„...Példás rend, vagy jó kedély? Példás rend vagy az öröm? Van a kötelesség érzése. De mi az első kötelesség?...” – Egy önéletrajzi ihletésű, anekdótákból, portrékból építkező francia könyvből származik az idézet, egy már nem élő XX-századi francia kisrealista szerzőtől, aki belga-francia írói viszonylatban viszonylag nagy karriert futott be, majdnem élete végéig a Goncourt díj bizottság tagja volt.
A Goncourt díj a legmagasabb írói elismerés Franciaországban, a francia Oscar, abban a bizottságban ülni felér az akadémiai tagsággal... Nyárutón, őszelőn hirdetik ki, és egy író egyszer kaphatja meg életében (figyelemreméltó kivétel volt Romain Gary, aki kétszer kapta meg, de a bizottság és az egész világ átverésével, mert élete vége felé egy csak halála után napvilágra került álnéven írt is könyveket, és így Émile Ajar néven is nyert egy második ’egyszeri’ Goncourt díjat...).
Vissza az idézethez. Ez nem irodalmi szintű fordítás, többszörösen nem, mert van benne egy szó, amit sehol nem találtam abban a figuratív, absztrakt értelemben, amiben az írónő, egyébként Francoise Mallet-Joris használta. Ő az ’encaustique’ szót használta, amit szerinte Flandriában, Belgiumban (gyerekkorában halhatta) valami olyasmit jelent, amit én ’példás rend’-nek fordítottam. Szó szerint a caustique = maró, encaustique = viasszal pucolt padló, bútor. Gondoltam még a jobban lefordítható ’qu’en dira-t-on’-ra is, ami kb. ’Mit mondanak (mit fognak mondani) mások... A több-terítős háziasszony, mondták valamikor, aki letakarja az asztal egy terítővel, hogy megvédje, azután arra is terített egy másik terítőt, vagy csipkét. Vagy a fű nyírva legyen állandóan, nehogy megszóljanak a szomszédok.
Magyar, de valószinüleg nem csak magyar viszonylatban (még?) talán ez a pár mondatnyi idézet magánéletet tekintve inkább női szereplő gondolataiban jelenik meg, de ha az egész életet vesszük, mindannyian ízlelgethetjük újra a mélyebb üzenetét ennek a kis idézetnek:
„...Példás rend, vagy jó kedély? Példás rend vagy az öröm. Van a kötelesség érzése. De mi az első kötelesség?...”
A könyvben a ’rendetlenség’ című fejezet pár oldalának a közepén teszi fel. A nyári vidéki házban töltött időt idézi fel legszívesebben, és a rendetlenség rekvizitumai között még kinyitatlan számlák, adóbevallások, felszólítások (egy nagy fiókba borítékostul bedobva...) is szerepelnek.
Egy darab férj, 3 darab gyermek, az elmaradhatatlan segítők, segítők, gyerek mellé felvett ’lányok’ garmada (egyik se marad sokáig, gyakorlatilag helyettük is dolgozni kell, hálás témák a regényben a mini-portrék róluk...), és egy írói karrier... Még a vallással is a maga módján újra megismerkedik és a lelkifurdalásnak van egy hitbéli (gyónásban kulmináló) vetülete is. De erős egyéniség, a jó kedély, az öröm keresése dominál nála, a felsorolt tevékenységek által teremtett nehézségek keretei között... A napi gitár leckéi nem maradhattak el...:-))) Mindenki előtt ott áll folyamatosan az idézetbeli dilemma, és nem is mondom, hogy időről időre könnyű vele megbírkózni, de meg kell...
Talán akkor még (1970-ben jelent meg ez a regénye) az az előnye megvolt, hogy nem volt mobil, számítógép, és televíziót se nagyon nézett... Mennyi időt nyerhetnénk így?!
