Emoticon (a nevető pofa) nélkül is „él” a cím... sokszor (mindig?) annyira belemerevedünk abba, amit csinálunk, ahogy élünk, amit dolgozunk, hogy ki se látunk belőle... ezzel több dolog is lehet (ha minden tényleg tök jó, ahogy van – és éppen az erőforrásaid számbavételével vagy elfoglalva, folytasd csak, jó úton jársz... -, itt hagyd abba...)
Nem akarlak semmire rábeszélni se, meg semmiről lebeszélni se... az alap: „SENKI HELYETT NEM LEHET ÉLNI...” (ez annak a mondásnak – én a megoldásközpontú coachingban találkoztam vele – egy variációja, hogy MINDENKI A SAJÁT ÉLETÉNEK A (-Z EGYETLEN!!!!) SZAKÉRTŐJE...)
Volt egy idő, amikor multik felső vezetőségének egy tagjaként sokat utaztam, először 2 napokra, hogy reggel időben ott legyünk a HQ-meetingeken, később - részben spórolásból, részben meg útáltam is idegen helyeken aludni, több cuccot vinni magammal egyetlen tárgyalásra -, már csak reggel mentünk, este jöttünk... szóval, sok időt töltöttem repülőtereken... ugye, odafelé az ember rohan kifelé, hogy odaérjen, de visszafelé marad egy kis idő vásárlásra... ha többen voltunk is, a vásárlás az magányos műfaj, mindenki ment az útjára és a megfelelő „kapunál” találkoztunk kb. félórával a jelzett indulási idő előtt (ami ugye az aktuális indulási időponttal nem feltétlenül egyezett meg...).
Hogy jön ez ide? Úgy, hogy én mindig könyvet, vagy VHS-t, később DVD-t mentem vásárolni, és mindig volt is hadizsákmányom és ez a könyv is egy ilyen portyázásból van. A könyvet, ami a minap kezembe került, egy Paul Arden nevű pofa írta (a Saatchi and Saatchi kreatív igazgatója is volt jó időben) és magyarul az a címe, ami ennek a blogbejegyzésnek: Akármit gondolsz, gondold az ellenkezőjét…, most látom, kiadták magyarul is, például ez a link is odavisz az egyik könyvéhez.
Ez a címbeli Adler-könyv kis alakú, tele-tele képekkel, nagyon meg van “marketingelve”, nagyon figyelemfelhívó (talán ezért vettem meg…), de persze, az egész a címre van felfűzve, azaz, gondolkodj másképpen, nézz meg mindent más szemszögből is, a mások szemszögéből is, szóval ne ragadj le a jól ismert valóságodban, mert unalmassá fog válni, bocs, de az életeddel együtt… és annál… ja, érted…
No, mindjárt idefordítok egy kis részletet, ízelítőül, az EGÓ-ról, mert erről amúgyis sokat gondolkoztam az elmúlt 3 évben, és ez most kapóra jön. Miért is?
Egyrészt azt gondolom, hogy rendben van az, amit minden coach-képzésen szugerálnak Beléd, hogy nyomd el az egódat, nem Te számítasz, hanem az ügyfél, Te egy tükör legyél , egy üres edény (ez hülyeség, de jól hangzik…:-))), stb, stb. Ez azért van rendben, mert tényleg más a működés a coachingban (én azt találtam ki, hogy kinyomom az EGÓ-“gombomat”…), mint általában, nagyon speciálisan lehet cask szakértő a coach a folyamatban, semmiképpen sem a megmondó ember, de még csak a terelgető se (well, hallom, amit mondasz, akkor mi a …. csinál?! Mégis?!).
Nos, a coach KÍSÉR és F. Várkonyi Zuzsa kifejezésével a tanult intuíciójával (ez gyönyörű…): KÍSÉRI az ügyfelet (“egy fél lépéssel mellette és egy fél lépéssel mögötte (!!)), KÍSÉRI (segíti) az ügyfél tanulását… lényegében önmagáról…
És hogy mi az a a tanult intuíció? Nos, ez a szervült szakmai attitűd és tudás és gyakorlat összefonódott, gyakorlatban edzett együttese, ami formális és gyakorlati képzés és sok-sok gyakorlat után alakul ki a coachokban… nyugodjunk bele, ez is egy szakma, az interneten megrendelt “coach” névjegy csak látszólag jogosít fel rá, használata nem hozhat sikert, egyetlen “’eredménye” lehet: rongálja a többiek esélyeit. Ez egy szakma, aminek megvannak a fortélyai, a tanulási görbéje. Kicsit nehezebb, mint egy “normál”, nem közvetlen interakcióban embereket segítő másik szakma, mert itt nem lehet elbújtatni az igazi énünket, személyiségünket, itt – defaultban – autentikusnak, hitelesnek kell lenni a folyamat elejétől a végéig, minden pillanatban, mert megette a fene az egészet, ha nem vagy az. Ennyi.
És – kis nehezítés - célszerű, hasznos, ha gyakorlatilag ezt az attitűdöt átvezeted az egész életedre is, mert nehéz 14:00-től 15:30-ig autentikusnak és hitelesnek lenni, ha előtte is, utána is, hmmm… ennek nem mutatod fel minden jelét… szóval ez úgy szép lassan az első (!) természeteddé kell váljon, különben annyi, meg egy bambi…:-)))
Másrészt meg pont azt gondolom, amit ide fogok mindjárt idézni ebből a könyvből az EGÓ-val kapcsolatban, amiről ez mind eszembe jutott…. Egyik kedves barátom azt mondaná most, hogy Miklós, olyan jókat írsz, de vagdosd szét több cikkre, mert így a kutya se fogja elolvasni, olyan hosszú… OK, akkor ez (is) a macskáknak íródott…
És akkor az idézet (nekem az angol van meg, úgyhogy ez egy hevenyészett fordítás, nem a magyarból):
“Divatos az úgynevezett gondolkozó emberek körében, hogy megpróbálják elveszíteni az egójukat.
Nos, egy kicsit keményebben kellene ezen gondolkozniuk.
Vélhetően valamiért kaptuk az egónkat. (most nem mennék bele egy evolúciós társagásba, azt Dawkins úr jobban csinálja, pl. a linken található könyvében – SZM megjegyzése)
A nagy embereknek nagy az egójuk is, lehet, hogy az teszi őket naggyá. (előbbi megjegyzés folytatásaképpen: egyáltalán, ez teszi őket emberré, ld. evolúciós alapelvek, az marad meg, ami hasznos… - SZM megjegyzése)
Szóval használjuk inkább jó célokra, minthogy megpróbálnánk tagadni. (ez jó… - SZM)
Az élet amúgyis az “én”-ről szól.”
Na most kérem az előbbi coachingos részt meg ezt megfelelő dialektikával kezelni. Köszönöm…:-)))
Üdv a család, meg boldog új évet, ilyenek… és éljenek a macskák… (na tessék, mondja majd a barátom, megint leválasztottad aból a párból, aki idáig, a kutyakedvelőket… ). Nem baj… dolgozom a olvasó-táborom niche-ének a kialakításán…:-)))
Szilágyi Miklós – miklos.szilagyi@businesscoach.hu
