megőrizni a múltat, hogy nyomon lehessen követni a változást és  (néha, nem mindig) fejlődést... hogy kik voltunk, hogy gondolkoztunk, és ma kik vagyunk, hogy gondolkozunk... A Tamás bátya kunyhója, az Elfújta a szél kordokumentum is, nem vagyunk már ott, nagyon nem vagyunk már ott, de milyen jó lenne, a gondolkozásunkat kicsit átkeretezve, ha úgy lennénk képesek nézni, olvasni ezeket, mint a régen meghaladott múltat... ahhoz gondolkozni kellene, és egyszerűbb megpróbálni eltörölni mindent... nem lehet... nincs új lap... de új fejezet lehet...

„...A szabadelvű konzervatívnak tetszik Magyarország. Történetmítosza, habár szkeptikus, barátságos. Nemcsak vérfürdőkről, hazaárulásokról, Mohácsokról vél tudni, hanem Krúdy ironikus melankóliájához hasonlóan képes fölfödözni jó kis helyeket, bolyongván a históriai ködben – jó kocsmákat, könnyű borokat, pörgő nyelvű lányokat, szellemes ivócimborákat, jó ívű karosszékeket; nemcsak mérget és tőrt, könnyeket és dogmákat. Elgyönyörködik Deák furfangjában, gr. Széchenyi túlsúlyos gondolatgörgetegeiben, Arany depressziós piszmogásában, br. Kemény Zsigmond szinte beteges józanságában. Mindez egyszerűen szép. A számunkra dicső XIX. század – még kedvenceink, Lovik, Török Gyula, Gozsdu és a többi méla prizmáján át is . csöndes élvezetet okoz a szemlélőnek. Akinek a történelme csak honfibú, könnyáztatta kebel, ágyúdörgés – az forradalmár lesz, amíg szeretethetővé nem erőszakolja maga körül a világot. Nem vagyunk forradalmárok...”

(Nekem kicsit) meglepő tollból szaladtak ki e szavak 1989-ben, a Búcsú a baloldaltól írásban (megtalálható például a Másvilág tanulmánykötetben). TGM, azaz Tamás Gáspár Miklós írta őket, a lateiner filozopter....:-))) A sorolt nevek egynémelyikét nem is ismerem, van, akit ismerek, de nem olvastam tőlük semmit. én egy ilyen bekezdésből biztosan nem hagynám ki Karinthy-t és Szerb Antalt, de nem ez a lényeg, hanem az egész bekezdés csendes szemlélete - egy jó ívű karosszékbe gondolja az ember az írót. És azt is gonolhatja az ember, hogy aki ilyet képes írni, jó ember lehet...

Oberfrank Zoltán blog-posztjához (“Miért vesznek fel a cégek munkatársakat”) a  Linkedin terjedelmi korlátok okán ebben a posztban szólok hozzá. Felvételiztető “nehéz elmondani” tapasztalati kapcsán gondolkodik el, mi lehetne tenni, hogy a helyzet javulhasson. A poszt sok commentet generált, pár rövidebbet én is írtam hozzá közvetlenül, azután ma reggel találtam néhány újabb mélyremenőt, amelyek kitágítják a témát általában a munkahelyi légkör és alakíthatósága irányában és ennek kapcsán.

Aki nem olvasta, annak is értelmezhető, megpróbáltam minimálisan tartani a konkrét hivatkozásokat, és meg az alapélmény annyira univerzális, hogy szinte bárhol be lehet kapcsolódni a gondolatmenetekbe, ezzel együtt bocs, hogy ez kicsit egy külső triggerhez kötött poszt... Ott, úgy lehetne talán a következőkhöz kapcsolódni, hogy egyik válasz-commentben Zoltán ezt írta

“...Az a nagyon érdekes jelenség az életben - legalábbis ebben hiszek, ez foglalkoztat -, hogy ha egyszerre és egyben látod ezt a két lépést, azaz képes vagy mindkét felet áldozatnak látni a maga sorsában - és még ráadásul képes vagy mindkét felet a dolgok előidézőjének és megoldójának is látni -, akkor mindkét ember életében képes lehetsz olyan tartós változásokat előidézni, ami túlmutathat egy szituáció felületes és látszólagos megoldásán. Valami ilyesmit ért talán a zen buddhizmus a dualisztikus gondolkodás meghaladásán...”

És itt jön az én reakcióm:

Ez a mindkettőt megérteni, meg mindkettő áldozat, vs mégis, itt “lent” olyan nehéz ezt dolgot kezelni, magamnak nagyon régen úgy szoktam leegyszerüsíteni, hogy kellő távolságból mindenki megérthető, sőt, ha nincs vele közvetlen dolgom, valamilyen érdek-kapcsolat, még sokkal közelebbről is. 

Nemes egyszerűséggel saját használatra ezt a szintet nevezem “isteni”, mindent megértő szintnek (empátia, kiváncsiság az emberi viselkedés rugói, stb. kell hozzá, a Kenya West idézetet (*) köszönöm, nem ismertem, nyilván nem mindenkit érdekel ez a szint.) Te itt ide emelkedtél...

Azután van az élet, a konkrét, és a harcai. Ott, ezen a szinten, hogy mit csinálsz, attól is függ, hogy melyik szerepet kaptad a kapcsolatban. Feszt meggyőződésem, hogy ha ketten vagytok a ringben (“test-test ellen”, valamilyen módon aktívan ártani akarnak Neked, otteni kontextusban fúrnak, stb.), akkor isteni szint becsukva, életmentés, surviving mód lép (a másik “szint”) lép működésbe, transzparensnek és “kegyetlennek” kell lenni, nem válogatni az önvédelem eszközeiben.

Transzparensnek, ami azt jelenti, hogy nyílt kártyával, mert általában a másik félnek előnyt jelent, ha szemben, mások előtt normális, megadja a kötelező minimum tiszteletet, mögötted meg ezerrel dolgozik ellened. Ha ezt felszínre hozod, egy fontos taktikai fegyvertől fosztod meg, bármit mond, tesz ellened már “beszámít” a közösség előtt, el kell kezdenie vigyázni...

Azután még sokféle pozicióban lehetsz olyan tartósan elviselhetetlen helyzetben (vagy a közelében!), amikor valaki surviving módra kapcsol. Lehetsz kettejük (1) közös főnöke, (2) HR-ese (vagy közvetetten érintett családtagja...) és természetesen általában (3) egyikük segítője, coach-a, pszichológusa, terapeutája. És persze lehetsz az (4) ártó fél, és a (5) szenvedő fél. 

Hogyan hasznos működni az (1)-ben, (2)-ben, (3)-ban, erről szól a témabeli írások 80-90%-a. A (4)-es eset már közepesen szélsőséges esetben praktikusan megközelíthetetlen, mint ember (Kanye West, a 45. USA elnök triviális és transzparens példák...), ha az (1), illetve (2) nem tud ellene hatékonyan eljárni (praktikusan eltávolítani az illetőt), a légkör mérgezése háborítatlanul folytatódik.

Az (5) pozícióban, ha szenvedő fél vagy, előtérbe kerül a hasznos ragaszkodás vs hasznos elengedés dilemmája. A surviving szintről írtam az előbb, harc. Ez a ragaszkodás opció. Azután, ha túl nagy a hatalom differencia, jöhet a katapult... 

(*) “I actually don't like thinking. I think people think I like to think a lot. And I don't. I do not like to think at all." (Kanye West)

Ui.: a végén tartok a tavaly nyáron elkezdett egyik projektemnek, hogy szigorú történési (nem megírási...) időrendben végigolvassam Asimov robotos-birodalmas-alapítványos saga-ját. 17 általa írt, plusz 2 db trilógia, ami tudtával és a hagyomány szerint a saga szerves részét képező 6 kötettel (A második alapítvány, és a Kalibán trilógia) kiegészítve 23 könyv. Asimov megoldási javaslata (plusz “Alapítvány győzelme” a mások által írt “A második alapítvány” trilógiaq záró kötete) bizonyos értelemben hasonlít a fenti Zoltán idézet-részlet megoldásához, mondjuk emberiség-léptékben. A megoldás eszerint buddhista eredetű meditáció univerzálissá válása, amikor a Gaia (a gondolkodó bolygó) rendszerében az egyes ember mintegy rákapcsolódik a többi emberre, és az univerzumra...