Időnként eszébe jut embereknek, share-elik - értem miért. Weöres Sándor itt él ma is velünk, mint sok író, költő, és az ő különlegesen gazdag életműve egy valódi kincsesbánya. Csak röviden: rengeteget műfordított is, felfedezett régi nagyar költőket (“Három veréb hat szemmel” c. kötete), ő is írt egy Bolond Istók-ot, nem csak Petőfi és Arany, és még ki tudja, Gilgames-t nem a műfordításai között találjuk, vagy egyfajta füves könyv, prózai bölcsesség-gyűjtemény: “A teljesség felé”… mindenkinek ajánlom, ha hozzáfér, és van hozzá ideje, kedve, energiája…).
Ehhez a gazdagsághoz képest a legtöbb magyar ember “A nő” c. versét ismeri, azt se véletlenül, a nagy költő levegője, atmoszférája árad belőle…
Ma Garaczi László posztja hozta elém, megint elolvastam, egy ponton negdöccent a lendület… szövegromlást sejtve utánanéztem a neten, több helyen is ugyanaz, végre az Összegyűjtött írásoknak (azoknak üzenem, akik meg szokták kérdezni: “minek az a sok könyv, ha nem olvasod őket”, hogy pl. ezért, hogy ha valami kell, odanyúljak érte…), és, yesss, a sejtésem helyes volt, nyakon csíptem egy már eléggé elterjedt szövegromlási helyet…
…és akkor itt az eredeti (ha igaz, és a 2003-ban kiadott gyűjtemény szöveghű). Egyébként a vers nem önálló költemény, hanem efy “Rongyszőnyeg” nevű, 75 oldalas vers-, egyéb-ciklus csak sorszámokkal jegyzett vers-leporellójának a 143. gyöngyszeme… Az eredeti töréseket is beletettem, összeolvasttva szokott megjelenni…
“Weöres Sándor: A NŐ
A nő: tetőtől talpig élet.
A férfi: nagyképű kísértet.
A nőé: mind, mely élő és halott,
úgy, amint két-kézzel megfoghatod;
a férfié; minderről egy csomó
kétes bölcsesség, nagy könyv, zagyva szó.
A férfi – akár bölcs, vagy csizmavarga -
a világot dolgokká széthabarja
s míg zúg körötte az egy-örök áram,
cimkék között jár, mint egy patikában.
Hiában száll be földet és eget,
mindég semmiségen át üget,
mert hol egység van, részeket teremt,
és névvel illeti a végtelent.
Lehet kis-ember, lehet nagy-vezér,
alkot s rombol, de igazán nem él
s csak akkor él – vagy tán csak élni látszik -
ha nők szeméből rá élet sugárzik.
A nő: mindennel pajtás, eleven
csak az aprózó észnek idegen.
A tétlen vizsgálótól összefagy;
mozogj és mozgasd s már királya vagy:
ő lágy sóvárgás, helyzeti erő,
oly férfit vár, kitől mozgásba jő.
Alakja, bőre hívást énekel,
minden hajlása életet lehel,
mint menny a záport, bőven osztogatva;
de hogyha bárki kétkedőn fogadja,
tovább-libeg s a legény vérig-sértve
letottyan cimkéinek bűvkörébe.
Valóság, eszme, álom és mese
úgy fér hozzá, ha az ő köntöse;
mindent, mit párja bölcsességbe ránt,
ő úgy visel, mint cinkos pongyolát.
A világot, mely észnek idegenség,
bármeddig hántod: mind őnéki fátyla;
és végső, királynői díszruhája
a meztelenség.”
Végülis 3 szövegeltérést javítottam hozzá az eredetihez:
1. A 4. bekezdés első sora a neten talált néhány esetben egyformán hibás:
így volt:
“A nő: mindennel pajtás, elven…”
Ezt nem is tudom, hogy lehetett ennyiszer elnézni, az “elven” volt eleve gyanús, és valóban, az eredetiben “eleven” van… hát persze…
2. A másik kettő ehhez képest semmiség: “kétkedőn” a “kétkedően” helyett és “úgy” az “ugy” helyett…
