Írhatnám, hogy “nagyon” karizmatikus” ember… de ez olyan, mint a “nagyon” terhes… úgyhogy maradjunk annál, hogy karizmatikus ember…
Nekem speciel ő volt “A” coach az elején, az ő könyve, “A belső harcos útja” (http://www.libri.hu/konyv/sarvari_gyorgy.a-belso-harcos-utja.html )volt az én beavató könyvem (ez később angolul is megjelent), az ő egy éves tréning kurzusa (Neosys, döntésközpontú coaching képzés) volt az első coaching iskolám, ott kezdtem “bontogatni a szárnyaimat”…
Azóta sok folyón sok víz folyt le, lassan a harmadik tréning iskolán is túl vagyok, alakul a praxisom is (lassan, de biztosan, szoktam mondogatni, hogy “szívós vagyok, mint a … (tudja, akinek már mondtam…)”, ha valamit kitalálok magamnak, azt megcsinálom, most éppen ezt…), perspektívába kerül lassan a róla kialakult képem is…
Ez mind az új könyvéről jutott most éppen az eszembe, a “Séma törés”-ről (Kapható: http://www.libri.hu/konyv/sarvari_gyorgy.sematores.html )… valahogy nekem ez a legadekvátabb könyve… ez az a könyv az, ami nekem Gyurit olyannak adja vissza, amilyennek bennem él… “A belső harcos könyve” mágikus könyv, az is teljesen ő, meg a “Metalépés” is, de ez a harmadik, nekem ez a legjobb “leképezés”.
A “Metalépés” (kapható: http://www.flaccus.hu/opencms/opencms/Konyvesbolt/Temakoronkent/TartalomReszletek.jsp?konyv=4617 - A Flaccus kiadó boltja a Vas utcában van, legutóbb már csak itt kaptam meg, korábban az Atlantisz Könyvszigeten is volt….)… Na az meg tök más(tényleg, mintha egy másik ember írta volna), tiszta alkalmazott filozófia, a legjobb fajtából… “Tokaji aszú”, a 6 puttonyosból… Óvatosan nyisd ki, még ott a könyvesboltban, és ha képes vagy belőle ott egy helyben mondjuk 5 oldalt elolvasni, és legalább a felét megérted, akkor vedd meg, különben menekülj… egyébként itt van egy bevezető ezen a blogon, a tréning társak kedvéért írtam annak idején… - http://vezetoi-coaching.blog.hu/2012/02/19/bevezetes_dr_sarvari_gyorgy_metalepes_cimu_konyvehez_1 )…
Szóval, a “könyvtárosi” bevezető után (a “könyvtárosi” jelző többek között és főleg Robert Musil Tulajdonságok nélküli emberére utal, ezt most nem fejtem ki, akit érdekel, már olvasta valahol a blogban, vagy megkeresi…) vissza Gyurihoz és a legújabb könyvéhez, a “Sématöréshez”…
Gyurinak a Facebook-on (lehet, hogy máshol is) az utóbbi időben meg-megjelentek rövidebb-hosszabb írásai esetekről, illetve azok kapcsán általánosabb összefüggésekről. Kemény esetek, kemény mondatok, írások… múltkor volt egy találkozó abban a leányfalui Székely villában, ahol annak idején az önsimereti hétvégék zajlottak (a legelső napi délutánit sztorimat vele szintén elmondtam már, lehet, hogy töbször is, de azt, azt hiszem, most említem először, hogy a Székely villa szinte pár száz méterre van attól a Duna-parti betonplacctól, ahol a ma már lebontott általunk és a környékbeliek által csak “Lovardá”-nak becézett étteremben néhány nyári hónapon keresztül naponta szolgálatban lévő éttermi zenész voltam a Fidibusz nevű zenekar gitárosaként– a történelem előtti időkben…).
Ezen a legutóbbi leányfalui találkozón említettem Gyurinak, hogy mi lenne, ha 2-3 ilyen nagyon erős, aki nem szokta a szántást, annak esetleg majdnem vésztjósló sztori után beiktatna egy-egy light-osat is… értette, elgondolkozott, azután ahogy láttam, továbbra is úgy ment minden, mint előtte, egyik “sötét” sztori a másik után… hát persze, (a) ki vagyok én, hogy ilyen ötleteim legyenek, (b) lehet, hogy nincs is light-osabb sztorija…
Na most mire is gondolok, amikor “sötét” sztorikról beszélek és light-osabbat hiányolok? Na erre csattanós válasz a könyv, itt már a Facebook-on kvüli szélesebb közösség is megismerheti egy újabb tükörben, hogyan dolgozik Gyuri coachként. Illetve ez sem olyan egyszerű…
Olvasom a könyv hátlapján, hogy “….Ezek az írások a coaching, a terápia és a sport határvidékéről érkeztek, mondhatnánk azt is, átjárhatóak. Van, ahol megmaradnak a határok, de van, ahol a coaching átvált terápiára, vagy fordítva. Elmosódnak a határvonalak, belépett egy magasabb kategória…” és ugyanott az utolsó mondat: “Ha megbízunk egymásban, és megosztjuk a ki nem mondott érzéseinket, amiket felfedeztünk magunkban, útitársakká váltunk: erről szól a coaching és a terápia.”
Közbevetés: a “magasabb” kategóriával gondolom, Gyuri, a coachinghoz általa, a saját személyiségén átgyúrt coaching, terápia, illetve sport-edzőség egy rá jellemző kombinációját érti… itt álljon az a véleményem, hogy a pszichológia, pszichoterápia nem áll a coaching felett, nem magasabb kategória (tiszteletem azoknak, akik ezt nem így gondolják, megértem őket….)… és persze a coaching sincs azok felett… “mindenki megtalálja a maga segítőjét és mlnden segítő megtalálja a maga ügyfelét…” Csak jó (eredményes) segítés van és eredménytelen... ezek a folyamatok annyira egyéniek és személyiségfüggőek, hogy a segítő szakmákat versenyeztetni nevetséges…
Igen, ez a lényeg, hogy Gyuriban egyesül a coach, a pszichológus és a sportedző. Talán egy évre, vagy még régebbre nyúlik vissza, hogy próbálkozott, ajánlkozott sportvezetőknél, edzőknél, mert érezte, hogy benne egy különleges tehetség rejlik, sportolók pszichés felkészítésére. Senki nem válaszolt, hosszú ideig…
Azután Merész András, a női vizilabda válogatott edzője válaszolt és Gyur elkezdett segíteni neki. Volt egy nagyon sikeres, olimpia előtti viadal, ott már ő része volt a felkészítő csapatnak. Azután Londonba, az olimpiára is elkísérte a csapatot… az a szereplés végülis annyira nagyon sikeres nem lett egészében, nyilván sok mindenen, szerencsén is múlnak dolgok, a részleteket nem figyeltem, de abban biztos vagyok, hogy Gyuri munkája ma is meglátszik azokon a lányokon, a személyiségükön, az önismeretükön. Biztos vagyok benne, hogy nagyon sokat léptek előre a tudatosságban.
Mellékkörülménynek látszik, de nem az, sokkal inkább mutatja az elkötelezettségét, azt, hogy mennyit fektet bele abba, amit valamit fontosnak tart, hogy mindezt a munkát női vizilabda csapattal a saját pénzén finanszírozta, a londoni utat is… ő volt az az egy, akit néha az olimpiai tudósítások megemlítettek, mint “plusz 1 főt”… (egyet ismertem ilyet, aki tűzön-vizen ment a tanítványai után mindenhová, szponzor-pénzen, vagy klub-pénzen, vagy saját pénzen, mindegy volt neki, Málnai István nevelő edzőt, sok uszodában tanított sérült gyerekeket, tavaly halt meg korán, ha a Dagályba mész, ott a táblája a falon a kapu bal oldalán…).
Szóval Gyuri egyszerre coach, pszichológus és sportedző… ma is aktív küzdő sportoló, híres néhány sztorija, amikor levisz valakit, ügyfelet, vagy tanuló coachot egy edzésre ahol 3 ember neki esik egy percig, vagy meddig… abból méri le, hogy milyen ember vagy, hogy hogyan reagálsz erre a helyzetre… jó, nem mindenkivel csinálja meg, csak aki kéri, hajlandó… és a három (egyik az ő) azért vigyáz, nem verik halálra, csak hogy azért fájjon…
Na most egy kezdő coachnak, akik mi voltunk akkor, ez elég nyomasztó… ez a pali… a karizmája, a terápiás plusz-képessége, amit – akkor még nem teljesen érzékelten – persze használ (mint tudjuk, “többet tudni mindig jobb, mint kevesebbet” és ha már tudja…)… azt gondolja az ember már az elején, hogy OK, akkor ezt így nehéz lesz… megtanulni…
Sok irányból érkeznek az emberek a coachingba, terápiás területről is, de az élet sok más területéről is, például korábban vezetők, managerek voltak… nyilván egy részét megtanulták részben a szervezeti életnek, részben az emberekkel való kommunikációnak, foglalkozásnak, és ez hasznos a coachingban is… a terápiás oldalról jövőknek meg a szerevezeti működés sajátosságait éredemes valamennyire megismerni, különösen a business/üzleti coaching esetében, hogy fogalmuk legyen arról a környezetről, annak a mikro-szerkezetéről, azokról a sajátos működési módokról, motivációkról, speciális emberi játszmákról, amelyek ebben a közegben működnek, ahonnan az üzleti típusú ügyefeleik származnak.
Létezik egy érdekesebb kérdés is itt egyébként. Van egy nagyon markáns különbség a terápiás-coaching megközelítés és a megoldásközpontú megközelítés (amely ma a coaching – és egyéb – gondolkodásom középpontjában áll) között: a megoldásközpontú megközelítés a nem-tudás hasznát az egyik alapelvének tartja, minden egyéb coaching, illetve terápiás megközelítés pedig valamilyen formában az ügyfélről/páciensről, helyzetéről, problémáiról való tudásra hangsúlyosan épít.
Hogy ez érthetőbb legyen, egy kicsit a “tudás”-ról. Nem arról van szó, hogy a megoldásközpontú megközelítésben gondolkozók tök hülyék lennének, nem igazán… sokat tudnak, ahogy egyre többet olvasok tőlük, próbálom egyre jobban alkalmazni is a tudásukat, egyre jobban felnézek rájuk…
Arról van szó, hogy a coaching folyamatban tudatosan ego-pihenj-re állítják magukat, és megpróbálják olyan kevéssé az ő saját előfeltevéseiket az adott ügyfél-helyzetre ráerőltetni, amennyire ez csak lehetséges, meg amennyire éppen az egyéni diszpozíciójuk függvényében képesek rá.
Hogy ez mindig teljesen sikerül-e? Persze, hogy nem, ők is emberek… Se nem mindig, se nem (pláne) teljesen… de az, hogy figyelnek arra, hogy "csak" kisérők legyenek az ügyfél útján és a lehető legkevesebb irányt, “eszközt”, irányított kérdést, stb-t “erőltessenek” az ügyfélre, a helyzetre, ez – tapasztalatból mondom – nagyon sokat jelent…
Sokat olvasok pszichológiai és terápiás dolgokat is, mert fontosnak tartom a gyökerek, hatások miatt, végülis a coaching egy sajátos rokon, mondjuk unokaöccs, de feszt meggyőződésem, hogy a hatékony coachinghoz a formális pszichológus diplomára nincs szükség…. Persze, nem árt, ha van, de ami fontosabb, az, hogy “ne tudjanak eladni” ott se és ezen mindenesetre dolgozom.
Kíváló, kíváló mestereket ismerek, nemcsak magyarokat, akik mindkét szakmát művelik, talán neveket is, miért ne: mindjárt akkor néhány magyar, akiket személyesen is ismerek (embarras du choix, nehéz választani, mindenkitől, akit ismerek, szeretek, de itt nem említem, bocs…), kezdjük akár Gyurival, tehát Dr. Sárvári György, Dr. Palotay Gabriella, Dr. F. Várkonyi Zsuzsa, a külföldiek közül a finn Ben Furman és az angol Chris Iveson. És ismerek kíváló, kíváló coachokat, akik bizonyítottak és (tudtommal) “csak” coach-gyakorlatuk van: svájci-magyar Hankovszky Kati, Vizi Bea, Dara Péter, a svájci Peter Szabo, a német Werner Vogalauer…
Elgondolkoztam a múltkor, hogy mi lehet a hátránya a tudásnak (ez nehezemre esik általában azt gondolni, hogy lehet hátránya…) a coachingban, illetve a terápiában… nos, eszembe jutottak a 3 nagyok a forrásnál: Freud, Adler és Jung… na most, mivel mind a háromnak megvolt a fixa ideája (talán Jungnak a legkevésbé volt csak egyetlen fixa ideája…) és minden betegre rávetítették ezt a fixa ideát… ugye Freud mindent a libidóra vezetett vissza, Adler a gyerekkori kisebbrendűségi érzésre, Jung meg… Jung keresett egy Grimm mesét, vagy egy görög mítoszt… szóval ez a tudás hátránya… tudom, hogy ez egy kicsit sommás így, de annál erősebbnek érzem az underlying (mögöttes) gondolatot…
Vissza Gyurihoz, az új könyvéhez, a “Sématöréshez”, a “sötét” gondolatokhoz, amelyek – azokban az esetekben, amelyeket személyesen láttam, illetve csoportfoglalkozáson résztvettem bennük – mindig sikerhez, egyfajta felszabadultság érzéshez vezettek, és minden alkalommal az egész társaság megilletődött lett egy időre annak hatása alatt, ami velünk, együtt történt. Az más kérdés, hogy többször felmerült bennem az a kis családi sztorink, amikor többen ültünk a kocsiban, feleségem a Mitfahrer-ülésen, egyszer egy tényleg merészebb siekres manőverem után a feleségem azt suttogta maga elé: “Ebből én nem tudtam volna így kijönni…”… mentünk néhány száz métert, amikor kicsit megnyugodva hozzátette: “Igaz, nem mentem volna bele…”
Idézek a könyvből. A könyvben bekeretezve időnkétn esetek is meg vannak jelenítve, ezek köré fest egy általánosabb képet a szerző.
(A finomkodás zsákutcái alfejezetből): “…Csakis az egyszerűségben van az erő. A tiszta és egyértelmű beszédben, a következetes gondolkodásban, a szív erejében. Az egyszerűség erő, a bonyolult finomkodás, a körmönfont gondolkodás, a körítés, a csomagolás éppúgy a gyengeség jele, mint az erőszakos törtetés….Amikor rábízom magam a megérzéseimre, az olyan, mint amikor ráfekszem a hullámokra, amelyek jó irányban visznek előre. Amikor csak az akaratom vagy a félelmem vezet, pusztán az egóm pillanatnyi csapongását követem, és nem fejlődök…” – Szép… a bizalom az intuícióban, a tiszta beszédben… felhívom a figyelmet, hogy az egyszerűségről a “Metalépés” írója ír, úgyhogy kéretik az egyszerűséget nem összetéveszteni a népdalok és a népszerű Petőfi-versek közérthetőségével…
És egy példa arra, milyen képekkel dolgozik: “Fiatal, felső vezető férfi, tudatos, látszólag magabiztos, és tudja, mit akar… (Ügyfél): …utálom azokat az embereket, akik elveszítik az önuralmukat… (Gyuri) Szerintem csak azt lehet elveszíteni, ami a miénk. Amit te csinálsz, az nem önuralom, hanem szétégettség. Elszakadt a fejed a testedtől. A fejedben zajlik az életed, a tested szinte lóg a tökéletesen működő, zseniálisan analizáló fejeden…” – na most, ezt, így pacekba, hogy “szétégettség”, azért keveseknek ajánlom bedobni… lehet, hogy így egyszerű, de ezt a gondolatot nyilván egy más alkatnak nem sokkal komplikáltabban, ugyanakkor – hogy is mondjam, kíméletesebben – is lehetne használni. De: hatásban nem fog ezzel felérni… ez az, amit Gyuri tud… tessék, vagy ne tessék (megpróbálni) utána csinálni…
Ahányan megírnánk azok közül, akk ismerjük, annyiféle lenne ez akép, ami bennünk él róla (ahogy ez a normális is)… ez a szubjektív portré (ahogy mondani szoktuk coachingban) lehet, hogy rám jellemzőbb, mint rá (meghallgatnám, amikor ezt beszéljük meg…:-))))… mindegy is, a lényeg, hogy számomra ő (kb…) ilyen…
Amúgy az új könyve, a "Sématörés", röviden? Megrázó, fantasztikus könyv… intaktan/érintetlenül nem kerülsz ki belőle… nem csak coachoknak….
Szilágyi Miklós - coaching.szm@gmail.com
Tegnap este egy egyszeri, nagyon érdekes, maradandó élményt jelentő színházi esten voltam a Tudáskurátoros barátaim (Tamás, Krisztina) invitálására a most Átriumnak nevezett filmszínházban. 
Egy ponton pedig, ott a foyer-ban – Kriszta áldásos közbeavatkozásának köszönhetően – Tomas (Sedlacek) lehuppant az asztalunkhoz, egy félig tele pohár sörrel és egy üres Unikumos pohárral. Elmesélte, hogy Amerikában egy magyar kollégiumi társának a zsebében mindig volt egy kis hasas Unikumos üveg, azt meg- meghúzták, először nem szerette, de azután megtanulta sörrel kombinálva, és így már megvolt a magic formula, így már megkedvelte… A kis hasas üveget egyébként ott Amerikában Obelix-nek nevezték el és ezen sokat röhögtek… 
It’s a subjective and passionate review of a book: “Brief coaching: A Solution Focused Approach (Essential Coaching Skills and Knowledge)” written by the UK BRIEF team (Chris Iveson, Evan George and Harvey Ratner) -