Vezetői coaching

Két kis esetből, vagy inkább helyzetből vontam le ma azt a tanulságot, hogy a hatékony coaching folyamathoz, de az igazi vezetőnek is szüksége van empátiára és arra, hogy bizonyos általános alap-működési tendenciákkal tisztában legyen.

1.       A fiúk, férfiak nem szeretnek beszélni a problémáikról olyankor, amikor nehezen megoldható, vagy pillanatnyilag megoldhatatlan feladat előtt állnak. Általában nem fognak beszélni róla. Így van ez akkor is, ha megbántják, vagy éppen elhagyják őket. Azt szoktam mondani, hogy bevonulnak a „barlangjukba” és addig nem jönnek elő, amíg valami megoldás- vagy magyarázat-félét ki nem farigcsálnak. Akkor lehet, hogy elkezdenek róla beszélni. Ha a magyarázattal jönnek, akkor jelezni akarják, hogy túl vannak a krízisen, ha megoldás-alternatívával, akkor tesztelik azt. Amíg bent vannak a „barlangjukban”, nem érdemes próbálkozni, meg kell érezni, mikor van esélyünk.

 

Persze, vannak esetek, amikor nincs idő ilyen „lelkizésre”, akkor is óvatosságot ajánlok. A jó időzítésnek azért van szerepe, mert ilyenkor az „ajtó nyitva van”, ilyenkor az üzenet eljuttatásának, a megértés segítésének illetve a változás-generálás elindításának jó esélye van. Amikor „barlangban” van, a sisakrostély leeresztve, no input.

 

 

2.      Nem tudom, megfigyeltétek-e már, hogyan viszonyulnak bizonyos nők a természethez, az állatokhoz, a növényekhez. „A” viszonyulását jól ismerem, szinte egy Assissi Szent Ferenc veszett el benne. Az állatok bizalommal vannak iránta, az idegen állatok is, a növények bizisten neki máshogy nőnek. A kertje tele van ültetve mindenféle bokrokkal, különböző növényekkel, amelyeknek általában tudja a nevét és mindegyikhez van egy története. Mikor szokott nyílni, hányszor egy évben, hogy került oda, úgy vette, vagy magról ilyen kis vizes pohárban „eredt meg”, személyes ismerősök. Amikor „B”-nek akart adni egy tűztövist (igénytelen, ám szép bokorszerűség) a balatoni kis kerthez a kerítés mellé, kemény elutasítással találta szembe magát: „Persze, majd azt is össze-vissza teleültetjük, mint a Ti kertetekben, azt már nem!”. Elgondolkoztam. Igaz, „azt” a kertet elég nehéz fűnyírni, hajladozni kell az alacsonyra érő faágak miatt és kerülgetni kell a különböző szerzeményeket. „B” fiatal férfi. Szereti a szépet, de nem érdeklik személyesen a növények, legyen rend, nem töltöm ezzel az időmet és nem vagyok hajlandó plusz időt tölteni a kerülgetéssel.

 

Fényévek vannak a két hozzáállás körül. Persze, kihallatszik, hogy melyik tetszik jobban (nem véletlen), de az egyszerüsítőt, rendet akarót, vagy kiélezve a dolgot, a rendetlen, vadregényes angol kerttel szemben a nyírt francia kertet kedvelő álláspontot is megértem. Erkölcsileg, vagy másképpen sem tudok értékítéletet mondani egyikről sem. Egyenértékűek. De jó, ha az egyik érti, mit miért gondol a másik. Segít a kommunikációban. Empátia.

Egy új házban láttam most, kora-télen tökéletes egyöntetű magasságú füvet. Egyetlen bokor, egyetlen fa sem töri meg. Szerintem 5 és fél perc alatt lenyírom és szép is. Mesterséges, nem ott nőtt. Valahonnan hozták, valamilyen formában (gyep-tégla?) és oda tették. Nagyon takaros.

 

 

Egy kis magyarázat:

A nagy befektetők főként a Standard & Poor, a Fitch és a Moody minősítési rendszerei/skálái szerinti minősítéseket figyelik, jegyzik. Sok befektető társaságnál nyilván magában az írott  befektetési szabályzatban is szerepel, hogy milyen minősítésű államkötvényeket, vagy milyen minősítésű részvényeket milyen arányban tarthatnak a portfóliójukban. Az úgynevezett „hitelképesség” annyira fontos, hogy ez például az Amerikai Egyesült Államokban egyébként a magánszemélyeknél is a legfontosabb jellemzők közé tartozik. Számos kisebb-nagyobb minősítő intézet, cég működik ezen a területen, egy egész iparági szegmensről beszélhetünk. Nyilván az említett három legnagyobb minősítő cég működése inkább az államkötvények és a nagyobb részvény- és egyéb magántársaságok minősítésére korlátozódik.

A minősítés egyébként azt tükrözi, akár országról, akár gazdasági társaságról, akár magánszemélyről van szó, hogy  egész élete/fennállása folyamán mennyire volt pénzügyileg megbízható. Egy „egyszerű” hitelkártyát sem állít ki egy amerikai bank addig egy magánszemély számára, amíg le nem ellenőrzi a hitelképességet (nem véletlen, hogy még az igazi net-világ előtt is megpróbálták hamisítani/eltulajdonítani a megbízható hitelképességi profilt).

Természetesen, a minősítő társaságok is piaci alapon működnek (ami azt is jelenti, hogy nem mentesek gazdasági hatásoktól), és nem mentesek tévedésektől, hibáktól. Különösen 2008 óta ennek a valóban nagy, csak a kb. 80 évvel ezelőtti „Nagy válság”-hoz hasonlítható pénzügyi/gazdasági válságnak a legjelentősebb „eredeti” okozói közé bizony sokan őket is besorolják és nem feltétlenül ok nélkül. Bizony, ők sem kongatták meg időben a vészharangot egyszerűen azzal, hogy látva, hogy a kockázat megállíthatatlanul növekszik, ezt egyre jobban megmutathatták volna, meg kellett volna mutatniuk a konkrét minősítésekben. A válság  eredeti kiváltója a könnyelműen, egyre inkább az igénylők „után dobott”, később bedőlt jelzáloghitelek által okozott válság-hólabda eredeti kialakulása volt.  

Az eredeti jelzáloghiteleket többszörös áttétellel kombinálták, mesterségesen, ráadásul csomókban összefogva,  különböző kockázatú származékos banki termékeket, kötvényeket hoztak létre, amelyeknek kockázatát az eredeti kockázat-mátrixra már nehezen, vagy sehogy sem lehetett visszavezetni. Itt jött a minősítők szerepe, ők nem kérdőjelezték meg ezeket a kétséges hátterű, nagyon magas komplikáltsági szinten létrehozott kötvényeket, és hasfájás nélkül minősítették nagyrészüket a legmagasabb AAA minősítéssel. Ez nem volt jó ötlet. De: senki nem látta előre, mi jöhet. Utólag születnek, terjednek az elméletek, mi történt.  A közgazdaság már csak ilyen, nem elég, hogy elég alacsony az előrejelző képessége a jelenlegi fejlettségi szinten, de még utólag is általában egymással versenyző elméletekkel próbálják megmagyarázni a szakértők, hogy mi is történt.

Annyit mindenesetre a tévedés viszonylag kis kockázatával el merek mondani, hogy ha máshol nem is ilyen világosan kimutathatóan, de a minősítők működése a többlépcsős, származtatott jelzálog-kötvények nagy válságot „bedurrantó” bedőlésében mindenképpen, láthatóan közrejátszott.

Bizony szeretik, vagy nem ezt a kormányok, tulajdonosok, részvényesek, management-ek, ebben semmi sem változott azóta, a válság kitörése, az egész világ gazdasági rendszerére kiterjedése és elmélyedése óta. Az említett 3 nagy minősítő társaság véleményének a befektetők befektetési döntéseire egy országgal, vagy gazdasági társasággal kapcsolatban továbbra is döntő hatása van.

A belga politikai pártok vezetői most Belgium egy sajátos tulajdonos-t képviselőinek grémiumát alkotják, amikoris a meglehetősen korlátozott hatalmú ügyvezető kormány a management. Talán egy korábbi olasz politikai helyzet hasonlított ehhez, amikor egy-egy kormánynak nem évei, hónapjai is alig voltak és így egyik kormány sem tudott igazán kibontakozni. Mint már említettem, ami a kritikus helyzetet létrehozta, amire a Standard & Poor leminősítése csak a „pecsétet nyomta rá”, az a parlament és a parlamentet alkotó pártok képtelensége volt arra, hogy megegyezzenek a jövő évi költségvetésben.

Ez a leminősítés ráadásul nem is a legkritikusabb, a bóvli (junk) kategóriába értékelte le a belga államkötvényeket, „csak” egy magasabb befektetői kategóriából egy alacsonyabba. Sokféleképpen lehet egy ilyen leminősítést fogadni. Lehet indignálódottnak lenni és jelezni, hogy nem tartjuk teljesen jogosnak ezt a lépést (optimális esetben pontos, világos, transzparens számok megfelelő csoportosításán keresztül megmutatva egy általában, mások által is elfogadott alternatív közgazdasági érvrendszeren keresztül, hogy miért gondoljuk azt, hogy a leértékelés nem nyugszik elég stabil alapokon). Lehet lekicsinyelni a minősítők hatását, és lehet cselekedni.

A minősítők szerepe még érdekesebb, ha megfigyeljük sok-sok eseményen és azok hatásának alapos értékelésén keresztül, időben hogyan befolyásolhatják, hogyan hathatnak egymásra a piaci reakciók és a le-, illetve felminősítések. Vegyes képet kapunk, az világos, hogy korreláció (együttmozgás) felismerhető, de időben hol a piac lép előbb egy kicsit, hol a minősítők (nehéz ok-okozati párba állítani őket). Na most a piac, az a piac, az a „szél”. Ha a „szél” erősödését, vagy szelidülését vagy kicsit megelőzi, vagy csekély időbeli különbséggel követik a minősítési változtatások, akkor ebből tudhatjuk, hogy a minősítők egészen extrém és ritka, lehetséges kivételektől eltekintve jó proxy-jai/megközelítői/jelzői a piaci mozgásnak. Márpedig, mivel viszonylag kevesen gondolják, hogy „szél”-lell szemben lehet (vagy érdemes), az aki nem akarja „felidegesíteni” a piacot, dinamikusan figyeli a piac és a minősítők mozgását és dinamikusan reagál a saját gazdaságpolitikai trajektóriájának/”útvonalanák” változtatásával. Nem kell őket szeretni, de komolyan kell venni, mert a külső szemlélők, akik a piac mozgását meghatározzák, komolyan veszik ezeket a jelzéseket.

Mit tettek a belgák, a pártok és a pártok vezetői, amikor a saját, legnagyobb  meglepetésükre bekövetkezett november 25-én a leértékelés? Nem mentek haza és megegyeztek a jövő évi költségvetésben. Megérezték, hogy ha nem akarnak továbbmenni ezen a lejtőn, aminek egy fontos kilométerköve lett ez a leminősítés, akkor azonnal, hatékonyan kell lépniük. Ez igen kíváló leadership/vezetői tulajdonság, egy jó coach-nak se lett volna más dolga, mint ebben a döntésben segíteni őket.

Kevesebb zizegés, kevesebb felesleges energia, kevesebb dühösködés, több határozottság, megértése a helyzetnek, mi micsoda, mi mit ér, mi mit okoz. Hatékonyabb, gyorsabb megoldás jellemzi ezt a működést és nagyobb bizonyosság abban, hogy legalább megállították a csúszást. Nincsenek az út végén, még mindig ügyvezető kormányuk van, nyilván még mindig túl sok részletben nehéz lesz megegyezni, de látom, hogy van bennük erő és azt látják, ami van és nem azt, amit szeretnének látni. Jó indulás.