Tapintattól az elhallgatáson keresztül az ordas hazugságig életünk, világunk át van itatva hazugsággal és/vagy manipulációval, ez tény. Ahogy fogalmaztam, benne van az is, hogy ahhoz, hogy egymás mellett, egymással összefogva, egymásban bízva és egymást tisztelve éljünk, dolgozzunk, szükség is van rá bizonyos mértékben, hogy így legyen, ez sokszor elengedhetetlen része helyzeteknek, ha nem akarunk állandóan egymásra acsarkodva élni. A tapintatra, az udvariasságra, a kegyes hazugságra és bizonyos szempontból az elhallgatásra gondolok, mint állandó segítőire a lehetőség szerinti konfliktus-minimalizáló emberi kapcsolatoknak.
Ha nem így gondolod, nem készülsz fel rá, nem vagy tulajdonképpen ezzel mindig tisztában, nehéz dolgod lehet az életben. Ha mindig mindenkinek névértéken elhiszel mindent (vagy legalábbis túl sokszor, túl sokat), sokat csalódtál már és fogsz is még sokat.
Persze, a másik véglet, a mindenben kételkedni, szintén nem lehet a járható út, nincs rá időnk, energiánk és puszta lehetőségünk se, hogy mindennek utána járnunk. Természetes, hogy rengeteg dolgot egyszerűen bizalom alapján elfogadunk, hogy rendben lehet, mert biztos, hogy akiknek a dolguk volt, jól elvégezték a dolgukat, nem kell külön utánajárnunk. Szélsőséges eset (talán viccesnek is találod, de példának kíváló), hogy a 10. emeleten nem fogsz félni, mert feltételezed, hogy az épületet nem egy kiszáradt mocsárra építették, a statikusok jól számították ki a szerkezet paramétereit, gondoltak a legnagyobb elképzelhető szélnyomásra és az adott helyen várható legnagyobb földrengés hatására is, Neked ennek külön nem kell (persze, nem is tudnál...) utánajárni.
Így van ez ennél mindennapibb emberi kapcsolatokban is, meglehetősen sok dologra, reakcióra tapasztalat alapján nyugodtan számíthatsz.
Amire már érdemes mindig odafigyelni, hogy ha valaki valamiről, amit közvetlenül nem tudsz ellenőrizni, határozottan értékelő kijelentést tesz, érdemes belegondolni, hogy mi a beszélő érdeke abban, hogy ez a kijelentés pozitív vagy negatív legyen. Ha érintve van a végrehajtásban, vagy a hatásában, „egy pici sóval” (egy kis fenntartással) érdemes fogadni, amit mond, ugyanúgy, ha az a várható érdeke, hogy a dolog valamilyen formában ne sikerüljön. Tulajdonképpen ennyi az egész. Ennyivel már egész jól el lehet evickélni.
A coaching alapanyaga az igazság. Ha amiről beszélünk, nem az igazság, akkor a coachingnak nem lehet igazán hatása. Persze, megállapodás szerint minden egyes fordulópontnál meg kell egyezni, hogy a coach a kérdéseivel, tükörtartásával menjen-e mélyebbre. A coach feladata, hogy megérezze, melyek ezek a csomópontok, és csak a megállapodás után menjenek együtt tovább, „mélyebbre”. Ha a megbízó/ügyfél valamire azt mondja, hogy, bocs ne, ebbe az irányba ne menjünk, ezt egyáltalán nem szeretném, vagy most ehhez fáradt vagyok, vagy nem vagyok felkészülve rá, az teljesen OK, és beletartozik az igazság-légkörbe.
Valaki, aki mindig (vagy sokszor) megjátssza magát a környezetének, (soha) nem akarja „kiadni magát”, nem nyílik meg igazán (soha) senkinek, egyszerűen nem coacholható. Kár a pénzért, energiáért.
Aki „megérzi az ízét”, az pedig tudja, minél jobban el tudja engedni magát, annál több esélye van az eredményre. Az, ami elhangzik, alap-szabály szerint ott is marad, viszont szembe lehet nézni vele, és csak így lehet esély rá, hogy meghaladódhasson. A lényeg, hogy a coach tulajdonképpen – legjobb formájában – személyiségének egyik szeletében teljesen fel tudja venni a megbízó alteregójának a szerepét és a megbízó tulajdonképpen – a visszatükrözésen keresztül – önmaga semleges, önmagát kívülről látni tudó önmagával beszélget... nagy, meghatározó, változtató erejű élmény tud lenni...
Többet kevesebbel. Kevesebb – a világgal és önmagaddal szembeni védekezésből, félelemből eredő - ellenállással többet érsz el. Elérheted a változáshoz feltétlenül szükséges „szökési” sebességet.
Szilágyi Miklós – coaching.szm@gmail.com
