...e kettő kell nekem. Van ezek között némi (?) ellentmondás. Ti még nem gondolkoztatok ezen?
Úgy neveltek minket, hogy minden rendes házasság szerelmi házasság és hogy a házasság holtomiglan-holtodiglann tart. Ha eddig nem gondolkoztál azon, hogy ez mind nem stimmel és gyakorlatilag alig találni rá példát a környezetedben, de még az újságokból megismert esetek is a masszív ellenkezőjéről tanúskodnak, akkor hagyd a fenébe ezt a bejegyzést. Ha eddig kibírtad, a hátralévőre már ne szívd fel magad.
A legnagyobb szerelmi lázban köttetett házasságoknak van a legnagyobb esélyük a biztos felbomlásra és ráadásul, bónuszként a legnagyobb ellenségek is azok tudnak majd lenni (utána), akik a legjobban szerelmesek voltak egymásba.
Az irodalom, az elmondott, vagy elhallgatott meggyőződéseink ma is ezek, ezt öröklik a fiaink és lányaink is, bár már óvatosabbak vagyunk és szégyelljük is kicsit magunkat, ha arra gondolunk, hogy azok közül, amit utódainknak próbálunk továbbadni, ez a legnagyobb ha nem is hazugság, de legalábbis tévedés.
Most ne kezdjük azt, hogy igen, de a nagy szerelem szeretetbe olvad, meg ezek. Persze, ez néha megtörténik, mindegyikünknek vannak erre példáink az életünk során, de nem riasztóan kevés ez a példa és kiveri a zsemünket tömegesen pont az ellenkezője? Amikor nem oldódik fel szeretetben, barátságban, hanem majd’ megölnék az emberek egymást egy pohár vízben... és a legszörnyűbb, hogy szerte a világon bizony a családon belüli erőszak adja a legtöbb halálos áldozatot.
Valószínüleg a nagyobb helyi háborúkat leszámítva ez a legfontosabb erőszakos halálozási ok. A szerelmi csalódás. Amikor sikerül kihúzni a házasságig és ott fogy el. És mérgesek leszünk. A másikra. Pedig tulajdonképpen magunkra kellene, hogy nem készültünk rá.
Honnan ez a hirtelen okosság és ez a hév, amivel ezt írom? Előszöris nem hirtelen okosság, én ezt régen hordozom magamban, ezt az okosságot, miközben messze nem éltem mindig eszerint. Persze, hogy elvesztettem a fejem. Nem is egyszer. De elég korán olvastam, talán még késő-kamaszkoromban Schopenhauer A szerelem fiziológiája című könyvét (kis pici, semmi kötet, szerintem 2 óra maximum) és bár nem voltam hajlandó megadni magam neki, belopózott valahová az agyamba és azóta nem tudom onnan kizavarni.
Ha kíváncsi vagy (nem fontos, kemény, sötét kép), olvasd el magad, de vigyázz, mikor. Van indikációm és kontraindikációm minden esetre. Persze, hogy az számít vízválasztónak, hogy éppen szerelmes vagy-e, vagy utána vagy, éppen melankóliában és/vagy keresésben, vagy semleges (ez nem tudom milyen, erre végképp nincs indikációm). Lehet, hogy az a jó, ha akkor olvasod el, amikor fel vagy vértezve a szerelem erejével, mert akkor könnyedén azt tudod majd magadnak mondani, ok, ez hülye, ezzel nekem nincs dolgom, megyek megsimogatom a drágám haját.
De lehet, hogy az a jó, ha akkor olvasod, ha éppen benne vagy a melankóliában, mert akkor meg azt gondolhatod, hát persze, én hülye, nem is történhetett másként. Persze, az is lehet, hogy szerelmesen egy kicsit lelomboz és elülteti fejedben a kételyt, vagy ha melankólikus, depressziós, magad alatt vagy, tovább lök lefelé. Szóval, tégy, ahogy akarsz. A lényeg, amire most így hirtelen visszaemlékszem az az, hogy a szerelem a természet cselvetése és az egymás kiválasztása öntudatlanul úgy történik, hogy az a lehető legtöbb jót jelentse a majdani utódunknak. Szóval, hogy hülye, mechanikus, evolúció-vezérelte játékot játszat velünk végig a természet, velünk, akiknek egy droid-nyi szabad akaratunk sincs abban, mit teszünk (leegyszerüsítettem, olvasd el, nem tudom, hol tudod megszerezni, légy találékony)..
Persze Freud óta tudjuk (ha hiszünk neki, én legalábbis egy kicsit), hogy ráadásul a szex és a szerelem a legfontosabb mozgatórugónk, szublimálás révén még a Nobel-díj elérésére is ösztökélhet bennünket, nemhogy a mindennapi harcaink adott esetben (magunk előtt is rejtett) motivációját adja.
Na, tehát találkoztam én ezzel korábban is, de ma délelőtt Havas Henrik a könyvajánló délelőttjében megfogott Czeizel Endre pár mondata. Ő ugye, nemzetközi szinten elismert nagy tiszteletű senior tudósa a mai világunknak és az ő szakterületének, vizsgálatainak, ha kicsit absztraktabbul akarjuk megadni a tárgyát, hát az a genetika, gyermekszületés és vonzataként a szerelem és házasság, tágabban az utódnemzéshez kapcsolódó workflow.
Arról volt szó, hogy miért van egyre kevesebb házasság, ami van, gyorsan felbomlik és itt Havas belekevert egy gondolatmenetet, amit az előző félóra könyvismertető beszélgetéséből merített, hogy a zsidó hagyomány szerint a rabbinak van egy matchmaker/házasságközvetítő szerepe is, amelyben az egyik szempont hagyományosan az, hogy kereskedő, sok pénzt kereső család sarja nagyon okos tanult ember sarjával boronálódjon össze és marhára mindegy akár még az is, hogy előtte ismerték-e egymást. Nyilván ma ez már fellazult, de olvasmánylélményeinkből tudhatjuk (én legfrissebben a Jadviga párnájából), hogy ez mindenütt, magyar, de a környező országokban is (Jadviga Szlovákiában játszódik) a falusi, de biztos vagyok benne, hogy a városi környezetekben is egy szokásrend szerint bonyolódott, ahogyan megpróbálták összerendezni a következő generációk sorait. Ott sem sikerült mindig (Noszty fiú esete), de a meghatározó a szülői házak döntése volt.
Na és itt jön a trouvail, az érdekesség, ami ezt az egész bejegyzést triggerelte/elindította, a tudós professzor úr egyszerű szavakkal kimondta, hogy bizony az így létrehozott házasságoknak nagyobb volt az esélye a tartóssághoz (majd összeszoknak, fiatal emberek, volt idejük), mint a szerelmi házasságoknak, amelyek törvényszerűen áldozatul esnek a kezdeti szerelmi fellángolás (enyhe örültség állapota, valami ilyen kifejezést használt) biológiai, törvényszerű kb. 3 éves tartósságának.
Ezt már én teszem hozzá: ha a párok szokásai, érdeklődési köre, ismeretségi, baráti körének stílusa, olvasottsága, iskolai végzettsége jelentősen különbözik, barátként nem tudják elképzelni egymást, meg fogják utálni egymást fokozatosan (meg magukat: hogy a fenébe tudtam én Ebbe beleszeretni?!). Csak gondoljunk bele, mondjuk nulláról, összeköltöznél vele, aki más filmeket, könyveket szeret, a barátait tulajdonképpen utálod, te kirándulni szeretsz, ő meg táncolni járni, egy percre eszedbe jutna, hogy együtt éljetek? Pont így fogod látni, tesztelni, ezekben a dolgokban és másokban a szerelmedet kb. 3 éven belül. Nem tudom ki mondta, írta, talán Molnár Ferenc, hogy a szerelem az olyan veszélyes érzelmi/szellemi, felfokozott állapot, amelyben olyan fontos döntéseket, mint például a házasságkötés, nem szabad meghozni.
Tehát, fájdalom, az, hogy az „ellentétek vonzák egymást” igaz lehet a szerelemre, de kis esélye van a tartós házasságra.
