Néha az ember újra írja a szakmai életrajzát. Kellhet az ide is, meg oda is. Van amikor ez kell, van, amikor csak kiváncsiak vagyunk, változott-e valami, valamilyen szempont, ami egy új színt tud adni egy ilyen életrajznak.
Meg persze van, amikor többet is kell írni, mert erre a célra ezt célszerű kiemelni, arra a célra meg amazt. Meg az is van, hogy ha kevés dolog történt Veled még, akkor részleteket is tegyél bele, ha meg túl sok, az legyen a gondod, hogy mit hagyj ki, hogy azért a fontosak benne maradjanak.
Mindezt úgy, hogy 2 oldalnál ne legyen hosszabb… ja igen, és legyen benne fénykép, egyfajta hitvallás, vagy krédó, vagy motivációs levél-szerű izé-kezdemény. Persze, OK, mondod, hogy van ilyen műfaj is, hogy “Motivációs levél”, nem tudom, mi a legújabb trend, de gondolj bele, te szívesen kezelnél 10, 100, 1000 jelentkező esetében 2 dokumentumot?
Egy fenét… kinyitsz egyet, belenézel, tetszik, nem tetszik, mész a következőhöz (tudod, aki ezt csinálja, az is ember: “Még meg kell csinálnom azt a kimutatást a főnöknek, a fene egye meg, mára kérte… meg venni kell tejet, megint én megyek haza előbb és tegnap este megittuk az utolsó cseppig… a fodrászhoz is el kellene mennem, holnapután “jelenés”… Te jó isten, a kocsi már jelzi, hogy 9 nap a szervizig, be kell jelenteni!... nem válaszoltam még arra a két e-mailre se… miért volt olyan utálatos Piri a tegnap délutáni meetingen?! Direkt égetett a főnök előtt, na megállj… és a gyerek, már megint beírtak neki, jó, persze, hülye a tanár, meg ez a mai iskola… de mégis, mi lesz ebből a gyerekből?!”)
Szóval fénykép… na ez se egyszerű. Már férfiként se (most akkor legyen ilyen nyekkendő-zakós, vagy olyan, amilyen Neked is tetszik, jó, ha szép, vagy mint Apolló, az más, dehát ugye, nem mindenki…:-))), hát még gondolom, nőként… van aki tapasztaltabbbnak akar látszani, van aki fiatalabbnak… és mondják, hogy van ahol meg se nézik az anyagodat, ha nincs fénykép… no, légy okos…
Meg hogy max 2 oldal?! Életrajz, krédó, és… jai gen, referenciák…
Na és a referenciák, ez is új… ha tudsz, bármit csinálsz, kérj olyanoktól, akikkel korábban jól tudtál dolgozni, referenciát… nem annyira nehéz, mint gondolod… és nem kell feltétlenül nevet, céget is hozzátenni, úgy könnyebb… bár itt fennáll a veszélye annak, hogy fabrikálsz egy-két ilyet…
Na most itt jön, hogy a többit elhiszik- e Neked… van-e olyan public image-erőd, hogy rólad tudják, hogy ilyet nem csinálsz, mert minek, és mindig emlékezni kell, hogy tegnap mit hazudtál… bár azt is észrevettem, hogy akik szakmányban hazudnak, egy frászt figyelnek arra, hogy mit hazudtak tegnap. Sokszor arra se, hogy mit hazudtak ma délelőtt… úgyis elfelejtik a többiek, van elég bajuk, meg ők is össze-vissza… úgyhogy tudnak egymásra számítani, azután már tényleg nem tudod, mi van… Szóval, ha úgy általában kongruens vagy, körüljárható, autentikus, akkor ezt is elhiszik Neked… azt, hogy nem azért nem írtad ki a referenciához, hogy ki, mert nincs is ki, hanem azért, mert valamiért a referenciát szívesen adta az illető, de szintén (más) valamiért nem akarja, hogy a neve nyilvánosan szerepeljen… ennyi… ha meg mást se hisznek el Neked, ezt se fogják (“biztos csak kitalálta, nehogy má’…”)
Public image… sokszor van szó róla, de tényleg, tudsz róla, hogy Neked ilyen van? Hogy ha fent vagy a Facebookon, akkor akármit csinálsz, már van public image-ed. Például ha nem vagy fent, az is egy public image-elem. Valamiért lenézed, nem tartod fontosnak, ez is olyan, hogy “nekem nincs tv-m” tíz éve, vagy “nem olvasok híreket 10 hónapja” (bocs a konkrét illetőtől, itt ez nem negatív példa, ezen már én is gondolkozom…). Ez mind-mind része a public image-ednek. Amikor már majdnem “mindenki” fent van a Facebookon, amikor majdnem “mindenki” nézi a tv-t, amikor majdnem “mindenki” olvassa a híreket, ezek negligálása bizony vastagon része a public image-ednek.
Azután aki fent van a Facebook-on, de nem csinál rajta semmit… ez – szerintem egy kicsit - rosszabb, mintha nem lenne fent… mert ez a félig megfelelés, ez az “ott kell lennem”, de k. kényszeredetten csinálom… úgy vagyok fent, hogy nem vagyok fent… ha még sok dolgot csinálsz így, el kellene gondolkoznod, hogy hová szökik el az energiád… bizony… Aki nincs fent, az legalább karakán legény, ő megmutatja…. Mit is?
Ha meg fent vagy, és mindenfélét posztolzs, na az meg a sima, az a public image-edet építi (vagy rombolja) par excellence….
Szóval a csapda mindenkit megfog, kit így, kit úgy…:-)))
Vissza az életrajzhoz… szóval referenciák… ja igen, még a korábbi job-leírásokhoz… Azt mondják az okosok (akik a neten mondják a tuttit az életrajzírásról, van köztük egy-két tényleg okos fazon), hogy nem egyszerűen, statikusan azt kell leírni, hogy itt és itt, ekkor és ekkor és ez és ez, hanem hogy mit értél el, milyen projektjeid voltak sikeresek, milyen tevékenységekben – amelyek valamilyen eredmény-kontextusban megfogalmazhatóak – mi az, amivel növelted az adott céged teljesítményét, értékét, ha hard-fact-ekben (számokban, sales-ben, profitban) megfogalmazható, még ütősebb, hogy mindig hoztad a tervet, vagy felülteljesítetted, ilyenek…
A referenciák célszerűen ahhoz a tevékenységhez kapcsolódjanak, amire keresel, vagy ahová ajánlod magad. De ezt lehet tágabban is értelmezni értelemszerűen. Ha én például a mostani támogató tevékenységem alátámasztásául teszek be referenciákat az életrajzomba, beteszek néhányat azok közül is, amelyeket olyanok adtak, akikkel mint gazdasági vezető és nem mint coach dolgoztam. Azért, mert ezekben a referenciákban utalnak arra, hogy vezetői tevékenységemnek voltak olyan vezetői elemei, amelyek hasznosak a coaching munkához is (persze, azért teszek be kifejezetten coaching munkával kapcsolatos referenciákat is, de az előbbieket se hagyom teljesen ki…)
És akkor a krédó, a hitvallás, vagy mi… mutatok egyet magyarul és angolul, a sajátomat… nyilván arra kell megfogalmaznod, ahová, amihez írod. Én voltam mérnök, főiskolai tanár, gazdasági igazgató, internet hír-portálért felelős igazgató, most coachként (plusz egyéb kapcsolódó támogató tevékenységek) dolgozom, nyilván ez utóbbira van “kihegyezve”.
Például ezt a mellékelt passzust 10-es betűnagysággal és az egész CV-n keresztül minimális üres elválasztó sorokkal sikerült egy 2 oldalas anyagba úgy beletennem, hogy az életrajzhoz még 6 refernciát is sikerült csatolnom. Azt kell mondjam, elégedett voltam magamamal…:-))) (ezt is próbáld ki, hogy “elégedett vagyok magammal!” – tök jó, hidd el… pozitív ön-pletyka…:-)))
Tehát a minta krédó/hitvallás (magyarul és angolul):
“Támogatói hitvallásom: Már vezetőként is mindig csapatban gondolkoztam, a legjobbakkal vettem körül magam. Hiszek a felhatalmazásban, az együttes munka szinergiájában és abban, hogy partneri viszonyban lehet az embernek/vezetőnek a legtöbbet kihozni magából és a társaiból. Emellett mindig pontosan kell azt is tudni, érezni, mikor jön az egyéni felelősségvállalás és a döntés pillanata. Az a jó vezető, aki ezt a kettőt optimálisan kezeli, a csapatmunka szinergiáját és az egyéni felelősségvállalást.
Nagyon természetesen adódott számomra a coachingban is a partneri viszony, ahol a coach a keretekért, a folyamatért és a (cél-)fókusz-tartásáért felel, mialatt a coachee dolgozik a tartalommal, felhasználva az esetleg rejtve benne szunnyadó erőforrásait és azokat az előjeleket, amelyek már a megoldás felé mutatnak. A megoldásközpontú szemléletből azt tanultam meg, ha megtaláljuk a probléma okát, ezzel nem jutottunk közelebb a megoldáshoz, viszont ha megtaláltuk a megoldást és visszanézünk, sokszor már nem is látjuk a problémát… “
“My credo as a supporter: Already as a manager/leader I was always thinking in teamwork, I surrounded myself by the best people I could get. I believe in the synergy of the good teamwork and that you could achieve the most (both personally and in a the team-setup) in a partner-type of relationship. Of course, it’s important to know and to feel the moment of the personal responsibility and that of the decision-making. The good leader handles both in an optimal way, the synergy of the teamwork and the personal responsibility.
Therefore was the partner-relationship of the coaching so natural to me. In the coaching the coach is responsible for the framework, the process and the focus on the goal while the coachee is working on the content, using his/her - little bit perhaps - hidden resources and the signs showing already in the direction of the awaited states for behaviour and situation. I’ve learned from the solution-focused approach: if we are finding the cause of the problem, we are not closer to the solution while if we are finding the solution and looking back, many times we cannot find any trace of the problem…”
Szilágyi Miklós – miklos.szilagyi@businesscoach.hu
