Vezetői coaching

Találtam egy (nekem majdnem tökéletesnek tűnő) coach-himnuszt (jó kicsit viccelek, de jó à propos)… 

Persze, ezt csak az egyik típusú a támogató megközelítésű coaching követői számára tudom elképzelni… (mindjárt elmagyarázom…) 

Any time at all (The Beatles, The Fab Four…) – egyébként, a youtube video, amit ide linkeltem, hangilag nem a legjobb, viszont láthatod őket koncert közben, ahogy felvezetik a számot (sokkal lazábbak, mint a beállított filmeken, felvételeken, persze, lazábban játszák is…), az egész: mit mondjak, tényleg “Fab(olous)…” 

De nézzük  a text-et, mert (most) az fogott meg. Mondjuk, “akinek kalapács van a kezében, az mindent szögnek lát”, aki coachingra adta az életét, az mindenütt a coachingról hall, mindenhonnan metafórák “ugranak elő”, és itt is ez volt… leültem a géphez, és valami kvázi “semlegeset” lőttem be (az Apple Zeppelinen az egyik régi iPhone-om iPod regisztere által “meghajtva”) és csak egy kicsit vívódtam a két Playlist között… most nem Bach-ot választottam, hanem a BEATLES-t… már majdnem elmerültem az egyik két hete elkezdett és akkor abba is hagyott blog-bejegyzésem befejezésébe (boldogok a nem 8-5-ig dolgozók…), amikor belémvágott ez a sor:  

“…any time at all , all you've gotta do is call and I'll be there…”… 

hopp, mondok magamnak, ebben van valami… persze, ez a sor bármelyik help-desk típusú foglalkozás művelőjének  a himnusza lehetne, mint mondjuk a vízvezetékszerelő (ajjaj, friss emlékek… ld. Facebook-bejegyzéseim…), IT help-deskes, TV-szerelő (bocs, az nem, mert fel se veszik a kagylót…), én mégis azt mondom, hogy nekem megdobbant a szívem, hogy ez az… persze, egy egészen pirinyót adaptálni kell… 

Amikor arra utaltam, hogy a “támogató” kategóriában indulók megértésére számítok inkább (a himnusszá avanzsáláshoz, OK, viccelek…), a tegnapi Coach konferencián volt  egy a “konfrontálásról a coachingban” témájú workshop… több, mint huszas “kör” volt (túl nagy), 50 perc (túl rövid)…Ilyen kör-beszélgetést sikerült belőle rittyenteni, ami volt akinek tetszett, volt akinek nem, egészében nekem fontos volt, abból a szempontból, hogy hogyan állok én ezzel személyesen… 

…a bemutatkozó körnél azt mondtam, hogy “Tudjátok, (Szmejkál) Szabolcs, én először hozzátok jártam (ahol egyébként Szabolcs nekem pont a támogató ágat képviselte, amit maximum most egy commentben megopponál…), utána meg az ultra non-interventionist megoldásközpontú brief-coachingra (aminek én ráadásul most a – ha ez lehetséges a még ennél is hiper-szuper-ultra non-interventionist-abb Chris Iveson és társai (BRIEF csapat) Brief coaching című könyvben megfogalmazott megközelítésének a kimondott rajongója vagyok)… 

…mondjuk hívjuk az elsőt tézisnek, a másodikat antitézisnek, és most keresem a (hegeli) szintézist, azért vagyok itt” (ott a zárójeleseket nem mondtam persze…). Majdnem utolsó voltam a körben és volt időm gondolkozni, hogy mit mondjak röviden, frappánsan (tudjátok: “elevator speech”…), és majdnem az utolsó pillanatig nem a fentieket terveztem, hanem hogy nekem van egy külön meccsem (nem vakfolt, mert mélyen átérzem, tudom, dolgoztam, dolgozom vele) a konfrontációval… nem pont úgy, ahogy Koncz András ott tegnap megfogalmazta, hanem úgy általában… 

Tudjátok, nem tudjátok, én mindenesetre tapasztalatból mondom, egy gazdasági igazgató (ami voltam a coachság előtt közvetlenül kb. 20 éven keresztül különböző cégeknél és nagyon sok vezetőségben) viszonylag ritkán tudja elkerülni a mindennapi (nem a célzott coaching típusú) konfrontációt… kell tudnia dönteni, nemet mondani, harcolni, lobbizni, és, igen, kompromisszumokat  kötni… de legtöbbet nemet mondani és azután kitartani, megvédeni (már amikor a cég szempontjából hasznos és ebből a szempontból igaza van – ez az, ami számít…)… ehhez az orgonasíp DISC-em (kezdve a 81-es pirossal) remekül passzolt… amikor a váltás mellett döntöttem, nemcsak a coaching elméletét, gyakorlatát kellett elsajátítanom, hanem (majdnem szó szerint) át kellett építeni magamat, a viselkedésemet, a reakcióimat, a hozzáállásomat, az attitűdömet, az okoskodásomat, a mind-reading-et, tanácsadási impulzust, mind mind le kellett építeni, meg kellett tanulni a coaching-ban hasznos empátiát, az értő, vagy aktív figyelmet, a hallgatást, a csend erejét (!!!),  az én-üzenet, a konfliktuskezelés technikáit… komolyan, egy új élet… és mennyivel vidámabb, szórakoztatóbb, hatékonyabb… amazing… más számban indulok: 10 ezer méteres konfrontáció helyett sok kis 200 m-es értő figyelemben… 

Pont a Neosysnél (dr. Sárvári György, Koncz András, Szmejkál Szabolcs, és mások, persze, az egész szeretett tréning csapatom) szembesültem azzal, hogy ez – speciel amilyen voltam – a “természetes” közegemen (comfort zónámon) kívül milyen ciki… nagy csattanás volt… de: és ez érdekes, minden változás-regiszterem ébren volt, nem halt el, figyeltem (kifelé, befelé egyaránt), mint a szivacs, szippantottam be mindent, ami az érzékszerveimen ömlött befelé… milyen érdekes lett a világ! És az emberek… elkezdtem (tényleg) odafigyelni rájuk… jé… tök érdekesek… És a gondolat azóta se hagy el:  “Te jó Isten, mennyivel hatékonyabb lehettem volna vezetőként is, ha ezekkel a dolgokkal előbb találkozom…” 

Vissza a “himnusz”-javaslatomhoz… Ha eltekintünk attól, hogy a dalban egy szerelmes csávó próbálja magát promotálni, hátha egy kis mosolyszünetbe még betüremkedhet, és a harmadik sorban a “love” szót “listen”-re cseréljük (ezt a kis transzpozíciót én már a fordításban megtettem, az eredetiben természetesen az eredeti van, rossz vagy!!) – jó’ van, és akkor még azt a “vállon való sírogatást” is áttesszük metafórikusba - akkor “támogató”-kategóriában induló coach-társaim, -barátaim akár a himnuszuknak is tekinthetnék ezt az igen jó kis nótát. 

Nézzük csak először az angol eredeti “lyrics”-et, azután gyarló fordításomat: 

Any time at all

Any time at all, any time at all, any time at all , all

you've gotta do is call and I'll be there.

If you need somebody to love, just look into my eyes, I'll

be there to make you feel right.

If you're feeling sorry and sad, I'd really sympathize.

Don't you be sad, just call me tonight.

Any time at all, any time at all, any time at all , all

you've gotta do is call and I'll be there.

If the sun has faded away, I'll try to make it shine,

there is nothing I won't do

If you need a shoulder to cry on I hope it will be mine.

Call me tonight, and I'll come to you.

Any time at all, any time at all, any time at all , all

you've gotta do is call and I'll be there.

Any time at all, any time at all, any time at all , all

you've gotta do is call and I'll be there.

Any time at all, all you've gotta do is call and I'll be there.

Bármikor hívhatsz…

Bármikor hívhatsz, bármikor,

Annyit kell csak tenned, hogy felhívsz és

Én már ott is vagyok…

Ha arra van szükséged, hogy valaki meghallgasson,

Nézz a szemembe, már ott is vagyok,

És már jól is fogod érezni magad.

Ha szomorú vagy, bánatos, tied minden szimpátiám.

Ne legyél szomorú, csak hívj fel ma még.

Bármikor hívhatsz, bármikor,

Annyit kell csak tenned, hogy felhívsz és

Én már ott is vagyok…

Ha a napot felhők takarják előled,

Megpróbálom, hogy újra lásd,

Nincs semmi, amit meg ne tennék

Ha egy egy vállra van szükséged, hogy sírni tudj,

Remélem, hogy az enyém lesz az a váll. 

Bármikor hívhatsz, bármikor,

Annyit kell csak tenned, hogy felhívsz és

Én már ott is vagyok… 

Bármikor hívhatsz, bármikor,

Annyit kell csak tenned, hogy felhívsz és

Én már ott is vagyok… 

Annyit kell csak tenned, hogy felhívsz és

Én már ott is vagyok… 

Szilágyi Miklós - coaching.szm@gmail.com

Ezt a blogbejegyzés egy Facebook comment-hez írtam … Gondolkoztam, hogy ez egy kis rész-blogba menjen, vagy egy nagy blog része legyen, de ezzel a képpel megoldottátok, ez remek à propos... 

Nekem (számomra egyébként az első) coach-konferencia

(a) technikailag tökéletes szervezést jelentett,

(b) néhány nekem fontos, bizonyos értelemben meghatározó találkozást, beszélgetést és

(c) (igen, ide a végére, pedig egyáltalán nem utolsó sorban) kíváló, szellemesen kiválasztott, könnyed, mégis mély, nagyon jól pörgő és élvezetes, tartalmas programokat... 

A (b)-t elteszem magamnak, a (c)-ről lehet, hogy megérik még valami a programról is, ide pedig, egy “kis” FB-comment szösszenetbe az (a)-ról illik néhány szó...

Nyilván csak azokat a szervezőket "látja" az ember, akik (i) látszanak, (ii) akikről mondják, hogy szerveztek... (Vásárhelyi) Jutkának a háziasszonyi szíve a nagyon kis dolgokban is ott "dobogott" (ilyeneknek én mindig külön szoktam örülni, neki is mondtam tegnap), ha az asztal közepén volt egy literes ásványvíz (belógott a képbe...), rögtön ugrott, tette le a szónoki pulpitus lábához, Kemény Dénes pohara nem tudott úgy kiürülni, hogy ne töltsön azonnal utána, hallottam a hangját a folyosón - a kávéház és a terem közti átjárás  kicsit labirintusos a Gerbeaud-házban - hogy "nem arra, arra kell menni", Bakos Adrienn, aki a képen jobbra ül, és nem tudom, mihez nem ért egy meglehetősen széles skálán, kezdve rögtön a jogi témáktól egészen a virágok, ajándékok összerendezéséig (beleértve Dobay Robi jelképes ajándék-kulcsait) és persze Koczó Ildikó műsorvezetése (Évát én nem ismertem, a tegnap futtában átlapotott, 2003-as konferencia képeiről gondolom, hogy ezt jól begyakorolta már, mit mondjak, az ex-Endrei Judit is megirigyelte volna, ahogy csinálta...). Porpáczy Évának (zöldben, középen) nem tudom pontosan mi volt a szerepe a szervezésben, azt tudom, hogy Hankovszky Katinak segített az egyik workshop-on és azt is tudom, hogy nagyon kellemes személyiség...

És akkor valami nagyon kis részletről, amiről kevesen értesülhettek, ami a háttérben történt az eszpresszóban, egy ismeretlen nevű, viszonylag commanding pozícióban lévő, fekete öltönyös helyi kiszolgáló erő részvételével... 

Az első délelőtti reggelinél sok minden finomság volt feltálalva, például mákos beigli... ez a szokásosnál (nem kezdek bele, nem lehet sehol rendes mákot kapni, akár a nagycsarnokban is veszed elegáns ceflofán zacskóban, nemzetiszínű szalaggal átkötve, nem jók a mákok - hosszú miért, lustaság, figyelmetlenség a kezelésben, tárolásban, mindegy is...) jobb volt... ezen is éreztem, hogy nem az a bizonyos, pure, "igazi" mák, amit gyerekkoromban megismertem és amit azért még nagyon elvétve, obskúrusnak is számítható utakon néha be tudok szerezni, de ez a Gerbeaud-beigliben isten tudja, milyen cukrász trükkökkel egész jól van palástolva. 

Ebédnél is kerestem, de egy egészen más édesség-szortiment lett "szervérozva", meg is kérdeztem egy fehér (vagy vajszínű?) zakós helyi G.I. erőt, hogy hol a mákos beigli (mert hogy tízóraira nem ettem meg az összeset, tartalékoltam ebéd utánra...), ügyesen kitérve azt mondta, hogy majd délután, a kávé szünetben... OK, itt feladtam, úgyse tudtam rendesen ebédelni, mert az egyik (b) akkor volt... (és nem is baj, hiszen ha nem is mindet, mindenesetre jelentős mennyiségű beiglit már délelőtt belapátoltam...) 

Délután kávészünet: harmadik szortiment (!!!) (Gerbeaud kitett magáért, bemutatta, mit tud...), mákos beigli sehol... ekkor jött (hoztam) képbe a fekete öltönyös helyi erőt (ezt nem bántásiból, sőt, mint kiderült, az "erő" vele volt...), és elmondtam neki a kálváriámat... csendesen, kedvesen mosolygott és balra el... (nem volt a szavak embere, legalábbis rám nem pazarolta, annyit szólt: "Megnézem...")… mint később kiderült, a tettek embere volt...) 

Már türelmetlenkedtem (ment az idő, jött Zsuzsa a Momentánnal..., meg ugye a déli tárgyi kudarc...), amikor egy vajszín-egyenruhás elegánsan, kis mosollyal közeledett egy nagy tányérral,  picit hezitáltunk együtt, hogy hová is tegye le, a normál helyére, a hosszú asztalra, vagy arra az álló-fogadásos asztalra, ahol éppen beszélgettünk valakivel... ez is tetszett, hogy nem esett nehezére, hogy ő is az utóbbi megoldást válassza... ez legalább két (olyan normál cukrászdai) beigliból volt felszeletelve és ezúttal alaposabb voltam, mint délelőtt, bár azért azt itt is túlzás lett volna mondani, hogy "mindet" én ettem volna meg... az külön poén volt, ahogy utána néhány arra járó, beavatott helyi erővel összenéztünk, mosolyogtunk és én megköszöntem futtában is a figyelmességet... 

És én ebben az - itt kicsit, a leírásban talán arányaiban kicsit túl hosszúra sikeredett - "beigli-epizódban" is  azt a gondosságot éreztem, ahogy előkészítette ez a profi-csapat az egészet, ahogy megbeszélhettek minden részletet, ahogy a helyi erők a szellemét is megérezték annak, hogy  mit jelent a tökéletes szervezés igénye és egy ilyen nem várt fordulatra is tökéletesen, rugalmasan, mosolyogva reagáltak... ahogy Jutka arrébb tette azt a palackot... amikor arrébb tette, már nekem is feltűnt, hogy milyen jó ötlet félretenni... köszönöm... 

Szilágyi Miklós - coaching.szm@gmail.com