Sok könyvem félig (vagy addig se…) olvasott. Emiatt mindig is lelkifúróm volt. Nem elég, hogy annyit veszek, amennyit N+1 db életemben se tudok elolvasni, de ráadásul amit elkezdek, rendszerint azt se fejezem be (van, amelyiket később igen, legtöbbjét soha, vagy ne mondjunk sohát – nálam soha nem lehet tudni (erre jó…) -, mindenesetre kicsi a valószínűsége.
Persze, mindenféle magyarázat-konstrukciókat kitalálok, hogy a lelkifúrómat csökkentsem. Valamelyik bejegyzésben korábban a következőt biztos írtam már (ez egyike a “30” történetemnek, amit minden új (kicsit közelebbi) ismerősnek elmondok legalább egyszer, a régi ismerősök meg már csak sóhajtanak…).
A legnagyobb kedvencem a (pénzügyi) opciós elmélet adaptációja erre a jelenségre (Száz Jánostól): a könyv vételével opciót vásárolunk arra, hogy amikor majd egyszer (hirtelen) el akarjuk olvasni, kéznél legyen (ehhez minél nagyobb könyvtárad van, annál szofisztikáltabb “könyvtári” rendszerek szükségesek, hogy azután tényleg megtaláld őket).
Egy másik “elméletem” az ilyen irányú működésemre (ezt nemrégen sikerült így “bekereteznem”), hogy az én megismerési/tanulási módszerem mozaik-szerű. Nem vagyok (szinte fizikailag…) képes egy új ismeret/diszciplina elsajátítását sem lineárisan végezni.
A nyelvtanuláson levezetem, mit értek itt “lineárison”. A francia a második nyelvem volt, ezt sokkal határozottabb, világosabb keretek között kezdtem el tanulni, mint a végig sokkal “regényesebb” angol-tanulási utam keretei voltak (ha egyáltalán lehetett volna keretekről beszélni abban az esetben…). Beiratkoztam a Rigó utcai nyelviskolába, munka után hetenként 2 (vagy 3?) estén 6-9-ig bejártam és végig is jártam az összes fokozatot, ott, a tanfolyamon szereztem meg a közép, majd a felső-fokú nyelvvizsgát is. Minden szép, minden rendezett, így kell nyelvet tanulni. Kívülről így nézett ki. De.
A “zöld” könyvekből csak annyit és akkor tanultam, amennyit feltétlenül kellett (az volt a kötelező) és mellette több nyelvkönyv-sorozatot megvettem és tanulgattam, újságokat, irodalmat próbáltam olvasgatni egyre több eredménnyel. Mozaik-szerűen. Így tanultam meg franciául (persze, igazán akkor, amikor 3 évre kikerültem Algériába és francia nyelven tanítottam a mechanikát egy főiskolán…)
Ma is polcok vannak tele francia nyelvkönyvekkel, amelyeket soha (egyiket sem!) olvastam/tanultam végig. Egyszer jóval később, egy polc-rendezésnél kezembe akadt az egyik “zöld”-könyv, belenéztem. Jé, gondoltam, ha szép nyugodtan végig-tanultam volna, sokkal kevesebb energiával (és pénzzel) lényegében ugyanoda jutottam volna, mint így, hogy szőnyeg-bombázás szerűen csipegettem mindenfelé (ugye, erre a “30” történetemből az amerikai 20, vagy nemtudomhány helikopter napalm-bombázásának története rímel a vietnami háborúban, amikor jött a hír, hogy egy-két viet-kong partizán feltűnt az erdőben, ugye, egy erdőben felülről egy-két partizánt el-/megtalálni lehetetlen, de az egész erdőt kiirtani, bár nem gazdaságos (most az embertelenségét és erdőtlenségét ne is említsük), az sima…)
Nagyobbik fiam néha lenézően megjegyezte, minek fizikai könyvet gyűjteni, minden rajta van és lesz az interneten. Nos, az internet, az tényleg fantasztikus, de azért abban csak korlátozottan bízom. Ami tegnap elérhető volt, ma eltűnik. Például egy csomó ingyen könyvet gyűjtöttem a Stanza app-ra az Apple készülékekre és a múltkor azt fedeztem fel, hogy Amazon felvásárolta, és már nem támogatják az eredeti applikációt. Persze, az ingyenes könyveket a Kindle-re újra le lehet gyűjteni (részben meg is tettem), de nem is mindegyikre emlékszem, hogy melyik volt. OK, mondhatod, akkor nem is kellett annyira, mert különben emlékeznél.
Ez részben igaz, másrészről meg egy-egy ilyen dolog, hogy valami megvolt, vagy majdnem megvolt, és valahogy eltűnt, örökre hiány marad. Maradva a könyv-területen, egyszer Münchenben egy könyvesboltban a földön, a sarokban találtam két hatalmas német művészeti könyvet Velence művészetéről. Arra is emlékezni vélek, hogy olcsón adták már (talán 30 DM-ért, úgyhogy jó régen lehetett), de valahogy sikerült lebeszélni a megvételükről, hogy minek, meg nem is a saját kocsinkkal voltunk, engedtem. Ma is emlegetem néha, hogy azt nem kellett volna otthagyni (Velence a szívem egyik csücske…).
Meg azt is olvastam egyszer, hogy az interneten (akár komoly) szövegromlást is szenvednek a könyvek. Persze, tudom, kiadásról kiadásra a fizikailag kinyomtatott könyvek szöveg-állaga is romlik, egyszer hallottam egy olyan kutatásról és könyvről is (ez nincs meg…), amely különböző nemzeti kincsnek számító szerzőink (Ady, stb) munkáinak a (nem szándékolt hibákból eredő és kiadásról kiadásra terjedő és kumulálódó) szöveg-romlását elemezte.
Az internet más, a probléma komolyabb, sőt részben, sajnos, tudatos elem is kerül(het) bele. Egyrészről a tömeges scannelés, ahogyan a régi könyvek e-book-osítása történik, a szövegfelismerő szoftverek egyre finomodó, javuló minősége ellenére is magában hordozza a teljesen nem is kontrollálható tömegtermelés minőség-romlását (normál termékeknél a tömegtermelés akár a minőség javulását, mindenesetre standard-izálódását is jelentheti, a szöveg-scannelésnél és digitalizálásnál ez nem feltétlenül így van). Másrészről bele is nyúlnak állítólag a szövegekbe a legnagyobb mennyiséget előállító amerikai terjesztők, különböző, nem utolsó sorban erkölcsi okokból (ugye, itt nyilván angol könyvekről van szó). Az előbbire (a digitálizálásból eredő szándékolatlan szövegromlásra) számtalan példa van nemcsak az ingyen copyright alól már “felszabadult” művek esetében, de a drága pénzen megvásárolt Kindle e-könyvek esetében is, az utóbbira (szándékolt változtatásra) nincs időm példát gyűjteni, lehet, hogy csak pletyka, de nagyon plauzibilis, valószerű pletyka (ha az).
A legyegyszerűbb persze az, amikor tudod, hogy melyik könyved hol van. Ez szerintem viszonylag kevés számú könyv esetén kivitelezhető (az nem tudom, mennyi lehet, én biztosan túl vagyok rajta). A következő szint az, ha egy sorban, szépen látható, hozzáférhető módon, és valamilyen módszer szerint vannak a könyveid elrendezve (például tematikus, a szerző, vagy a cím szerinti ABC-ben, stb.). Az ezután következő szint, amikor a polcokon már nem egy sorban vannak a könyvek, hanem kettő (helyenként három) sorban, sőt, már zárt szekrény-részekbe is kerül, a probléma egyfajta katalógus nélkül (amely természetesen a tárolási helyre is utal), nagyon nehézkessé válik. Persze, ilyenkor meg vigyázni kell még arra is, hogy használat (olvasás…) után a katalógusbeli “helyére” kerüljön vissza… Persze, akármi a módszer, ha elég sok könyved van már, mindig lesz olyan új könyv, amit már megvettél egyszer (akár ugyanezt a kiadást, akár egy korábbit), előfordul (ez azért már ritka), hogy 3 is van egyből…
Nekem van (nem kész) katalógus(-rendszerem), amely bizonyos témákra (majdnem) teljes és egy nagy területre (Irodalom és környéke) nem készült még el. Ez utóbbi esetében a szerző vezetékneve szerinti első betű szerinti besorolások szerint lehet adott könyveket keresni, a második betűre már nem volt erőm/türelmem figyelni, úgyhogy Molnár Ferenc mellett simán állhat a polcon egy Mikszáth… Néha át kell rakni az egész rendszert, mert bizonyos betűk a magyarban mindig túlterjeszkednek, a B, a K, az M, az S, ilyenek…
Kitérő a rendszerezésről (csak néhány dilemma választéknak, nem feltétlenül fontossági sorrendben):
· Szerző, vagy cím szerinti ABC rendben? Én először témákra bontom és a témákon belüli ABC-t választom
· Idegen szerzőnél az idegen név szórendje szerinti ABC-s rend, vagy a vezetéknév szerinti (tehát Mark Twain az M-nél, vagy Twain, Mark a T-nél). Már ha tudod, hogy melyik a vezetéknév (keleti neveknél ez nem feltétlenül egyértelmű). Én a második módszert alkalmazom (tehát Twain, Mark a T-nél).
· “Irodalom és környéke” – itt jöhetnek a problémák a “környéke” definícióját illetően, de a nem egy szerző által jegyzett antológiák, szerkesztett könyvek esetében. Antológia egyszerű, cím szerint. Szerkesztett könyv komplikáltabb, ismert, kedvelt szerkesztő esetén lehet a szerkesztő szerint, különben cím. Vagy mi van az irodalmi igényű filozófikus művekkel? Stb…
· Irodalom és környéke, de egyéb témák, mint Történelem, vagy Filozófia előjöhet az a probléma, hogy mi lehet vajon a fő keresési szempontom (mindig lehet a katalógusban több szempont szerint is keresni, de fontos, hogy melyik a leglényegesebb szempont). A keresési kritérium lehet a szerző, ha ismert (nekem, mert persze, ez számít), és nagy valószínűséggel eszerint kezdem majd a keresését, de lehet a cím is, ha a szerző nem ismert, egy-, két könyves-szerző a gyűjteményben és a cím, vagy a téma lesz valószínüleg a hívó szempont.
· Mindig fontos szempont a témakör/altémakörök szerinti keresési lehetőség, az mindig lehetséges kell legyen.
Na most a félig olvasottság jelenségéhez meg az újdonság varázsa témakörhöz visszatérve az úgy van, hogy az ember azért vesz meg egy könyvet, hogy elolvassa, még akkor is, ha már tudja, hogy az összes meglévő elolvasatlant is figyelembevéve a teljesség már rég fizikailag tökéletesen kivitelezhetetlen. Feltehető a kérdés, miért vesz az ember új könyvet, miért nem elégszik meg azokkal, amelyek már megvannak és olvassa ki azokat? Nyilván, a válasz sokrétű:
(a) ha egyszerre lenne előttem a választékban az összes könyv, ami jelenleg megvan, nyilván egy csomó könyvet már nem vennék meg, mert
i. van újabb kiadás,
ii. van olyan kiadás, amely magában foglalja az előzőt,
iii. már nem érdekel az a terület,
iv. egyszerűen már nem aktuális a téma, a feldolgozás, az attitűd
v. (az érdekes az, hogy az ilyen típusú elemzések eredménye nem egy jó csomó könyv kiselejtezése (ezzel szabad fizikai tér felszabadítása), mert sok az előző kategóriák valamelyikébe (vagy többjébe) beleeső könyvhöz valamiért mégis ragaszkodom az elemzés végén…)
(b) Egyszerűen új dolgok kezdenek érdekelni
(c) Régi kedves szerzőim új dolgokat írnak és
(d) Valahogy abbahagyni újat keresni, bezárni magamat a meglévőbe hasonlít egy kicsit a halálhoz, amit, ugye, nem szoktunk siettetni.
(e) (kis “felszabadulás” (nem a folyamatos pénzügyi tehertől, de legalább az erre szánt fizikai tér állandó bővítésének terhétől) az e-könyvek megjelenése, azok másféle teret igényelnek, sokkal könnyebben megoldhatót).
Tehát amikor egy új könyvet megveszek, belenézek, de mivel éppen valami mást olvasok, ez néhány oldalt jelent, azután besorolom a helyére. Ez is érdekes, a “helyére” besorolás. Ha besorolom a helyére, eltűnik a színről, egy szintre kerül azokkal, amelyekkel kapcsolatban már kisebb bennem a feszültség, hogy nem ma fogom őket kiolvasni, míg az újakkal kapcsolatban nyilván ez a könyv-specifikus tömeg-vonzási szint, a “könyv-gravitáció” még erősebb (“nagyobb” a tömegük…). Ha besorolom őket, hirtelen “kisebbek” lesznek, az általuk kifejtett “tömegvonzás” lecsökken. Ezért előfordul, hogy az újabban vásárolt könyveket külön, a mindennapi élet-terem közelében tárolom egy ideig, hogy ne felejtkezzem el róluk (mint a régebbiekről…). Ez azonban csak addig tarthat, ameddig újabb könyvek nem érkeznek, mert ezek az ideiglenes tárolási helyek betelnek, helyet kell csinálni, akkor kénytelen vagyok őket (nagyrészüket olvasatlanul) a tematikus + ABC szerinti helyükre besorolni.
Ha már megvan ez a könyv-gravitáció fogalom, a könyvek által kifejtett tömegvonzás alapja, a félig (vagy negyedig, stb) olvasottság magyarázata pofonegyszerű. Minden könyvnek, amelyet valaha vásároltam és még mindig velem van, van valamekkora vonzása rám, de ennek erőssége nagyon különböző és időszakonként és könyvenként is változó. Aszerint, hogy éppen mi érdekel, miben vagyok benne, mi szükséges ahhoz a tevékenységhez, amit éppen végzek, pillanatnyi erősorrend érvényesül. Azt a könyvet olvasom éppen, amelynek a legnagyobb a tömegvonzó hatása. Igenám, de ha valamennyit kiolvasok belőle, mozaik-működésemnek köszönhetően nagyon érzékenyen, folyamatosan érzékelem azt, hogy hogyan fogy ez a vonzóhatás, ahogy a könyv lényege (ez alapvetően szakkönyvekre igaz) egyre világosabbá válik és egyre jobban kezd hatni az adott pillanat prioritási listájának következő jelöltjének a vonzóhatása. Így, bizony, előfordul sokszor, hogy a felénél, harmadánál, amikor már nagyjából értem a koncepciót, az ötlet megvan, ami köré a könyv szerveződött, ugrom a következő könyvre. Hát így valahogy…
No, persze, az ember élete (az enyém se) nem csak olvasásból áll, mégis, ez azért elég fascinating, így összeszedve, még nekem magamnak is…
Nem beszélve arról, hogy mennyi mindenre lehet ez alkalmas metafora (különösen ez a vége, ez a kiterjesztett tömegvonzási dolog). Csak ha arra gondolok, hogy mi magunk mennyiszer vagyunk félig kiolvasott “könyvek” mások számára és mi magunk mennyiszer vagyunk türelmetlenek másokat végig “kiolvasni”…
Szevasztok
Szilágyi Miklós – coaching.szm@gmail.com
