Vezetői coaching

„...[Szókratész] egy másik tanítványa, Arisztidész, amíg Szókratésszel kapcsolatban állt, nagy előrelépéseket tett a filozófiában, aztán elhagyta a kört, hogy részt vegyen [sic] egy hadjáraton. Amikor visszatért , elveszítette minden vitakészségét. Szókratész megkérdezte, mi az oka ennek a visszafejlődésnek, mire Arisztidész azt válaszolta, hogy sohasem tanult igazán Szókratésztől semmit, korábbi bölcsességét inkább csak annak köszönhette, hogy Szókratésszel egy házban vagy térben tartózkodott. Akkor érte el a legnagyobb haladást, amikor Szókratésznál ült vagy megérintette...” *

Persze, el lehet gondolkozni azon, hogy adott esetben nem is annyira meglepő, ha valaki visszatérve egy háborúból (amiben „részt vett”) elveszíti a kapcsolatépítő, vitakészségét (lásd például a vietnami háború túlélőinek többféleképpen dokumentált mentális állapotát).  

De a mi - ebben a blogban vezérfonálként (vagy „búvópatakként”, de szép!) végighúzódó coaching – szempontunkból nézve egyszerüsítsük  le a dolgot arra, hogy valaki láthatóan tanul valakitől, de amikor elválnak az útjaik, kiderül, hogy tulajdonképpen igazából csak az áramkörbe bekerülve látszott ez igazi, magáévá tett tudásnak, ez igazából csak (pillanatnyi) alkalmazkodás volt, ami nyom nélkül eltűnt a hatás megszűnése után.

Ez egy nagyon jó alkalom, példa arra, hogy mi és mi nem a coaching. Siessük leszögezni, hogy éppen ez az amiről nem szól a coaching.  Több szempontból sem. Először is a coaching a szó szoros értelemben nem tanítás. Egy tágabb, másodfajú értelemben viszont  igen, segít megtanulni adott reakció-/válasz-mintákat megváltoztatni, finomhangolást végezni rajtuk, de úgy, hogy ez tudássá váljon. És ez utóbbi a lényeg. A coaching akkor (nagyon) jó, ha a coachee, a coach-olt a coaching folyamat után felismeri magától, amikor a korábbi elakadást okozó probléma típushoz ér és alkalmazni tudja a megtanult új reakció-mintát.

Arisztidész esete rossz példa a tanulásra általában is, de a coaching folyamatra is. Ki csinálta a hibát, hogy ezt nem vették észre? A forrás talán nem mond többet az esetről, nehéz megmondani. Mindenesetre a coachnak az egy alapvető feladata, hogy segítsen felismerni a saját-erejű/-energiájú tanulás fázisait és ha valami kimarad, segíteni kell a coachee-t abban, hogy lassítson és ne lépjen addig tovább, amíg el nem sajátítja az előző fázist.

Sok coach azt mondaná és egyetértek velük: akció, akció, akció! Fel kell tenni az elején és annyiszor, amennyiszer kell, a kérdést, hogy (itt általánosan, nyilván a konkrét esetre konkréten kell megfogalmazni őket, de az irány, a cél ezekkel a kérdésekkel egyértelmű):

• „Ha el fogod érni  a célt, azt a változást, amire szerződtünk, az miben fog megmutatkozni?
• Hogyan fogod konkréten érezni magad?
• Mit fogsz konkréten mást csinálni?
• Mennyiben fogsz konkréten másképpen kommunikálni a többiekkel?
• Mi az, ami konkréten meg fog változni a múködésedben és ennek a hatásában?

Segíteni kell – gyakorlatilag az egész coaching folyamat során -, hogy „akciókra”, és idézőjel nélküli akciókra kerüljön sor, amelyeket a coachee megtervez saját maga számára és végrehajt (majd az megbeszélésre kerül a coaching folyamatban), amelyek mind azt célozzák, hogy a vágyott, kitűzött cél-helyzethez minél hamarabb, minél közelebb jussunk. Gyakorlatilag az akciók a fenti kérdésekre adott válaszokat próbálják ki éles helyzetben.

Minél több sikeres akció színezi a coaching folyamatot, annál gyorsabban kerülünk közel a célhoz. Kevesebb elmélet, kevesebb diszkusszió, több gyakorlat, több akció.  Többet (eredmény)  kevesebbel (dumával, elmélettel).  

*Idézi Marie-Louise von Franz „Álmok” című könyében Platón vitatottan hiteles dialógusából, a Nagy Alkibiadész-ből (akit esetleg érdekel, ennek azért megpróbáltam utánanézni, az 1984-es nagy 3-kötetes Platón összesben nincs benne, a Kindle összesben viszont kettő Alkibiades dialógus is van...)  

** Abba most ne menjünk bele, hogy a coaching nagyon sok típusú helyzetben lehet hasznos, amelyekben mind az a közös, hogy valami változás jön létre a körülöttünk lévő világ érzékelésében és arra adott válaszainkban, de ezeket nem mindig lehet a fenti reakció-minta megváltoztatás fogalommal leírni. Itt egyszerüsítettem és csak egy – talán a legfontosabb – témát említettem.

Szilágyi Miklós - Business coach: coaching.szm@gmail.com

Ahogy már az 1. részben szó volt róla, most egy önbecsülési pillanatfelvétel következik. Érdemes megcsinálni, csak Magadnak, hogy felmérd, hol tartasz. A mondásom az, hogy ha a szép lassan ide-csepegtetett részeket Magadnak „elszámolva” becsületesen végigolvasod, végiggondolod és megcsinálod a feladatokat (nem dísznek vannak benne), és utána újra megcsinálod Magaddal ugyanezt a felmérést, sokkal jobb eredményt fog mutatni.

Szóval az

Önbecsülési felmérés

Az első részben 12 kijelentést olvasol, kérlek, értékeld azt, hogy Rád az adott kijelentés mennyire igaz, mennyire stimmel és ezt a „stimmelést” mérd egy 0-10-es skálán. Copy/paste ezt a részt egy új, üres Word dokumentumba, nyomtasd ki és minden egyes kijelentés mellé írj egy számot 0-10 között, ami a legjobban jellemez Téged az adott kijelentés vonatkozásában.

Mivel 12 kijelentés következik, a lehetséges minimum összeg  0 és a lehetséges maximális összeg 120.

Add össze a 12 számot és az eredményt írd az „Összesen” mellé. 

A második részben néhány kérdésre kell Magadra vonatkozóan választani lehetséges alternatívák között (olyan, mint egy vizsga-teszt). Jelöld meg a kinyomtatott lapon a Rád legjobban jellemző alternatívát.

Egy fontos megjegyzés: a későbbi részekben többször megemlítődik majd, hogy az önbecsülés és az önbizalom két különböző dolog, bár összefüggenek. Röviden (részletesen később): az önbecsülés nem függhet külső tényezőktől, ez egy közös, belső  emberi erőforrás, az önbizalom az adott területtől, tevékenységtől függhet, például ha nem tudok teniszezni és elkezdek tanulni, normál, hogy nincs hozzá önbizalmam. Ezt azért mondom, mert lefogadom, hogy majdnem mindegyikőtökben a két fogalom (önbecsülés és önbizalom) keveredik. Az alábbi felmérésben ha nem tudod pontosan, mit érts önbecsülés alatt, ne habozz, alkalmazd egyelőre a saját fogalmaidat, amelyek szerint még önbizalomnak hívod az önbecsülést is. Most, az elején, mindegy, hogy minek hívjuk, a lényeg, hogy próbálj – Magadnak, Magadhoz – őszinte lenni.

Ja igen: tényleg nem érdemes „átverni” Magad, a Te ügyed, csak Te fogod látni. Ez még akkor is így lenne, ha nem érzel elegendő erőt Magadban, de mindenképpen végig szeretnéd csinálni ezt a folyamatot és segítséget kérsz egy coach-tól; akkor is megtarthatod Magadnak a felmérés eredményét.

A kinyomtatott és ezen a módon kitöltött lapot dátumozd meg és tedd el, hogy később egy újabb felmérés eredményét össze tudd vele hasonlítani.

1.       12 db állítás (értékeld őket Magadra vonatkozóan egy 0-10-es skálán)

Értékes ember vagyok.

Értékes vagyok, mint mindenki más.

Megvannak bennem azok a képességek, ami ahhoz kell, hogy jól éljek.

Amikor a tükörbe nézek, kellemes érzés tölt el.

Nem tartom magam egy komplett katasztrófának.

Tudok nevetni magamon.

Örülök, hogy én én vagyok, hogy ilyen vagyok.

Szeretem magam akkor is, ha mások visszautasítanak.

Szeretem és támogatom magam, attól függetlenül, hogy mi történik.

Általában elégedett vagyok azzal, ahogy a személyiségem fejlődik.

Tisztelem magam.

Én szeretem magam úgy, ahogy vagyok, és nem akarnék más lenni.

ÖSSZESEN:

2.       Válaszolj két kérdésre, kiválasztva a megadott alternatívák egyikét

Milyen gyakran érzed Magad korlátozva a mindennapi működésedben önbecsülési problémáid miatt?

Lehetséges válaszok:

Mindig

Gyakran

Néha

Ritkán

Soha

Mennyire érzed súlyosnak az önbecsüléseddel kapcsolatos problémád?

Lehetséges válaszok:

Nincs probléma

Enyhén

Közepesen

Komolyan

Teljesen lehetetlenné teszi a normális működést

No, akkor van egy kiindulópontunk, amihez később hasonlíthatod a fejlődésedet. Egy biztos, ha nem 120 a felső összeg és ha nem az első alternatívákat választottad, felesleges energiád megy el arra, hogy kompenzáld az ebből származó belső feszültségeidet, „visszabeszélj” a mindannyiunkban állandóan pergő belső monológnak, ami/”aki” viszzafog, nem hagy a legjobb hatásfokodon működni, ahelyett, hogy  motiválna, jobb eredmény eléréséhez szükséges harmonikus, de legalábbis dinamikus belső hangulatot megteremtené. Szóval kevesebb energiád marad az „életre” magára, legyen az a munkád, a magánéleted, a szerelmed, barátságod, vagy akár az álmod (mert persze, az önbecsülési problémák néha alva se hagynak minket teljesen békén).

Na most ne álmodjunk a tökéletesről, ha igazán őszinte, senki nem éri el a tökéletest egy ilyen felmérésben, vagy ha eléri, rögtön kérjen időpontot egy pszichiáternél. Normál, hogy ebben-abban  egy kicsit bizonytalanabbak vagyunk, még akkor is, ha végig ez az anyag arról beszél, hogy  márpedig ennek az önbecsülésnek állandónak és a legmagasabbnak kell lennie optimális esetben. Naná, a mesében. De, nem mindegy, hogy milyen szinten van és nem mindegy, hogy ne változzon nagyon széles, hanem inkább egy szűkebb sávban.

Ebből persze az is következik, hogy elképzelhető, hogy valaki olyan – nem maximális, de – „jó” eredményt ér el, amin nem nagyon lehet változtatni, el kell fogadni, hogy rá ez a szint jellemző (egy idevágó  idézet egy Litvániában élő coach-tól, Turai Lédától, egy minapi story coaching tréningről: „Az elég jó jó, nem kell a tökéletesre törekedni”).

Csak játékból, meg hogy legyen is valami tétje, és hogy kedvet csináljak ezzel Nektek is, a következő bejegyzésben visszatérek erre és megcsinálom magamra a felmérést.

Többet kevesebbel. Ha sikerül csökkenteni a felesleges, - az önbecsülés belső energia-elszívó hatását közömbösítő  - energia-veszteséget, több jut az igazi „életre”, munkára. Többet kevesebbel.

Szilágyi Miklós, coaching.szm@gmail.com