Work-life balance… nem fog lekerülni az asztalról. Lehet olvasni arról, hogy eleve a kifejezés abszurd, vagy hogy pont ezt megszerezni/megtartani a legfontosabb az életben (miközben konstansan kiegyensúlyozottan tartani szerintem is abszurd, ez is csak maximum DINAMIKUS lehet, mint a kiegyensúlyozottság, harmónia, máshol kifejtve)…
…ez a dilemma (mondjuk inkább így: WORK vs LIFE…) mindig jelen lesz az életedben, hol kicsit a felszín alatt, hol elbírsz vele, hol szinte agyonnyom, vagy teljesen (burnout-nak hívják, “vicces” megoldás, mert szinte felfüggeszti mindkettőt, a work-öt is, meg a life-ot is…).
Egy érdekes gondolatot találtam ebben a témában…
Íme… Egy idézet a sharelt post-ból, amiben szintén van egy idézet a linkelt HBR cikkből:
“…’Nem akarjuk elismerni, senki, hogy inkább túlságosan el vagyunk mindig havazva, mint nem. A munkába belemerülés segít elfelejteni/elnyomni a nem-megfelelőség (impostor szindróma…), aggódás/félelem, magányosság, szomorúság és üresség érzését, amit a szabadidőnkben érzünk/éreznénk…’.
Más szóval, az önbizalmunk, hovatovább az önbecsülésünk is túlságosan a munkánkhoz, pláne, a munkahelyünkhöz kötődik szorosan, de amikor eljön az igazság pillanata, tényleg a legmélyén is egyetértünk azzal, amit erről mondunk? Akár elismerjük, akár nem, mi “élvezzük” a munkánkat… vagy addicted vagyunk hozzá…”
Az én saját szavaimmal: szóval lehet, hogy (talán nem is olyan néha… ha például a lelkes, sokszor az én ízlésemnek túl lelkes “vallomásokat”, hitvallásokat olvassuk egymás hegyén-hátán a Linkedin time-line-unkon…) egyszerűen menekülünk a frameworked, világos (nem általunk deklarált) célrendszerrel, szabályokkal rendelkező munkánkba, a “WORK”-be, a céltalan, keresgélő, szárnyaszegett életünk, a “LIFE”-unk elől?
Nincs általános, közös válasz. Egyéni válaszok lehetnek, ráadásul mindenkinél időben is változóak…
(Tony Schwartz és Eric Severson HBR cikkére hivatkozik Jake Wokke-Perten postja az eredeti postomban)
