Mi találtam… amire fókuszálsz, az jön szembe… ami lent, az fent, ami belül, kívül… A múltkor egy francia könyvre találtam, ami levezeti a legmodernebb, úgymond “ember-centrikus” (!!) management egyik erős európai ágának gyökerét, és azt a náci Németország hatalom-technikusainak munkásságában találja meg.
Röviden, a kapitalizmus folytonosan önmegújúló, mindent a saját szolgálatába állító természete, folytonosan alakváltó, proteusi képessége megtalálta az ideológiai alapvetését annak, hogy hogyan használja ki a végsőkig az ember belső erőforrásait, az átlagember motivációjának egyfajta pszichológiai manipulációjával, amikor már önjáróan, hittel cselekszi azt, ami a tőkének jó, neki meg hosszú távon rossz. Ez egy minden oldalról alaposan megtámogatott mesterséges, abszolút személyesen egyedivé vàló motiváció-mátrix (amelynek része a fogyasztói társadalom fogyasztásra hívó ellenállhatatlan csábítása is…), amit ember legyen a talpán, aki ki akarja cselezni.
Arra a francia könyvre is a egy youtube interjú kapcsán találtam, voilà egy másik francia könyv ugyanarról másképpen egy másik youtube interjúban jött szembe. Egy egyetemen képzett diplomás francia filozófus úgy döntött, hogy nem a tanárság megélhetésileg nehezebb kenyerét választja, hanem - nem triviális döntés - a gazdaságban próbálja kamatoztatni a tanultakat. Hogy-hogy nem, először projektekhez sikerült csatlakoznia (még nem olvastam, csak az interjút láttam), ez a folyamat is megérhet egy misét, azután egy általa “felvilágosult” vezetőhöz elszegődött egy nagy vállalathoz, amelyiknek 7, azaz hét évet dolgozott, azután megírta a könyvét a mérgező managementről…
Tehát, rekapituláljuk. Egy jószándékú filozopter elszegődik jóhiszeműen egy jóhiszemű (“felvilágosult”) vezérigazgató mellé, kellemes fizetési kondíciókkal (amelyekről filozopterünk még sokévi egyetemi oktatói pozícióban se számíthatott volna), és segít neki a cég működését még olajozottabbá tenni, mint amit a már amúgy is felvilágosult vezérigazgatónak elérnie sikerült…
Azután 7 év után (gondolom, amikor kellő tartalékot sikerült összegyűjtenie öreg napjaira, bár a manus még nincs 40…), whistle blower-ként egy könyvben (gondolom, bestseller, tehát profitábilis üzletként, újabb bőrt lehúzva ugyanarról a rókáról, nem ügyetlen pasas…) leleplezi az egész machinációt. Mindenki jól jár? Nos, persze végig el kellene olvasni…
Tehát nem egy Günter Walraff-szerű oknyomozó újságíróról beszélünk (aki tudtommal egyszer egy török Ali nevű vendégmunkásként merült alá a német gazdasági életbe, és tárta fel tapasztalatait 1985-ben, a Legalul (Ganz unten) című nagysikerű riport-könyvében, később mégegyszer, most Kwami Ogonno szomáliai menekültnek kiadva merült megint mélyre a német társadalom bugyraiba, hogy 2012-ben megjelentesse kalandjait Aus der schönen neuen Welt címen, és ez csak a két legextravagánsabb története, voltak mások is…), nem.
Ő az elején és egy ideig abszolút jóhiszeműen bocsátotta áruba tehetségét, azt gondolva - “felvilágosult”, vagy ahogy szeretjük mondani, “humánus” főnökével együtt egyébként -, hogy abszolút a jó ügyet szolgálja, mindenki jól jár majd munkálkodása nyomán. A cég, a vezetője, a dolgozók és ő is… azután lassan elkezdett az egészről másképpen gondolkodni…
Elhangzik, hogy noha francia nyelvterületen ő az egyetlen volt hasonló pozícióban, de elmondása szerint az angol országokban bevett szokás már filozófusokat szakértőként alkalmazni, sőt van is ilyen pozíció, hogy CPO (Chief Philosophy Officer). Nem akartam hinni a szememnek, hogy ilyen van, de rögtön találtam még job description-t is (ld. link).
Idézet, summary: “The CPO will be our in-house devil’s advocate, tasked with asking uncomfortable questions, and ensuring we grow in line with our values.“ (A CPO a házi ördög ügyvédünk lesz, akinek az a dolga, hogy kellemetlen kérdéseket tegyen fel, biztosítva, hogy az értékeink mentén tudjunk növekedni.)
Itt helye van egy personal note-nak… rájöttem (kicsit későn, belátom…), hogy megtaláltam (volna) a legtestreszabottabb szerepemet az életben, ami még jól is fizet ráadásul. Kevesen jobbak nálam, ezt bízvást mondhatom, kellemetlen kérdések kitalálásában, feltevésében. Nem beszélve a felelősség-gapről, ami a CFO szerepe (amit 20 éven keresztül jól-rosszul igyekeztem betölteni 5 kisebb-nagyobb cégnél) és a CPO szerepe között van… az utóbbinak a legnagyobb felelőssége, hogy elég kellemetlen kérdést tudjon feltenni, amelyek a növekedés vs értékek állandó & természetes konfliktusait van hivatva feltárni… nekem legyen mondva a különbség…
https://jameslynden.medium.com/chief-philosophy-officer-a-job-description-e70ce37689b6
No, a fenti post egy Berlinben élő business stratégiával foglalkozó ember álma, nem valóság, fake, vagy ha tetszik irónia, szarkazmus…
De… lehet találni nyomát a neten, akit érdekel, valós gondolkodásnak a témáról… talán, mint annyi minden ez is bab-zsákos Silicon Valley-ből indult el? Ahogy a következő post érvel, ha van CHO (Chief Happiness Officer) nem egyenes az út a CPO-hoz? És valóban, miért ne? Van még hová fejlődnie a magyar gazdaságnak, management világnak is!
https://neoma-bs.com/news/chief-philosophy-officer-or-the-importance-of-philosophy-in-business/
