Szervezetekben, hierarchikus felépítésű egységekben mindenki besorolja magát vezetőnek, vagy beosztottnak. Szerinted ki a vezető? Az, akinek rajta van a névjegyén, külön szobája és esetleg asszisztense van? Vagy az, akit a többiek megbecsülnek, tisztelnek és a munkában fél szemük rajta és követik (még ha nincs is sarzsija)? Talán ismersz példát mindkettőre...
Vajon lehet-e a névjegyes, külön szobás, asszisztenses vezető olyan, akit becsülnek, tisztelnek, hallgatnak rá, kikérik a véleményét, és még érdekli is őket, amit válaszol és követik is? Persze... Mindegyik ilyen? Szerinted?
Ez a vezető dolog (mindennapi életben: „főnök”) nagyon el van misztifikálva. És persze, hogy a pozicionális, hierarchikus hatalmat ki lehet használni, hajjaj... de mennyire hatékony ez? Meglepetés, meglepetés: annyira, és addig, amennyire és amíg elég tehetségesek a vezető személyes döntései. Mert ha csak a pozicionális hatalmát gyakorolja, akkor ott senki másnak nem lehet igaza. Há’ persze, azér’ ő a főnök, nem?!
Ott van egy csomó ember és van a vezetőjük, a „főnökük”. Az előbbi (sajnos gyakori) alesetben, amikor senki nem tiszteli, becsüli, de a ő a főnök, engedelmeskednek neki, szerinted mi az, ami a kukába kerül? Az összes többiek véleménye, kreativitása, ötletei. Nem kellenek ezek. A főnök tudja és punktum.
Mi lesz a többiekkel, akiknek a véleménye, kreativitása, ötletei a kukába mennek? Egy darabig maradnak, illetve azok még úgy ahogy el is vannak, akiknek nem nagyon van véleménye, kreativitása, ötletei. Vagy legalábbis itt, ahol dolgozik. Lehet, hogy otthon, a barátai közt, a teniszpályán brillírozik, de ide csak a pénzért, a gazdasági szükségszerűségből és melegedni jár be. Azok meg, akiknek van még egy kis vér, ott ahol kell, nyúlcipő, huss, amint lehet. Fele (?!) szemük az álláshirdetéseken.
És ki dolgozik?! Hát a főnök... a többiek meg csak pont annyit (rendszerint egy hangyányival kevesebbet), amennyit a főnök kér, és leellenőriz. Az ilyen főnök egyébként rosszul kommunikál általában is, rosszul, hibásan, és főleg hiányosan adja ki a feladatokat... A perverzebb beosztottak ezen még röhögnek is, és direkt úgy csinálják meg, ahogy feladatba kapták. És ha a főnök mondja/kérdezi kétségbeesetten, vagy haragvó szemmel, hogy „Dehát ez rossz!!!”, akkor szerényen azt mondják: „Így kérted, Főnök...” (ez akkor okozhatja a legnagyobb örömet, ha a főnök haragvó Zeuszként kérdezi, akkor nagyobb a megsemmisülési lehetőség...). ...és persze a főnök is csak addig, amíg hagyják... rendszerint egyre rövidebb ideig hagyják...
Jó ez a „főnöknek”, ez az egész? Dehogy... OK, de akkor miért csinálja?! Azt hogy miért csinálja, gyerekkori trauma, izé-bizé, legyen a terapeuta dolga, itt legyen elég annyi, hogy mert ez valamikor bevált neki (lehet, hogy pont gyerekkorában), és/vagy fél bizalmat adni... A legjobb csak az lehet, amit ő megcsinál, kitalál, eldönt.
Abszolút selejtes vezetői anyag lenne, ha azt gondolnánk, hogy felnőtten nem tudunk fejlődni, de tudjuk mindenhonnan, hogy tudunk. A fejlődés akkor áll meg, amikor meghaltunk, akkor mondjuk már véglegesen.
Az első az, ha észreveszi magán, hogy agyondolgozza, -idegeskedi magát, semmire nincs már ideje és a többiek meg nem mernek egyetlen lépést se tenni az ő jóváhagyása nélkül. Ha észreveszi, hogy az általa kvázi vezetett szervezeti egység a tetszhalál, vagy paralízis állapotába került. Vagy valaki segít neki észrevenni (ha hagyja). A többi már jön (a kezdet az egésznek a fele, mondták már a régi görögök is). Csak itt a Linkedinen szerintem ezrével vannak még magyar nyelven is az olyanok, akik ebből élnek, vagy ebből szeretnének élni, hogy ilyen vezetőknek, csoportoknak segítenek igazi vezetővé & csapattá válni...