(sweet spot = (például) a teniszütő-húrnak az a középső része, amellyel optimális a labda megütése)
Több világot, mikrokörnyezetet megismertem, de most csak két ég-és-föld világról szeretnék egy cikk kapcsán, a profit-alapú magángazdaság vezetőinek világa és professzionális segítőik világa. Egyikből (az elsőből) csöppentem a másikba (a másodikba) néhány éve.
Nem tudom, az megvan-e nektek, hogy amikor megismerkedünk egy új szóval, új fogalommal (hogy ne mondjam, egy új szakmai/művészeti, stb. kis-világgal), a külvilág elkezdi azt az arcát mutatni felénk, amelyen egyre nyomulósabban az a kis-világ tükröződik, amiben él (ez főleg akkor igaz, ha az ember jól érzi magát abban a kis-világban és egyre jobban átitatja, akkor ha nem, ha csak tessék-lássék, ’gazdasági kényszerből’ nyomod, akkor valószínüleg nincs ez a hatás).
Amióta ez a professzionális segítő világ a közegem, amiben mozgok, és amit egyre jobban a sajátoménak is érzek, gyakorlatilag mindent ebből a látószögből nézek. Empátiát, empowermentet, és társaikat nem kell nekem már elmagyarázni, meg megvédeni, bizonygatni se, miért fontosak, világos, mint a nap. A nyelveken, amelyeken olvasok, tallózok, könyveket, netet, nap-okos emberek írnak naponta sok-sok nap-okos dolgokat, és a másik, korábbi énem néha óvatoskodva megkérdi, Te, hékás, ezekről miért nem hallottunk akkoriban? Jó lett volna...
Ugye, ismerjük a cikk és könyvhullámot, még magyarul is, hogy a pszichopata tulajdonság egy kisebb dózisban milyen előnyös - http://sco.lt/8ScQV7 (például a sebészeket és a vállalatvezetőket szokták emlegetni...). Vagy ott volt David Clutterbuck, a neves brit coach/mentoring szakértő, aki arról írt (http://sco.lt/5uYw7t ), hogy a pragmatikus vezetők előnyben részesítik (nyilván csak ott Nagy-Britanniában...) a mentor-hajlamú coachokat... Igenis elvárják azt, hogy legyen halvány fogalma arról, milyen környezetben dolgoznak, stb. és tesznek a „nemtudás hasznára”... (a link kommentjében vitatkozom vele, de azóta is gondolkozom ezen...)
És akkor itt van ez a cikk a ’bad boss’-okról, a rossz főnökökről (http://sco.lt/9IfIq9 ), hogy megvizsgálták, és azt találták, hogy az empátia szint a vállalati hierarchiában felfelé haladva csökken és a legkisebb a ’tetőn’, a legfelső vezetőnél. Sok ilyen embert ismerek, nem ennyire egyszerű a képlet, amikor a vezetőtársai, szerettei között mozog, társaságban, nem iylen sötét a kép, de tény, hogy a munkában más szemüveget vesznek fel általában.
Na most akkor persze van a könyv, amire a cikk utal, a ’The Zen leader’ (mondjak kapásból 20 tutti másik címet?!).... Most nem fordítom ide az egész kommentemet (a linken megtalálható), de a lényeg az, hogy a hócipőm tele van azzal, hogy úgy beszélünk a rossz főnökökről, hogy mind érzéketlen fakabát stb.
Mintha nem tudnánk, hogy valahogy ez a nyugati civilizációnk így van berendezve, az egész kultúránk, hogy kaparj kurta, neked is lesz (és közben lökd félre a másikat...).
És ezek a főnökök, még a legkevésbé érdemes is, valamit tud, érvényesülni... Valószínüleg azért ilyen (most hanyagoljuk azt az elemet, hogy egy vállalatvezetőnek valamilyen mértékig krokodilbőrt kell növesztenie, mert ha minden érzést ’beengedne’, nem tudna hatékonyan működni, megbukna...), mert ahhoz, hogy ide eljusson, ez volt neki a hasznos (és azt hogy mi a hasznos, azt nem ő találta ki, azt a rendszer, ő ’csak’ alkalmazkodik...)
Hogy mi mindent kell csinálnia ezért, és hogy nem venné be a gyomrunk? OK, de nem is kapjuk meg érte, amit ő megkap. Nehogy már ők selejtek legyenek... ők értik meg legjobban az idők, a felhajtó erők logikáját.... és ha a felhajtó erők félremennek, meg lesz az a következő cél-populáció, ami a félrement felhajtó erőt ki fogja tudni használni és közelébe jut a zsíros fazéknak, ha nem ő kavarja... (Jelzem ezt csináljuk a politikusokkal is, mintha Mars-lakók lennének, akikhez nekünk, tisztakezűeknek, tisztafejűeknek semmi közünk sincsen...)
Coachként nekem ez azt mondja, hogy nem olyan egyszerű, hogy ők ’rosszak’, őket (is és minket is, de nekünk sokuknak vagy nem ízlett a lecke, vagy ízlett volna, de lemaradtunk, stb.) azzal lehet annyira javítani, amennyire lehet, ha megértetjük, mit nyer vele. Minden más érvelés bulshit lesz nekik, és felejtős...
És legyen itt néhány sor arról is, hogy van remény, van fény az alagút végén, mert úton-útfélen találkozik az ember olyan vezetőkkel, akik megtalálták a sweet-pontjukat, remek emberek, hitelesek magánemberként és vezetőként, de nem veszítették el a határozottségúkat sem, tudják, melyik képességük melyik helyzetben hasznos és kíválóan használják fel azokat...
Tudjátok szerintem már a (-z igazi és általánosabb) megoldást is... ezek az emberek, a „boss”-ok nem a leghülyébb, leguninteligensebb, legkevésbé magukat a világban kiismerő emberek a világon... talán (ha vannak is kivételek...) inkább az ellenkező régiókból verbúválódnak... tudják, mitől döglik a légy, ne féljetek, olyan empátiát fognak elsajátítani, hogy a fületek ketté áll tőle... ha majd kell... ha az lesz a belépő a nagyobb fizetéshez, nagyobb hatalomhoz (vagy még nagyobbat változunk: a nagyobb hitelességhez és tudáshoz....)... ha igaz lesz az, hogy az Y meg alpha, béta, stb generációk ki fogják követelni a nagy empátiával rendelkező vezetőket (vagy sok helyen már nem is lesz vezető, Zappos (http://sco.lt/6pnEAL )...:-)))
Ha majd az ember társadalmi evolúciójához ez lesz a leghasznosabb tulajdonság... addig... addig... addig azzal az anyaggal kell dolgozni, ami van, és ha kell, ellene kell dolgozni a jelenlegi nagyon kompetitív versenyzők számára nyitott és azokat kiemelő és díjazó felhajtó erőnek... ellene dolgozni annyit jelent kb. hogy segyteni kell nekik valamennyit elsajátítani, hogy elérhessék a sweet pontjukat...
