Szerintem a tartós, sok mindenen keresztülvezető, alapvetően sikeres élethez (amiben benne vannak az időnként elkerülhetetlen és ominózusan csak sikerhez vezető mérföldkövekként aposztrofált kudarcok is – ld. még: „...nincsenek kudarcok... csak tanulás, stb...”) nem elég csak az akarás.
A „tartós”-on azt értem, hogy ne gondolkozz rövid távon. 80-130 évre rendezkedj be, van időd. Ha vannak nehezebb időszakok, amikor esetleg semmi nem látszik sikerülni, rendelkezz be túlélő módba (legyen mindig egy olyan tevékenység, amely minimális befektetéssel a rezsi fedezetét hozza) és készülj fel arra, hogy újra be tudd vetni azt a szorgalommal élesített tehetségedet, amihez igazán kedved van...
Mi kell hozzá akkor? Nos, szerintem
- tehetség abban, amit szeretnél csinálni, amivel meg szeretnéd keresni a kenyeredet,
- baromi sok szorgalom, tanulás, tapasztalás, ami a tehetséged erősséggé tudja változtatni,
- kitartás, hogy az erősségnek legyen kellő kifutása, hogy meg tudjon nyilvánulni
- valami, amit a zen például úgy is ki szokott fejezni, hogy „ne célozz görcsösen", ne akard túlságosan,
- szerencse.
Tudom, tudom, az 5. pont ijesztő, van aki nem is hisz benne, én is inkább azt az interpretációt pártolom, amely szerint szerencse (vagy balszerencse, összefoglalósan: véletlen) az általunk nem belátható ok-okozati összefüggések eredő hatása. De aki azt mondja, hogy nincs, annak nehéz dolga lesz. Amikor jól mennek a dolgai, elégedetten azt gondolja, hogy csak rajta múlik, amikor meg rosszul (és lesz ilyen...), akkor meg irányt-tévesztetten kóvályog a világban, nem találja a helyét, mert a véletlenre, ami ugye nincs, nem foghatja, azt tiltja a „vallása”...
A 4. pont is, belátom, eléggé misztikus, pedig egyszerű. A görcsösség mindenben megbosszulja magát, türelmetlenséghez, vállalhatatlan kompromisszumokhoz vezet. Mondok egy egyszerű, kézenfekvő, mindennapi magánéleti példát. Aki túl görcsösen keresi a párját, vagy nem talál, vagy beleválaszt és megbánja. Aki nem tudja elképzelni az életét egyedül és mindenképpen keresni akar valakit,k a végén már tényleg mindegy, csak valakit, nos, az olyan kompromisszumokba fog belemenni, amit maga is megbán.
Szerintem csak 2 önmagában is kiegyensúlyozott ember tud tartósan harmonikus kapcsolatot kialakítani (tartósan diszharmónikus kapcsolatokkal tele a pince-padlás, ahol csak azért vannak együtt, hogy ne legyenek széjjel...).
A 3. pont tricky, kockázatos. Ide tartozik az én rendszeremben egyébként az akarat-tényező is, nem egy különálló valami. 3 évvel ezelőtt írtam ebben a blogban a jó elengedésről és a jó ragaszkodásról (http://vezetoi-coaching.blog.hu/2013/06/25/a_jo_elengedes_es_a_jo_ragaszkodas). Nem rocket science, lényegében arra hívja fel a figyelmet, hogy azt, hogy egy adott helyzetben mit kell tenned, még hasznos-e kitartani, vagy már hasznosabb elengedni, csak és egyedül Te tudod meghatározni (kérdezhetsz, konzultálhatsz, de még gondolata se kisértsen meg, hogy valaki véleményére túl nagy hangsúlyt fektess), aki abban a helyzetben vagy. Hagyd a slogan-eket (akár erre, akár arra húznak), hallgass magadra, az intuíció által megtámogatott racionális gondolataidra (az a jó, ha a szív és a fej együtt mozog... ha külön, más irányba húznak, lassíts le, és cas par cas (esetről esetre) dönts...
A 2. pont önmagért beszél, enélkül soha semmi nem sikerülhet (kivéve, ha örökölsz sok pénzt, stb-t a szüleidtől, de enélkül azt is inkább elherdálod, vagy legalábbis jelentősen csökkented, amire annyi, de annyi példa van...).
Az 1. pont fontos és ebben tehetsz valamit. Vannak/lehetnek specifikus tehetségeid (szinte mindenkinek van tehetsége valamihez), amit adott esetben, ha nem a „népszerű” triviális tehetségek közé tartozik, nem is olyan könnyű megtalálni. Azután vannak az általános tehetségeid, például az, hogy az észlelésed, gondolkodási alapmintád rendszerszemléletű, praktikus, vagy alapvetően empatikus. Erre pedig tudok Neked mondani olyan vizsgáló eszközt, ami ennek megállapításában segíthet.
+36-30-9-444-627
Szilágyi Miklós