Királyházi Henriett mai postja:
“Naponta nyomjuk a showműsort a Lomkedinen.
Madách Falansztere már nem disztópia. Ez itt a Szín. Megelevenedve.
– Beköszönünk: „Kedves Hálózatom!”
– Megosztunk egy generált történetet a nehezített útról és az inspiráló kávéról
– Betaggelünk, hogy legyen interakció
– Hashtagelünk, hogy az algoritmus is lásson minket
– Mosolygunk. Minden nap. Virtuálisan. Kötelezően.
Mert az elvárás már nem filozófia.
Az algoritmus az új esztétika.
Az önazonosság pedig... opcionális.
Az ember tragédiája?
Nem, ez most a márka stratégiája
vagy mégis az embere...
csak megjegyzem: a sablon emailek, sablon szűrők tengerében eredménytelen sablon automatizálás eljárások eredményeként újra az emberi alkotásokat keresik a megbízok, amivel eredményuk lesz... akárcsak egy emberi email…”
Kb. ezért némultam el a Linkedin-en…:-))) Mert kényszer lett, hogy okos, hiteles dolgokat postoljak (még csak nem is azért, hogy munkát, klienst generáljak…), like-oljak (ismerősöket…), commenteljek mindig ugyanarról a tucatnyi témában, ‘mítosz-romboljak’ ugyanazon a faszságokról, amik nem tudnak kikopni…
Az “Ember tragédiája” utalás miatt is figyeltem fel rá. Alapmű, nincs nap, hogy ne jutna eszembe. Tallóztam a Nyugat számait (ingyen, net, de CD-ROM-on is megvannak, ugyan, ha van még gépem, amin életre tudom kelteni…), hát nem Karinthy is 6 részben megemlékezett róla?! Rokonlelkek, hiába…:-)))
