Most egy kicsit nem a stressz, a megakadások felől közelítek a coachinghoz, hogy mire jó, hanem mondjuk az energia egyenlegünk felől.
Mondjuk tegyük fel, hogy a felhasználható energiánk 100. Miből van az energiánk? A táplálékból, azt dolgozzuk fel és részben beépítjük a hasznosítható anyagokat, részben energiaként felhasználjuk és munka fomájában leadjuk, a maradékot meg visszabocsátjuk a természetbe. Valamennyi energiát fel kell használnunk a mindennapi működésünkre, vegetatív (tőlünk független belső szervezeti) működésre, mindennapi személyes típusú tevékenységeinkre, sportolásra, testedzésre és a mostani elemzés szempontjából külsőnek számító tevékenységekre (családi életre, munkára, alkotásra, kapcsolatok ápolására, karrier építésére, szórakozásra, stb.).
Az energia mérlegnek stimmelnie kell. Amennyit a táplálékból energiává tudunk alakítani, azt tudjuk különféle transzformációkkal működéssé, „munkává” alakítani.
Az előbbi felhasználások közül egy típus kimaradt. Ez a nem szükségszerű, mindenféle belső feszültség feldolgozásához szükséges energia. Ez tiszta veszteség, mert olyasmire fordítjuk, ami akkor keletkezik ha a belső (fizikai és lelki) működésünk valamilyen rossz körbe kerül, lefékeződik, vagy akár leblokkolódik. Ez utóbbi például (az enyhébbek közül) a krónikus depresszió esete. Ilyenkor a külső tevékenységre más semmi energiánk nem marad, kész, leblokkoltunk, minden energiánk a belső feszültség valamilyen kezelésére fordítódik, külső tevékenységre semmi nem marad.
Ha most eltekintünk a krónikus depresszió eme szélsőséges példájától, mire is gondolok, amikor a „nem szükségszerű, mindenféle belső feszültség”-et említem. Nos, nagyon egyszerű dolgokra. Például konfliktusba keveredünk valakivel (férjünkkel, feleségünkkel, beosztottunkkal, főnökünkkel) és azt egyelőre nem tudjuk mindkettőnk számára előnyös módon megoldani. Vagy nem feltétlenül konkrét információ alapján félünk az elbocsátástól, csak úgy általában (sajnos, ma ez gyakori...). Vagy nem kapunk visszajelzést a munkánkról a főnökeinktől, a központtól, és ebből arra következtetünk, hogy valami (ránk nézve rossz) készül. Vagy félünk, mert prezentációt kell tartanunk és nem szeretünk kiállni emberek elé. Vagy azt gondoljuk, hogy tökéletesen csak mi tudunk megcsinálni bármit is, és ezzel eszméletlen, lehetetlen feladat elé állítjuk saját magunkat. Vagy problámánk van azzal, hogyan viselkedjünk a beosztottjainkkal, mert például közülük emeltek ki minket egy hónapja főnöknek. Vagy szeretnénk motiválni a munkatársainkat, és valahogy nem találjuk a módját. Például hiába próbáljuk megdícsérni a kollégánkat, valahogy nem jól ütemezzük, vagy valamiért nem jól csináljuk, inkább visszafelé sül el a dolog, mindenkinek keserű marad a szája íze. Vagy nem tudjuk magunkban tartani a hirtelen haragunkat még akkor sem, ha az netán a főnökünkkel szemben robban ki és ebből kellemetlen helyzetek adódnak.
Ezek miatt néha nem tudunk elaludni, amikor elalszunk, nyugtalanul alszunk, ezért kialvatlanok, türelmetlenek vagyunk, ha eddig probléma volt a hozzáállásunkkal, most a probléma hatványozódik, ettől még kevésbé alszunk jól. Kiver minket a víz, hamar idegessé válunk, a vérnyomásunk szép lassan egy magasabb tartományba kerül, az immun-rendszerünk legyengül, elindulhat az esetleges bennünk lappangó betegségeink pszichoszomatikus felerősítése. Szóval gáz van.
Nos, a segítő szakmák ebben tudnak segíteni. Az elakadásokat, többnyire valamilyen belső rugóval is rendelkező problémákat segítenek felszínre hozni és amennyire lehetséges, alapvetően a segített saját energiáját, saját felkészültégét felhasználva enyhíteni, orvosolni.
A coach és a coachee egyenrangú felek, a coachee saját magától is fejlődni képes, alapvetően ép, egyészséges ember, aki az élet, munka forgatagában egy-két olyan nehezebb helyzettel került szembe, amelyeket túlságos érdekeltsége, involváltsága miatt nem tud kellő távolságtartással kezelni, amit azután a környezetével ilyen-olyan okokból nem igazán tud átbeszélni, ezért fordul a segítőhöz, aki ebben a szembenézésben, majd célkitűzésben, terv készítésében és végül a célkitűzés megvalósításában tudja segíteni őt.
A folyamatot a coachee vezeti, ő hozza a „témát”, a coach a coaching folyamat kereteinek betartására ügyel. A folyamatot a coachee kezdeményezi, ő érzi sürgető szükségszerűségét a változtatásnak, a folyamatot az ő energiája működteti. Az enervált, a változás szükségszerűségét nem sürgető motiváló tényezőként megélő coachee-nak nincs esélye a változásra. A coachee az, aki „hajtja” a coach-ot. A coach munkája csak ebben a környezetben tud hatásos lenni, csak így tud az a légkör kialakulni, ami a kívánt változást támogatja.
A változásnak a coachee energiája az alapja. A coachee határozott elszánása csak az első lépés, szükségszerű, de egyáltalán nem elégséges feltétele. Gondoljunk csak azokra, akik „annyira” le akarnak fogyni...Elég ez a tényleges lefogyáshoz? Dehogy. Célkitűzés, megfelelő módszer, ütemterv és kitartás nélkül a mégoly erős elhatározás sem elegendő.
Ha valaki megsérti magát a konyhában egy késsel a hagyma szeletelése közben, az egy világos dolog, van egy seb, ami pár nap alatt begyógyul. Ezek az elakadások, egyéb negatív stresszforrások hatásai nehezebben felfedezhetők, sokszor csak általánosan gyengébbnek érezzük magunkat, kevésbé tudunk koncentrálni, egyáltalán minden nehezebben megy, mint máskor. Ilyenkor érdemes elgondolkozni, mi ennek az oka (és nem érdemes megpróbálni becsapni magunkat (hogy á, dehogy idegesít ez meg az), úgysem fog sikerülni...). A legjobb coaching folyamatok azokból a helyzetekből tudnak kinőni, amikor a coachee már tudja, legalábbis valamennyire homályosan, hogy mivel is akar megbírkózni. Ha nem tudja még, de a negatív hatásokat már érzi, az első téma az a coach-csal, hogy mi is lehet ennek az oka. Általában igen gyorsan kiderül, mit is kellene megváltoztatni és elkezdhetik közösen felépíteni a „haditervet”.
Energia szintünk és a coaching. A coaching célja, hogy ezeket a működésünk szempontjából felesleges, káros, belső energia-nyelőket megszüntesse, és több energiánk jusson az életünk élvezetére családunk szeretteink nagyobb örömére, a munkánk hatékonyabb végzésére munkatársaink és főnökeink nagyobb örömére és a karrierünk építésére a magunk nagyobb örömére. A felesleges belső energia felhasználás csökkentésével, megszüntetésével több energiánk marad kiegyensúlyozottan élni az életünket.
Utószó (a technikai érdeklődésűeknek): az entrópiát (termodinamika) a rendezetlenség jellemzésére is szokták használni. minél nagyobb a rendezetlenség, annál nagyobb az entrópia egy valamennyire zárt rendszeren belül. Minden zárt rendszerbe, ha nem akarjuk, hogy szétessen, hogy a rendezetlenség „ne üssön tanyát”, állandóan energiát kell befektetni. A természetben az entrópia, a rendezetlenség állandóan nő. Ha egy házat évtizedekre magára hagyok, nem renoválom, nem csinálok vele semmit, egyszerűen szétesik, szétmálik, először a tető, azután a falak és szép lassan a természet magáévá teszi (lásd – gyönyörű példaként -Angkor Vat-ot). Ha az autót nem tartom karban, nem viszem el a kötelező szervízbe, ha nem cserélek olajat benne az előírt időközönként, tönkre megy sokkal hamarabb, mint ha mindezt pontos időzítéssel megteszem. Így van ez a testünkkel, lelkünkkel és szellemünkkel is. Persze, mint az autónak, a testünknek is ki van mérve az ideje, de gondoljunk csak bele, hány embert ismerünk, ismertünk, aki messze idő előtt ment tönkre fizikailag, vagy ment is el örökre...Ugyanez van a szellemünkkel és a lelkünkkel, ráadásul, mennyire összefügg az állapotuk a testi állapotunkkal! Amikor elkezd „zörögni”, „csikorogni”, a lelkünk, szellemünk egészségével ugyanúgy foglalkoznunk kell, mint a testünkkel. Meg kell „olajoznunk”, esetleg valami kis „alkatrészt” (hiedelmet, fixálást, felesleges dühöt, stb) ki kell cserélnünk. Szóval, csökkentenünk kell a rendezetlenségét, az entrópiáját...