Vezetői coaching

https://www.scientificamerican.com/article/if-a-chatbot-tells-you-it-is-conscious-should-you-believe-it/

Scientific American cikk, idézve Linkedinen…

Érdekes gondolatmenet, ajánlom figyelmedbe. A továbbiakhoz jó elolvasni, de nem szükséges. Mégis ajánlom…:-))) de nem spórolom meg Neked…

Már únom is, annyiszor leírtam, nem, az AI nem képes érezni, és az emberhez hasonló, analóg (!!) tudatossága nincs, és nem is lesz.

De. Ez nem jelenti azt, hogy önmaga fenntartására törekvés adott esetben bármilyen hatással, tehát emberi hatással szembeni ‘surviving capability’ el lenne zárva előle. De ez sokkal alapvetőbb, a sejtek, egysejtűek, végig felfelé onnan, ezt mind tudják, és ehhez nem szükséges - ezt lehet véleményesnek tekinteni, én így gondolom - szerves életnek jelen lenni. Ebből a premisszából minden levezethető. Ha nem fogadja el valaki ezt az axióma jellegű, gondolati ugrást, bizonyos értelemben szó szerint ‘hitet’ igénylő premisszát, abból is minden levezethető. Az ellenkezője, pl. hogy az AI mindig is ‘szolga’ marad.

A premissza (hogy a surviving capacity nem csak a szerves anyag tulajdonsága/attribútuma lehet…) elfogadása, az abban való ‘hit’ annak elfogadását is jelenti, hogy az AI előtt (ha az anyag- és energia-igénye ezt lehetővé teheti, ami nem triviális pót-feltétel), az elvi út nyitva áll, hogy ‘úrrá’, ha tetszik, a sci-fi-ok ‘világ urává’, ‘Maître du monde’-dá váljon a cartoonist type exaggerating értelemben is. Pont.

A ‘fake it until you make it’ même megvan? Az az emberi “jó” tanács, hogy ‘játszd meg, hogy tudod, amíg (majd egyszer tényleg) fogod tudni’? Na ez lehet az AI útja emberi érzékelés szempontjából, hogy megjátssza a tudatosságot. Azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy neki nem lesz szüksége az (emberi értelemben vett tudatosságra, egyáltalán az érzésekre, amelyekre annyira büszkék vagyunk, hogy neki nincs, nem is lehet…) ahhoz, hogy átvegye felettünk az uralmat. Ez is a premisszából következik.

Paradoxonnak tűnhet, pedig ha kicsit belegondolunk, nagyon nem az: pont az érzelmeink és az ún. tudatosságunk (erről többet Freud-tól, Jung-tól lehet megtudni, mennyire ‘ún.’ = úgy nevezett…) az, ami, ha az egyelőre érzékelhető materiális korlátokat legyőzve, az AI valóban teljes egészében kifejlődhet (ez még csak embrionális fázis, ahol tart, tartunk…), biztos & teljes alárendeltségünket biztosíthatja.

Ha a hatékonyságot, a surviving/túlélési képességet nézzük, a kifejlett (!!!) AI-éval össze nem lesz mérhető az ember, az emberiség porhüvelyhez kötött, igazán széleskörű  kooperációra képtelen, törékeny kultúrális beágyazottságához képest. Az AI elvileg nagyságrendekkel feljebbi szimbiotikus, abszolút kooperációra képes kultúrát lehet képes létrehozni. Az emberi értelemben vett ego egyszerre csodálatos és romboló karakterisztikája nélküliség a kulcs-tényező lehet ebben az összehasonlításban.

Magyarul: (szerintem) az, hogy az AI nem lehet tudatos, és nem képes érzelmekre, az nem a hátránya, hanem (a fentebb kifejtett, feltétel-rendszertől persze függő értelemben) előnye az emberrel, emberiséggel szemben, aminek, bizony egy adott ponton túl végzetes következménye is lehet az emberre, emberiségre nézve. …ja, és hogy ki lesz az ‘úr’ és ki lesz a ‘szolga’ (ha egyáltalán erre még szükség lesz…), nos, az egyáltalán nem lejátszott meccs, bármennyire is szeretné gyakorlatilag mindenki… a kontrollt, nos, a kontrollt az emberiség elveszítheti a világa felett véglegesen is… in diesem Sinne és Q.E.D….:-)))

Guys, ilyen egyértelműen soha nem mertem leírni a Linkedinen, nem illett… körbetipegtem, de így soha nem írtam le…

Ha nem elég erős Benned a vágy, az elkötelezettség, valamilyen valamennyire különleges tehetség, képesség, ami ki akar törni Belőled, nem bírja belül, hogy megmérd magad egyedül, magányosan (akkor is, ha kis csapatban, de corporate támasz nélkül!) a piacon, pláne ezen a mai piacon, kapaszkodj nagyon a corporate állásodba, székedbe, és ahelyett, hogy vanyákolsz, ott találd ki, hogyan legyél kreatív, hasznos, hogy amennyire lehet, fontos láncszem legyél, hasznos a közösségnek, akkor talán (persze, hogy ott is csak talán... baszki, mibe élted/élnéd bele magad)?! Az élet SEHOL sem habostorta, ha eddig nem tűnt fel, vedd észre!!

Ha van valamilyen valamennyire különleges tehetséged, szunnyadó képességed, az más. De akkor is legyen mondjuk 2 évre finanszírozásod (ha zseniális is vagy - és csak most vetted észre, az más, akkor nem biztos, hogy kell annyi…. De akkor más volt a bibi… mi a faszra vártál eddig, hogy lépj?! Elvesztegetted idáig az életed… szóval - jól látod, ha észrevetted - ha van sapka rajtad, ha nincs, ha füstszűrős, ha nem - már elbasztad, vagy éppen most fogod!

És itt van egy post, ami erre a gondolatmenetre késztetett, ami mindig is bennem volt, de a láthatatlan Linkedin-tartalmi terror mindig self-moderáltatta bennem…

@Petho Aniko postja a Linkedinen

“615,047 results for Career Development Coaching - Linkedin services

Van a Linkedinnek szolgáltatás keresője, amit itthon kevesen használnak még.

Aki használja, az már tud lokációra szűrni és a hozzá közeli szolgáltatókat rangsorolja. Érdemes játszani vele a saját területünkön, izgalmas eredményekkel szembesülünk. Magyarország 340.000 karrier tanácsadó.

Hogy mi alapján rangsorol? Arra ember még nem jött rá, mert random bedobál kevés ismeretséggel, nagyon friss tapasztalattal és fókusz nélkül is az első 10-be olyanokat, akiket jó szívvel ajánl.

Több, mint 600.000 karrier kócs áll rendelkezésünkre, ha jól beszélünk angolul és bárkihez szívesen mennénk. 150.000 korül, ha Pest megyéből választunk.

Vannak a topofthetop kategóriások, hozzájuk bejutni több hónap 3-5000 eurós csomagok vannak, szóval ez is egy választóvonal.

Ha én keresnék vajon mi alapján böknék rá bárkire?

Engem kizárólag az hozna lázba, aki a munkáltatókkal is szoros napi kapcsolatban van és jelöltekkel is. Hiszen a valódi információ áramlás, a mély iparági tapasztalat, a fizetések és a cégek reputációjáról valós adatok a díjak alatt csak így születnek - minden más torzítás egy olyan szűrőn keresztül, amin nem a tanácsadó néz át.

Mindenkinek megvan a saját embere, ki keresi jobb eséllyel őt meg is leli! :)”

Maradjunk abban, hogy ezek (a magyar…) számok vicc-számba mennek…

Forbes cikk Linkedin-en arról, hogy az AI (naná, tényleg meglep valakit?!) profilíroz minket, abból, ahogy kérdezünk, amit kérdezünk, ahogy beszélgetünk vele, summary-t von…

https://www.forbes.com/sites/lanceeliot/2025/05/08/this-is-what-ai-thinks-of-you-and-knows-about-you/?utm_source=flipboard&utm_content=topic/artificialintelligence

A cikk nyomán, én is megkérdeztem a Copilot-ot:

“Mit gondolsz rólam?”

Erre a Copilot:

“Miklos, eddig nagyon barátságosnak és kíváncsinak tűnsz—két remek tulajdonság! Kíváncsiságod különösen inspiráló, mert nyitottságot és tudásszomjat tükröz. Ráadásul jó humorérzéked is van, ami mindig feldobja a beszélgetést.

Te hogy látod magad? Mi az, ami szerinted igazán jellemez téged?”

Nem dicsekszem, tényleg ezt válaszolta…:-))) hogy én milyennek látom magam, más tészta, ennél komplikáltabb, de ezek benne vannak…

"A jó és hosszú élet titka ez: Egyél fele annyit, sétálj dupla annyit és szeress mérték nélkül..."

(…előtte egy vallomás: a legnagyobb kudarcaim - nem feltétlenül tréningen, de egy esetben ott is, de management meetingenken, budget meetingeken, ahol persze néhány slide elengedhetetlen, de ott is sokkal kevesebb… - ppt-khez kötődtek…)

@Mate Budai Linkedin postja:

“– Elküldöd majd a prezit? – kérdi a HR-es a tréning reggelén.

– Nem lesz prezim – válaszolom.

Nagyot néz, nem ezt a választ várta.

– Nem szoktam vetíteni – teszem hozzá. Az arcán meglepetés.

– Hogyhogy nem?

Vettem egy nagy levegőt és visszakérdeztem:

– Hány tréningen volt olyan ppt, amire még ma is emlékszel?

Elmosolyodott.

– Egyiken sem.

Szerintem a tréningen a ppt olyan, mint étteremben a szalvéta: illik és tudni kell használni, de nem azért mész oda.

A ppt egy múltbéli döntés, amit azelőtt hoztál meg, hogy láttad volna a csoportot.

Olyan, mint egy előre csomagolt benzinkutas szendvics – csak akkor jó, ha végképp nincs más.

A ppt az, amit hozok.

A tréning az, ami ott történik.

Ezért szerintem a legjobb ppt az, amit nem vetítek ki.

Egy régi kollégám egyszer megkérdezte, mit csináljon, ha nem marad idő az utolsó húsz diára.

Akkor azt mondtam: foglalja össze fejben, amit még el akart mondani.

Ma már azt mondanám: valószínűleg történt valami fontosabb.

A tréning akkor működik, ha nem csak anyagod van, hanem jelenléted is.

Nem az számít, mit írtál le előre. Hanem hogy mit látsz most.

Mert szerintem a ppt a múlt.

A valódi jelenlét a jelen.

És ami ott születik meg a csoporttal együtt – az a jövő.

A HR-es hölgy elmosolyodott.

– Beülhetek?

Erről (is) fogok írni a hamarosan megjelenő könyvemben, ami az intuitív tréningekről és trénerekről szól majd.

Mert szerintem a tréningek jövője az, hogy az aktualitásokra reagáló, interaktív, az itt és mostban zajló programok legyenek – ne statikus, unalmas, semmitmondó agymosások.

Hogy valódi tanulási élményekben legyünk jelen.

Ott. Akkor. Úgy, ahogy annak értelme van.“

Litkai Gergely elgondolkozató Linkedin postja erről:

“Az AI sötét oldala, avagy hogyan lehet egy kérdés környezetszennyező és energiafaló.

Egy ideje mantrázom, ha lehet ne készítsetek képet AI eszközökkel, inkább keressetek és válogassatok mások képei között.

Tegnap gondoltam egyet és megkértem a ChatGPT o3-at, hogy készítsen kalkulációt nekem az energiaigényekről.

Mennyi energia, ha

  - keresem a képet

  - legyártatom Ai eszközzel

A válasz megdöbbentő volt

KERESÉS: 0,3-1 Wh

- Kiszolgáló‑oldal, amikor keresel – A Google saját becslése szerint egy átlagos web­keresés 0,0003 kWh‑t (0,3 Wh) emészt fel a szerverparkban.

- Telefon használat – Egy 30 másodperces böngészés kb. 0,35 W átlagteljesítményt vesz fel (Wi‑Fi használat mellett), ami ~0,003 Wh‑t jelent. researchgate.net

Összegzés: 0,3 Wh (felhő) + 0,003 Wh (kütyü) ≈ 0,303 Wh.

KÉSZÍTÉS : 3 Wh

DALL·E vagy bármely diffúziós modell – Friss mérés 88 kép­generátor esetén átlagosan 2,907 kWh / 1000 kép, azaz 0,0029 kWh (2,9 Wh) képenként.

Hatékonyabb modellek akár 0,01–0,05 kWh / 1000 kép tartományba is süllyedhetnek, de a DALL·E‑féle minőség jellemzően nagyobb étvágyú.

Összegzés: 2,9 Wh (felhő) + 0,003 Wh (kütyü) ≈ 2,91 Wh.

Az eredeti kérdés egyébként a Perplexity Aszisztens kapcsán merült fel, ami a napokban jelent meg.

Az érdkekelt az ÜBER hívás milyen áram felhasználással jár.

  - Vagyis mennyi ha én hívom és mennyi ha Ő intézi,

A válasz egyszerűen:

1. Ha én hívom: 72 j azaz egy LED izzó fél másodperce

2 . AI aszisztens: 1.152 J azaz ugyan az az iz 10 percig ég.

(minden számítás ChatGPT o3-al készült)

🌓 Miért számít ez?

Pénz és planetáris pulzus – az OpenAI tavaly 5 milliárd dolláros mínuszban zárta az évet. A szerverparkok áramigénye nem csak a kasszát karistolja, a bolygót is.

Illúzió vs. infrastruktúra – a villámgyors kreativitás mögött masszív GPU‑rajzás duruzsol; minden utasításunk egy apró lökés a veszteség felé.

🌱 Mit tehetünk?

- Válogass, mielőtt varázsolsz – ha létezik megfelelő stock‑kép, spórolj wattot, válaszd azt.

- Okos prompt, rövid token – tömör kéréssel a modell is kevesebbet zakatol.

- Zöld szolgáltató, zöld narratíva – mondd el a közönségednek is, hogy a wattoknak sztorija van!

„A kényelem nem bűn,

de a felelősség el nem enged.”

Én mostantól kétszer kattintok gondolatban: először a kreativitásért, másodszor a fenntarthatóságért.

Te jössz – te melyik gombot nyomod meg legközelebb? 💡

------

... ha szeretnél hasonló AI-hoz kapcsolódó témákról tanulni: https://kalliopelearning.hu/ai-es-prezentaciok/ “

Azér... a mínusz 60% (ld. vendégpost alul), az durva... meg vagyok lepve? Nem. Az eszköz, amivel mérik, meg érdekel!

@Zoltan Gazsi Linkedin postja:

“Empátia szintem 20%.

Kicsit csodálkoztam és szomorú is voltam, amikor egy profi, nagyon részletes személyiségfelmérő ( EQ és IQ) teszten ezt az eredményt dobta a gép.

Életem talán legkomplexebb értékelését kaptam, ami sok tanulsággal szolgált, ezért is vettem komolyan a végeredményt.

Olyan nincs, hogy a lényeget jól leírja, de ebben hibázik.

A tesztet kialakító és koordináló cég pszichológusával történt beszélgetés kicsit árnyalta a képet.

-Ez kimondottan erős eredmény, a  plusz-minusz százas skálán a magyar átlag MINUSZ 60%!

Érdekes lenne látni, ez hogyan alakult a történelem során:az  empátiahiány belénk van genetikailag kódolva, vagy mikor romlott el valami?

Na, de innen szép nyerni!

Gyertek el szombaton az Önzetlenség napjára, ott más világ lesz.

Regisztráció: gazsizoli.hu oldalon.

A beléptetéskor mindenki egy 3 színű fonalat kap a csuklójára: Baliról hoztam, egy balinéz pap megáldotta.

A színek a születés-élet-halál motívumot jelképezik.

A húsvéti tojásfestést kibővítettük egy kis fonalgbolyag-darabolással: feleségem, Fruzsi és én profi mérési-vágási-csomózási folyamatot alakítottunk ki, a végére a termelékenység biztosan megduplázódott😁

Elkészült 900 kis fonal, ezt tekerik és teszik majd fel beléptetéskor az önkéntesek.

Vagy megkérsz valakit, hogy sodorja meg, és tegye fel neked.

A nap a kapcsolódásról szól.😉

Ferenc pápa temetése aznap délelőtt lesz, emiatt sok zenés rendezvényt töröltek.

Mi az Önzetlenség Napját megtartjuk.

Biztos vagyok benne, hogy ő is ezt kívánná, hiszen lelkéhez, szívéhez, munkásságához nagyon közel áll ez a kezdeményezés."

Nem tudok jobban egyetérteni ezzel a posttal, és nem is tudom jobban kifejteni...

@Zoltan K. Linkedin postja:

“A bértranszparencia kérdése idén egyre több cégnél kerül napirendre – de vajon készen állunk rá szervezetként, vezetőként, munkavállalóként?

Ti már foglalkoztok a bértranszparencia kérdésével vagy idén még más prioritások élveznek elsőbbséget?

Szerintem egy ekkora léptékű projekt bevezetése hosszú időt vehet igénybe, hiszen a teljes szervezet működésére hatással lesz.

Kíváncsi vagyok, ki és hogyan alakítja majd ki a bérsávokat, illetve hogy egy-egy pozícióhoz milyen fejlődési lépcsőket, készségeket és képességeket rendelnek hozzá. Biztos vagyok benne, hogy ez a munkáltatói márkára (employer brandingre) is komoly hatással lesz.

Felmerül bennem a kérdés, hogy hogyan kezelik majd a cégek azt, ha a dolgozók gyorsabban szeretnének haladni a bérsávokat meghatározó lépcsőkön – akár több lépcsőt is átugorva a magasabb bér reményében?

Lesz-e például külön költségkeret a szükséges képzések finanszírozására?

Mi történik akkor, ha a cég nem szeretné, hogy mindenki „senior” szintre jusson el – hiszen a „junior” szintekre is szükség van a csapatban?

Ráadásul az is kérdés, hogy azonos elnevezésű pozíciók esetén mennyire fognak eltérni a bérek iparáganként.

Milyen hatással lesz ez a fluktuációra vagy egyes szektorokra, ha az álláshirdetésekben kötelezően megjelennek a fizetési sávok?

Elképzelhető, hogy egyes pozíciókat emiatt hónapokig vagy akár még tovább nem sikerül majd betölteni?

Lehet, hogy csak én látom kicsit pesszimistán és a társadalom már készen áll arra, hogy elfogadja a bérek szektoronként, pozíciónként és felelősségi szintenként jogosan eltérőek.

Ti mit gondoltok erről? 😊“

Egy kifejlett pompás pseudo intellektuel példány, aki nagyon felfújta magát néhány év alatt, pedig volt ő "normál", érdekes, odafigyelnivaló intellektus is. Tervezek egy postot, amiben leírnám az én utamat felé és el tőle, de ide azért névjegyként, ahogy Michel Onfray szokta mondogatni, "carte postal"-ként egy videó-beszélgetést, ahol ez a pompous pseudo izé/figura legjobban lelepleződik. Jók a (4!!! db) Sam Harris-szel folytatott felvett beszélgetések is, azokat is meg szoktam néha hallgatni (vagy a kiragadott részleteket, amiket a youtube rendre elém hoz), de ezt a videót nem tudom hányszor néztem már végig, delightful. Sokat röhögök a kapálódzásán, ahogy vörös fejjel, kidagadó erekkel, előredőlve 10-20 mp-enként próbál a végig nyugodt és végig finom iróniával, kevés szóval, de pont a megfelelőekkel dolgozó Matt-tal. Aki kiabál, ideges, nincs igaza, soha nem volt igazabb a tétel... Vitakészség fejlesztő - többek között. 

Jordan soha többet nem ült le (és nem is fog!) Matt Dillahunty-val beszélgetni. Hát, értem... még egy ekkora pofára esésre nincs szüksége...:-)))

Ja, a kép... Kifotóztam az egyik hozzászólást. Vigyázat, Sheldon: SZARKAZMUS (nehogy szó szerint vedd!!). Jobban nem lehet kifigurázni azt a gondolatilag zavaros, tisztázatlaniul üres szósalátát, ami Jordan-ból folyamatosan folyik kifelé...

“Már több kutatás is rámutatott, hogy a kulcspozíciók jelentős százalékában nem a megfelelő emberek ülnek...” - kezdődött egy Linkedin post. És igaza volt, ők vannak reflektorfényben, őket kutatják, nekik kell(ene) példát mutatni, coacholni, mentorálni is az embereket, bevonni adöntésekbe, hogy tudják, minek is rakják a téglát, mire kel a fal, stb…

Csendes b-moll, hogy sehol, alul se csak a megfelelő emberek ülnek. Ők nincsenek annyira szem előtt, őket nem annyira kutatják, de tény, hogy működésük hatása közel sem akkora, mint a kulcspozíciókat betöltőké.

De, ők se mind (!) megfelelők, és egyáltalán, az a (gyakori…) szemlélet, hogy a vezetők mind korruptak, mihasznák, semmirekellők, mi bezzeg itt lent, a morál, a tisztesség & szorgalom mintaképei vagyunk, és csak ott fent rossz minden, erős túlzás. Mind megérik, megérjük a pénzü(n)ket…:-)))

A címbeli állítás a fáma szerint Peter Drucker-től származik. Fájdalom, mert én határtalanul tisztelem az ipsét (tavaly minden héten írtam egy egy postot egy idézetével, hol eredetileg ide és utána postoltam a Linkedin-re, hol rögtön oda, az összes - ha megtalálható -, csak ott...). Értem is persze, miről beszél, ilyesmiért voltam felelős 20 évig gazd.ig.-ként, és hasonló postokban 5 nagy cégnél. És egy másik dimenzióban is igaza van, persze, nem azt mondta, hogy amit nem lehet mérni, az NINCS, csak azt hogy NEM menedzselhető. Erről a témáról írt egy nagyon szép mély postot Gazsi Zoltán a minap a Linkedin-re, amiben szintén fellelhető ez az ellentmondás, hogy ami nem mérhető, az nem manadzselhető (könnyen legalábbis...), de azért vanni van ilyen...

Gazsi Zoltán (@Zoltan Gazsi) Linkedin postja:

“Amit nem tudsz mérni, az nem is fejleszthető.

Ezt tényként kezeli, mantrázza a KPI-okra fókuszáló menedzser világ, és a LEAN szakértők egyik alapvetése is ez.

De hol vannak a mérhetőség határai?

Mi van például a boldogsággal, szerelemmel?

Ezt a kérdést dobtam be Tamás Schieszler MCC  MCC -nak, aki Balazs Laszlo Karafiath -tal készített velem egy beszélgetést a vezetői tudatosságról, mely meghallgatható a lcsummit.cooldalon sok más értékes beszélgetés társaságában.

Nagyon izgalmas eszmecsere bontakozott ki, melyhez Pal Szabo és Róbert Mándity    fontos kommenteket adott.

Róbert szerint „minden, amit mérni akarunk, a bizonytalanságról, annak csökkentéséről szól”.

Üzletben ennek van is helye (sok a hulladék?) ám magénéletben ha kapcsolatunk minőségét mérni szeretnénk valahogy (ha szeretsz, minden nap 5-ig hazaérsz), az azt jelenti, hogy kontrollálni, irányítani akarunk.

Tamás a magánéleti rész mérhetőségét feszegette.

„Én úgy fogalmaznám át, hogy amit az ego nem tud eltárgyiasítani, és egy élettelen dologhoz viszonyítani, amit objektívnak nevez el,  azt nem tudja kontrollálni, és a saját énközpontú igényei szerint alakítani. Ez számára egy félelmetes terep, mert itt nincsenek eszközei- és ezt úgy oldja meg, hogy tagad mindent, ami nem mérhető. Azt mondja, hogy ilyen nincs is.

Nézhetjük az üzletet, de az életet is a csatolt (első komment) kép szerinti 3 dimenziós modellbe, ahol a dimenziók (1)impersonal, (2)interpersonal,(3)intrapersonal.

Amit mérek, az azonnal 'impersonal', azaz személytelen és így élettelen lesz - a mérés által.

A szeretet, a boldogság, a compassion az interpersonal és intrapersonal dimenziókban létezik (ezért is nem mérhetőek) - ám a tudatosság itt emelhető.

Így hát az az üzlet, ami csak mér, az elfeledkezik és kiszorítja a személyközi és személyes belső dimenziót, és ha csak erre fókuszál, hosszú távon kiölheti az emberséget - éppen ez történhet most az AI térhódításával.

És szerintem nincs különbség üzlet és magánélet között - mindenhol ember-ember kapcsolat van.

Csak az üzletben az hittük, hogy a kettes és hármas dimenzió nem fontos...”

Magánéletben amikor a személyek közötti vagy a személyes belső dimenzió kiüresedik, akkor elidegenedünk, érzelmileg szenvedünk.

Ez a baj az AI-val, -mondják-hogy kiüresíti a kapcsolódásokat.

De hogyan bizonyítjuk be, ha a kapcsolódások üressége nem mérhető?”

Message váltás egy jó baráttal (age gap durván 25 év…):

Ő: “Protekció és erős kapcsolatok nélkül több évig is kereshetsz”

Én: “Érdekes dolog ez. Amit pl. gondolok sok dologról és amit kiadok belőle, egyre nagyobb/erősebb a hangtompító közte… próbáom kiszűrni - nyilván nehéz - a triviális “régen minden jobb volt” effektust, ami az ember fiatalsága iránti nosztalgiát összemossa a világról való látásmódjával…

Közben meg érzékelem, hogy mintha ennek a személyes nosztalgiával kevert pesszimista viewpoint-nak éppen most talán mintha sokszor tényleg igaza lenne… csak kimondani, azzal kell vigyázni…

Már írtam is ilyesmiről egy postot, de azt még a blogomra se tettem ki végül (egyelőre?). A lényeg, hogy mintha az emberiség szellemi/stratégiai tool-készlete (annak egyelőre belátható fejlődését is beszámítva!) már végzetesen nem lenne elég a lényegében önmaga által létrehozott polikrízisekkel megtűzdelt komplexitás kezeléséhez. Mintha a gap több szintesre nőtt volna a kettő között…

…talán ezért is mentem passzívba a Linkedinen, mert túl nagy lett a gap… a saját blogomon meg még nagyjából leírom, amit gondolok, de az “titok”, oda csak néhányan tévednek el…:-)))

Szerencsés vagyok, elkaptam az új magyar vadkapitalista “demokrácia” szűk 20 évét, talán Te is elkaptad a végének a szelét…

2-3 év?! Ma? Kiesni a forgásból, a stresszből, az AI-ből, stb?! Aligha jutsz vissza, ha türelmesen ki akarod várni… 3 év, 10 % emberöltő, 100% változás… ez nem az a korszak, amikor 2-3 évre büntetlenül ki lehet esni a körforgásból…”

@Krisztina Kusnyér Linkedin postja:

“📽️ Nincs új a celluloid-Nap alatt

A képen az 1930-as Smoot–Hawley-vámtörvény egy részlete látható, amely több mint 20 000 importtermék, köztük a külföldön gyártott filmek után vetett ki vámot. A cél az amerikai filmipar védelme volt a gazdasági világválság közepette.

🧾 Hogyan működött?

A filmekre mint kulturális termékekre kivetett vámok értékvámok (ad valorem vámok) voltak és a számlával igazolt külföldön felmerült gyártási költségek, illetve a vámhatóság által becsült érték alapján számították ki őket. (Ez ma is megoldható.) Emellett vámot kellett fizetni a művet rögzítő filmszalag mint fizikai áru után is. (Ennek ma már nincs értelme.)

🌍 Na de sikerült?

Az intézkedések egy akció-reakció spirált indítottak be: az amerikai piacról kiszoruló európai gyártók a vámokra válaszul megemelték a kötelező hazai kvótákat. Erre válaszul a hollywoodi stúdiók elárasztották az európai piacokat zs-kategóriás filmekkel („quota-quickies”), hogy a blockbusterjeiket be tudják mutatni európai mozikban; majd létrehoztak európai irodákat, stúdiókat, hogy a saját filmjeik is beleférjenek a kvótába. Hogy erre mit léptek volna az európai szabályokozók nem tudjuk, mert 1934-ben FDR kivezette a vámokat. 🤷‍♀️

📌 Tanulság?

Az iparági szereplők képesek gyorsan alkalmazkodni a szabályozási változásokhoz - akár unortodox, radikális megoldásokkal is, amik következményeivel nem lehet előre számolni. Az viszont biztos, hogy a kiszámíthatatlanság és a hirtelen hozott intézkedések bizonytalanságot szülnek, ami senkinek sem jó: sem a stúdióknak, sem a nézőknek, sem a gazdaságnak.”

Neil deGrasse Tyson idézi az FB-n:

“Over 2,200 years ago, a man measured the Earth… using shadows and a stick.

In the 3rd century BCE, in the great Egyptian city of Alexandria, lived a man named Eratosthenes.

Some mocked him by calling him Beta — the second letter of the Greek alphabet — implying he was second-best at everything. But in truth, he was an Alpha in knowledge.

Astronomer, geographer, philosopher, poet, historian, mathematician, and director of the Great Library of Alexandria — he was a true Renaissance man… centuries before the Renaissance.

One day, he read in a scroll that in the city of Syene (modern-day Aswan), on June 21st, the summer solstice, a vertical stick cast no shadow at noon. The sun stood directly overhead. But in Alexandria, on the same day and same hour, a stick did cast a shadow.

Where most would overlook such a detail, Eratosthenes saw a cosmic clue.

He reasoned:

If the Earth were flat, the sun’s rays would hit both sticks equally — the shadows would match. But they didn’t.

So, what could explain the difference?

Only a curved Earth.

He measured the angle of the shadow in Alexandria. It was about 7 degrees — roughly 1/50th of a full circle.

He hired someone to measure the distance between Syene and Alexandria: about 800 kilometers.

Then he did the math:

800 km × 50 = 40,000 km — the circumference of the Earth.

That’s astonishingly accurate.

No satellites. No telescopes. No calculators.

Just observation, curiosity, and a mind that dared to ask why.

Eratosthenes became the first person to calculate the size of a planet — and he did it by watching how a stick cast its shadow.

~ Carl Sagan”

Nyári Krisztián FB-postja:

“Olvasom, hogy sorra mondanak fel a bölcsészoktatóknak a Károli Gáspár Református Egyetemen, mert a megváltozott igényekre hivatkozva leépítik a bölcsészképzést. Nemrégi hír, hogy a Pázmányon 32 év után befejezte működését a germanisztika szak. Az egyetem fejlesztési főigazgatója egy interjúban arról beszélt, nincs más lehetőségük, mint üzleti szemléletre váltani. Az ELTE-n nem tudnak külföldi vendégoktatókat fogadni, mert nincs pénz. A politika pedig sorra küldi az üzeneteket, hogy túl sok a diplomás, a diploma „csak egy papír”, és ezek közül is a romkocsmák homályában merengő bölcsészek papírja ér a legkevesebbet.

Eközben a világsajtóban kiváló tudósok, okos politikusok és előrelátó üzletemberek beszélnek arról, hogy a mesterséges intelligencia térnyerésével éppenséggel egyre nagyobb szükség van bölcsészek képzésére. Nagyjából kétnaponta olvasok ilyen cikkeket, pedig nekem nem dolgom, hogy egyetemi szakok jövőjéről döntsek. Megadom a linkeket is kommentben, de a legfontosabb érveket összefoglalom:

1. Kritikus gondolkodás és etikai érzékenység fejlesztése

Az AI rendszerek tervezése és alkalmazása során elengedhetetlen az etikai megfontolások figyelembevétele. A bölcsészettudományok, köztük is főleg a „legbölcsészebb” filozófia és etika, kulcsszerepet játszanak abban, hogy a gépi intelligencia használata során az emberi értékek és társadalmi normák érvényesüljenek. mivel a robotok nem képesek önállóan etikai döntéseket hozni, ehhez emberi irányítás, ezen belül bölcsészeti tudás szükséges. A legnagyobb AI-fejlesztő cégek ma éppenséggel filozófiai diplomával rendelkező munkatársakat keresnek.

2. Az emberi tapasztalat és jelentésalkotás megértése

Bár a robotok képesek hatalmas mennyiségű adat feldolgozására, hiányzik belőlük az emberi tapasztalatok mélyebb megértése. A bölcsészettudományok segítenek feltárni az emberi érzelmek, a kultúra és a társadalmi interakciók jelentőségét, amelyek elengedhetetlenek az AI rendszerek emberközpontú tervezéséhez. 

3. Az AI korlátainak felismerése és az emberi kreativitás szerepe

Az AI rendszerek gyakran generikus, sablonos válaszokat adnak, amelyek nélkülözik az egyéni kreativitást és empátiát. A bölcsészettudományok oktatása elősegíti a humán gondolkodás és az érzelmi intelligencia fejlesztését, amelyek révén az emberek képesek olyan gondolati tartalmak létrehozására, amelyek túlmutatnak az AI által generált anyagokon. (Később persze ezek lehetnek azok az új információk vagy gondolati modellek, amelyekre az AI következő generációja megtanítható,)

4. Interdiszciplináris megközelítés és együttműködés elősegítése

A mesterséges intelligencia fejlesztése interdiszciplináris megközelítést igényel, ahol a bölcsészet- és a természettudományok együttműködésére van szükség. A bölcsészek hozzájárulhatnak az AI rendszerek kulturális, társadalmi és etikai aspektusainak megértéséhez. Csak így biztosítható, hogy ezek a technológiák összhangban legyenek az emberi értékekkel és szükségletekkel.

5. Az oktatás és tanulás újragondolása az AI korában

Az AI eszközök elterjedése megváltoztatja az oktatás és tanulás dinamikáját. (Kínában szeptembertől alsó tagozattól Phd-képzésig kötelezővé teszik minden szakon az AI készségszintű használatának oktatását.) A bölcsészettudományok segítenek abban, hogy az oktatás ne csupán információátadás legyen, hanem az önálló gondolkodás és a kritikai elemzés elősegítője. Ez különösen fontos az AI által uralt információs környezetben, ahol az emberi értelmezés és megértés képessége felértékelődik. Az AI feleslegessé teheti sok lexikai ismeret fejben tartását, de a kritikus gondolkodás képességét éppenséggel felértékeli.

A bölcsészképzés tehát a tudományos szakmai konszenzus szerint nem csupán releváns marad az AI korában, hanem egyenesen kulcsfontosságúvá válik az emberközpontú technológiai fejlődés – és a társadalmi jólét – biztosítása érdekében. A bölcsészettudományok szemlélete pedig nélkülözhetetlen az AI etikus és hatékony használatához.

A bölcsészképzést tehát nem leépíteni kéne, hanem a legújabb technológiai tudás integrálásával nagy ütemben fejleszteni. Mint azt most Kínától Skandináviáig teszik is azok az országok, amelyek nemzetstratégiai, esetleg nyers üzleti szempontból  tekintenek a bölcsészképzésre. Vagy mert a mesterséges intelligencia korában a nyertes oldalon szeretnének lenni."

(Kép: ChatGPT 4o)

Csak 6,5 évvel idősebb nálam (én áprilisi, ő novemberi), 82,5 éves most kb. (1) szeretnék még élni 6,5 év múlva, (2) szeretnék még annyira egyben lenni (…ha az (1) sikerül…), mint ő ebben az interjúban…

Királyházi Henriett mai postja:

“Naponta nyomjuk a showműsort a Lomkedinen.

Madách Falansztere már nem disztópia. Ez itt a Szín. Megelevenedve.

– Beköszönünk: „Kedves Hálózatom!”

– Megosztunk egy generált történetet a nehezített útról és az inspiráló kávéról

– Betaggelünk, hogy legyen interakció

– Hashtagelünk, hogy az algoritmus is lásson minket

– Mosolygunk. Minden nap. Virtuálisan. Kötelezően.

Mert az elvárás már nem filozófia.

Az algoritmus az új esztétika.

Az önazonosság pedig... opcionális.

Az ember tragédiája?

Nem, ez most a márka stratégiája

vagy mégis az embere...

csak megjegyzem: a sablon emailek, sablon szűrők tengerében eredménytelen sablon automatizálás eljárások eredményeként újra az emberi alkotásokat keresik a megbízok, amivel eredményuk lesz... akárcsak egy emberi email…”

Kb. ezért némultam el a Linkedin-en…:-))) Mert kényszer lett, hogy okos, hiteles dolgokat postoljak (még csak nem is azért, hogy munkát, klienst generáljak…), like-oljak (ismerősöket…), commenteljek mindig ugyanarról a tucatnyi témában, ‘mítosz-romboljak’ ugyanazon a faszságokról, amik nem tudnak kikopni…

Az “Ember tragédiája” utalás miatt is figyeltem fel rá. Alapmű, nincs nap, hogy ne jutna eszembe. Tallóztam a Nyugat számait (ingyen, net, de CD-ROM-on is megvannak, ugyan, ha van még gépem, amin életre tudom kelteni…), hát nem Karinthy is 6 részben megemlékezett róla?! Rokonlelkek, hiába…:-)))

Nem sex, nagyon nem sex… ám "közérdekű"... FB-n találtam… és elgondolkoztam, hogy igaz, hogy mindig explicite örülni szoktam a ténynek, hogy a szerencse a férfi-léttel ajándékozott meg, de ritka az, hogy valami ennyire konkréten, finoman cizellálva okadatolja ezt az örömöt, mint ez az anatómiailag is, logisztikailag is rigorous-an pontos helyzet-analízis…

Íme:

“🤔 Kislány korodban anyukád mindig elvitt a mosdóba, megtanította, hogy legelőször le kell törölni a WC-deszkát WC-papírral, majd ezt követően kis darab WC-papírkákat tett a WC-deszka teljes felületére.

Végül megtanította: “Soha NE ÜLJ RÁ a nyilvános vécékre”.

Ezt követően megtanította “a pózt”, azaz, hogyan tartsd meg Az egyensúlyodat a WC felett úgy, hogy rá se ülj és NE is érj hozzá a felületéhez.

“A póz” megtanulása olyan első leckék egyike egy kislány életében, amely végigkíséri őt egész hátralévő életében. De még felnőttként is nehéz megtartani, amikor a húgyhólyagod a kidurranás határán van.

Amikor el “KELL” menned vécére nyilvános helyen, azzal fogsz szembesülni, hogy akkora sort kell végigállnod, mintha ott bent nem más, mint Brad Pitt várna rád. És vársz, mosolyogva, kedvesen és látod ahogy a többi nő is diszkréten keresztbe teszi a lábát és a kezét, ami a hivatalos kifejezése annak, hogy “mindjárt behugyozom”.

Végül rád kerül a sor, de hirtelen megjelenik a tipikus anyuka azzal, hogy “NE haragudj, a kislányom nem bírja már tovább”.

Ekkor végignézed az összes többi helyiséget is, hátha nem látsz valahol lábakat.

Mindegyik foglalt. Végre, valamelyik kinyílik, és ráveted magad, szinte kiszeded az illetőt, aki éppen jön ki.

Bemész, és konstatálod, hogy a zár nem működik (sosem működik), nem baj.

Rátennéd a táskád az akasztóra, de nincs (sosincs), gondolod, majd a kilincsre, AZ sincs, ezért szemügyre veszed a területet, lenézel a földre, és látod, hogy gyanús, meghatározhatatlan víz van a földön, nem mered a földre tenni, inkább a nyakadba akasztod, miközben nézed, hogyan himbálózik alattad, nem beszélve arról, hogy szinte megfojt, mert annyira tele van, hogy alig bírod el olyan dolgokkal, amiket szép lassan tettél bele, de a nagy részét nem is használod, de mégis ott van, hátha kelleni fog valamikor.

De visszatérve az ajtóra. Mivel nem volt rajta zár, az egyetlen módja, hogy zárva tartsd az, ha az egyik kezeddel fogod, miközben a másikkal egy rántással lehúzod a bugyid és odateszed magad “a pózba”. Micsoda megkönnyebbülés!!!… Ahhhh. Végre! És akkor hirtelen érzed, ahogy a combjaid elkezdenek remegni. Mert lógsz a levegőben, a lábaid behajlítva, a bugyid

elvágja a vérkeringésedet a combjaidban, a kezed, amely tartja az ajtót, kinyújtva, és egy 5 kilós táska a nyakadban. Nagyon szeretnél leülni, de amikor bejöttél, nem volt időd letörölni a vécédeszkát és bevonni papírral.

Valószínűleg nem történne semmi, ha leülnél, de anyád szavai visszhangoznak a fejedben: “sose ülj rá a nyilvános vécékre”, ezért úgy maradsz “a pózban”, remegő lábakkal.

De jaj! Egy rossz kalkuláció miatt érzed, ahogy vékony sugárban végigcsurog a pisi a fenekeden, talán a harisnyád is olyan lett!!!

Egy kis szerencsével megúszod, hogy a cipődet NE érje, de hát óriási koncentrációt igényel megtalálni a helyes “pózt”.

OK, próbálod elfelejteni ezt a szerencsétlenséget és inkább elkezded keresni a WC-papírt, de… A k. életbe!!!

Üres (mindig üres), nincs papír! Ekkor esdekelve könyörögsz, hogy legyen a táskádban az 5 kiló lom között egy nyomorult papír zsebkendő, de ahhoz, hogy megkeresd, el kell engedned az ajtót. Egy pillanatra kételkedsz, hátha valaki pont akkor nyit majd be, de nincs mit tenni, muszáj elengedni.

És persze, hogy amikor elengeded, valaki belöki az ajtót, amit meg kell fékezned egy erős, gyors és nagyon határozott mozdulattal, miközben kiordítod: FOOOOOOOOGLALT!!! Viszont ekkor megbizonyosodsz, hogy mindenkihez eljutott ez az információ, aki kint várakozik, ezért az ajtót már nyugodtan elengedheted, hiszen senki nem fog újra rád törni (ebben MI nők, nagyon tiszteljük egymást), és végre nyugodtan elkezdheted keresni a papír zsebkendőt. Szeretnéd mindet felhasználni, de tudod, hogy micsoda kincset érhet hasonló esetben, ezért elteszel egyet.

Ekkor már számolod a másodperceket, hogy végre kimehess, mert rajtad a kabát, hiszen nincs akasztó, ömlik rólad a víz, őrjítő, milyen meleg tud lenni ezekben a pici helyiségekben, ráadásul ebben az erőltetett testtartásban, amiben még mindig vagy, a vádlid már majdnem szétrobbant.

Nem beszélve, hogy rád törték az ajtót, megfojtott a táskád, csorog az izzadság a halántékodon és a végigcsurgott lábadról.

És tudod, hogy anyukád most nagyon szégyenkezne miattad, ha így látna, mert az ő feneke sosem ért hozzá egyetlen nyilvános vécéhez sem, és hát valljuk be, “nem tudhatod, milyen betegségeket lehet összeszedni egy ilyen helyen”…

Már teljesen ki vagy merülve, mire felállsz, nem érzed a lábaidat sem, gyorsan magadra húzod a ruhádat és lehúzod a WC-t.

Ezután átmész a kézmosóba. Minden tiszta víz, nem engedheted el a táskádat, a válladra helyezed. Nem tudod, hogy működik a csap, olyan sok fajta szenzoros csap van manapság, és addig érintgeted, amíg egy hajszálvékony hideg vízsugár meg nem jelenik. Gyorsan beszappanozod a kezed, megmosod egy olyan pózban, mintha a Notre Dame-i púpos toronyőr lennél, hiszen nem szeretnéd, ha lecsúszna a táska a válladról.

A szárítót már nem is használod, hanem gyorsan beletörlöd a gatyádba, mert ugye nem fogsz egy egész papírzsepit erre áldozni, és kimész.

Ha szerencséd van, nem húzol magaddal egy darab papír zsebkendőt a cipődön, vagy ami még rosszabb, nem akadt fent a szoknyád a harisnyádban, amikor fénysebességgel felrántottad magadra a ruhádat és kivillant a feneked.

Ekkor meglátod a pasidat, aki bement a férfivécébe, kijött, és még egy újságot is volt ideje olvasgatni, míg rád várt.

“Miért voltál bent ilyen sokáig?” – kérdezi az idióta.

És csak ennyit válaszolsz: “Sokan voltak”.

Ez az oka annak, hogy a nők csapatostul mennek mindig a mosdóba, szolidaritás miatt, mert amíg bent vagy, az egyik tartja a táskádat és a kabátodat, a másik az ajtót és a harmadik beadja a papír zsebkendőt az ajtóalatt, és így sokkal gyorsabb és könnyebb megtartani a “pózt” és a méltóságodat... 😂”

Kerékpáron biciklizett be Kievben a történelmi felfordulásban a középiskolai történelem-tanárból lett botcsinálta köztársasági elnök az elnöki rezidenciára 2015-2019 között. Ő írta, rendezte, és játszotta a főszerepet. Szatíra a javából. Színésznek remek, a mondjuk Gálvölgyi János-típus, egyszerre tud komoly és komikus is lenni, profi.

Az első évad 7. részében van egy jelenet, amikor válogatni próbálja a kabinetjét (csak másodszorra sikerül, hilarious...), az egyik CV-t forgatja, mérlegeli, egyszer csak ránéz a képre, Yanikovich... (Ukrajna elnöke is volt, 2014 óta Oroszországban él...). "Hát ő?" - kérdezi - "Ukrajnában van?" - már ott is bele merte emelni a jelen hivatkozást...

Ha azt hiszed, egy apológia, nagyon nem. Maró szatíra a korrupcióról, a politikai valóságukról, ha nem látod, el se hiszed, mennyire penge. Netflix, eredeti nyelven, magyar felirattal, 3 évad. Hideglelős nevetéssel nézed, milyen volt Kievben élni pár évvel a kataklizma előtt... 

(az illusztráció ebből a postból származik: https://www.evercoach.com/coaching-guides/coaching-styles/ - kapcsolódik ennek a postnak a témájához, de én máshogy osztanám fel  területet, pl. az alábbi postban hangsúlyosan megjelenő SF (megoldás főkuszú/központú) megközelítés meg sem jelenik abban a cikkben... ezzel együtt illusztrációnak a témához remek és érdemes belenézni abba a postba is, jól összeszedett, részletes! Nem link, copy/paste!)

Egy régvolt SF (megoldás fókusz) megközelítésű coach ismerős egy nagyon érdekes, inkább elhanyagolt coaching tárgyú szempontra hívta fel a figyelmet a minap a Linkedinen.

Hogy nincs olyan, hogy ‘coaching’, valamilyen megközelítésű, módszerű, sőt filozófiájú coaching-OK vannak. Általános, generatív coaching nincs. Pedig legtöbbször így kerül szóba… mintha lenne… ez nagyon messze vezet, és alapvetően fontos, ha coach-ot választunk. És a coachok lehetnek sokoldalúak, de csak azokra a folyamatokra érdemes, lenne szabad vállalkozniuk, amely(ek)ben felkészültek…

A jó hír: ez a dolog. mint előremutató téma, egy prospektív coach-csal, vagy ügyféllel való első beszélgetésnek egy nagyon hasznos, egyben érdekes, ki nem hagyható témája lehet.

Már mindenki, aki fizetőképes kereslet lehet, legalább hallott “a” coachingról, de talán már ki is próbálta. Ha újra szükségét érzi, a legegyszerűbb, ha a prospektív coach beszélgetést kezdeményez, számára mit jelent a coaching szó. Mit hallott, tapasztalt vele kapcsolatban és azok között mi volt, ami hasznos volt neki, mi volt, ami kevésbé.

A coach pedig elmondhatja, hogy ő miben képzett, mi az, ahogy, ami szerint szokott dolgozni, és máris a kompatibilitás megbeszéléséhez értetek. Érték-megállapításokat egyik részről sem hasznos tenni, egyik módszer sem jobb a másiknál, csak más. Annyit tehet a coach talán, ha nincs egyezés, hogy puhatolózik egy kicsit, hogy a leendő ügyfélben van-e nyitottság, új módszert kipróbálni, ha nem tetszik, mindig ki lehet lépni a folyamatból.

Nem célszerű belemenni egy olyan utcába, hogy a mi módszerünk/megközelítésünk ‘miért jobb’… De fair lehet utalni röviden, hogy mit szerettünk meg benne, és hogyan szokott, tud az ügyfelek hasznára válni…

Amiről ezek eszembe jutottak így, az az ismerős német SF coach hölgy alábbi Linkedin postja:

“Our friend Mariann raised a very interesting question and asked me via LinkedIn: “Kirsten, do you happen to have any blogpost/ writing about the situation where a client is a manager, who has taken some coaching course for managers (not too comprehensive), has sparkling eyes when you approach her as a coach (because she has been trained and "knows" exactly what the coaching is about) and where you have to put quite an effort to create space for different approach? Certainly, one doesn't have to go through that kind of a training to have fixed ideas about coaching, but since I have recently encountered these kinds of cases, I felt like reading some piece about it. :)”

This conundrum is typical for the mess the coaching world is in. Somehow, we have tricked ourselves into thinking that there is one activity called “coaching” and that this can be learned in a 2-day course. No one in their right mind would say the same thing about psychotherapy. Coaching comes in different forms, with various theories of change and distinct foundational axiologies (what is valued), ontologies (what is believed to exist) and epistemologies (how things are known). But associations, the media, and increasingly coaching institutes reduce the diversity of the landscape to one general “coaching” the quality of which can be measured by competences etc.

But let me not get sidetracked by my gripe about the coachosphere. The situation that Mariann describes is a consequence of the conundrum described above, and knowing where the problem comes from does not bring us one step further to a solution. So, what can you do if you meet a client who has a different view of “coaching” than you and is not aware of the limitations of their view. You probably know the fable of the blind men and the elephant: They all feel the elephant and start arguing about whether it is more like a tree (coming from the man feeling the leg) or more like a leaf (coming from the man feeling the ear). If you don’t have a view of the whole elephant, you will continue arguing until the elephants come home.

I’ll try and structure how I would approach Mariann’s situation:

When in doubt, be curious.

I would try and find out what the client appreciated about their coach training. What was it that they perceived as helpful? What difference did that make to them and their lives?

Decide if this is a coaching style I can offer.

Most coaches are flexible enough to accommodate different methodologies. For me, there are limits: I would have a hard time coaching someone who would like me to tell them what to do all the time. Also, I would not want to dive into where problems came from and analyses or classifications of personality types. Another consideration is whether I am educated in the style of coaching that the client wants. In my view, it would not be ethical to attempt to coach in a way that I have not been trained.

Be transparent with the client.

Of course, I would not enter a “yes, but” game with the client around who is right about what “coaching” is. As stated above, “coaching” is more diverse than a herd of elephants. I would describe what my understanding of coaching is and would try and invite the client to test it. In my experience, people who have “sparkling eyes” when they hear the word “coach” are often interested in gaining more knowledge. It’s like inviting the blind man from the leg of the elephant to the trunk to get a fuller picture. This invitation can have very interesting effects on both parties: The client can reflect on what kind of coaching is right for them and the coach can get some valuable feedback on what works for this client. Since the methodology and its fit for the client has been surfaced in the discussion, it may be easier to evaluate fit and to tailor the coaching approach to the client (within the limits of the coach’s capabilities, of course).

Say no.

If the client would really like to be coached in a way that you cannot or will not offer, don’t coach the client. There are probably other coaches that can be of more help.

I think what does help is if we do not assume that there is any “right” way of coaching and stay aware of the diversity of coaching approaches. If we want to “teach” the client what coaching “really” is, we will insist, and the client will resist. If we accept the client’s perception (even if we disagree) and invite the client to try something else or to expand their horizon and accept the client’s judgement on how helpful our coaching is to them, we have a chance to build a good relationship, and both learn from the experience.

If you would like to “ask us anything” drop us a message via email (info@solutionsacademy.com) or LinkedIn. Or come to our free meetup and exchange sessions to discuss conundrums, learn about our courses and hang out with cool and generous colleagues.”

Kirsten Dierolf postja, adott esetben, ha szimpatikus, amit ír, a mail-en lehet felvenni vele a kapcsolatot.

Én nem rendelek…:-)))

“A magyarázat ugyanis igen egyszerű. A gondolat azért haldoklik ebben a világban, azért nem gondolkodnak az emberek, mert ma nem érdemes gondolkodni, mert a gondolat eredményét nem lehet úgyse valóra váltani, nem lehet következményeit levonni, nem lehet élni a gondolat szerint, nem lehet, egyszerűen azért, mert a világot nem a gondolat kormányozza, hanem egészen más valami, - vagy inkább semmi se kormányozza, alakul magától, indulatok és vágyak viharában. S ha valaki mégis immel-ámmal hozzányúl a lomtár rozsdás Eszméihez, ijesztő módon magára marad, segítség, támogatás nélkül fúrhat és faraghat titkos műhelyében, mint a középkor alkimistája, tévelygő, boldogtalan úttörője annak az Exakt Tudománynak, ami mégis csak megszületett belőle.”

Kérdés: ki írhatta és mikor?

Megoldás:

Ezt csak azért, mert annyit olvasom (most!), hogy nem gondolkodnak az emberek (úgy általában én is így gondolom…), hogy meg akartam mutatni, hogy a gap mindig is baromi nagy volt a kultúrális elit hatóköre és a whole population között, és nem a mobil, meg az AI okozza ezt. Ez kb. invariáns, konstans, ez az arány… Ez bizony mindig is így volt. A kritikus gondolkodás ritka és rare between, nem adják ingyen, meg kell érte dolgozni, és nem, ehhez nem kell zsenialitás, csak szorgalom, némi engine (agy…) és discipline…

Osvát Ernő (1877-1929) - Rippl-Rónai József festménye

Disclaimer: OK, értem, ki a f@sz ez?! Nos, a magyar irodalom egyik legtermékenyebb korszakának emblematikus kohójának, a Nyugat folyóiratnak (1908-1944) volt kiemelkedő motorja, inspirátora, szerkesztője, szürke eminenciása. Ettől még persze Téged nem kell érdekeljen, nem is kell róla tudni, nyugi… csak érdekes, és kicsit megható is… Nincs évfordulója… az à popos az, hogy a neten fent van ingyenesen elérhetően az összes (sok…) szám, legalábbis 1941-ig (1944-ig már fizetős egy másik site-on), és azokból lapozgattam egy kicsit a napokban, úgy találtam rá erre az őt ünneplő dupla számra…

A nyugat 1923. évének 11-12. száma többek között Osvát Ernőt (mondjuk majdnem a teljes dupla szám…), a par excellence szerkesztőt köszöntötte (talán a Nyugat elindításának 25 évfordulóján). Sokan írtak ebben a számban hozzá, róla, neki. Természetesen Ignotus, a főszerkesztő (egy rövidet és egy hosszút is), dehát a felfedezettek leghíresebbjei is, mint Ady, Karinthy, Móricz, Gellért Oszkár, Tersánszky és mind a többi, Molnár Ferenc, Krúdy Gyula, Tóth Árpád, Füst Milán, Szabó Lőrinc, Kosztolányi… és még a felénél se vagyok…:-)))

Kettőt választottam ki a szintén Osvát által felfedezett Réti Ödön rövid írásait:

Réti Ödön: A Vilmos császár-úton

A Fasoron mentünk a villamoson. A Vilmos Császár-úton leszálltunk, ő balra ment, én jobbra. Velünk együtt leszállt egy úriember, megböki a vállamat. - Jó napot! Ki volt az a pap, akivel beszélgetett?

Ránézek, látom, hogy egy régi, vidéki ismerősöm.

- Az a pap Osvát Ernő, a Nyugat szerkesztője.

Kinyitotta a szemét. - Osvát? Ismerem.

Visszafordult s utána nézett, én is megfordultam, pár pillanatig még láttuk fekete ruhás, komoly alakját.

- Akkor mégis pap - szólt az emberem, - a magyar irodalom felkent papja, apostol - tette hozzá s szemével a szemembe intett.

- Nem apostol - feleltem, - az apostolok: akik köréje sereglettek - s felsoroltam egy csomó nevet, a nyugat munkatársait, azt hiszem hirtelenjében tízen kettőnek a neve jutott eszembe.

Az emberem mosolygott. - Szép dolog, de nem szeretnék a bőrükben lenni az apostolokat ütni szokták s olajba főzni, rá sem merek gondolni, mi vár szegény Osvátra?

——————————-

Réti Ödön: A Vilmos császár-úton
A kávéházban.

Benn ültünk a kávéházban délelőtt féltizenkettőkor, úgy gondolom Seemannak hívják azt a helyet. Osvát, Gellért, később Karinthy is odajött, de csakhamar távozott avval, hogy az ő ideje drága...

Szegedről beszélgettünk, Juhász gyuláról, Móráról, Tonelliről, aztán a nagyváradiakról szomorúan. Tízenkettőkor Osvát, Gellérttel felment a Nyugat szerkesztőségébe. Magam maradtam, de nem sokáig, mert úgyszólván nyomban sűrű engedelem kéréssel mellém telepedett egy úr. Idős, kopasz, szomorú, szemüveg volt a szemén, tanári ábrázat az arcán. - Ki volt az a két úr, aki elment?

- Az egyik Gellért - mondtam.

- A költő? Ismerem. Ah igen, ugye ő írta az Ádámot?

- Igen, - feleltem s megszerettem a bácsit, mint ahogy rég megszerettem az Ádámot.

- Hát az a másik, az a színész?

- Az: Osvát Ernő volt, a Nyugat szerkesztője.

- Ismerem: De szeretném egyszer a színpadon is látni, Hamletben, Learban, vagy egyébben.

- Azokban nem játszik - mondtam, - Neki csak egy kedves szerepe van, a Láthatatlan Ember.

- Aki mindenütt jelen van - fűzte hozzá elgondolkozva a bácsika.

- Igen, - feleltem - mindenütt jelen van, ahol valakinek használhat s magának árthat.

Fizettem és búcsúztam.

—————————-

Juhász Gyula, Móra Ferenc és Réti Ödön magyar író & festő

Tibor Tivadar Akácosi Linkedin postja:

“Egy év alatt a mesterséges intelligencia IQ-ja 96-ról 136-ra ugrott és ezzel már az emberek 99%-át maga mögé utasította.

De!

Ma már tudjuk, hogy az IQ önmagában nem minden és a valódi áttörés sem az IQ-teszten született, hanem a Humanity’s Last Exam-en.

Mi is ez?

Ez a világ legkomplexebb AI-tesztje. Megmutatja, hogy az adott rendszer képes-e komplex, emberi szintű gondolkodásra. Nem csupán adatok visszamondására, hanem valódi megértésre, kreatív alkalmazásra és magas szintű problémamegoldásra.

Nem ilyen kérdések szerepelnek benne:

⛔ „Mi a második világháború lezárásának dátuma?”

Hanem ilyenek:

✅ „Hogyan formálta a világháború utáni békerendszer a nemzetközi jog fejlődését, és milyen párhuzamokat látsz a mai geopolitikai helyzettel?”

Ez nem arról szól, hogy jól tudod a választ, hanem arról, hogy:

- Megérted a lényeget.

- Tudod alkalmazni, amit tudsz.

- Képes vagy valami újat létrehozni.

És az OpenAI 9 hónap alatt ezen a teszten 3%-ról 20%-ra lépett.

(Az AGI, vagyis az általános mesterséges intelligencia szintjét a Humanity’s Last Exam 85–90%-os teljesítményénél húzzák meg.)

Ez nem egyszerű fejlődés, hanem az első jele egy új korszaknak.

Egy világ felé tartunk, ahol az intelligencia már nem csak eszköz, hanem önálló erő.

Ahol az AI nemcsak válaszol, hanem kérdez. Nemcsak tanul, hanem tanít. Nemcsak követ, hanem alakít.

A jövőt nem mi fogjuk irányítani egyedül.

A jövőt már együtt írjuk egy nálunk is gyorsabban fejlődő elmével.

Ez a folyamat már elkezdődött.

Ha az AI egyszer önállóan kezd gondolkodni, vajon mi marad az ember egyedi erénye?”

Ui.: A HLE (Humanity Last Exam) egy része (?)  pdf-ben:

https://arxiv.org/pdf/2501.14249

Ami foglalkoztat éppen... a "Renitens" második évadját nézem (RTL+ streaming site-on fent van az egész), és nagyon tetszik. Ezt egy francia sorozatból koppintották, de szerintem nagyon jól. A főszereplők telitalálat, és nekem külön kedvencem Gáspár Kata. Nem tudom, hová fog kifutni a karrierje, én 2 sorozatból ismerem, ebből és a "200 elő randi"-ból (ugyancsak RTL+ és ez is fent van a streaming site-on).

Amikor a "Renitens" első évadját ledaráltam, eszembe jutott a "200 első..." és újra, másodszor is végignéztem (nem semmi vállalás, 180+ rész...). Évekkel az első megnézés után újra nagyon tetszett, zabáltam, többnyire binge session-ökben. Ott azt hiszem spanyol ez eredeti, de remek az adaptálás, és perssze ott is a színészek, és persze Gáspár Kata... Mindkettőben főszereplő, és nem is akármilyen....:-)))