HTML

Vezetői coaching

Szilágyi Miklós - teveatufokan@gmail.com - @preisocrates (Skype)

Keresés

Naptár

november 2011
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív > >> 
1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30

Friss topikok

Linkblog

Archívum

Feedek

XML

Blogajánló

Vezetők, akik naggyá tesznek és akik kicsivé...

isocrates_coaching 2011.11.30. 01:36

Jó későn van, de ez a cikk nagyon tetszik.

Kitérő („lábjegyzet...”). Twitteren nagyon ott vagyok, kb. 1700 embert követek, engem 1300 követ, ha tudjátok, ez mit jelent (ha nem, látogassátok meg a www.twitter.com –ot, nem bánjátok meg). Ezeknek mondjuk a masszív fele coach, szakértő, HR-es, valamilyen segítő. Nyelvgyakorlás okán főleg angolul twittelek (néha kicsit németül és franciául).
Akármi a szakmátok, próbáljátok ki, ha kedvetek van és próbáljatok meg a Twitteren a nemzetközi és magyar szakembereket „követni”, tulajdonképpen aki számít, lassan fent van. Nem muszáj Nektek is aktívnak lenni, be se kell jelentkezni ahhoz, hogy néha rácsatlakozzatok. Ahhoz, hogy rendszeresen megkapjátok valaki bejegyzéseit (haláli idézetekkel, linkekkel, webinárokra hívásokkal és természetesen ajánlatokkal megtűzdelve), ahhoz már be kell jelentkezni, ami egyébként pofonegyszerű és nincs kockázata, hátránya.
És még ezután se kell írni egyetlen bejegyzést se, sokan vannak, akik nem írnak semmit, csak követnek embereket, akiknek a gondolatai érdekesek számukra. Persze, a fun/móka akkor jön, ha elkezdesz „beszállni”, de vigyázat, az már plusz idő, egy új hobby lehet, mert elkaphat a hév, és akkor valamiről a korábbiak közül le kell mondani...
Amelyik részét a Twitternek én ismerem, azt legjobban talán a LinkedIn-nel tudnám társítani, csak a Twitter sokkal dinamikusabb, színesebb. Nem kevés Twitter-ismerősömmel más vonalakon is „találkozunk”, például nem kevéstől kértem/kapok rendszeresen e-mail értesítést az új blogjáról. Van például egy angol hölgy (profi üzleti coach), aki minden alkalommal, amikor egy új blog-bejegyzést ír coaching témában, megereszt egy mailt, hogy ha van kedvem, írjak hozzá kommentet. Mindig van kedvem, mindig eszembe is jut valami arról, amit ír (mondjuk, a múlt héten is írtam, és most nem köszönte meg – nagyon udvarias társaság a Twitteres társaság, illik megköszönni a minket érintő „akciókat” (retweet, komment, stb.) -, valószínüleg azért, mert nem teljesen értettem vele egyet, és bizony, én ezt sem titkolom el...).
Most egy kedvelt blogomon (BecomeALeader) jelent meg egy vendég-bloggoló (ez a vendég-bloggolás általában a blog gazdájának felkérésre történik és nagyon megtisztelő a vendégre nézve), Jennifer Garvey Berger írt egy rövidet, de súlyosat. Ő executive coach, szerző, és ez a cikk annak a kapcsán is született, hogy új könyvet írt a vezetésről (leadership-ről).
Ez a linkje, érdemes elolvasni eredetiben is a részleteket:
http://www.becomealeader.org/articles/do-you-expand-or-compress-mobilizing-people
Ami annyira megtetszett, az a 2 egymással ellentétes metafóra, amelyeket ebben a rövid bejegyzésben Jennifer használ:
·         Fejlesztő/”tágító”/kiterjesztő (expanding) vezetők
Azok a vezetők, akik új kihívásokra sarkallják a csapatukat, de támogatják őket, ha kicsit még magasabb volt a cél, mint a felkészültség. Jelenlétük energetizál, nem megfelelni akarsz, hanem vele együtt megoldani a feladatot, nem félsz megmondani a véleményedet közvetlenül neki sem, és ő veletek örül együtt egy szellemes megoldásnak és nem baj számára, sőt még külön örül is, hogy ha az ötletek egy része, vagy akár a legfontosabb is nem tőle származik. Ez a vezető teljesebbé teszi a munkádat, erősebbnek érzed magad, mint amikor először találkoztatok és ebben neki fontos a szerepe.
 
·         Kontrolláló/lehatároló/”összenyomó” (compressing) vezetők
Azok, akik előtt még azokat az ötleteidet is dadogva adod elő, amelyekben egy pillanattal előtte, még a folyosón még halálbiztos voltál, hogy zseniálisak. Kevésbé mersz kreatív, merész lenni, megmaradsz a megszokott keretek között, kis inkrementális javítgatásokon fogsz gondolkozni. Ráadásul utána, ha kijössz, a fejedet a falba vered, hogy hogy lehettél ennyire gyáva és egyértelműen magadat okolod. Kisebbnek érzed magad, ha vele dolgozol, nyomorultnak, semmi embernek. Rohadt dolog.
Isteni, érzékletes metafórák, ha egyszer hallod, mindig használni fogod.
Kevesebbel többet. Az „expanding” vezető kevesebb, de fókuszált, jól felhasznált, többieket energetizáló, motiváló energiájával sokat többet ér el, sokkal többet tud elérni a csapatával a cég számára, de személyesen is többet „kap vissza”...
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0

Szólj hozzá!

Empátia kell minden emberi kapcsolathoz, talán a coachinghoz/vezetőnek egy kicsit több is...

isocrates_coaching 2011.11.27. 17:49

 

Két kis esetből, vagy inkább helyzetből vontam le ma azt a tanulságot, hogy a hatékony coaching folyamathoz, de az igazi vezetőnek is szüksége van empátiára és arra, hogy bizonyos általános alap-működési tendenciákkal tisztában legyen.
1.       A fiúk, férfiak nem szeretnek beszélni a problémáikról olyankor, amikor nehezen megoldható, vagy pillanatnyilag megoldhatatlan feladat előtt állnak. Általában nem fognak beszélni róla. Így van ez akkor is, ha megbántják, vagy éppen elhagyják őket. Azt szoktam mondani, hogy bevonulnak a „barlangjukba” és addig nem jönnek elő, amíg valami megoldás- vagy magyarázat-félét ki nem farigcsálnak. Akkor lehet, hogy elkezdenek róla beszélni. Ha a magyarázattal jönnek, akkor jelezni akarják, hogy túl vannak a krízisen, ha megoldás-alternatívával, akkor tesztelik azt. Amíg bent vannak a „barlangjukban”, nem érdemes próbálkozni, meg kell érezni, mikor van esélyünk.
 
Persze, vannak esetek, amikor nincs idő ilyen „lelkizésre”, akkor is óvatosságot ajánlok. A jó időzítésnek azért van szerepe, mert ilyenkor az „ajtó nyitva van”, ilyenkor az üzenet eljuttatásának, a megértés segítésének illetve a változás-generálás elindításának jó esélye van. Amikor „barlangban” van, a sisakrostély leeresztve, no input.
 
 
2.      Nem tudom, megfigyeltétek-e már, hogyan viszonyulnak bizonyos nők a természethez, az állatokhoz, a növényekhez. „A” viszonyulását jól ismerem, szinte egy Assissi Szent Ferenc veszett el benne. Az állatok bizalommal vannak iránta, az idegen állatok is, a növények bizisten neki máshogy nőnek. A kertje tele van ültetve mindenféle bokrokkal, különböző növényekkel, amelyeknek általában tudja a nevét és mindegyikhez van egy története. Mikor szokott nyílni, hányszor egy évben, hogy került oda, úgy vette, vagy magról ilyen kis vizes pohárban „eredt meg”, személyes ismerősök. Amikor „B”-nek akart adni egy tűztövist (igénytelen, ám szép bokorszerűség) a balatoni kis kerthez a kerítés mellé, kemény elutasítással találta szembe magát: „Persze, majd azt is össze-vissza teleültetjük, mint a Ti kertetekben, azt már nem!”. Elgondolkoztam. Igaz, „azt” a kertet elég nehéz fűnyírni, hajladozni kell az alacsonyra érő faágak miatt és kerülgetni kell a különböző szerzeményeket. „B” fiatal férfi. Szereti a szépet, de nem érdeklik személyesen a növények, legyen rend, nem töltöm ezzel az időmet és nem vagyok hajlandó plusz időt tölteni a kerülgetéssel.
 
Fényévek vannak a két hozzáállás körül. Persze, kihallatszik, hogy melyik tetszik jobban (nem véletlen), de az egyszerüsítőt, rendet akarót, vagy kiélezve a dolgot, a rendetlen, vadregényes angol kerttel szemben a nyírt francia kertet kedvelő álláspontot is megértem. Erkölcsileg, vagy másképpen sem tudok értékítéletet mondani egyikről sem. Egyenértékűek. De jó, ha az egyik érti, mit miért gondol a másik. Segít a kommunikációban. Empátia.
Egy új házban láttam most, kora-télen tökéletes egyöntetű magasságú füvet. Egyetlen bokor, egyetlen fa sem töri meg. Szerintem 5 és fél perc alatt lenyírom és szép is. Mesterséges, nem ott nőtt. Valahonnan hozták, valamilyen formában (gyep-tégla?) és oda tették. Nagyon takaros.

Kevesebb energiával nagyobb eredmény. Ha nem elegendő empátiával közeledem, vagy nem jókor, jó esélyem van rá, hogy akár a sokkal nagyobb energia sem ér semmit...

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0

Szólj hozzá!

Gondolatok az önbecsülésről 1.

isocrates_coaching 2011.11.27. 17:26

 

Gondolatok az önbecsülésről
(felhasznált irodalom: Glenn R. Schiraldi-The Self-Esteem Workbook, 2001)                
A fordító/alkalmazó megjegyzései: ez egy gyors munka, se szerkesztő, se senki más könyv-szakmabeli nem látta. A szöveg tulajdonképpen nagyon egyszerű, mindennapi szöveg, lényegi félrefordítás nem lehet sok benne. A „mindennapi szöveg” fordítása ugyanakkor hordozza magával ennek a nehézségét is. A legnehezebb a sokértelmű, egyszerű, sokszor triviális jelentésű szavak magyarra ültetése. Ez úgy sikerült, ahogy sikerült, ha nem találtam eléggé jó rövid megoldást, inkább a hosszabb körülírást választottam, ebből megértési, értelmezési probléma nem születhetett. Az irodalomjegyzéket nem tettem mellé és sokszor nem írtam be a szövegbe az utalást egy-egy vizsgálatra és annak időpontjára, mert nincs szükség rá a megértéshez.
A fordítást olyan értelemben szabadon fogtam fel – többek között a gyorsaság miatt is –, hogy a szöveg stílusát nem próbáltam egy kicsit sem utánozni,és a stílust a lehető legközelebb próbáltam tartani az élőbeszédhez. Gyakorlatilag fejezetről fejezetre, bekezdésről bekezdésre hűen követtem a könyvet, de nyugodtan hozzáírtam egy kis kiegészítést itt-ott (ahol ez túl karakterisztikus lett, ott ezt jelzem (....-SZM) jelzéssel).
Ebből mind következik, hogy nem fogom beadni mint fordítást egyik kiadóhoz sem, mert többet nem akarok ezzel foglalkozni, arra, amire használni akartam, tökéletesen megfelel, mégpedig az üzleti coaching folyamatokban, amikor az önbecsülés fejlesztés témája kerül elő.  
Ugyanakkor úgy csináltam meg, hogy nem csak magam, hanem bárki – akinek esetleg odaadom – önállóan is tudja használni, tehát szó nincs arról, hogy ez egy saját magamnak készült gyorsírásos jegyzet lenne. Megáll önmagában. Jó önfejlesztést.
 
 
I.               RÉSZ
1.    fejezet. – Miért kell beszélni az önbecsülésről?
Milyen szerencsés is az, akinek érintetlen, szabad és sugárzó az önbecsülése. Általános megegyezés a professzionális segítő szakmákban, hogy az önbecsülés központi, meghatározó eleme a jó mentális és fizikai egészségnek, mert az önbecsülés hiánya, vagy csekély mértéke negatívan hat ki az egészségre és a teljesítményre. Az önbecsülés hiányának „eredménye” a:
o   depresszió
o   beteges aggódás
o   stressz tünetek
o   pszichoszomatikus betegségek, mint a fejfájás, álmatlanság, krónikus fáradtság és emésztőrendszeri panaszok
o   ellenségesség, túlzott és mélyen beágyazódott düh, utálat és bizalmatlanság másokkal szemben, beteges versenyzés-késztetés
o   feleség és gyermek bántalmazás
o   bántalmazást hozó és boldogtalan kapcsolatok teremtése
o   alkohol és kábítószerfogyasztás
o   evési problémák, egészségtelen diéták
o   kommunikációs problémák (pl. határozatlan, aggresszív, védekező, kritikus, vagy szarkasztikus stílus)
o   promiszkuitás
o   függőség
o   (túl)érzékenység a kritikára
o   hajlamosság, hogy többet, szebbet mutassunk magunkról, mint amilyenek vagyunk
o   kapcsolati nehézségek – visszahúzódás, magányosság
o   gyenge teljesítmény/tanulási eredmény
o   probléma központúság
o   státus elégtelenség érzés
Nem csoda, hogy a hiányzó, csekély önbecsülést nevezik a láthatatlan hátránynak/handicap-nek. Ezzel ellentétben viszont az egészséges önbecsülés nagyon erős egyenes összefüggésben van az élettel való megelégedettséggel. Egy 1992-es Gallup kuatásban a válaszolók 89%-a mondta, hogy az önbecsülés nagyon fontos motiváló tényező abban, hogy egy ember keményen dolgozzon és sikeres legyen. Az önbecsülést előbbre sorolták a motiváló tényezők között, mint az összes többit. Nem meglepő tehát, hogy az önbecsüléssel rendelkezők sokkal valószínűbben fognak egészséges viselkedésmódok szerint működni. Az egészséges önbecsüléssel rendelkezők barátságosabbak, jobban tudják kifejezni magukat, aktívabbak, jobban bíznak magukban és másokban, és kevésbé zavarják őket (veszik el az energiájukat – SZM) belső problémáik és a külső kritikák. Amikor mentális nehézségek jelentkeznek, az önbecsüléssel rendelkezők jobban reagálnak a segítők munkájára, és például az önbecsüléssel rendelkező alkoholisták kevésbé hajlamosak visszaesésre, ha egyszer megszabadultak függőségüktől (ld. még az 1. számú Mellékletet).  Valóban, hiába keresünk erre példát a szakirodalomban, nem találunk olyan esetet, amikor az önbecsülés bármilyen hátrányt is okozott volna. Ezért, ennek a könynek az a kiindulópontja, hogy az önbecsülés nemcsak hogy segít megelőzni a nem kívánatos stressz és betegség tüneteket, de alapvető kiindulópontja az ember fejlődésének is.
Annak ellenére, hogy az önbecsülésnek ilyen kitüntetett szerepe van az életünkben, meglepően kevés figyelem koncentrálódik erre általában, akár közvetetten, akár közvetlenül. Például, a pszichoterápia egy gyakran megjelenő célja az önbecsülés kialakítása. Azonban, nem támasztja alá semmi azt, hogy a betegség-tünetek csökkentése közvetetten elősegítené az önbecsülés fejlődését. Ha hiányzik is a megfelelően struktúrált megközelítés, jóindulatú emberek megpróbáltak nem biztos alapon nyugvó gyors megoldásokat összerakni, amelyek hosszú távon akár még árthatnak is az önbecsülésnek.
Ez a könyv lépésről lépésre szilárd alapokon épít fel egy tervet, hogy segítsen kialakítani az egészséges, reális és általánosan stabil önbecsülésedet. Ez a megközelítés akkor tud működni, ha a gyakorlatokat, amelyek részletezve lesznek a későbbiekben  elvégzed és alkalmazod. Csak megérteni és tudni a dologról nem lesz elég. Minden egyes önbecsülést fejlesztő gyakorlat az előző gyakorlat/képesség gyakorlásán és elsajátításán alapszik. Ahogy Abraham Maslow megjegyezte, az önbecsülés kialakítása, fejlesztése, fenntartása sok és jelentős erőfeszítést igényel. Ezért az a javaslatunk, hogy állj ellen a kísértésnek, hogy gyorsan olvasd végig a könyvet. Kötelezd el már most Magad, hogy alkalmazod, megérted és gyakorolod az egyes feladatokat/képességeket, mielőtt továbblépsz a következőhöz.
Kezdésül
A következő önbecsülési felmérés egy kiindulópontotod lesz, amelyhez képest fogod tudni ellenőrizni a fejlődésedet, ahogy olvasod a könyvet és végzed a gyakorlatokat. A felmérés kitöltése meg is fogja erősíteni a könyv céljainak egyikét-másikát. Komfortos érzés, hogy mindenkinek van egy bizonyos mértékű önbecsülése, amire azután majd építeni lehet. Nincs semmi különleges ebben a felmérésben és nem is fontos, hogy a Te felmérésed hogyan viszonylik másokéhoz. Lazíts el, ne kapkodj és legyél annyire őszinte, amennyire képes vagy.
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0

Szólj hozzá!

Coaching téma: helyesen értelmezni a fontos információkat és adekvátan, hatékonyan és gyorsan cselekedni, ahogy a helyzet megkívánja

isocrates_coaching 2011.11.27. 01:00

A belgákkal szegényekkel mindenféle bajok vannak. Nagyon nagy a politikai bizonytalanság, egy éve csak korlátozott hatókörű ügyvezető kormány van hatalmon. Volt szó arról is ezalatt az idő alatt (ez végülis nem a valószínű szcenárió), hogy szétválnak a flamand és vallon országrészek. A döntő valami, ami ahhoz vezetett, hogy a héten a Standard & Poor nemzetközi gazdasági teljesítményt értékelő társaság leértékelte a belga államkötvény minőségét a még befektetésinek számító AA kategóriába, az volt, hogy a pártok, amelyek hosszú ideje nem tudnak megállapodni egy hosszabb távon működő, teljes felhatalmazású  koalíciós kormány létrehozásában, nem tudtak még megállapodni a jövő évi budgetben és az ügyvezető kormány nincs abban a helyzetben, hogy a szükséges költségvetési reformokat elindítsa.

Egy kis magyarázat:
A nagy befektetők főként a Standard & Poor, a Fitch és a Moody minősítési rendszerei/skálái szerinti minősítéseket figyelik, jegyzik. Sok befektető társaságnál nyilván magában az írott  befektetési szabályzatban is szerepel, hogy milyen minősítésű államkötvényeket, vagy milyen minősítésű részvényeket milyen arányban tarthatnak a portfóliójukban. Az úgynevezett „hitelképesség” annyira fontos, hogy ez például az Amerikai Egyesült Államokban egyébként a magánszemélyeknél is a legfontosabb jellemzők közé tartozik. Számos kisebb-nagyobb minősítő intézet, cég működik ezen a területen, egy egész iparági szegmensről beszélhetünk. Nyilván az említett három legnagyobb minősítő cég működése inkább az államkötvények és a nagyobb részvény- és egyéb magántársaságok minősítésére korlátozódik.
A minősítés egyébként azt tükrözi, akár országról, akár gazdasági társaságról, akár magánszemélyről van szó, hogy  egész élete/fennállása folyamán mennyire volt pénzügyileg megbízható. Egy „egyszerű” hitelkártyát sem állít ki egy amerikai bank addig egy magánszemély számára, amíg le nem ellenőrzi a hitelképességet (nem véletlen, hogy még az igazi net-világ előtt is megpróbálták hamisítani/eltulajdonítani a megbízható hitelképességi profilt).
Természetesen, a minősítő társaságok is piaci alapon működnek (ami azt is jelenti, hogy nem mentesek gazdasági hatásoktól), és nem mentesek tévedésektől, hibáktól. Különösen 2008 óta ennek a valóban nagy, csak a kb. 80 évvel ezelőtti „Nagy válság”-hoz hasonlítható pénzügyi/gazdasági válságnak a legjelentősebb „eredeti” okozói közé bizony sokan őket is besorolják és nem feltétlenül ok nélkül. Bizony, ők sem kongatták meg időben a vészharangot egyszerűen azzal, hogy látva, hogy a kockázat megállíthatatlanul növekszik, ezt egyre jobban megmutathatták volna, meg kellett volna mutatniuk a konkrét minősítésekben. A válság  eredeti kiváltója a könnyelműen, egyre inkább az igénylők „után dobott”, később bedőlt jelzáloghitelek által okozott válság-hólabda eredeti kialakulása volt.  
Az eredeti jelzáloghiteleket többszörös áttétellel kombinálták, mesterségesen, ráadásul csomókban összefogva,  különböző kockázatú származékos banki termékeket, kötvényeket hoztak létre, amelyeknek kockázatát az eredeti kockázat-mátrixra már nehezen, vagy sehogy sem lehetett visszavezetni. Itt jött a minősítők szerepe, ők nem kérdőjelezték meg ezeket a kétséges hátterű, nagyon magas komplikáltsági szinten létrehozott kötvényeket, és hasfájás nélkül minősítették nagyrészüket a legmagasabb AAA minősítéssel. Ez nem volt jó ötlet. De: senki nem látta előre, mi jöhet. Utólag születnek, terjednek az elméletek, mi történt.  A közgazdaság már csak ilyen, nem elég, hogy elég alacsony az előrejelző képessége a jelenlegi fejlettségi szinten, de még utólag is általában egymással versenyző elméletekkel próbálják megmagyarázni a szakértők, hogy mi is történt.
Annyit mindenesetre a tévedés viszonylag kis kockázatával el merek mondani, hogy ha máshol nem is ilyen világosan kimutathatóan, de a minősítők működése a többlépcsős, származtatott jelzálog-kötvények nagy válságot „bedurrantó” bedőlésében mindenképpen, láthatóan közrejátszott.
Bizony szeretik, vagy nem ezt a kormányok, tulajdonosok, részvényesek, management-ek, ebben semmi sem változott azóta, a válság kitörése, az egész világ gazdasági rendszerére kiterjedése és elmélyedése óta. Az említett 3 nagy minősítő társaság véleményének a befektetők befektetési döntéseire egy országgal, vagy gazdasági társasággal kapcsolatban továbbra is döntő hatása van.
A belga politikai pártok vezetői most Belgium egy sajátos tulajdonos-t képviselőinek grémiumát alkotják, amikoris a meglehetősen korlátozott hatalmú ügyvezető kormány a management. Talán egy korábbi olasz politikai helyzet hasonlított ehhez, amikor egy-egy kormánynak nem évei, hónapjai is alig voltak és így egyik kormány sem tudott igazán kibontakozni. Mint már említettem, ami a kritikus helyzetet létrehozta, amire a Standard & Poor leminősítése csak a „pecsétet nyomta rá”, az a parlament és a parlamentet alkotó pártok képtelensége volt arra, hogy megegyezzenek a jövő évi költségvetésben.
Ez a leminősítés ráadásul nem is a legkritikusabb, a bóvli (junk) kategóriába értékelte le a belga államkötvényeket, „csak” egy magasabb befektetői kategóriából egy alacsonyabba. Sokféleképpen lehet egy ilyen leminősítést fogadni. Lehet indignálódottnak lenni és jelezni, hogy nem tartjuk teljesen jogosnak ezt a lépést (optimális esetben pontos, világos, transzparens számok megfelelő csoportosításán keresztül megmutatva egy általában, mások által is elfogadott alternatív közgazdasági érvrendszeren keresztül, hogy miért gondoljuk azt, hogy a leértékelés nem nyugszik elég stabil alapokon). Lehet lekicsinyelni a minősítők hatását, és lehet cselekedni.
A minősítők szerepe még érdekesebb, ha megfigyeljük sok-sok eseményen és azok hatásának alapos értékelésén keresztül, időben hogyan befolyásolhatják, hogyan hathatnak egymásra a piaci reakciók és a le-, illetve felminősítések. Vegyes képet kapunk, az világos, hogy korreláció (együttmozgás) felismerhető, de időben hol a piac lép előbb egy kicsit, hol a minősítők (nehéz ok-okozati párba állítani őket). Na most a piac, az a piac, az a „szél”. Ha a „szél” erősödését, vagy szelidülését vagy kicsit megelőzi, vagy csekély időbeli különbséggel követik a minősítési változtatások, akkor ebből tudhatjuk, hogy a minősítők egészen extrém és ritka, lehetséges kivételektől eltekintve jó proxy-jai/megközelítői/jelzői a piaci mozgásnak. Márpedig, mivel viszonylag kevesen gondolják, hogy „szél”-lell szemben lehet (vagy érdemes), az aki nem akarja „felidegesíteni” a piacot, dinamikusan figyeli a piac és a minősítők mozgását és dinamikusan reagál a saját gazdaságpolitikai trajektóriájának/”útvonalanák” változtatásával. Nem kell őket szeretni, de komolyan kell venni, mert a külső szemlélők, akik a piac mozgását meghatározzák, komolyan veszik ezeket a jelzéseket.
Mit tettek a belgák, a pártok és a pártok vezetői, amikor a saját, legnagyobb  meglepetésükre bekövetkezett november 25-én a leértékelés? Nem mentek haza és megegyeztek a jövő évi költségvetésben. Megérezték, hogy ha nem akarnak továbbmenni ezen a lejtőn, aminek egy fontos kilométerköve lett ez a leminősítés, akkor azonnal, hatékonyan kell lépniük. Ez igen kíváló leadership/vezetői tulajdonság, egy jó coach-nak se lett volna más dolga, mint ebben a döntésben segíteni őket.
Kevesebb zizegés, kevesebb felesleges energia, kevesebb dühösködés, több határozottság, megértése a helyzetnek, mi micsoda, mi mit ér, mi mit okoz. Hatékonyabb, gyorsabb megoldás jellemzi ezt a működést és nagyobb bizonyosság abban, hogy legalább megállították a csúszást. Nincsenek az út végén, még mindig ügyvezető kormányuk van, nyilván még mindig túl sok részletben nehéz lesz megegyezni, de látom, hogy van bennük erő és azt látják, ami van és nem azt, amit szeretnének látni. Jó indulás.
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0

Szólj hozzá!

Óda az Olvasáshoz – Utószó

isocrates_coaching 2011.11.17. 11:13

 

Ahhoz, hogy az utószóban az olvasás gondolatkörébe „bekössek”/beillesszek valamit, szükség van egy kis bevezetésre.
Az ebben a blogban már idézett Metalépés című könyv (szerző: dr. Sárvári György) a szupervízióban, coachingban, egyéb segítő tevékenységekben használt tapasztalati tanulás mechanizmusának az ontológiai/filozófiai és mélylélektani gyökereit mutatja ki.
Az egyik alapgondolata könyvnek, hogy a filozófiai hermeneutikai megismerés teremti/jeleníti meg a módszertani alapját a tapasztalati tanulásnak. A hermeneutikai megismerés lényege, hogy a felszín mögötti, általános lényegre (is) rákérdezünk a megismerés folyamatában, nem elégszünk meg a működés megértésével. Ez a fajta megismerés a „modern” természettudomány objektíváló/kimerevítő, bárhol/bármikor kísérleti úton megismételhető módszerével szemben a folyamatot hangsúlyozza, a megismerő és a megismerendő közötti „partneri”, visszacsatolt dinamikus és dialektikus kapcsolatot és a megismerés ciklikus, cirkuláris, talán még jobb: iteratív módszerét. A hermeneutika „valami megszólaltatásának a művészete” (Gadamer).
Na most vissza az olvasáshoz. Gadamerre hivatkozva azt fejti ki a könyv, hogy az elkészült művészeti, irodalmi alkotás leválik szerzőjétől, leválik az elkészülésének minden egyedi körülményétől és saját, nyelvi kontextusában fog továbbélni. Ez azt is jelenti ebben a gondolatmenetben, hogy egy olyan többlet is része lesz a műnek, ami már nem tudatos cselekvés eredménye, ezt ő a mindannyiunktól, a szerzőtől is elkülönülő, bizonyos értelemben transzcendens, saját létű nyelvi közeggel együttélve, abba beleolvadva kapja meg. A művet ettől a pillanattól Gadamer már egy újabb névvel illeti, ami ennek a többletnek a jelenlétét is hívatva van reprezentálni, ettől a pillanattól a mű/könyv egy  képződvény.
Ezt a képződvényt azután az olvasónak vissza kell fejtenie, ő is alkotóvá válik és ahányan olvassák a képződményt, annyi alakváltozata, tartalom/jelentés-értelme lesz. Az igazi olvasó heremeneutikai megismerés alanya, kérdéseket kap a műtől és tesz fel neki, jó találkozás esetén nagyon intenzív interakció alakul ki a mű és olvasója között.  
Érdekesség: „Aki létrehozta a műalkotást, valójában ugyanúgy áll a kezéből kikerült képződmény előtt, mint bárki más” (Gadamer).
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0

Szólj hozzá!

Óda az Olvasáshoz

isocrates_coaching 2011.11.17. 10:44

Nem hiszek az olvasás halálában. OK, nem egészen úgy, olyan hosszút, annyit egyszerre, de egyre többet olvasunk. Az interneten alapvetően olvasunk. Persze, nézünk képeket és videókat, de közben egyfolytában ovasunk. Az igaz, hogy az időtartam, amíg bármi le tud kötni minket, az egyre rövidebb (mindegy, könyv, újság vagy film, videó). Vannak olyan filmek, amelyeket láttam ugyan végig, de lehet, hogy innen-onnan, különböző időkben, 4-5-szöri nekifutásra, részletekben. A neten is a 2-5 perces klippek a legkelendőbbek.

Lehet, hogy Ti nem így, de én igen és sokaknál ezt látom. Persze, olyat is sokat ismerek, akiknél az olvasás kiegészítő, „break”-tevékenység, az internetes tevékenység „mellékhatása”. Nálam ez a tempó és stílus nem olyan új. Egész életemben így éltem, az információgyűjtés örök 40 fokos lázában.
Ugyenez újságra, net-újságra, könyvre. Én legalábbis egyszerre 10-20 könyvet olvasok (nem is egy nyelven), valahol tartok bennük, néhány 10 oldal után a többi tevékenység (akár másik könyv, előfizetett net-újság, akármi) vonzása olyan szintet ér el, hogy váltok, majd vissza (általában hamar „visszajön”, hol tartottam...).
Ez nálam, írtam már, nem új. Nyelveket is úgy tanultam, hogy soha egyetlen teljes tanfolyami anyagot nem olvastam végig, türelmetlenül mindig elkezdtem egy újabbat. A 3 nyelvből, amelyet eddig valamennyire megtanultam, mindegyikből 4-5 teljes tanfolyami tankönyv-sorozat van valahol eldugva a lakásban. Sőt, még olyan nyelvekből is vannak nyelvkönyvek, kazetták a házban, amelyeket talán elkezdtem, de rendszeresen soha nem tanultam (pl. olasz, arab...). Soha nem felejtem el az érzést, amikor rakodás közben az a francia nyelvkönyvsorozat került kezembe, amiből a Rigó utcában (ha ez még mond valamit valakinek, ott volt/van az állami nyelvvizsgáztatás is) tanultunk, a „zöld” könyvek, és belenéztem. Érdeklődéssel állapítottam meg (már 3 év algériai francia nyelven tanárkodás után), hogy ha csak azt az egyet tanultam volna végig, gyakorlatilag minden lényeges alap-dolgot megtanulhattam volna egy helyen...
Még valami. Egy-egy könyvben (és akkor most már szűkítem ezt a bejegyzést a könyvekre és, bocs, tök mindegy, hogy papír, vagy e-könyv, az ezzel kapcsolatos pipiskedést nevetségesnek tartom, hogy a könyv illata, meg ilyesmi, hagyjatok már békén a hülyeséggel...) legalább hónapok, de akár évek, néha tíz évek verejtéke van benne. Tudom, az általam készített szakdolgozatokról, meg egyetlen tankönyvemből, amit franciául szerkesztettem és írtam mechanika tárgyában (jó, volt még egy-két fordított angol pénzügyi-jogi könyv a 90’-es évek elején, de azoknál nincs szerkesztési probléma és az igazi nehézség az a szerkesztés). Még non-fiction-nél is.
Ha pedig Te elolvasod azt a könyvet mondjuk egy hét, vagy egy hónap alatt, „kiszívhatod” belőle az okosságot sokkal hatékonyabban, töményen, rövidebb idő alatt.
Hallottál róla, hogy egy korábbi időszakban, jó régen (mintha az újabb kutatások szerint egyáltalán nem csak Afrikában) mi is volt az egyik fő célja az emberevésnek? Hogy az ellenfél erejét, tudását hogy úgy mondjam „rövid úton” megszerezzék. Igen, amennyire nem túl mély etnográfiai kitekintésemre visszaemlékszem, az ellenfél agya volt az egyik fő célpont.
Nos, szeretitek, nem, az információszerzésnek az a rendkívül sűrített módja, amit mindközönségesen olvasásnak nevezünk, találhat bizonyos analógiát ehhez az előző tevékenységhez. Nincs ennél békésebb tevékenység. Persze, ahová vezethet, ha eltévedsz az olvasmányaidban, az se semmi. Például belenéztem annak a bizonyos „kedves” norvég fiatalembernek az olvasmánylistájába, hát nagyon jó könyveket is olvasott. Csak, rosszul használta. Erről már a szerző nem tehet.
A fő különbség az az, hogy a könyv írója semmi mást nem szeretne jobban, hogy minél többen „elfogyasszák” a teremtményét. De az analógia abból a szempontból megint jó, hogy bizony az igazi jó könyvben benne van a szerző húsa-vére-verejtéke, de abból meg megint nem, hogy ha sokan elfogyasztják a terméket, a szerző virgoncabb és egészségesebb lesz, mint valaha. És mindenekelőtt büszke. A világ legbüszkébb embere.
Valamiért a világ kényes hatalmasai „ugrani” szoktak a könyvekre, az olvasásra...ők tudják, hogy a könyv, az olvasás, a tudás veszélyes rájuk nézve, mert nem tudják kontrollálni...Nem véletlen, hogy a történelem bizonyos barbár keresztútjain a hordák a védtelen könyvekre is lecsaptak és megpróbálták elégetni őket...A Fahrenheit 451 megvan?
No, ez mind abból a bekezdésből jutott eszembe, amit a (múlt) heti ÉS-ben olvastam. Esterházy Péter írt egy laudációt/méltató cikket Lukács Miklós cimbalom-művészről. Esterházy mindig élmény. Minden írásában benne van az egész világ. A legváratlanabb pillanatokban idéz, vagy jelent ki valamit, fricskáz meg egy jelenséget, csipőből fejezi ki imádatát egy pályatárs legújabb műve iránt, ilyesmi. Ez adott esetben az adott témához lazán kapcsolódik, mégis hatalmasan erősíti azt, mert (többek között) nem engedi meg a figyelem ellankadását. Ezek szinte mindig igazgyöngyök, amelyeknél az igazi olvasó leteszi a cikket, vagy könyvet, elmereng („milyen okos ez a pali”) és továbbgondolja. Itt, ebben a jelzett cikkben a témánkhoz (emlékeztető: „Óda az Olvasáshoz”) a következő passzust találtam:
„Márai javasolja: erővel olvasni, áhitattal, szenvedéllyel, figyelemmel és kérlelhetetlenül olvasni, soha nem olvasni fitymálva, mellékesen, mint akit egy isteni lakomára hívtak, s csak a villa hegyével turkál az ételekben, elegánsan olvasni, nagylelkűen, úgy olvasni, mintha a siralomházban olvasnád az utolsó könyvet, melyet még beadott celládba a porkoláb. Életre-halálra olvasni, mert ez a legnagyobb, az emberi ajándék.”
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0

Szólj hozzá!

Az entrópia, vagy a szétesés mérőszáma

isocrates_coaching 2011.11.14. 18:01

 

Mottó:
- Az entrópia nem lehet férfi.
- Miért?
- Mert csak nő.
Leegyszerüsítő és rövid lesz ez a bejegyzés. Nem az entrópia szó eredeti termodinamikai (hőtani) jelentésének a megértése/megjegyzése a fontos, hanem az a fontos, amit szimbolizál.
A termodinamika (hőtan) második törvénye szerint ha egy rendszert magára hagyunk, nőni fog az entrópiája, nőni fog a „rendezetlensége”, a rendszer (a tárgy(ak) és a körülvevő környezet) hőmérsékletének a kiegyenlítődésével (valamikor sok százezer év múlva a világ is így fogy majd el, hogy a közös hőmérséklet az űr hidege lesz és az entrópia pedig a maximális).
Ez azt is jelenti - és itt megjelenik a szimbolika -, hogy a magára hagyott rendszer időben előrehaladva szétesik, tönkremegy, azaz a rendezetlensége nő. Gondoljatok egy házra, amit magára hagynak egy tanyán. Először talán a tető, a fal kezd beázni, majd a falak elkezdenek ledőlni, a növények átveszik a hatalmat, mindenhol felütik a fejüket a házon belül is és évek, évtizedek múlva csak romokat fogunk találni.
Miközben építjük a házat, növeljük a ház-rendszer rendezettségét, csökkentjük a ház-helyen a rendezetlenséget és csökken a ház-rendszer entrópiája (itt már végleg csak szimbolikus az „entrópia” szó használata, mondom ezt a jó emlékezettel rendelkező, valamikor hőtanból szigorlatozott olvasóknak).  
Ennyire egyszerű, ahhoz, hogy egy adott rendszer rendezettségét növeljük, vagy szinten tartsuk (csökkentsük vagy szinten tartsuk az entrópiát), energiát kell kifejteni. Ha nincs befektetett energia, a rendszer elemeire esik, tönkremegy, megsemmisül
Ha az iróasztalodon rendetlenség van, magas az entrópia, ha rendet csinálsz, csökkented az entrópiát. De, ha nem figyelsz, igen hamar újra megnő a rendezetlenség (az entrópia).
A házasságod, kapcsolatod. Ha nem fektetsz bele energiát, tönkremegy, megnő a rendezetlensége (az entrópiája).
Ha a munkahelyeden már únod magad, egyre kevesebb energiát fektetsz bele, nő az entrópia és a munkahelyi életed rendezetlensége, nemsokára a többiek, a főnökeid is észre fogják venni, és ennek következménye lesz, mert az energiád hiányzik a nagyobb rendszernek is  (hogy ne nőjön a rendezetlensége (az entrópiája)). 2 dolgot tehetsz: (a) észbe kapsz, megrázod magad és újra elkezdesz energiát befektetni és ezzel a saját és a nagyobb vállalati rendszer rendezettségét növeled (és csökkented az entrópiáját), vagy (b) elkezdesz egy új helyet keresni, ahol újra kedved lesz energiát beadni a közösbe és – miért ne – alkotni egy jó, dinamikus közösségben.
Többet kevesebbel.
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0

Szólj hozzá!

Házasság, szerelem...

isocrates_coaching 2011.11.14. 14:07

...e kettő kell  nekem. Van ezek között némi (?) ellentmondás. Ti még nem gondolkoztatok ezen?

Úgy neveltek minket, hogy minden rendes házasság szerelmi házasság és hogy a házasság holtomiglan-holtodiglann tart. Ha eddig nem gondolkoztál azon, hogy ez mind nem stimmel és gyakorlatilag alig találni rá példát a környezetedben, de még az újságokból megismert esetek is a masszív ellenkezőjéről tanúskodnak, akkor hagyd a fenébe ezt a bejegyzést. Ha eddig kibírtad, a hátralévőre már ne szívd fel magad.
A legnagyobb szerelmi lázban köttetett házasságoknak van a legnagyobb esélyük a biztos felbomlásra és ráadásul, bónuszként a legnagyobb ellenségek is azok tudnak majd lenni (utána), akik a legjobban szerelmesek voltak egymásba.  
Az irodalom, az elmondott, vagy elhallgatott meggyőződéseink ma is ezek, ezt öröklik a fiaink és lányaink is, bár már óvatosabbak vagyunk és szégyelljük is kicsit magunkat, ha arra gondolunk, hogy azok közül, amit utódainknak próbálunk továbbadni, ez a legnagyobb ha nem is hazugság, de legalábbis tévedés.
Most ne kezdjük azt, hogy igen, de a nagy szerelem szeretetbe olvad, meg ezek. Persze, ez néha megtörténik, mindegyikünknek vannak erre példáink az életünk során, de nem riasztóan kevés ez a példa és kiveri a zsemünket tömegesen pont az ellenkezője? Amikor nem oldódik fel szeretetben, barátságban, hanem majd’ megölnék az emberek egymást egy pohár vízben... és a legszörnyűbb, hogy szerte a világon bizony a családon belüli erőszak adja a legtöbb halálos áldozatot.
Valószínüleg a nagyobb helyi háborúkat leszámítva ez a legfontosabb erőszakos halálozási ok. A szerelmi csalódás. Amikor sikerül kihúzni a házasságig és ott fogy el. És mérgesek leszünk. A másikra. Pedig tulajdonképpen magunkra kellene, hogy nem készültünk rá.
Honnan ez a hirtelen okosság és ez a hév, amivel ezt írom? Előszöris nem hirtelen okosság, én ezt régen hordozom magamban, ezt az okosságot, miközben messze nem éltem mindig eszerint. Persze, hogy elvesztettem a fejem. Nem is egyszer. De elég korán olvastam, talán még késő-kamaszkoromban Schopenhauer A szerelem fiziológiája című könyvét (kis pici, semmi kötet, szerintem 2 óra maximum) és bár nem voltam hajlandó megadni magam neki, belopózott valahová az agyamba és azóta nem tudom onnan kizavarni.
Ha kíváncsi vagy (nem fontos, kemény, sötét kép), olvasd el magad, de vigyázz, mikor. Van indikációm és kontraindikációm minden esetre. Persze, hogy az számít vízválasztónak, hogy éppen szerelmes vagy-e, vagy utána vagy, éppen melankóliában és/vagy keresésben, vagy semleges (ez nem tudom milyen, erre végképp nincs indikációm). Lehet, hogy az a jó, ha akkor olvasod el, amikor fel vagy vértezve a szerelem erejével, mert akkor könnyedén azt tudod majd magadnak mondani, ok, ez hülye, ezzel nekem nincs dolgom, megyek megsimogatom a drágám haját.
De lehet, hogy az a jó, ha akkor olvasod, ha éppen benne vagy a melankóliában, mert akkor meg azt gondolhatod, hát persze, én hülye, nem is történhetett másként. Persze, az is lehet, hogy szerelmesen egy kicsit lelomboz és elülteti fejedben a kételyt, vagy ha melankólikus, depressziós, magad alatt vagy, tovább lök lefelé. Szóval, tégy, ahogy akarsz. A lényeg, amire most így hirtelen visszaemlékszem az az, hogy a szerelem a természet cselvetése és az egymás kiválasztása öntudatlanul úgy történik, hogy az a lehető legtöbb jót jelentse a majdani utódunknak. Szóval, hogy hülye, mechanikus, evolúció-vezérelte játékot játszat velünk végig a természet, velünk, akiknek egy droid-nyi szabad akaratunk sincs abban, mit teszünk (leegyszerüsítettem, olvasd el, nem tudom, hol tudod megszerezni, légy találékony)..
Persze Freud óta tudjuk (ha hiszünk neki, én legalábbis egy kicsit), hogy ráadásul a szex és a szerelem a legfontosabb mozgatórugónk, szublimálás révén még a Nobel-díj elérésére is ösztökélhet bennünket, nemhogy a mindennapi harcaink adott esetben (magunk előtt is rejtett) motivációját adja.
Na, tehát találkoztam én ezzel korábban is, de ma délelőtt Havas Henrik a könyvajánló délelőttjében megfogott Czeizel Endre pár mondata. Ő ugye, nemzetközi szinten elismert nagy tiszteletű senior tudósa a mai világunknak és az ő szakterületének, vizsgálatainak, ha kicsit absztraktabbul akarjuk megadni a tárgyát, hát az a genetika, gyermekszületés és vonzataként a szerelem és házasság, tágabban az utódnemzéshez kapcsolódó workflow.
Arról volt szó, hogy miért van egyre kevesebb házasság, ami van, gyorsan felbomlik és itt Havas belekevert egy gondolatmenetet, amit az előző félóra könyvismertető beszélgetéséből merített, hogy a zsidó hagyomány szerint a rabbinak van egy matchmaker/házasságközvetítő szerepe is, amelyben az egyik szempont hagyományosan az, hogy kereskedő, sok pénzt kereső család sarja nagyon okos tanult ember sarjával boronálódjon össze és marhára mindegy akár még az is, hogy előtte ismerték-e egymást. Nyilván ma ez már fellazult, de olvasmánylélményeinkből tudhatjuk (én legfrissebben a Jadviga párnájából), hogy ez mindenütt, magyar, de a környező országokban is (Jadviga Szlovákiában játszódik) a falusi, de biztos vagyok benne, hogy a városi környezetekben is egy szokásrend szerint bonyolódott, ahogyan megpróbálták összerendezni a következő generációk sorait. Ott sem sikerült mindig (Noszty fiú esete), de a meghatározó a szülői házak döntése volt.
Na és itt jön a trouvail, az érdekesség, ami ezt az egész bejegyzést triggerelte/elindította, a tudós professzor úr egyszerű szavakkal kimondta, hogy bizony az így létrehozott házasságoknak nagyobb volt az esélye a tartóssághoz (majd összeszoknak, fiatal emberek, volt idejük), mint a szerelmi házasságoknak, amelyek törvényszerűen áldozatul esnek a kezdeti szerelmi fellángolás (enyhe örültség állapota, valami ilyen kifejezést használt) biológiai, törvényszerű kb. 3 éves tartósságának.
Ezt már én teszem hozzá: ha a párok szokásai, érdeklődési köre, ismeretségi, baráti körének stílusa, olvasottsága, iskolai végzettsége jelentősen különbözik, barátként nem tudják elképzelni egymást, meg fogják utálni egymást fokozatosan (meg magukat: hogy a fenébe tudtam én Ebbe beleszeretni?!). Csak gondoljunk bele, mondjuk nulláról, összeköltöznél vele, aki más filmeket, könyveket szeret, a barátait tulajdonképpen utálod, te kirándulni szeretsz, ő meg táncolni járni, egy percre eszedbe jutna, hogy együtt éljetek? Pont így fogod látni, tesztelni, ezekben a dolgokban és másokban a szerelmedet kb. 3 éven belül. Nem tudom ki mondta, írta, talán Molnár Ferenc, hogy a szerelem az olyan veszélyes érzelmi/szellemi, felfokozott állapot, amelyben olyan fontos döntéseket, mint például a házasságkötés, nem szabad meghozni.
Tehát, fájdalom, az, hogy az  „ellentétek vonzák egymást” igaz lehet a szerelemre, de kis esélye van a tartós házasságra.
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0

Szólj hozzá!

„ÁLARCOSBÁL

isocrates_coaching 2011.11.13. 18:23

 

- Min tűnődöl?
- Azon a pesztonkán, aki magára öltötte úrnője fémszálas zekéjét, selyemharisnyáját, kígyóbőr cipőjét, száját kipirosította asszonya pirosítójával, fejébe csapta kis harangkalapját, aztán boával a nyakán elindult sétálni, mint valódi nagysága.
- Egy szolgáló mennyországa. Szegény nyilván be akarta csapni az embereket.
- Önmagát akarta becsapni.
- Hogyhogy?
- A kalauznak nagy borravalót adott, amiből a kalauz rögtön megtudta, hogy nem úriasszony. Leült egy utcapadra, de előbb megkérdezte az ott levőktől, hogy szabad-e. Diákok szólították meg, s oly finoman utasította vissza őket, a kacérság minden fölénye nélkül, hogy azok az arcába nevettek. Más szeretett volna lenni, mint ami, legalább néhány órára. Nem sikerült neki. Otthon le kellett vetkőznie. Erre azt gondolta, hogy a pompás ruhával együtt leveti az életét is, a hús-vér ruháját, a sorsát, melybe végzetesen be van börtönözve. Kinyitotta a gázcsapot, Végül azt üzente, hogy  nem érdemes élni.
- Csacsi volt.
- Bölcs volt, barátom, bölcs. Teljesen igaza volt. Csak egy hibája volt.
- Az, hogy nagyon sok képzelete volt.
- Az, hogy semmi képzelete se volt. Mert amit elgondolt, nem tudta átfinomítani, hanem nyomban megvalósíttotta. Mi mindnyájan ilyen álarcosbálban forgunk. Lehetetlen volna lélegeznünk egy pillanatig is abban a tudatban, hogy örökké merevek vagyunk, és nem élhetjük az összes lehetőségeket, egyszerre száz és száz ember életét, aki mind bennünk lakozik. Valójában ezt is tesszük, de csak képzeletben. Nézd, a gyermek nem bírja megvárni, míg felnő, a nagyokat utánozza, katona vagy boltos, a felnőtt visszavágyakozik a gyermekkorba. bélyegeket gyűjt vagy kártyázik, a milliomos a szegénység édességét is kiélvezi, fukarkodik, kapadohányt szív, felesége pedig farsangkor kölcsönkéri szobalányától a kartonruháját, abban megy el a bálba, hogy kiszellőztesse unalmas életét.
- Te mivel szórakozol?
- Kéziratpapírból  varrok magamnak ruhát. Felöltözködöm mások letébe. Voltam már orvos, szélhámos, apostol, gonosztevő, vénlány, tanár, cseléd, véres, tébolyult uralkodó is.
- Ez az író élete. Azok olvasnak. Ha olvasol, azonnal magadat képzeled az alakokba, a helyzetekbe, egyébként nem érdekelne, nem tudnád követni a szöveget. Te vagy a rabló és a detektív is. Folyton szerepet vállalunk.
- Most például milyen szerepet vállaltál?
- Azt, hogy mindenkit megértsek. De ez is játék, önáltatás. Voltaképp mindig csak magunkat szeretnők megérteni.”
Kosztolányi  Dezső, Pesti Hírlap, 1928. április 1.   
 
Azt írja Kosztolányi (mégegyszer), hogy:
„Mi mindnyájan ilyen álarcosbálban forgunk. Lehetetlen volna lélegeznünk egy pillanatig is abban a tudatban, hogy örökké merevek vagyunk, és nem élhetjük az összes lehetőségeket, egyszerre száz és száz ember életét, aki mind bennünk lakozik. Valójában ezt is tesszük, de csak képzeletben.”
Te milyen szerepet kaptál szereztél, tiportál ki magadnak (vagy kaptál a lassan már induló teherautó platójáról leesve/megszerezve a  „futottak még”-ek között)?
Ha
-          jól érzed magad a munkádban, a helyeden, kiteljesedhetsz, magával ragad és meg is tudsz belőle élni, vagy ha
-          annyira ugyan nem élvezed azt, amit csinálsz, de jó társaságban vagy, megbecsülnek, talán nem jobban, mint teljesítményed megérdemelné, de mégis „a csapat” tagjának érezheted magad, akkor
-          tegyél meg mindent, ott ahol vagy, legyél aktív, készülj, mi következik, segítsd a többieket, a főnökeidet abban is, ami az ő dolguk, amennyire lehet és amennyire képes vagy formális pozícióid keretein túl is.
De ha
-          már nem is szeretsz a benti helyzetre gondolni, ha
-          befelé menet már előre aggódsz, mi lesz már megint, ha
-          nem tudtál megfelelő kapcsolatokat kialakítani magad körül, ha
-          nem tudtál egy megfelelő teret „körülpisilni”, megszerezni és megvédeni magad körül, ami a tiéd, amin te vagy az úr, aminek a határát megsértik, hatékonyan meg tudod védeni minden körülmények között, ha
-          nem tudod a hozzád rendelt embereket, azok területét és hatáskörét hatékonyan megvédeni, ha nem vagy képes számukra megfelelő erőforrás-allokációt biztosítani, ha
-          a beosztottjaid nem tudják benned a főnököt látni, akkor
-          baj  lesz veled. Az ellenállóképességeddel, az egészségeddel, a kapcsolataiddal, „el fogsz fogyni”, és ha nem fogod meg ezt a lefelé húzó spirál-folyamatot időben, megfordíthatatlanná válik és egyre nehezebb lesz visszaszerezni egykori erődet, „harci” képességedet, túlélő-képességedet, ellenállóképességedet, hatékonyságodat.
Ez utóbbi esetben el kell gondolkoznod, hogy mi a nagyobb veszély gyakorlatilag a léted egészére:
a)      kitartani (végülis jó kis állásom van, ma nagyon nehéz újra elhelyezkedni, már egy éve egy fejvadász se hívott fel, míg korábban legalább 2-3 minden félévben, hát hogyan is tehetném, családom van, gyerekem van, hitelem van) és behúzni a nyakad és menni össze egyre kisebbé vagy
b)      eldönteni, hogy nem ez a jövőd és villámgyorsan körülnézni, a network-ödben, a szélesebb családban, ismerősök között, a neten és dolgozni a váltáson. De, határidőt szabni és semmiképpen sem hosszabbat, mint mondjuk maximum 2 hónapot a döntéstől számítva.
Lehet, hogy nem fogsz tudni ugyanannyit keresni, azon kívül, hogy mit fogsz csinálni, javaslom, hogy nézz körül, hogy hogyan tudod költéseidben erre a nehéz időszakra összehúzni magad. És ne csak „állásban” gondolkozz, ne hagyd ki a vállalkozást, akármilyet, amilyen tevékenységhez kedved van és valamenyni képességed, tehetséged.
Többet kevesebbel.
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0

Szólj hozzá!

Ha coach-olhatnám a görög miniszterelnököt...

isocrates_coaching 2011.11.02. 13:02

2011-11-02. A görög miniszterelnök nem meri meglépni népszavazás nélkül a segítségnyújtási csomag (ami persze, példátlanul kemény belső intézkedéseket is fog követelni) elfogadását. Az időpontra először januárt jelentette be, de hamar decemberre változtatták. A piacok, árfolyamok azonnal kiakadtak, a „mérőműszerek” normál érték-tartománya már kihalt, sivatagi vidék....

Nagyon komplikált a kép. Hogy egy érdekes aspektusára is felhívjam a figyelmet, azt a sok hitelt, amit a görögök most semmiképpen nem tudnak visszafizetni teljes egészében (valószínű, hogy az 50% is sok...), nem mind „itták/szórakozták el”. Nem keveset olyan árukra, beruházásokra költöttek, amire ugyan sürgős szükségük nem volt, viszont a kölcsönadónak meg nagyon (munkaerő, export, GDP), hogy azon azután megvásárolhassák az ő saját áruikat. Például, a német kölcsönök egy részén ultramodern tengeralattjárókat vettek ( http://www.dw-world.de/dw/article/0,,5890375,00.html )és gondolom, mivel a francia hadiipar is igen erős, a francia hiteleknek is lehetett (legalább részben) ilyen célja. Na most, persze, a hajukra kenhetik a tengeralattjáróikat. Szóval ennyit arról, hogy a takarékos északi EU szomszédoknak mennyi erkölcsi alapjuk van a nagyon magas lóról beszéléshez (persze, azért van, csak nem árt tudni, hogy milyen színes a kép).

tengeralattjaro.jpg

Legyen tiszta. Az EU-n kívüli spontán csőd következménye a görög állampolgárokra, szakszerevezetekre, politikai osztályra sokkal megsemmisítőbb hatással lesz, mint a jelenleg összeállított szabályozott államcsőd-csomag levezetése. Amit a görög választópolgár most megakadályozhat (ha jól tudom, a szavazás nem a segélycsomag és a vele járó drasztikus, nagyon drasztikus hosszú évekig tartó megszorításokról szól majd, hanem arról, hogy egyáltalán, Görögország maradjon-e belül az EURÓ övezeten (vagy az EU-n?)), az még mindig sokkal kisebb törést fog okozni az életében, mint az EU-n kívüli sodródás. De, élet lesz az is, „van élet az EU-n kívül is”. Van, persze, kérdés, milyen...

Most komolyan, a néhány EU össz-GDP százaléknyit kitevő görög gazdaság alapján a görögök azt képzelik, hogy az EU majd kivárja, hogy mit tetszenek dönteni decemberben, több, mint egy hónap múlva?! Vicc. Szerintem most gyorsabb lesz az EU döntés-mechanizmus a szokásosnál és nem leszek meglepődve, ha előzetes döntés születik még ezen a héten az EU-ban Görögorzság tagságának felfüggesztéséről.

Hogy a fenébe kerül ez ebbe a business coaching blogba? Nagyon egyszerűen. Jó példa arra, hogy meddig szabad feszíteni a húrt egy-egy éles szakmai és/vagy személyes karriert érintő vitában. Ha tök nem lesz igazam, vagy ha igazam lesz, mindegy, visszatérek erre, mert nagyon érdekes emberi tényezők és azoknak a sokasága van emögött az egész gubanc mögött.

Ha csak a két fő európai döntéshozót nézem, Merkel asszony mondjuk egy-másfél évvel ezelőtti otthoni és nemzetközi „nyugodt erő” pozíciójából alaposan kipottyant otthon is és a nemzetközi színtéren is, Nicolas Sarkozy, aki éppen most próbálja a jövő évi elnökválasztás előtt újraépíteni a komoly köztársasági elnök imázsát, hát, bajban van, főleg otthon, de a nemzetközi sikerek is vagy váratnak magukra, vagy felemásak. Cameron-t, akinek szintén fogy a személyes hitele, bár ő legalább ezen az áron igazán komoly intézkedéseket mert hozni otthon (igaz, nem is ígért nagyon mást), Sarkozy nem akarja a görög-ügy közelébe engedni (elég neki Merkel, akiről azt gondolja, hogy schlagfertig-ségével könnyedén fölébe kerekedik a világ szemében). Obama, nos, van elég baja otthon és már most béna kacsa (ilyen korán nem szoktak ebbe a helyzetbe kerülni az amerikai elnökök), a kínaiak még 5-ször meggondolják, hogy akármennyit adjanak abba a bizonyos 1 mrd EUR-ós mentő alapba (amelybe a napokban a kiírt 5 mrd EUR-óra sem sikerült vevőre találni... - http://www.zerohedge.com/news/latest-china-bailout-rumor-crumbles-efsf-pulls-bond-due-market-conditions-france-bund-spread-re ), szóval ezek a közvetlen és a körön kívüli legfontosabb szereplők.

És ehhez találja ki most a görög miniszterelnök a népszavazást. Valamiért azt gondolom, hogy egy néhány órás „brief coaching” elég lenne, hogy észre térjen (viccelek...).

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0

Szólj hozzá! · 2 trackback

Miért szalad egyre gyorsabban a (szubjektív) idő...

isocrates_coaching 2011.11.02. 11:47

...és hogyan készüljünk fel rá. Minél fiatalabb vagy, aki ezt most olvasod, annál fontosabb, hogy megértsd, miért és a magad módján felkészülj rá.

Volt már az az érzésed (észrevetted-e már), hogy ha valamilyen ismeretlen helyre mész (lehetőleg messze, autóval, repülővel, ilyesmi), a szubjektíven érzékelt idő odafelé sokkal hosszabb volt, hosszabbnak tűnt, mint visszafelé. Odafelé vagy megnézed a térképen, hová mész, a térképet kiterítve, kicsit összehajtva leteszed a melletted lévő ülésre (vagy az anyósülésen ülő valamelyik szerettednek, vagy ismerősöd a kezébe nyomod), vagy beütöd a címet a GPS-be.

A míg nem eléggé ismered ki magad a GPS-en, lehetnek problémáid. Én 2008 óta használok, jártam már úgy, hogy elvétettem a leágazást (mert magától változtatja a léptéket és erre készülni kell, mindig ellenőrizni kell, milyen nagyításban van éppen), 2 alkalommal egyszerűen nem ismerte (fel) az azóta készült műtárgyat (a dunántúli viaduktot és az új észak-pesti hídat), 1 alkalommal pedig nem tudta beazonosítani jól a célt (solymári temető). Mindegy milyen eszközzel, de odafelé kis túlzással minden „fa” új és figyelembe kell venni, nehogy eltévedj. A vasúti átkelők, a váratlan éles kanyarok (amelyek ugyan jól előre vannak jelezve, de mégis más, hogy ha eleve számítasz rá, mintha belebukkansz), újabb és újabb faluk, városelkerülő utak, mind, mind újdonságok, amelyekkel először találkozol. Nem akarsz eltévedni, ezért nagyon figyelsz, éber vagy.

Amikor visszafelé jössz, vannak ismerős részek, már nem érdekelnek a „fák”, már nehezen tudnál eltévedni, az érzékeidnek már nincs szüksége akkora készültségre, már könnyebben el is álmosodsz, és az egész benyomásod az, hogy jé, mennyivel hamarabb hazaértem. Ha ugyanoda kell menned újra, a normál vezetési állapotodnál még mindig egy kicsit készültebb leszel, de a harmadik, negyedik alkalommal beáll a normál figyelmi szinted és onnantól nagyjából a szubjektíven érzékelt utazási időtartam nem változik, sem az oda és vissza út, sem az egyes alkalmak között.

Coaching ugro lany.jpg

Próbáld elképzelni, hogy az élet különböző eseményeinek tartamát ugyanilyen szubjektíven éled át. Amikor – hogy talán a legintenzívebbre utaljak – például először vagy szerelmes, na, az megráz, 360 voltosan, egy párhuzamos világba kerülsz, az örökkévalóság a Tiétek, stb. A negyedik, ötödik szerelmi kapcsolatnál (ha eléggé figyelsz magadra is) kb. beállsz a tevékenység-ciklusra, kb. azt várod, amit lehet várni, és egyre kevésbé lep meg, hogy a szerelem legintenzívebb szenzuális szakasza törvényszerűen végetér és vagy beleolvad valami nyugodtabba, vagy rohantok tovább, keresni a következő párhuzamos élet-létet. Azt mondják a fiziológusok, hogy ráadásul ez a – fogódzkodj meg, ha éppen nagyon szerelmes vagy – biológiai törvényszerűség nem is csak egyszerűen a megszokás miatt van (bár szerintem döntő lehet benne), hanem fiziológiailag is kb. 3 év alatt lecseng az a bizonyos legnagyobb láz. Naná, nem lehet örökké a föld felett járni, és – nyugodt, külső szemlélő számára transzparensen - meglehetős marhaságokban hinni.

Vagy itt van a tanulás időszaka, amikor készülünk az életre, akkor is, simán eszünkbe se jut, hogy ez az egész azért határos valami, végtelennek tűnhet, ami előttünk van. Nincs még ott az életünkben, hogy nem élünk örökké, és az, hogy – ahogy az egyik kedvenc pénzügyi site-om, a Zerohedge jelmondata mondja -  elég hosszú távlatban bárkinek a túlélési esélye a nullára csökken (on a long enough timeline the survival rate for everyone drops to zero).

Nem ijeszteni akarok ezzel a trivialitással (bár a nyugati társadalom mindennapi „halál-tagadása” elég érdekes), hanem arra akarom felhívni a figyelmet, hogy ahogy haladunk előre az életünkben, egyre gyorsabbnak fogjuk érezni a közeledésünket, zuhanásunkat a saját életünk végpontjához és erre érdemes felkészününk úgy, hogy egyre több újdonságot, újrakezdést (hobb, sport, bridzs, akármi, nem feltétlenül partnerváltás, bár ez is lehet egy eszköz) kell beépítenünk, hogy az életünk érdekes maradhasson.

Ha folyamatosan csak azokkal a dolgokkal, barátokkal, tevékenységekkel fogunk foglalkozni egész életünkben, akiket, amelyeket mondjuk 20-30 éves korunking magunk köré gyűjtöttünk, ezek egyre kevésbé fognak kielégíteni minket (és őket), egyre unalmasabbá fog válni az életünk, egyre szürkébbé és úgy fogunk járni, mint a reklámban az ősz hajú férfiak, akik nem látják a pirosságát a „piros ruhás” hölgynek.  

Mit jelent ez?! Nem elég az a napi rohanás, hagyjál már békén... OK, békén hagylak, de akkor a leírtak fognak történni veled. Egyrészt egyre gyorsabban fog röpülni az idő, a reggelekből este lesz, a tavaszból tél egy pillanat alatt, alig kezdted el a nyári szezont, már fizetheted be a téli sátras tenisz-szezon bérletet. Hót unalmassá fog válni az egész, és csak Te tehetsz róla, hogy ne az legyen.

Személyes példám. Milyen váltásokat, új dolgokat pakoltam az életembe? Persze, fogalmam se volt arról, amit az előbb leírtam, csak most visszafelé vagyok ilyen okos, nem volt a váltásaimban filozófia, csak valamilyen erő belülről mindig újabb sínek felé ösztönzött. Például, amikor 25 lettem, elgondolkoztam arról, hogy, wow, ez minden, most már csak ez fog ismétlődni (szerintem valamikor e kor tájt, ezen mindenki így vagy úgy elgondolkozik). Nos, túl voltam már az amatőr zenészi pályám zenitjén, dolgoztam és levelezőn végeztem a gépészmérnöki kar vegyigépészmérnöki szakát, volt dolgom.

Mégis, 20-on éves éves koromban elkezdtem angolul tanulni, zongorázni és teniszezni. Ma az angol és a tenisz mindennapi társam, és ugyan van egy kis elektromos zongorám is, hogy ha eszembe jut, újra kezdhessem, de nagyon régem nem klimpíroztam. Nem rossz arány, 3-ból kettő bejött.

Tervezőként dolgoztam, már franciául és németül is megtanultam valamennyire és megint váltottam. Kimentem tanítani Afrikába (Algériába), francia nyelven mechanikát, műszaki rajzot, vízgépeket egy vízügyi főiskolán. Ez viszonylag merész lépés volt, mert a franciám akkor nem volt még olyan szinten (csak itthon tanultam és vizsgáztam a Rigó utcában), tanítani nem tanítottam előtte és a mechanikát is újra kellett tanulnom – franciául. Egy fél év kellett, hogy igazán megkapaszkodjak, kemény volt, de az utolsó két évben már az általános tanszék vezetője voltam (ami igazából inkább megtiszteltetés volt, mint valóságos tanszékvezetés).

Hazajöttem Afrikából, elkezdtem egy angol nemzetközi pénzügyi diplomát és hamarosan rögtön gazdasági igazgatói pozícióba (annál a cégnél az elnevezés financial controller volt) sikerült kerülnöm egy ír-magyar pénzügyi cégben. Éppen csak elkezdtem (az angol...) könyvelést tanulni, viszont tudtam elég jól angolul (és ismertem angol számviteli kifejezéseket, naná, éppen azt tanultam), ez használt, amikor az ír controller-rel leültem a felvételi beszélgetésre. Nos,  ebben is volt bizonyos mennyiségű merészség. Nehéz is volt, tanultam, mint a güzü, és végül megszereztem a gyakorlatot is és a következő években több multinacionális cég magyar leányvállalatánál első számú pénzügyi vezetőjeként dolgoztam.

Elegem lett a 8-órázásból (8?!), most business coachként dolgozom, van mit hasznosítani az előbbiekből, de azért most is gőzerővel hozom be, amire a pszichológiából szükség van ehhez, szerencse, hogy a pszichológia, pszichiátria, annak története mindig is érdekelt és csinos kis gyűjteményem is volt már indulásnál a vonatkozó szakirodalmoból, amibe már korábban is (20 éves koromtól kezdve) bele-bele kóstolgattam.

Vissza az eredeti témához. Azt gondolom, hogy tudni érdemes, hogy

  1. ma biztosnak látszik, hogy a ma 20 éveseknek (de lehet, hogy a valamivel idősebbeknek is) az életük folyamán egynél több – egymástól akár gyökeresen különböző - szakmával kell megismerkedniük;
  2. a jövőben nem lesz annyi 8-órás alkalmazotti állás, amennyire szükség lenne, az emberek nagy részének (akik akár 1 napot sem fognak a jövőben ilyen állásban tölteni) meg/ki kell találnia az egyéni, vagy csoportos önfoglalkoztatás lehetőségeit;
  3. az életkor meghosszabbodásával majd’ mindenkinek egynél több tartós párja/felesége/férje lesz az élete folyamán. Akik kb. 10 évet kibírnak/élveznek egymással, az már jónak fog számítani (a gyerekek szempontjából 15 év jobb lenne, de ez ebben a rohanó világban, amikor 2 ember szinte lehetetlen, hogy egyszerre ugyanazt a tv-műsort, rádió-műsort, újságot, stb, élvezze, lehetetlennek látszik számomra);
  4. jó lenne, ha a hobbijaidat is időnként megújítanád, ha azt szeretnéd, hogy az érdekesség, az igazi érdeklődés  szikrája ne húnyjon ki az életedben.
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása