Saját (családi, stb) és mások tapasztalatából azt érzem, látom, hogy természetesnek vesszük, hogy amíg szervezetünk (testünk, elménk, szellemünk, lelkünk) "jól"/egészségesen működik (jelentsen ez kinek-kinek bármit, erre sincs általános definíció, egyéni megítélés kérdése, bár persze, szélsőségesebb esetekben viszont van public/nyilvános vonzata is), azt természetesnek/adottnak veszzük és azt hisszük, hogy amikor meg nem, akkor majd elmegyünk a specialistához (vö. orvos), ő majd rákapcsol a gépre (vö. analógia a modern autóval), a gép majd kiköpi az anamnézist, diagnosztikát, kezelési módot, gyógyszert, terápiát, és megyünk haza, mint az új... mindannyiszor meglepődünk (én is...), hogy ez nem így van...
Jobb (minél előbb, annál jobb), ha tudod, hogy Te vagy a fővállalkozó az "egészséged" témakörében (az idézőjel arra utal, hogy nincs pontos definíció, olyan ez, mint a hibátlan szoftver ami ugye nincs, csak olyan, ami eddig még (!!) hiba nélkül "futott"...), te tudod, sőt állítod be, irányítod az összes paramétert, az időnként "becsatlakozó" orvos csak “alvállalkozó” lehet, célszerű ezt tudomásul venni... néha végtelenül hasznos alvállalkozó, néha kontár, de az alap az, hogy csak "alvállalkozó"... és sohasem mágus…
Miért is?
Azt gondolom, hogy az orvoslás alapvetően egy tapasztalati, induktív, gyüjtögető diszciplina (nem véletlenül kell megtanulniuk tonnányi tananyagot a jövendő gyógyítóinak, ez tipikus jellemzője a leíró tudományoknak…)
Azért megyünk hozzájuk, és nem a cipészhez, mert (a) hátha már találkozott pont azzal, ami nekem van (nincs ilyen, nincs pontosan megegyező két eset, itt kezdődik…), (b) hátha sikerült gyógyítania (azaz valahogy az a másik kvázi (?) meggyógyult), (c) hátha emlékszik, rájött annak idején, hogy hogyan... minél "belebb"/belgyógyászatibb, idegrendszeribb a probléma (általában fogalmuk sincs, és ha nincs szerencsénk, ez az állapot az egész kezelés idejéig fentmarad…), annál komplexebb lehet, annál kevésbé tudnak magabiztosak lenni... sajnos, ez van...
De ez (ez fontos!) nem (csak) az egyéni bénaságuk (hogy komplikáltabb legyen, persze, még ez is belejátszhat...) és nem csak az, hogy erre a tudományra (mert azért tudomány, csak induktív…) nem költ elég energiát, pénzt az emberiség (költ, igaz, drámaian eltérő eloszlásban geográfiailag… ez szerintem az úgynevezett "gazdagság", ha tetszik, az egy főre jutó “GDP” egyik legfinomabb, legrejtettebb jellemzője, hogy hol mennyire fejletten & elterjedten tudják használni a legmodernebb kutatási eredményeket - hol mekkora a gap az adott kor fejlettségi szintje és az adaptációs szint között - beleértve nagyonis az infrastruktúrális környezetet, amibe az egész konkrétan beágyazódik...), ez leginkább abból következik, hogy a diszciplina tárgya - szerintem, arguably – az ismert világmindenség talán (?) legmagasabban szervezett, legmagasabb komplexitású rendszere, a (nagyonis multifunkciós és ijesztő méretűen, alap- és metaszinteken (tudat, lélek, szellem) is kereszt-funkcionalitásokkal megáldott & megvert, mindemelett hallatlanul preciziós működésre képes) élő emberi test...
...és akkor még ezt csak a fizikai/biológiai cuccokra mondtam, amikor egyszerűen amúgy a magasabb szintű működéseket illetően "rendben" vagy, vagy legalábbis (operacionalizható megközelítéssel) képes vagy az önálló életvezetésre (jó, ez is komplikáltabb, mert azután vannak iskolák, amelyek MINDENT a magasabb, meta-szintűnek nevezhető (tudat/háttértudat(tudatalatti), szellem, lélek zavaraira vezetnek vissza...), "csak" valami szerkezeti diszfunkció (jelei: fájdalom, valamilyen korlátozottság) jelent meg az életedben...
Hogy ez is komplikáltabb legyen, persze, itt bejátszik az életciklus is, amiben vagy, mert az idő múlásával a szerkezet természetesen veszít funkcionalitásából, integrált "egészségéből", amit mindegyszerűen úgy is fel lehet fogni és egyre jelentősebb részokként megérteni, hogy lesz majd a végén valami (vagy inkább valamik), amit majd konkrétan még az akkor legfejlettebb orvostudomány segítségével sem tudnak meggyógyítani (konkrétan: amiben majd meghalsz). Ez egyre ritkábban végelgyengülés is, lehet az is, egy biztos, valami lesz, amíg csak az örökélet elixírjét fel nem fedezik, vagy elő nem állítják (ez mondjuk az örök fiatalság elixírjével kombináltan alkalmazva lehetne nyerő, mert örök öregnek maradni, az egyre romló funkcionalitással, gondolom, kevésbé lenne vonzó...)
Na most, talán nyilván, (az igazi és ritka határeseteket leszámítva) az okok (fizikai, biológiai, meta-szinteken) maximálisan együtt, összeműködve hatnak "egészségesen" is és diszfunkcionalitásban is, ettől lesz, elvileg is, viszonylag reménytelen a (valamikori) tökéletes orvostudományban reménykedni...
A silver lining, a jó dolog az egészben, hogy amenyiben kellően vigyázunk rá és tendenciájában teljesség igényével fejlesztjük, karbantartjuk és használjuk ezt az egészen kivételesen fantasztikus adományt, az emberi testet, elmét, szellemet, lelket, a világ legcsodálatosabb és legegyedibb életét élhetjük az emberi élet természetes korlátait figyelembevéve, amire senki nem képes rajtunk kívül, a miénket...:-)))
