Ez a bejegyzés több mindenről szól, van egy konkrét célja, van egy kis visszaemlékezés benne erre a három, coaching jegyében eltelt évemre (a negyedik elkezdésekor), és talán azok számára is, akikkel együtt csináltam végig, vagy a szerencsések számára, akik korábban kezdték, vagy azok számára, akik még csak az imént kezdték, tartogathat egy-két érdekességet/tanulságot.
Full disclosure (teljes közzététel): a szokástól eltérően ennek a bejegyzésnek van határozott célja (is), konkrét cselekvésre (is) buzdít és ennek az eredményében érdekelt vagyok személyesen is.
Nekem tulajdonképpen sosem volt példaképem. Olyan, akit teljesen, mindenben követni szerettem volna. Még az általam sokat emlegetett Socrates se, és Thatcher asszony se, de kétségtelenül emberi tartás szempontjából ők ketten kiemelkednek a többiek közül nálam (amikor a 3-napos Agykontroll második napján két “szakértőt” kellett választanom magamnak, akikhez néha tanácsért fordulok meditáció közben, ők ketten lettek azok…).
Mérnökként nem volt mérnök-példaképem, főiskolai tanárként Algériában nem volt tanár-példaképem, gazdasági igazgatóként nem volt gazdasági igazgató példaképem.
Érdekes módon ahogy belekezdtem a coachingba, sok is lett. Ebben-abban sok élő és már nem élő, személyesen ismert és nem ismert coach, és terapeuta tartozik ebbe az elég népes csoportba (aki olvasgatta néha ezt a blogot, találkozott mindegyik típusból többel is…).
Még nem tudom hová tegyem ezt, miért, hogy én, aki általában mentem az úton, se jobbra, se balra nem sokat nézve, most ennyire nyitott lettem, ennyire figyelek arra, hogyan csinálják mások, a többiek… jól… Talán a nyitottság a kulcs, ami nélkül a coaching nem is működik… persze…
Ez az egész most azért jutott eszembe, mert 50 emberre lehet szavazni egy “példaképszavazáson”. A mai nap az utolsó szavazási nap. Technikailag 3 főre kell szavazni, akkor lehet elküldeni a szavazatot.
Én Komócsin Laurára, az egyetlen coachra szavaztam (és mivel mást nem ismerek a listán, kerestem hozzá kettő olyat az 50-ből, akinek a projektje a legszimpatikusabb volt).
Azt figyeltem meg ezalatt a 3 év alatt, hogy Komócsin Laurához viszonyulni “kell”, bizonyos értelemben ez elkerülhetetlen. A legismertebb magyar coach-név (2009-ből láttam egy felmérést erről), ismerni, legalább a nevét, “mindenki” ismeri, és ahogy Magyarországon (de szerintem mindenütt a világban) szokott lenni, kevesen semlegesek, vagy szeretik ezért meg azért, vagy nem szeretik ezért meg azért (sajátos módon, most már széles coaching ismerősi/baráti köreimben mindkét körből vannak számosan…).
Azt hiszem, összegzésképpen számomra az a fontos, hogy (1) sokat tett Magyarországon a coaching-szakma elimertetéséért, népszerüsítéséért, (2) sok mai aktív, sikeres coach valamilyen formájú képzésen tanulta a coachingot, amelyet ő szervezett meg, (3) aktívan menedzsel egy coaching közösséget, az eddigi tapasztalatom szerint egy az ideálishoz közeli sweet spotján az “empowerment” és a “command & control” continuumjának, és (4) eszméletlenül kreatív abban, hogy hogyan lehetne minden lehetőséget kihasználni “win-win” helyzetek létrehozására, amivel – ne tévedjünk, nem Teréz anyáról beszélünk – pénzt is lehet keresni.
Van még valami, ami elsőre (férfiként) nem is jutott eszembe... nyilvánvaló, hogy a coaching, egyéb segítő szakmákban is túlsúlyban vannak a nők és egyre inkább a fiatalok is. És bizony a túlnyomórészt férfi vezetőkkel szemben, ebben a szerepkörben néha jogosan, néha kevésbé jogosan, de handicapeseknek érezhetik magukat. Nos, Laura sokat tett azért Magyarországon, hogy (5) egy nő és (6) egy fiatal nő egyenrangú partnere lehessen a férfi vezetőknek is...
Komócsin Lauráról akkortól kezdtem távolról hallani, ahogy elkezdtem odafigyelni a “coaching” szóra. Emlékszem, már jártam Sárvári György Neosys képzésére, amikor egyszer a Dagály előtt szombat délelőtt addig nem szálltam ki a kocsiból, amíg be nem fejeződött a rádió interjúja. Kereken fogalmazott, értelmes volt, okos volt, a business világból jött, mint én is, azannya, mondtam, ő hol van már…
Azt hiszem, egy vagy két videóját is letöltöttem a youtube-ról, és “természetesen” megvettem a kapcsos könyvét is (az I. kötetet, amiből az angol kiadás lett).
Az ICF-be (International Coaching Federation) még 2011-ben léptem be Cservenyák Tamással való beszélgetés folyományaképpen, aki a már előválasztott 2012-es elnök volt. 2011-ben még Hegedűs Dóri volt az ICF elnök. Azért is említem őket is, mert mindketten szintén nagyon figyelemreméltó tagjai ennek a közösségnek, akikkel mindig jó együtt lenni, eszmét cserélni és akikre mindig érdemes odafigyelni. Ők követték Laurát az ICF elnöki székében, aki az alapító, első elnöke volt világ legnagyobb coach szervezete magyar tagozatának.
Volt abban az időben egy-két ICF rendezvény, amin részt vett ő is, az egyiken emlékszem, odamentem hozzá, bemutatkoztam és mondtam, hogy tetszik a könyve. Köszönte, de nem érdekelte… Ahogy később megismertem, mindig jár valami a fejében, hogy mi legyen a következő lépés és én láthatóan nem tartoztam bele ebbe a következő lépésbe…
Akinek sikere van Magyarországon, az van, akinek gyanús. Laura bizonyos értelemben, ahogy említettem is, megosztó személyiség, főleg a coaching-berkekben. Nagyon széles együttműködési bázison dolgozik coachokkal, vannak a szűkebb stratégiai partnerei (ezek egyike vagyok én is), van egy kicsit lazább együttműködési kör (például az említett könyv angol kiadásának kapcsán elindított projekt) és még sok más kör is van. Évente megszervez egy coaching konferenciát (idén február 4-én lesz, a Gerbeaud-ban), amelyen a tágabb értelemben vet coaching szakma mutatkozhat meg, nem közvetlen marketingje ez a Business Coach Kft-nek), és különböző módokon dolgozik projektekben együtt más általam is nagyon tisztelt coachokkal.
Laurát közelebbről 2012 elejétől ismerem, 1 évig a SolutionSurfers megoldásközpontú rövidcoaching képzésén vettünk részt egy jó kis csapatban, egyidőben tettük le az ICF akkreditációs vizsgát a csoport előtt Turai Léda és Peter Szabo assessorsága mellett. Amúgy pont sasszemű Hankovszky Kati FB bejegyzéséből tudok erről az egész példaképszavazásról. Nekem már az imponált, ahogy fullra kiépített praxis mellett beült az iskolapadba Katiékhoz.
Egy ilyen hosszú képzésen elég jól megismerik egymást az emberek. Talán ennek is köszönhető, hogy eddig már 2-szer is felajánlotta nekem, hogy csatlakozzam a Business Coach Kft csapatához stratégiai partnerként. 2-szer? Azt hogy lehet?
Ez egy külön sztori, egy kitérőt megér (néhányan már ismerik a barátaim közül) és ebből is meglátszik valami abból, hogyan is működik Laura. Még 2012 őszén (már végefelé jártunk a képzésnek) elhívott kávézni, és felajánlotta a csatlakozást. Érdekesnek találtam, nemigen fogtam a sales-részét a dolognak, és megtisztelőnek is. Mondtam, hogy jó. Volt már valaki a csapatban, akivel ezt megbeszélte, akit szintén ismertem a Megoldásközpontú Egyesületből (aminek az ICF után és mellett 2012 elején szintén tagja lettem), aki örült az én belépésemnek és akit már ki is jelölt a mentoromnak az első időszakra.
Ugyanakkor azt is mondta, hogy náluk az a szokás, hogy nem csak ő dönt, a többieknek is el kell fogadniuk az új embert és ennek megvan a formája, szokott lenni egy ilyen felvételi beszélgetés, amin a többi stratégiai partner eldönti, hogy igen, vagy nem. OK, gondoltam, a “főnök” hív, ott van, aki már meg van nevezve mentoromnak, gyakorlatilag lejátszott meccs, miért ne.
Na most – esetleg ebből tanulhat más is, ha nem is teljesen hasonló, de valamennyire erre hajazó esetekben -, bizony mondom néktek, lejátszott meccsek meg nincsenek… egy szeptemberi (még 2012-ben vagyunk) délelőtt vidáman, nyugodtan, lazán megérkeztem a főhadiszállásra, az Adnrássy 98-ba, a Magnet Házba, és (talán a Bojtorján) teremben leültem a “vizsgabizottság” elé… akkor lehettek talán 12-en, 8-an voltak jelen Laurával együtt.
Először szabadon bemutattam magam a kérésükre, majd kérdésekre válaszoltam. Azután kérték, hogy egy 10 percre menjek ki, amíg megbeszélik a döntést. Lett belőle vagy 20 (már úntam magam…), amikor visszahívtak és Laura mondta (egy-két dologgal kiegészítették néhányan), hogy sajnálja, de a grémium döntése az, hogy nem. Annyit hozzátett, hogy később esetleg még megfontolásra kerülhet ez a döntés (OK, gondoltam, köszi, köszi, de köszi, nyilván ez egy kis gyógyír akar lenni… - és akkor ott, akkor nyilván az is volt, miközben végülis ez neki is egy kis kudarc volt).
Hmmm… furcsa helyzet volt. Nem jelentkeztem valahová, hívtak, ráadásul a “főnök”, volt egy plusz ismerős pártfogóm is, mégse. No, amilyen én vagyok, írtam nekik egy kb. 4 oldalas levelet, kielemeztem a helyzetet, és köszöntem a lehetőséget. Elengedtem a dolgot.
Laura 2013 elején behívott egy projektbe külsősként. Ez a széleskörű együttműködés-generálás, aminek ez a szerves része volt, általában is működésének leglényegét érinti. Bárkivel megismerkedik, leveszi a lényeget, hogy mit tud az illető, mi a jellegzetessége a működésének és elraktározza… Azután egy adott pillanatban, amikor egy lehetőség és az elraktározott információ valamilyen formában átfedésbe kerül, “elhívja kávézni”… és abból még minden lehet…
2013 őszén – majdnem napra pontosan az előző évi toborzási akció kudarcához egy évre – megint elhívott egy kávéra. Most más volt azért a helyzet, részben én is más voltam, meg most az ajánlati portfólióban nem csak a stratégiai partneri kapcsolat lehetősége szerepelt, hanem annak a projektnek a vezetése is, amelyben résztvevőként az év elején elkezdtem dolgozni. Ami azonos volt, az a kiszemelt mentor és az, hogy a csapatnak is el kell fogadnia engem. Annyi azért történt ezalatt az év alatt, hogy majdnem mindenkit megismertem közülük így-úgy-amúgy, szóval nem voltam már “sötét ló”. És nem ismétlődött meg a “vizsgáztatás” se, egy mail ment mindenkinek, amire egy napon belül megjöttek a válaszok, úgyhogy szerdán kávézás, pénteken “deal”.
Ami a salest illeti, azért azt látom, erről beszéltem is valakivel a csapatból tegnap, hogy hiába egy jól bejáratott név, csapat, nagyon széles kapcsolatrendszer, a mai körülmények között senkinek nicsen ingyen ebéd. A háttér sales-munka, energia-befektets ezekkel az alapokkal és háttérrel is kőkemény ingujjfeltűrést jelent…
Szóval 2013 október óta közelről látom, hogyan irányítja a csapatát, hogyan dolgoznak, dolgozunk. Sokat tanulok tőle, tőlük többek között a sales területen is, ami korábbi életemben nem volt előtérben.
Tegnap egy Diadal-képzés alumni találkozóját tartottuk, 3 óra egyszerre komoly és vidám hangulatban, 2011-es volt a legrégebbi hallgató. Karrierek indultak el, szakmai folyóiratot alapítanak, komoly növekedésű, igazán sikeres tanácsadó céget, coachok dinamikus csapatát vezetik többek között az itt végzett hallgatók. Aki ismeri a Business Coach Kft jelenlegi csapatából például Vásárhelyi Jutkát, vagy Porpáczy Évát (a “mentoromat”), akikkel a facilitálást csináltuk, tudhatja, miről beszélek, amikor a jó hangulatot említem.
Nekem abban, hogy hogyan kell magad érvényesíteni a segítő, tréning és coaching szakmában, az egyik példaképem. Vannak a szakmában példaképeim, ő az egyik. Most rá lehet szavazni ebben a versenyben.
Tudomásom szerint a finisben vagyunk, ma (jan. 16) az utolsó szavazási nap.
Azért tartom fontosnak, hogy szavazzunk Laurára (erre kérem azokat, akik értik, most mire gondolok), mert ennek a szavazásnak az eredménye a coaching szakma elismertetése felé is egy fontos lépés lehet, mind a coachoknak, mind azoknak az ügyfeleknek, akik már tudják, mire és milyen jó és hasznos a coaching, és azok a HR-esek, akiknek ez az egyik - megfelelő helyen alkalmazott - leghatékonyabb személyi fejlesztési eszköze.
Tudom, elég régen vagyok benne mindenféle coaching szervezetben és több, mint egy képzésen is résztvettem, a coaching szakma sem ment valamennyi széthúzástól... itt van most egy lehetőség, hogy egy coachra, Laurára szavazáson keresztül terjedjen a coaching hírneve, jó lenne egy kis összefogás...:-)))
http://peldakepszavazas.inda.hu/
miklos.szilagyi@businesscoach.hu
...mer' minden energiájukat erre fordítják... LÁTSZANI... semmi másra nem jut idő... nehogy keress tartalmat, irányvonalat, stratégiát... ááááá... az aznapot, áááá... a délutánt, áááá.... ezt a meetinget kell megnyerni... utána meg csak lesz valahogy... (SZM)