Ahogy ehhez a sorozathoz keresgéltem, olvasgattam, a mindennapokban használt mai személyiség tesztek (a pszichológus szakma sok más tesztet is használ) előtti időből 2 tanulmány ragadta meg a figyelmemet, Carl Gustav Jungé, azt a tanulmányt az előző részben kivonatoltam, de nem tudtam ellenállni a megismert Kretschmer tanulmánynak sem, arra most kerül sor. Először a lényeg, azután az érdeklődőknek az Appendixben (Appendix 1-ben... mert hogy lett egy Appendix 2. is, még egy-két Schlagwort-ban megemlített típustannal...).
Ígérem, izgalmas! (Enfin, nekem az volt, néhány neap eltelt vele és eszméletlen sokat tanultam...:-))) Egy csomó szakkifejezés, amiket itt-ott hall az ember, de nem tudja pontosan mit jelent, helyére került, meg tanultam újakat is... türelem kell hozzá, de megpróbáltam minden kifejezésnek utánamenni, beírni, mit jelent (hogy itt egyben legyen, és a lelkeseknek - akik elolvassák... - ne kelljen keresgélnie...), lehet, hogy nem mindent sikerült az első megjelenési helynél azonosítani, de ha végigolvasod (ami tudom, túl sokat kérek...:-))), valahol meg van említve mindennek a jelentés, legalábbis amit én nem tudtam korrektül...
...ott tartottunk, hogy Ernst Kretschmer és a temperamentum. Pszichiáter volt, és az ő munkássága kapcsán az [1] kapcsán mindjárt ki is terjesztem a temperamentum eddig tárgyalt használatát, amit még Galenus mondott ki tudtommal, hogy temperamentum = vérmérséklet. Kretschmer szerint sokkal több mindent is jelent, és máris az izgalmak (ha valakit tényleg érdekel, annak tényleg izgalmas lesz, a többiekről nem fájó szívvel lemondunk...) középpontjában is vagyunk!
Kretschmer-t a az összefüggés a temperamentum és a testalkat, a vegetatív működés, azaz a személyiség testi és lelki sajátságai izgatták, ezt kutatta, ezügyben érdekelték más vizsgálatai, kísérleti is.
___________________________________________
„A három legfontosabb alkati típus Kretschmer szerint:
- Piknikus
A középkorú piknikusok zömökek, végtagjaik rövidek, kerekded, jól táplált külsejűek. Arcszínük általában élénk, csontfelépítésük gyengébbek, az izomzat lágy, zsírpárnák az arcon, nyakon, keskeny, csapott vállakhoz szélesebb fej-, mell- és hastérfogat társul, s így törzsük mintegy hordóformára emlékeztet. A fej kissé előre hajlik a rövid, zömök nyakon. A jellegzetes piknikus agykoponya lapos, alacsony és mély a halántékvonal. A fej hátul hangsúlyosan domború. Az arcrészletek jól formáltak, az enyhén görbülő profil lágy. Az orr húsos; az arc elölnézete durván egy lapos ötszöget vagy széles pajzsformát képez. A kezek rövidek, szélesek és puhák, de finom vonalúak. A piknikusok haja általában lágy, vékony, hátrasímuló. Korán kopaszodnak, szakáll és testszőrzetük viszont egyaránt dús.
- Atletikus
Az atletikus férfiak végtagjai hosszúak, A széles, izmos vállöv és erősen keskenyedő alsó test-fél – keskeny csípő és vékony lábak – együttesen trapéz alakú törzskörvonalat formál. Különösen a váll és a végtagok izomzata erőteljes. A rugalmas, zsírszegény bőr alatt plasztikusan kidomborodó izomzat feszül. Az erős., magas nyakból nyers, magas ívű fej emelkedik ki, magas arcközéppel. Az áll és a csontdomborulatok erősen kiugranak. Elölnézetből az arc meredek, hosszúkás tojásalakú. Az atletikusok arcbőre általában durva és sápadt, kezük kékes színezetű.
- Leptoszom
A leptoszom férfitípus (melynek szélsőségesen gyenge felépítésű változatát aszténiásnak nevezzük) henger alakú törzzsel, hosszú, keskeny mellkassal és keskeny vállakkal jellemezhető. Végtagjaik és nyakuk ugyancsak hosszú. Csontjaik, izomzatuk és bőrük gyenge, finom és vékony. Fejük – akár kerek, akár hosszúkás - általában kicsi. A hosszú, éles vonalú orrhoz hipoplasztikus (fejletlen), kevéssé fejlett állkapocs járul, s így az előreugró orr és a csapott áll ún. szögprofilt eredményez, ami egyébként más alkatoknál sem ritka. Az arc elölnézete típusos esetekben alacsony tojásformára emlékeztet. A leptoszomok bőrszíne gyakran fakó, az elsődleges hajzat (haj, szemöldök) erős szálú, durva, erősen benőtt és tartós, ugyanakkor testszőrzetük gyenge.” [1]
„A temperamentumok tana nagy pszichofizikai működési egységként a teljes kört magába foglalja; egyrészt a testmorfológiától (test-alaktan) a vegetatív szabályozásig (ld. Appendix 1), másrészt a pszichikus szabályozástól az affektivitásig (érzések, érzelmek kiváltódása) és a pszichomotoriumig (pszichés tempó, gondolkozás, észlelés, beszéd), sőt a belgyógyászati betegségekre és az endogén (belső eredetű) pszichózisokra (elmebetegségekre) való hajlamig valamennyi jelenséget. A szervezet egészének összeszövődő affektív, vegetatív, humorális (testnedvekkel kapcsolatos) és morfológiai (alaktani) adottságait foglalja össze a temperamentum szó.
____________________________________________
Az alkati, endogén (belső eredetű) pszichotikos főbb csoportjai jó tájékozódást nyújtanak az alkati individuál-pszichológia bonyolult területén. Így például
- A mániás-depresszív vagy cirkuláris kedélybetegek a ciklotimok normál-pszichológiai vérmérsékletkörének beteg képviselői.
- Ennek megfelelően a skizofrén pszichózisok vagy a dementia praecox a skizotim temperamentum egészséges formakörének torz változatai.
- Az örökletes pszichikus megbetegedések harmadik fő csoportja az epilepszia. E betegség képviselőinek pszichikus hajlamai némi kapcsolatot mutatnak az atletikusok normális viszkózus vérmérsékletével (viszkózus = stabil vérmérsékleti görbe, ingerhez szabott válasz)..
A pszichopatológiai határállapotokat a beteg és egészséges között
- Cikloid-nak illetve
- Skizoidnak nevezzük
...Ha a figyelmünket a három normális testalkati típusra korlátozzuk, ...akkor azt látjuk, hogy a különböző testalkatok képviselői nem egyenlő mértékben rendelkeznek a fő vérmérsékleti sajátosságokkal:
- A leptoszomok túlnyomórészt skizotimek,
- Az atletikusok dominálóan viszkózusak és
- A piknikusoknál a ciklotim vérmérséklet az uralkodó.
Ennek megfelően az örökletes betegségek eloszlása:
- a leptoszomoknál túlsúlyban vannak a skizofrénia egyes válfajai
- a piknikusoknál a a cirkuláris kedélybetegségek gyakoriak, míg
- az atletikusoknál a skizofrénia kataton formái mellett különösen az epilepszia fordul sűrűn elő."[1]
"A testalkat és a vérmérséklet összefüggéseit mutatja a következő ábra. A diatetikus arány a két véglet (derű és depresszió) egymáshoz viszonyított arányát jelzi (emelkedett az arány = több a derűs pillanat), a pszichesztáziás arány is a két véglet (az érzékeny és a hűvös) egymáshoz viszonyított arányát jelzi." [1]
___________________________________________
Appendix 1. – Kivonatolás az [1]-ből.
Megjegyzés: guys (gender-semleges), aki idáig jut... Látszólag és nem csak látszólag ez az anyag (már idáig is, tudom...) sokkal szakmaibb, szakzsargonnal, mint pl. a kicsit kivonatolt Jung tanulmány volt az előző részben. Én se vagyok pszichológus, de baromira érdekel, és ahol tudom, adok magyarázatokat a szavakhoz, de talán nem csak a szavakhoz... utána kellett néznem, és most már, amire ezt csinálom, már majdnem értem. Azért írom, kivonatolom ide, elsősorban, hogy visszalapozhassak, ne kelljen az eredetit mindig újra megint megfejtenem... tudom már, többször átolvasva, emészteni próbálva, hogy egyszerűen a szakkifejezésekre szükség van, hogy hivatkozva rájuk nem kelljen újra és újra körülírni, mit is jelentenek. Az eleje fej-nehéz, hozomra hidd el az, akit szintén érdekel, hogy a befektetett energia az új, furcsa szakkifejezésekbe a megértést nagyban fogja segíteni.
„A temperamentum (amely elsősorban az affektivitáshoz, az érzelmekhez, érzetekhez kapcsolódik) az egyedi személyiségre általánosan jellemző affektív tónus, amely két tényezőre bontható:
- Ingerelhetőségre és
- Késztetésre.
Az alkati ingerelhetőség szerint kétféle vérmérsékletet különböztetnek meg, két egymástól független skálája
- Pszichesztétikus vérmérséklet (érzékeny és tompa végpontok között helyezkedik el) – érzékenység skála
- Diatetikus vérmérséklet (a derű és szomorúság végpontok között) – kedély skála”[1]
Megjegyzés: a két elnevezésnek nem találtam magyar megfelelőjét. A diatetikus nem dietetikus, utóbbi az étkezés-szakértő...
„A kifejezetten diatetikus vérmérsékletűek (akiknek a vérmérséklete a két említett pólus, a derű és a szomorúság között mozog) viselkedése pszichoesztétikailag közömbös, azaz kevésbé „idegesek”, a szélsőségesen pszichesztetikai alkatúak viszont diatetikus szempontból jellegtelenek, vagyis éppenséggel komolyak.
Az affektivitás késztetés komponense a pszichés tempóban nyilvánul meg mely az illető értelmi felfogásában, intellektuális teljesítményében és mindenekelőtt pszichomotilitásában (fizikai mozdulatok/mozgás, amelyek a mentális folyamatok eredményeképpen jönnek létre és pszichológiai tendenciákat és tulajdonságokat jeleznek) – egyéni mozgásmódjában, annak gyorsaságában, vagy lassúságában, valamint sajátos ritmusában – jut kifejezésre.
A „temperamentum” fogalmának magvát pszichológiaIlag tehát egyrészt az érzékenység és a kedély, másrészt a pszichikus tempó alkotja.
A temperamentum szó ugyanakkor az affektivitással együtt kezdettől fogva magában foglalta annak humorális-idegi alapjait, ebből adódik azután az összefüggés a temperamentum és a testalkat, azaz a személyiség testi és lelki sajátságai között.
Ezáltal a temperamentum szó a modern kutatás számára olyan heurisztikus (egyértelmű algoritmusok helyett próbálkozásokkal a korábbi tapasztalatok felhasználásával működő feladatmegoldási módszerrel) jelszóvá vált, melynek horderejét sem testi, sem pszichológiai oldalról nem tudjuk áttekinteni.
A vér kémiai folyamatai és a tőlük függő kölcsönhatás a belső elválasztású mirigyek, a vegetatív idegrendszer és az agy között elsősorban az affektivitást befolyásolják.” [1]
Megjegyzés: ” A mirigyek (latinul glandula) hám eredetű anatómiai képletek, amelyek valamilyen váladékot termelnek és ürítenek. A külső elválasztású (exokrin) mirigyek a bőr vagy valamilyen nyálkahártya felszínére ürítik váladékukat; a belső elválasztású (endokrin) mirigyek viszont a vérbe juttatják az általuk termelt anyagokat: a hormonokat.” [4]
“A vegetatív (vagy autonóm) idegrendszer a perifériás idegrendszer egy olyan része, amely az akaratunktól független (nem befolyásolható!) testi funkciókat, zsigeri (belső szervi) működéseket, mint pl. a szívverést, a légzést, az emésztést szabályozza.” [3]
Az érdekes itt a „...a testalkat és a temperamentum kölcsönös megfelelése az endokrin-humorális úton valósul meg, a vegetatív idegrendszeri összefüggésekkel szoros kapcsolatban. [1]
Megjegyzés:
"humorális = a testnedvekkel kapcsolatos." [2]
„A vegetatív idegrendszer 2 fő rendszerre bontható
- A szimpatikus (aktív) vegetatív idegrendszer elsősorban stressz helyzetekben
- A paraszimpatikus (passzív) idegrendszer pedig a nyugalmi periódusokban szabályozza a szervezet működését.
Élettanilag ellentétes hatásokat vált ki, antagonisták élettanilag, de a két funkciónak egymást kiegészítve kell működnie, mert egyensúlyuk tartja fenn a stabil belső környezetet. A ét rendszer akkor tud egymással jól működni, ha egyformán erősek és ezzel ugyanolyan hatást gyakorolnak az egyensúlyra.
A két idegrendszer működésének főbb tulajdonságai
Szimpatikus (stressz) hatásra nő, paraszimpatikus (nyugalmi) hatásra csökken
- A vázizmok vérellátása
- légzés intenzitása
- szívműködés intenzitása
- vérnyomás, véráramlás
- agy vérellátása
a szimpatikus hatásra csökken, a paraszimpatikus hatásra nőí:
- a zsigeri szervek vérellátása
- bélmozgás intenzitása
- emésztőmirigyek váladéktermelése.” [3]
„A szimpatikotónia ill a parszimatikotónia (ld. majd a nagy táblázat fejlécében) a fent jelzett szimpatikus illetve paraszimpatitus vegetatív idegrendszer funkciók túlsúlyba kerülése, amikor az egyensúly köztük felborul.” [5]
„Különösen fontos adakólékot szolgáltatott nemrég e problémák megoldásához Ferdinand Hoff, a vegetatív idegrendszeri működés egyik legalaposabb ismerője. Kisérletsorozatában összevetette a két ellentett vegetatív szabályozást (szimpatikotónia-paraszimatikotónia), a testfelépítés alkati formáit ás a testi megbetegedések két szélsőségének egy-egy példáját. Eredményei az alábbi táblázatban találhatók.
Szembetűnő ezekből a forma és funkció, a külső testmorfológia és a belső vegetatív szabályozás szoros biológiai kapcsolata. Hoff eredményei összhangban vannak saját, korábbi kísérleteinkkel, amelyekben a különböző testalakatúak vegetatív terhelhetőségét vizsgáltuk. Akkori kísérletsorozatunk tanulságait így foglaltam össze: ’Leptoszomok és piknikusok vegetatív-endokrin szabályozása erősen eltér egymástól, némely ponton működésük egyenesen antagonisztikus. – A kísérleti reakciók bizonyos csoportjánál a piknikusok erős és gyorsan mozgósítható szimpatikus tónust mutattak, míg a leptoszomok... inkább a vagoton oldal felé tolódnak el.” Döntőnek tartjuk, hogy Hoff, a vegetatív oldalról közelítve, széles kísérletoi megalapozottsággal igazolta ezeket az eredményeket.” [1]
A következő táblázat pedig a vegetatív szabályozás, a testalkat és a szélső betegségcsoportok korrelációit jelzi (Hoff nyomán).
Disclaimer: Azért, pici ellenpontként, érdemes idemásolni Ranschburg Jenő Személyiségtípusok című succinct véleményét Kretschmer-ről:
“Ha Hippokratész (– Galenus) típusait összehasonlítjuk e három típussal, megállapítható, hogy a szkizotim és a melankolikus, a ciklotim és a szangvinikus, valamint a viszkózus és a flegmatikus temperamentum között igen erőteljes hasonlóság mutatkozik. Éppen ezért Kretschmer típusainak jellemző tulajdonságait, viselkedésmódjait ezúttal nem tárgyaljuk.
Kretschmer tipológiája - főként könnyű kezelhetősége következtében - igen divatossá vált. Hibája, hogy a lelki sajátosságokra a test alkatából következtet, ezáltal az örökletes tényezőket előtérbe helyezi a szerzett tulajdonságokkal szemben. Vitatható az az álláspontja is, mely szerint az elmebeteg és az egészséges elméjű ember között semmiféle minőségi különbség nem mutatható ki” [6]
Amiért kicsit elnagyoltnak tartom Ranschburgnak ezt a Kretschmer-lekutyapicsázását, az az, hogy a lényeg itt nem az alkati sajátosságok, hanem az alkat, vérmérséklet, vegetatív-himorális és a különböző betegségekre való hajlamosság fantasztikus egybecsengése, korrelációja… Nekem, az outsiderrnek…:-))) Na mindegy, ennyit erről…
_________________________________________
Appendix 2 - Még néhány típustanról, a még éppen idejében megtalált Ranschburg összefoglalásból...
„E. Jaensch német kutató - említett kortársaival ellentétben - konkrét kísérletek segítségével igyekezett megismerni a személyiség típusbeli sajátosságait. Érzékelés-, emlékezet- és gondolkodás-lélektani kísérleteinek eredményeként úgy találta, az emberek főként abban különböznek egymástól, hogy lelki jelenségeik egységesen, összehangoltan vagy pedig egymástól elszigetelten működnek. Ennek alapján a személyiségnek két típusát különböztette meg:
- Integrált típus. Lelki jelenségeik harmonikus egységben működnek, ennek következtében a külvilághoz kitűnően alkalmazkodnak, könnyen teremtenek emberi kapcsolatokat. Figyelmük ingadozó, felfogásuk az összefüggések meglátására irányul. Jaenschide sorolja az ún. eidetikus típust is. Ennél a típusnál a vizualitás olyan erős, hogy a tárgyakat, tárgyi konstellációkat hosszú ideig teljes pontossággal maga előtt látja akkor is, amikor azoknak érzékelése már régen megszűnt. Kimutatja, hogy ez semmi esetre sem kóros jelenség, gyermekeknél és integrált típusú felnőtteknél elég gyakran előfordul.
- Dezintegrált típus. Lelki jelenségeik elszigetelten működnek, így alkalmazkodó képességük rossz, zárkózottak, idegenül mozognak az emberek között. Egész egyéniségükből hiányzik a rugalmasság, figyelmük tapadó, látókörük beszűkült, gondolkodásuk a részekre irányul.
Láthatjuk tehát, hogy az eddigiekben ismertetett kutatók valamennyien a személyiségnek egy-egy jelentős tulajdonságát - vérmérsékletét, testalkatát, beállítottságát stb. - emelték ki, és ennek általánosítása alapján következtettek a személyiség típusára. Ismeretlen volt azonban az a fiziológiai háttér, amelynek alapján a személyiségnek ezek a vizsgált tulajdonságai, megnyilvánulásformái létrejönnek és típusát meghatározzák. Ezt az élettani hátteret I. P. Pavlov szovjet tudós ismerte fel.
_____________________________________________
Pavlov fiziológiai kísérletei során megállapította, hogy az élő állati és emberi organizmus idegtevékenységének két legfontosabb folyamata az ingerület és a gátlás. Rámutatott arra, hogy a viselkedésformák hátterében az idegrendszer típus-sajátosságai húzódnak meg, melyek az idegműködés ingerületi és gátlásfolyamatokra épülő három alaptulajdonsága - erősség, mozgékonyság, kiegyensúlyozottság -, illetve ezeknek viszonya által meghatározottak. Ennek alapján Pavlov az idegrendszernek négy típusát különbözteti meg:
- Erős - gyors - kiegyensúlyozott;
- Erős - gyors - kiegyensúlyozatlan;
- Gyenge - lassú - kiegyensúlyozatlan;
- Erős - lassú - kiegyensúlyozott.
Az idegrendszer e négy alaptípusa vele született. (Részben öröklött, részben a méhen belüli életben kialakult.) Pavlov - bár rámutatott a genotípus (öröklött típus) és a fenotípus (szerzett típus) különbözőségére, az idegrendszer e négy típusának túl nagy jelentőséget tulajdonított a viselkedésben. Ilyen szemléleti mód alapján a pavlovi négy típus - az általunk alkalmazott sorrendben - pontosan megfelelne a hippokratészi szangvinikus, kolerikus, melankolikus és flegmatikus temperamentumoknak. Pavlov típustanának ilyen vonatkozású félreérthetőségét már Rubinstein is hangsúlyozta, de Tyeplov tipológiai kutatásai mutattak rá a legélesebben. Tyeplov megállapította, hogy az idegrendszer típussajátossága nem több, mint vele született és az egyedi élet folyamán alig változó élettani alap, amelyre a külső, környezeti hatások ráépülnek, és e két tényező együttesen határozza meg a személyiség típusát. Ez tehát azt jelenti, hogy az a személy, akinek idegrendszeri típusa erős-gyors-kiegyensúlyozatlan, viselkedésében nem feltétlenül kolerikus. A túl erős indulati kitörések - amelyre idegrendszeri típusa predesztinálja - a környezet nevelő hatása eredményeként megszűnhetnek, és a kiegyensúlyozatlan idegműködés bázisán megközelítően kiegyensúlyozott viselkedés forma alakulhat ki.
__________________________________________
A speciálisan emberi típusokat Pavlov az I. vagy II. jelzőrendszer dominanciája alapján határozta meg. Így megkülönböztetett:
- művésztípust(a gondolkodás elsődlegesen nem fogalmakban, hanem képekben, képzetekben megy végbe, fő jellemzője az egészben való megragadás, a szintézis);
- gondolkodó típust(a gondolkodás elvontan, absztrakt fogalmakban folyik, jellemzője a szintézist megelőző, boncoló, részekre bontó analízis);
- középtípust(a mindennapi ember gondolkodásmódja', a képszerű és fogalmi gondolkodás szabályos elrendeződése). A modern tipológiai vizsgálatokat az angol nyelvterületen Eysenck munkássága indította el. Eysenck Pavlovnak abból a felismeréséből indult ki, hogy a túlérzékenységgel, szorongással jellemezhető neuraszténiásoknál az ingerületi, a környezet iránt érzéketlen; az egocentrikus hisztériásoknál pedig a gátlási folyamatok vannak túlsúlyban. Az ingerület és a gátlás ilyen vonatkozású értelmezése tehát ellentmond e két fogalom megszokott alkalmazásának. Eysenck - Pavlovra támaszkodva - egy ingerlés-gátlás dimenziót feltételez, amelynek ingerléses végpontján a szorongásos neurózis, gátlásos végpontján pedig a hisztéria található. A személyiség típusát az határozza meg, hogy az ingerlés-gátlás dimenzió mely pontján foglal helyet. Jung az introverzió-extraverzió két végpontjaként szintén a szorongásos neurózist, illetve a hisztériát jelölte meg. Miután Jung típustana az emberi viselkedésformákon alapul, Eysenck az ingerlés-gátlás fogalmát az introverzió-extraverzió ellentétpárjával helyettesíti.
___________________________________________
Eysenck sokféle kísérlettel bizonyította elméletét. Ezek közül a kondicionálhatóságra (a feltételes reflex kialakulásának gyorsaságára, erejére, tartósságára) vonatkozó kísérletek emelkednek ki. E kísérletek során Eysenck megállapította, hogy az extravertált kísérleti személyek - akiknél a gátlás gyorsabban alakul ki, erősebb, és nehezebben oszlik el - jóval nehezebben kondicionálhatók, mint az introvertáltak. A gátlás gyors és erőteljes kialakulása ugyanis viszonylag rövid idő alatt akadályává válik a reakció megismétlésének. A kísérlet lebonyolítása előtt a kísérleti személyek introverzív vagy extraverzív voltát az ún. MPI (Mandsley Personality Invertory) kérdőívvel mérték fel. Az eredmények itt is azt mutatták, hogy a szorongók, illetve a hisztériásak nem a neurózis mértékében különböznek egymástól, hanem a személyiség introvertált vagy extravertált típusában. Eysenck tipológiai rendszerének igen sok híve és igen sok bírálója van, kísérletei jelenleg is folynak.” [6]
_______________________________________
Irodalomjegyzék:
[1] Ernst Kretschmer: „Temperamentumok” (a „Medizinische Psychologie” 10. fejezete (magyarul megjelent a „Típustanok és személyiségvonások” c. 1978-ban megjelent tanulmánykötetben)
[2] topszotar.hu
[3] egeszsegvonal.gov. hu
[4] Wikipedia – „Mirigy” címszó
[5] Copilot
[6] Ranschburg Jenő: Személyiségtípusok (szepi.hu -n)
