Görgényi István tartott előadást Vadászterület (Hunting territory) címen az ICF Coach Klubban. A cím egy csoportdinamikai segítő modell elnevezésével egyezik meg, amit az Ausztráliában, Magyarországon, Angliában és Franciaországban is alkalmazott vállalati és sport-tanácsadásban és executive coachinghoz.
A szerző vizilabdázói világbajnoki éremmel, (ausztráliai) női vizilabda olimpia bajnoki edzői éremmel, majd család- és csoportterápiai tapasztalattal a háta mögött fejlesztette ki a rendszert és járja vele a világot, konferenciákon ad elő és szakértőként, tanácsadóként, trénerként segíti a vállalatokat a különböző országokban.
Sok helyen még mindig meghatározónak tartják a személyiségjegyeket, -típusokat és azokra alapozva próbálják megoldani a személyi és csoport problémákat, konfliktusokat. Elmondása szerint Ausztráliában például könnyen lehet, hogy egy tréning előkészítését, vagy egy coachingot a Myers Briggs személyiségtípus teszt alapján indítanak és mindent annak az eredményére fűznek fel. Jelzem, itthon sem idegen az a gyakorlat, hogy valamilyen személyiség-teszt alapján (a DISC a divatos) (be)kategorizálnak valakit és akkor az a feladat, hogy ennek alapján kell változást elérni.
Egyik példája szerint egy nagy-vállalat (nem derült ki, vagy már nem emlékszem, hogy melyik országban, esetleg többen) kifejezetten színjelekkel próbálta megkülönböztetni az egyes dolgozókat egy ilyen teszt alapján és a feladat az volt, hogy mindenkivel a standard, az adott típusra (színre…) jellemző módon kellett reagálni és a probléma nem volt probléma többé…
Nos, Görgényi Istvántól mi sem áll távolabb, mint ez a felfogás… Szerinte nincs állandó személyiségtípus-hatás. Egy sport-példája szerint (lesznek még sport-példák) az egyik futtballjátékos a Manchestre United üdvöskéje volt, mert az edző tudott vele bánni, míg az ír válogatottat szétszekálta, hogy ki is kellett emelni onnan…
Görgényi István Vadászterület modellje rendszerszeméleletben vizsgálja a helyzeteket/konfliktusokat, ahol minden mindennel összefügg.
Ars poetica-ja lehetne, hogy “én olvasni/megismerni tanítom a vezetők számára a (gazdaségi szervezetekre is jellemző belső) politikai játszmákat és nem azt, hogyan lehet őket megnyerni… a cél, amihez hozzá tudom segíteni őket, az az, hogyan tudnak közreműködni egy igazi értéket termelő csapat létrehozásában.
A másik csapda szerinte a konfliktusok tudatos, megfontolt kiiktatására tett kísérletek és a “joy”, a “fun” keresése. Először azt hitte, hogy ez az Ausztráliába importált angolszász visszafogott stílus, az “understatement” öröksége, amikor itthon is megtapasztalta, hogy az angolszász tréning-minta alapján itt is erre trenírozzák azokat, akik megfizetik a trénert. És akkor elhangzik a cél: “Jól akarjuk érezni magunkat a munkahelyen!” és szétárad a jó érzés az arcokon, mosolyognak, idill. Igen ám, mondja István, de pont ez az, amit nem szabad így direktben kitűzni, mert ez a holtbiztos módja annak, hogy ne érd el.
Meg a munkahelyen nem is ezért vagyunk, hanem azért, hogy teljesítményünkkel előállítsunk valamit. Jól, jót, hasznosat, hatékonyan. És – ilyen már csak a dolgok természete, ha ez sikerül (jól, hatékonyan működni/dolgozni), akkor lehet, hogy el is kezdjük egy kicsit megszeretni egymást és ezt az egészet, ahol dolgozunk. Igen, akkor jó esetben jön a “flow”, Csíkszentmihályi Mihály “flow”-ja. Ebben az irányban megy (jó, kíváló teljesítmény elérése együtt először, összerázódás, csapattá formálás utána), a másik irányból (akarjunk fantasztikus csapat lenni és majd utána jó lesz a teljesítmény) nem.
Megemlítette azt is ebben az összefüggésben, hogy a sokat idézett Tuckman modell a csoport-fejlődésről (a csoportok időben 4 fejlődési fázison mennek keresztül: forming-storming-norming-performing, magyarul: megalakulás-helyezkedés viharokkal-szabályok kialakulása-teljesítés) a profit-, illetve sikerorientált üzleti és sport-világban nem működik, mert nincs idő kivárni az első három fázist, rögtön teljesíteni kell…
Például egy futball-edzőnek (sok példa származik az előadás során a sportból, mert ott nagyon pregnánsan látszanak az erővonalak, jobban, világosabban, mint az üzleti világban) nem adnak időt (hónapokat, éveket), hogy felépítse a csapatot (forming-storming-norming), hogy azután eljussanak a teljesítéshez (performing), már az első meccsen teljesíteni kell és ha sorozatban nincs győzelem, jöhet is az új edző…
Az üzleti életben kicsit nagyobb a tolerancia, egy vezérigazgatónak (hacsak nagyon nagy blamázsokat nem gerjeszt) egy év laufja/ideje biztos van, általában 2-3 éve is lehet valakinek, főleg, ha bizonyos jó előjelek már megjelennek a működésben (bár, a 2008 óta tartó “új időkben” a tolerancia határ lejjebb szállt, a piacok, a tulajdonosok türelmetlenebbek lettek…).
A Hunting territory (Vadászterület) módszert Görgényi István az élete korábbi periódusában (sportoló, edző, terapeuta) tapasztalt konfliktusokon való intenzív, kreatív, alkotó gondolkodás közben alkotta meg és azóta is folyamatosan fejleszti, miközben sikeresen alkalmazza is.
Az előadást PPT prezentációra és időnként rövid film/video-betétekre építette. A példák és videók nagy része a sportból, és ott is kiemelten a futball világából származik, és ahogy elmondta, minden előadásra/alkalmazásra az egyre bővülő anyagának csak egy kis hányadát használja fel, sok-sok órára való anyaga, tapasztalata van. Ebből a gazdag anyagból kaptunk egy két-órás ízelítőt kedden este a MOM-ban.
Nyilván én is csak szemezgetni tudok itt azokból a dolgokból, amelyek legjobban megmaradtak bennem. Nézzük az alap-gondolatokat:
- Territoriális lények vagyunk, akiknek fontos a fizikai/szellemi/lelki területünk védelme és erre a gondolatra épül a modell, hogyan lehet ezt figyelembe venni, felhasználni a konfliktusok kezelésére, de még inkább előrelátására és megelőzésére.
- A szervezeti/csoport-problémák, -konfliktusok nagy része nem személyisegproblémákból, hanem szerkezeti vagy kommunikációs problémákból adódik, ezért megjósolhatók, így elkerülhetőek és a konfliktus-kezelő folyamat megtervezhető: erre építve kialakitható konfliktusokkal bánni tudó csoport-kultúra (és ez a lényeg…)
A “territoriális lény” kitétel illusztrálására egy nagyon “vicces” jelenetet mutatott az “Az iroda” tv-sorozat angol változatának magyarra szinkronizált egyik részéből, amikor az egyik kolléga a derékszögben egymásnak tólt íróasztalok között kínosan elhessegeti kollégájának az ő asztalára kicsit be-/rálógó iratait, mire a kolléga iratrendezőkből a demarkációs vonalra olyan magas falat épít, hogy ne is kelljen látnia a másikat. Amikor az első kollégának egy adatra van szüksége, kénytelen telefonon felhívni a másikat, aki nem veszi fel a kagylót, sőt, az iratrendezők árnyékában ki is surran a szobából, amit az infót kérő kolléga először nem is érzékel és folytatja a kuncsorgást…
Úgy lehetne ábrázolni a vadászterületet (a mobillal készített fotó nem lett elég jó), hogy a résztvevőket körülveszi egy-egy (egyszerűség kedvéért) kör és ezek a körök (saját vadászterületek) bizonyos területeken összeérnek, közös halmazuk van. Ez a közös halmaz jelképezi a közös felelősséget, feladatokat.
A csoport körül pedig van egy nagyobb jelképes ellipszis, amelynek az a része, amit az egyedi vadászterületeket jelképező körök nem fednek le, a senki földje, amit a csoport együttesen védelmez külső illetéktelenekkel szemben.
A Belső Harcok Kora nemcsak egy nem megfelőképpen vezetett szervezetben lehetséges, de egy jól, kooperatívan működő szervezet is visszaesik ebbe a fázisba, ha például nagyobb átszervezésre kerül sor. Tehát ezt a territoriális, szerkezeti típusú konfliktus-képződést valamikor életünkben nem kerülhetjük el, jó felkészülni rá.
Az érdekesség az (kipróbálva különböző projektekben, de akár bárki megpróbálkozhat saját környezetében, hogy ezt tesztelje), hogy a két terület közötti átfedés által képviselt közös feladatokról/felelősségekről a résztvevők akár drámaian is különbözőképpen gondolkozhatnak. István felidézett egy esetet, amikor két együttműködő cég vezérigazgatóját kérdezte ki, milyen tevékenységeket látnak ezen a közös területen: az egyik 12-t sorolt fel, a másik 15-öt és 2 közös volt a két listán… ijesztő, nem? Ja gen, és a két vezérigazgató tisztelte egymást, nem volt problémájuk egymással…
Ami nagyon fontos, hogy a belső harc idején sok kreatív energia van (de az egész helyzet nyilván nagyon durva helyzetekkel tarkított). Ezt az energiát fel kell használni. Görgényi István szerint a szervezet optimális működése harcban alakul ki (ami persze nem jelenti azt, hogy minden harc hasznos…); nem szabad lefojtani, bele kell állni a konfliktusokba.
Ha a feszültségeket a szőnyeg alá söprik, destruktív hatása nem elkerülhető, rejtett küzdelem alakul ki, aminek néhány megjelenési formája:
- Biztonság-, kényelem- és béke-vágy
- Joviális, együttműködést hangsúlyozó hangulat a felszínen, manipuláció a háttérben
- Csőlátás
- Minimális érdemi információ-csere
- Tompított, megszűrt, jóérzést mutate kommunikáció
- Az esetleges vita elkerülése fontosabb, mint a közös teljesítmény
István egy fantasztikus példát mutatott egy 2005-ös futball meccsről, ami a rejtett küzdelem legrosszabb pillanatban való, hosszan tartó destruktív hatást produkáló kirobbanását illusztrálta. Egy angol bajnoki meccsen, a Newcastle és az Aston Villa között két Newcastle (!!) játékos a meccs közben ökölpárbajba keveredett és rövid dulakodás után mind a kettőt kiállították.
A lappangó konfliktus alapja az volt, hogy a két játékos “vadászterülete” átfedésben volt hosszú ideje és nem tisztázták egymással és az edzővel, hogy kinek pontosan mi is a dolga és az adott kirobbant konfliktus közvetlen előzménye az volt, hogy egyikük nem a kedvezőbb helyzetben lévő másiknak passzolta a labdát, hanem egy harmadiknak (nem volt szó közvetlen gól-helyzetről, mindez a mezőnyben, a középpályán zajlott le). Olyan intenztív volt a jelenet, hogy még az ellenfél játékosai is leálltak (nem használták ki a lehetőséget, hogy a Newcastle játékosai egymást verik), a verekedést kezdeményezőt egy Aston Villás vezette le a pályáról.
A Newcastle rengeteget költött a megelőző időben játékosokra, a meccs pillanatában éppen egy felfelé ívelő pálya tetőzése közelében volt, egy héten belül az angol kupa elődöntőjéért, és az UEFA kupa elődöntőjéért játszhattak. Ebben a kritikus pillanatban tört ki ez a hosszú ideig lefojtott feszültség. Természetesen, mivel a két játékost 6-6 meccsre eltiltották és kulcs-játékosok voltak, a két következő fontos meccset elvesztették. A két játékost (a “bűnösöket”) ezt követően eltávolították a csapatból és 2 éven belül a Newcastle kiesett az első lígából, nem tudott visszajönni ebből a völgyből. Mindennek a mélyén az volt, hogy nem dolgozták fel, nem álltak bele a konfliktusba, hanem elmismásolták…
Görgényi István megemlítette egy cikkét: “Az ertekes ido (Value time)” (ez a lenti link 43. oldalán található):
http://hiradastechnika.hu/data/upload/file/2011/HT2011_2_komplett.pdf
Közel a prezentáció végéhez István egy Barcelona video-klippet mutatott nekünk a “Jogo bonito”-ról (a “szép játék” portugálul, eredetileg a brazilok klasszikus játékára kitalálva, ami ma talán a Barcelona játékára alkalmazható a legjobban).
Egy helyzet, egy gól felépítésének elemzéséből mutatta a klip, ahogy a sok-sok passzal szétrázzák az ellenfél (nem akárki, Manchester United…) védelmét, helyet csinálnak Messinek, aki kb. 18-20 méterről, gyönyörű gólt lő.
A kulcsa az elemzésnek a tudatosság, ami leolvasható a mozgásokról, amivel ezt teszik és az a többszörösen a video-klip által igazolt alap-működés, ahol nem össze-vissza szaladnak, hanem maximálisan segítik egymást, azt, akinél a labda van, hogy mindig több jó, alkalmas lehetősége legyen a passzoláshoz.
Mindig a labdát nézik és egymást, hihetetlen együttműködésben. Ezért akinél a labda van, mindig ott érzi a többieket, rálát több társára is, van ideje, viszonylag nyugodtan tud dönteni, hogy mindig a legjobb lehetőséget válassza. Az már csak hab a tortán, hogy a Messinek helyet csináló két játékos (akik egyszer oda-vissza passzolnak párhuzamosan az alapvonallal, látszólag értelmetlenül, de igazából ez kellett a Messi közeli védő kimozdításához) előtt, a 16-os vonalában lévő harmadik Barcelona játékos látva az aktív helycsinálást, jó ütemben húzódik ki abból a sávból, amelyen Messi megcélozhatja majd a kaput. Szóval egy olyan football zseninek, mint Messinek is nagyon komoly csapatjátékra, együttműködésre van szüksége, hogy a jó időben és jó helyzetben tudja alkalmazni zseniális rúgó/célzó-készségét.
Az egyik befejező megjegyzés a lényegében coachokból álló közönség egy hölgytagjától származott: “Köszönöm István, ezt az előadást, most már értem, hogy ebben a fociban, amit már gyerekkoromban is néznem kellett (vagy legalábbis csöndben lenni) és már akkor is útáltam, mégis csak van valami. El is mondom majd a férjemnek, hogy ezután mi mindenre figyeljen majd, amikor meccset néz…”
És akkor az eredeti forrás (Görgényi István cégének site-ja): http://www.huntingterritory.com/pdf/Hunting_Territory_Bemutato_1012.pdf
A krónikás: Szilágyi Miklós - coaching.szm@gmail.com
