Ezen - hogy mikor lesz már rend, igazság - mostanában sokat gondolkozom. Egy kis videó-clipből származik valami ilyesmi gondolat, hogy evolúciós gondolkodási szálon elindulva, a túléléshez (humánban: sikerhez, jelentsen az bármit) az igazság keresése nem feltétlenül a nyerő stratégia.
Egy adott helyzetben a hatalomhoz dörgölődzés, a talp-nyalás, a basáskodás, a többiek elnyomása/ellehetetlenítése - pusztán tágabb értelemben vett túlélési szempontból - egyszerűen legtöbbször a lehető leghatékonyabb stratégia. Szomorúan mondom ezt, de ténynek érzem.
Azt szoktam mondani, “nincs igazság”, de most éppen e gondolkodás hatására kezdem úgy gondolni, hogy bizonyos értelemben - a naív optimisták számára bizonyosan - rosszabb a helyzet: nincs rá szükség... a túléléshez, sikerhez... van könnyebb, egyszerűbb út...
Azt hiszem, ennek a naív hitnek az alapjai mélyen bennünk gyökereznek. A zsidó-keresztény világ monoteista egy-istenhite, vagy akár az arab világ mindentudó kádi képe, a “jó herceg” legendája mind-mind e forrás körül nyüzsögnek. Hogy van egy felsőbb, igazságos hatalom, ami helyre teszi majd a dolgokat, eldönti, mi jó, mi rossz, rend lesz végre, az alkalmatlan vezetőkről kiderül ország-világ előtt, hogy alkalmatlanok, és a sarkaiból kilendült világ újra megtalálja az egyensúlyát, és az érdemesek (mi magunk, persze...) fogják betölteni az őket megillető helyeket, rend lesz, béke, nyugalom.
Nem volt, nincs és nem lesz ilyen. Szerintem. Ideje hozzászokni a gondolathoz, hogy az élet küzdelem is, és nincs felsőbb hatalom, amely ellenőrizhetné és büntethetné az övön aluli ütéseket. Igazság sok esetben van, de keresése önmagában hordozhatja jutalmát, egyéb rewardra nem érdemes számítani.