Miért van bennünk jó mélyen bedrótozva a negatív előítéletesség? Hogy többszörösen fáj veszíteni, pénzt, tennis-match-et, mint nyerni? Miért van az, hogy egy leteremtést 3-5 dícsérettel lehet kiegyenlíteni?
Mert őseinknek elengedhetetlen, életmentő jellegű volt a túléléshez... hogy a szél fújja csak az ágakat, vagy a kardfogú tigris csörtet felénk, nagyon nem volt mindegy.
Hibás (ál-) pozitív, elsőfajú, vagy 1.-es típusú hibának hívjuk, ha a kardfogú tigrisre tippelünk, ám a szél lett volna a nyerő. Adott esetben nagy gond nincs, kicsit besz@rtunk feleslegesen, de más baj nem lehetett belőle.
Nem így a másik, a hibás (ál-)negatív, másodfajú, vagy 2.-es típusú hibánál, amikor szélnek hisszük, pedig a kardfogú tigris jön...
Ezért van, hogy bizonytalan helyzetben biztos, ami biztos, inkább hibás pozitív hiba elkövetésére hajlunk... Erre a - részleges, vagy teljes kontroll-vesztéses, bizonytalan lefolyású/kimenetelű - esetre lehet érvényes a “jobb félni, mint megijedni” (viszonylag kontrollált helyzetekben ez bénító, ez a közhely okosság, de azért mint általában a közhelyeknek, megvan az értelmezési tartománya...:-)))
A konstruktív paranoia kifejezést tudtommal Jared Diamond használta “A világ tegnapig” című könyvében az új-guineai vadász-gyüjtögető társadalmak viselkedésének megfigyelése alapján. Pl. amikor a terepen ideiglenes szállást fabrikáltak ágakból, levelekből, ő, Diamond egy fa alatt a fa ágainak természetes adottságait kihasználva kezdett el dolgozni, a bennszülöttek a tisztáson, a fáktól kicsit távolabb telepedtek le. Később megértette, hogy tapasztalataik szerint a fák születnek, elkorhadnak, meghalnak, összeroskadnak. Utóbbi esetben nem szerencsés alattuk tartózkodni. Jobb félni, mint megijedni... Diamond az adott éjszakán kitartott a fa alatti rögtönzött fészkénél és megúszta. A bennszülöttek 1.-es típusú hibát kockáztattak, Diamond 2.-es típusút..,
